Ahogy az várható volt, az internetadó elleni első nagy össznépi felháborodáshullám elültével megszólaltak az újszülött pártfogói is. "Érveik" nem nagyon sokfélék, de annál sivárabbak, és főképp felháborítóbbak.
Az alap kiindulási pont az, hogy a kultúra pénzbe kerül. A relációanalízises tesztek mintájára azt mondanám, hogy az állítás ugyan igaz, de a hozzá kapcsolt következtetések egyáltalán nem következnek belőle, ráadásul nem is igazak. A pénzbe kerülő kultúra jelenségéből ugyanis a buzgó apologéták szerint arra lehet/kell következtetni, hogy azt a fogyasztónak finanszíroznia kell. Önmagában még ez az állítás is így-úgy életképes, bár hallani harangozni ezt-azt állami mecenatúráról (pl. a Kogart támogatása), sőt mintha létezne magán mecenatúra is, de hagyjuk a populizmust! A dolog innentől bicsaklik meg véglegesen, nézzük, mely pontokon!
1/KIK a fogyasztók, akiknek finanszírozniuk kéne a kultúrát?
Nos, alap (= naiv) megközelítésben a fogyasztó az, aki az adott terméket/szolgáltatást igénybe veszi, használja, megvásárolja. Ezért nem ildomos a rövidkaraj árába beépíteni a különben hasznos dohányzásellenes propaganda költségeit. Pedig nyilván a húsfogyasztók között is kevés az olyan, aki a tüdőrákot célozta meg hosszú távú programként, tehát más szóval, érdekükben áll a mások által kibocsátott füst mennyiségének visszaszorítása. És mind a két termék forgalmazása a kereskedelem hatókörébe tartozik. Ugyanígy nem gondolom bölcs lépésnek az internet megadóztatását a könyvkiadás, a hanghordozók vagy a magaskultúra javára. Egész egyszerűen: a két terület fogyasztói nem esnek egybe. Különösen disszonáns ez a lépés attól a kormánytól, amelyik a reformgondolat jegyében (nagyon helyesen!) a vizitdíj kapcsán már leszögezte azt az alapelvet, hogy a szolgáltatásért, annak közvetlen használója fizessen, lehetőleg közvetlenül az igénybevevés helyén; így növelve a közvetlen felelősségérzetet és kizárva a befizetett összeg állami bürokrácia útvesztőjében való elveszését. Ha a március 9-i népszavazásból annyit sikerült tanulságképpen levonni, hogy ez helytelen megközelítés volt, az nagyon kiábrándító.
2/MIT, MIRE fizessenek a "fogyasztók"?
Nos, a gondolat végülis teljesen logikus: adóztassunk meg egy olyan szegmenst, amelynek használói köre dinamikusan növekszik, ily módon a bevételek is hasonló növekvő tendenciát fognak mutatni még jó ideig. Csak hát az ehhez gyártott ideológia is sekélyes (erről majd a 3. pontban), és a követelés is... khm... gazdaságilag gyengén megalapozott. Kezdjük azzal a köztudomású – csak valahogy mostanság kevesebbet hangoztatott ténnyel – ,hogy ma Magyarországon a műszaki cikkeket, és azon belül "természetesen" a számítástechnikai eszközöket, alkatrészeket és az adatrögzítés, archiválás eszközeit is példátlanul magas, 25%-os áfa terheli. Lehet gondolkozni, hogy miért Szlovákiából vagy a kínai piacról szerzi be mindenki a CD-DVD-szükségletét. És ha ezen sikerült elgondolkozni, akkor ehhez tegyük hozzá a még ütősebbet: minden adathordozó (CD, DVD, sőt a pendrive és a memóriakártya) - és talán, ha jól emlékszem, még az adattárolásra használatos hardverelem, (vulgo: vincseszter) árára is rárakódik egy plusz faktor, amit láss csodát, épp oda, a szerzői jogok védelme érdekében működő hivatalon keresztül a művészetbe folyik be, ahova a tervezett internetadónak kéne.
Az alap kiindulási pont az, hogy a kultúra pénzbe kerül. A relációanalízises tesztek mintájára azt mondanám, hogy az állítás ugyan igaz, de a hozzá kapcsolt következtetések egyáltalán nem következnek belőle, ráadásul nem is igazak. A pénzbe kerülő kultúra jelenségéből ugyanis a buzgó apologéták szerint arra lehet/kell következtetni, hogy azt a fogyasztónak finanszíroznia kell. Önmagában még ez az állítás is így-úgy életképes, bár hallani harangozni ezt-azt állami mecenatúráról (pl. a Kogart támogatása), sőt mintha létezne magán mecenatúra is, de hagyjuk a populizmust! A dolog innentől bicsaklik meg véglegesen, nézzük, mely pontokon!
1/KIK a fogyasztók, akiknek finanszírozniuk kéne a kultúrát?
Nos, alap (= naiv) megközelítésben a fogyasztó az, aki az adott terméket/szolgáltatást igénybe veszi, használja, megvásárolja. Ezért nem ildomos a rövidkaraj árába beépíteni a különben hasznos dohányzásellenes propaganda költségeit. Pedig nyilván a húsfogyasztók között is kevés az olyan, aki a tüdőrákot célozta meg hosszú távú programként, tehát más szóval, érdekükben áll a mások által kibocsátott füst mennyiségének visszaszorítása. És mind a két termék forgalmazása a kereskedelem hatókörébe tartozik. Ugyanígy nem gondolom bölcs lépésnek az internet megadóztatását a könyvkiadás, a hanghordozók vagy a magaskultúra javára. Egész egyszerűen: a két terület fogyasztói nem esnek egybe. Különösen disszonáns ez a lépés attól a kormánytól, amelyik a reformgondolat jegyében (nagyon helyesen!) a vizitdíj kapcsán már leszögezte azt az alapelvet, hogy a szolgáltatásért, annak közvetlen használója fizessen, lehetőleg közvetlenül az igénybevevés helyén; így növelve a közvetlen felelősségérzetet és kizárva a befizetett összeg állami bürokrácia útvesztőjében való elveszését. Ha a március 9-i népszavazásból annyit sikerült tanulságképpen levonni, hogy ez helytelen megközelítés volt, az nagyon kiábrándító.
2/MIT, MIRE fizessenek a "fogyasztók"?
Nos, a gondolat végülis teljesen logikus: adóztassunk meg egy olyan szegmenst, amelynek használói köre dinamikusan növekszik, ily módon a bevételek is hasonló növekvő tendenciát fognak mutatni még jó ideig. Csak hát az ehhez gyártott ideológia is sekélyes (erről majd a 3. pontban), és a követelés is... khm... gazdaságilag gyengén megalapozott. Kezdjük azzal a köztudomású – csak valahogy mostanság kevesebbet hangoztatott ténnyel – ,hogy ma Magyarországon a műszaki cikkeket, és azon belül "természetesen" a számítástechnikai eszközöket, alkatrészeket és az adatrögzítés, archiválás eszközeit is példátlanul magas, 25%-os áfa terheli. Lehet gondolkozni, hogy miért Szlovákiából vagy a kínai piacról szerzi be mindenki a CD-DVD-szükségletét. És ha ezen sikerült elgondolkozni, akkor ehhez tegyük hozzá a még ütősebbet: minden adathordozó (CD, DVD, sőt a pendrive és a memóriakártya) - és talán, ha jól emlékszem, még az adattárolásra használatos hardverelem, (vulgo: vincseszter) árára is rárakódik egy plusz faktor, amit láss csodát, épp oda, a szerzői jogok védelme érdekében működő hivatalon keresztül a művészetbe folyik be, ahova a tervezett internetadónak kéne.
3/ MIÉRT, MI OKBÓL fizessünk?
Van Magyarországon egy érdekes díj. Az autósok fizetik az autópálya-használat fejében, és a pénzükért cserébe mutatós kis szélvédőre ragasztható matricákat kapnak. (Bár a dolognak ez a része megszűnőben, folyamatos áttérés zajlik az elektronikus regisztrációra.) A fentiek szellemében ez igencsak progresszív és szerethető díjnak tűnik: az fizeti, ott és akkor, aki és ahol meg amikor használja a sztrádát. (Bár a mostani népszavazós hangulatban végülis fel lehetne vetni, hogy fizetünk adót, meg a benzinbe épített útalap, meg a súlyadó, töröljük hát el a sztrádadíjat.) Amit azonban kevesebben tudnak, az az, hogy a sztrádadíj nyáron magasabb! Erre a hivatkozási alap az, hogy nyáron, miután nagyobb a mozgás, többen autóznak, tehát jobban kopik a sztráda anyaga, tehát többe kerül azt felújítani. A lebilincselő logikájú okfejtés csak egyetlen apró ponton sántít: nevezetesen, ha több ember többször használja a sztrádát, akkor megemelt díj nélkül is többet fognak befizetni abba a kasszába, amely arra volna hivatott, hogy a magyar autópályák állagát (minimum) szinten tartsuk. Arról már nem is beszélve, hogy a newtoni hatás-ellenhatás törvény értelmében egy nagyobb útkoptatás nagyobb gumikopással jár együtt, amelynek költségeit valahogy még soha nem jutott eszébe az autópálya-kezelőnek megtéríteni a tulajdonosoknak.
Ezt a kis kitérőt csak azért engedtem meg magamnak, mert a fenti lebilincselő logika (,amely egyébként kétségtelenül megérne egy külön posztot is) köszön vissza az internetadó meg"okolásában" is. Az pedig valahogy úgy hangzik, hogy azért kéne ezt bevezetni, mert az eddigi járulékforrás, a hagyományos hanghordozókra kivetett sarc drámaian visszaesett. (Azaz: a járulékfizetést sikerült egy olyan termékhez kötni, amelynek forgalma visszaesett, és a trend szerint még tovább fog csökkenni, ezért gyorsan keresni kell valami mást, amely ellenkezőleg mozog. [Azt mondjuk sehol nem olvastam, hogy a netadó bevezetésével párhuzamosan megszüntetnék a hanghordozókra kirótt járulékot.]) Más megközelítésben a tervezet közvetve elismeri, hogy az ilyen-olyan címen szedett járulékoknak-díjaknak nincs közvetlen közük a kultúrához, hiszen, lám tetszés szerint változtathatók tetszés szerinti időpontban. Lehetne itt további, ócska populista párhuzamokkal előjönni, hogy a vizitdíj rövid karrierje során, amikor csökkenni kezdett az orvoshoz fordulások száma, akkor nem az volt a reakció, hogy ennek nyomán vezessük be még a sztetoszkóp-adót is, dehát hagyjuk a múltat, a vizitdíjat a nép bölcsessége el is temette.
Tehát próbáljuk meg összefoglalni, mi történik, ha bevezetik a netadót!
Továbbra is fizetni fogunk művészi produkciókért, a Romantictól kezdve a Belgáig. Alapvetően élből csalónak és törvényszegőknek leszünk nézve, hiszen minden adatrögzítésre alkalmas eszköz után (hologramos matrica!) további díjat fizetünk, tekintet nélkül arra a szabályozásra, amely ma Magyarországon teljességgel legálisnak és törvényesnek ismeri el nemcsak a saját magunk által készített felvételeket, DE! az ún. "saját célra" készített másolatokat is, minden jogvédett alkotásról. Ezen kívül 25%-os áfával megvesszük a számítástechnikai alkatrészeket (mint alapinfrastruktúrát), illetve kipengetjük a net havidíját. (Jelezném, hogy ezek áfa nélkül is elég magas összegek európai és világviszonylatban, és pláne azok, ha a jövedelmekhez mérjük őket.) És akkor erre jön még rá a kultúratámogató netadó. És nem, nem azzal az állítólag 30-50 Ft-nyi havi összeggel van gond, hanem azzal, hogy ha a fentebb leírtakat figyelmesen átnézzük, akkor valahogy az jön le belőlük, hogy nagyon gagyi indoklással az amúgyis döglődő rókáról még egy, kb. negyedik-ötödik bőrt akarnak lehúzni.
Mindegy, bárki is fizet, csak fizessen.
Tehát próbáljuk meg összefoglalni, mi történik, ha bevezetik a netadót!
Továbbra is fizetni fogunk művészi produkciókért, a Romantictól kezdve a Belgáig. Alapvetően élből csalónak és törvényszegőknek leszünk nézve, hiszen minden adatrögzítésre alkalmas eszköz után (hologramos matrica!) további díjat fizetünk, tekintet nélkül arra a szabályozásra, amely ma Magyarországon teljességgel legálisnak és törvényesnek ismeri el nemcsak a saját magunk által készített felvételeket, DE! az ún. "saját célra" készített másolatokat is, minden jogvédett alkotásról. Ezen kívül 25%-os áfával megvesszük a számítástechnikai alkatrészeket (mint alapinfrastruktúrát), illetve kipengetjük a net havidíját. (Jelezném, hogy ezek áfa nélkül is elég magas összegek európai és világviszonylatban, és pláne azok, ha a jövedelmekhez mérjük őket.) És akkor erre jön még rá a kultúratámogató netadó. És nem, nem azzal az állítólag 30-50 Ft-nyi havi összeggel van gond, hanem azzal, hogy ha a fentebb leírtakat figyelmesen átnézzük, akkor valahogy az jön le belőlük, hogy nagyon gagyi indoklással az amúgyis döglődő rókáról még egy, kb. negyedik-ötödik bőrt akarnak lehúzni.
Mindegy, bárki is fizet, csak fizessen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése