A figyelemre méltó érzékkel a nyilas hatalomátvétel napjára, október 15-ére időzített újabb hajléktalanellenes törvény szomorú határnapot jelöl a "Magyarország"-ként közismert entitás történetében. ("Állam"-ként mégsem hivatkozhatunk rá, hiszen szemmel láthatóan a legcsekélyebb olyan törekvés sem figyelhető meg a létezésében, hogy polgárainak jólétét, vagy legalább kicsivel nagyobb komfortérzetét megpróbálja biztosítani.) Egyszerre sikerült ugyanis megszüntetni a törvény előtti egyenlőség és a magántulajdon sérthetetlenségének alapelveit.
Mert vajon lehet-e ott "törvény előtti egyenlőség"-ről beszélni, ahol a közterületen való tartózkodás aszerint megengedett, hogy annak "elkövetője" milyen vagyoni helyzetben van, bír-e ingatlan-tulajdonnal, vagy bejelentett lakhellyel? Ha igen, nem bűnös, csak a tisztességes hétköznapi átlagpolgár életét éli, míg ha a válasz nem, akkor egyből bűnelkövetővé "lép elő". És ebből a szempontból totál mindegy, hogy benne van-e definícióban az "életvitelszerű" jelzőként világra jött szószörny vagy sem: én a magam részéről még nem láttam rendőrt, aki odaállt egy hajléktalan mellé, hogy 96/48/24 órán át figyelje (tényleg, mennyi idő múltán válik egy cselekmény életvitellé?), hogy épp csak pihen, piknikezik, vagy neadjisten épp életet visz a közterületen. Ja, hogy nála van az összes ingósága? Komolyan attól válik valami bűncselekménnyé, hogy valaki a szokottnál nagyobb csomaggal a kezében, hóna alatt, lába mellé letéve "követi el" azt???
És ha már itt tartunk, jöhet is a másik szomorú pont: ha már sikerült egyértelműen megállapítani, hogy egy csomagnyi ingóság az adott személyhez tartozik, akkor egész pontosan hogyan, mivel is lehet indokolni azt, hogy valakinek a magántulajdonát nemcsak hogy elkobozzák jegyzőkönyv felvétele és elismervény kiállítása nélkül, hanem azt egyenesen meg is semmisítik?? Leírom még egyszer: a magántulajdonát. Azt, amihez való jogot a történelem minden kicsit is demokratikus berendezkedésű rendszere alapjogként, fundamentumként kezelte. Hamarjában ahogy megpróbálok belegondolni, összességében két eset jut eszembe, amikor hasonló a végkimenetel. Az egyik, amikor egy bírósági per - a más büntetési tételek mellett - vagyonelkobzással is végződik. De itt alapvetően egy pártatlan bírói eljárás végén megszülető ítéletről van szó, nem pedig arról, hogy ezt teljességgel kihagyva az erőszakszervezet egy képviselője egyéni döntés alapján teszi meg ugyanezt. (Azaz a rendőr jogalkalmazói szerepben lép fel!) A másik ilyen kimenetelű eset, amikor leginkább a NAV hamis vagy "kalóz" árukat semmisít meg. Ilyenkor azonban az áruk léte már önmagában törvényellenes a jogosulatlan védjegyhasználat miatt, arról nem is beszélve, hogy a látványosan kommunikált árumegsemmisítések itt is egy szabályozott eljárás végeredményei.
És akkor vissza is értünk a jogegyenlőség kérdéséhez: miért lehetséges az, hogy egy adott csoportra, amelyik ráadásul nem is társadalmi állásával, jogi helyzetével definiálható, hanem egy adminisztratív adat hiányával, egyszerűen nem vonatkoznak bizonyos alapjogok? Lehetne itt most Niemöllert idézni, de mindazoknak, akik most örömmel, vagy akár csak megkönnyebbült félelemmel szemlélik a rendessé vált közterületeket, inkább azt szeretném emlékezetükbe idézni, hogy az antik művészetelmélet szerint a katarzis egyik döntő eleme a megkönnyebbülés: hogy nem mi vagyunk az elbukó tragikus hős, akinek helyre kellett állítania a világ rendjét - amiből nekünk már csak a harmónia jut, a bukás nem. De a való életben nem mérik ilyen könnyen a katarzist: aki most helyben ül, és körülnézve a tragikus hős felbukkanását fürkészi, az maga válik előbb-utóbb elbukó szereplővé.
Csak nem hőssé.
Mert vajon lehet-e ott "törvény előtti egyenlőség"-ről beszélni, ahol a közterületen való tartózkodás aszerint megengedett, hogy annak "elkövetője" milyen vagyoni helyzetben van, bír-e ingatlan-tulajdonnal, vagy bejelentett lakhellyel? Ha igen, nem bűnös, csak a tisztességes hétköznapi átlagpolgár életét éli, míg ha a válasz nem, akkor egyből bűnelkövetővé "lép elő". És ebből a szempontból totál mindegy, hogy benne van-e definícióban az "életvitelszerű" jelzőként világra jött szószörny vagy sem: én a magam részéről még nem láttam rendőrt, aki odaállt egy hajléktalan mellé, hogy 96/48/24 órán át figyelje (tényleg, mennyi idő múltán válik egy cselekmény életvitellé?), hogy épp csak pihen, piknikezik, vagy neadjisten épp életet visz a közterületen. Ja, hogy nála van az összes ingósága? Komolyan attól válik valami bűncselekménnyé, hogy valaki a szokottnál nagyobb csomaggal a kezében, hóna alatt, lába mellé letéve "követi el" azt???
És ha már itt tartunk, jöhet is a másik szomorú pont: ha már sikerült egyértelműen megállapítani, hogy egy csomagnyi ingóság az adott személyhez tartozik, akkor egész pontosan hogyan, mivel is lehet indokolni azt, hogy valakinek a magántulajdonát nemcsak hogy elkobozzák jegyzőkönyv felvétele és elismervény kiállítása nélkül, hanem azt egyenesen meg is semmisítik?? Leírom még egyszer: a magántulajdonát. Azt, amihez való jogot a történelem minden kicsit is demokratikus berendezkedésű rendszere alapjogként, fundamentumként kezelte. Hamarjában ahogy megpróbálok belegondolni, összességében két eset jut eszembe, amikor hasonló a végkimenetel. Az egyik, amikor egy bírósági per - a más büntetési tételek mellett - vagyonelkobzással is végződik. De itt alapvetően egy pártatlan bírói eljárás végén megszülető ítéletről van szó, nem pedig arról, hogy ezt teljességgel kihagyva az erőszakszervezet egy képviselője egyéni döntés alapján teszi meg ugyanezt. (Azaz a rendőr jogalkalmazói szerepben lép fel!) A másik ilyen kimenetelű eset, amikor leginkább a NAV hamis vagy "kalóz" árukat semmisít meg. Ilyenkor azonban az áruk léte már önmagában törvényellenes a jogosulatlan védjegyhasználat miatt, arról nem is beszélve, hogy a látványosan kommunikált árumegsemmisítések itt is egy szabályozott eljárás végeredményei.
És akkor vissza is értünk a jogegyenlőség kérdéséhez: miért lehetséges az, hogy egy adott csoportra, amelyik ráadásul nem is társadalmi állásával, jogi helyzetével definiálható, hanem egy adminisztratív adat hiányával, egyszerűen nem vonatkoznak bizonyos alapjogok? Lehetne itt most Niemöllert idézni, de mindazoknak, akik most örömmel, vagy akár csak megkönnyebbült félelemmel szemlélik a rendessé vált közterületeket, inkább azt szeretném emlékezetükbe idézni, hogy az antik művészetelmélet szerint a katarzis egyik döntő eleme a megkönnyebbülés: hogy nem mi vagyunk az elbukó tragikus hős, akinek helyre kellett állítania a világ rendjét - amiből nekünk már csak a harmónia jut, a bukás nem. De a való életben nem mérik ilyen könnyen a katarzist: aki most helyben ül, és körülnézve a tragikus hős felbukkanását fürkészi, az maga válik előbb-utóbb elbukó szereplővé.
Csak nem hőssé.
