Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. április 22., kedd

Készítsünk jó híreket!

Az élet egyik nagyon szép, ha nem a legszebb ajándéka a következetesség erénye. Például ebbe a körbe tartozik az is, hogy következetesen ragaszkodunk a jó hírekhez. A mostani bel- és külpolitikai helyzet azonban nem mindig kényeztet el minket ilyesmivel. Aki azonban elég elszánt, az vállalja a szembesülést a negatív hírekkel, és a maga és embertársai épülésére kemény következetességgel és akár csak minimális valóságismerettel könnyen állíthat elő pozitív kicsengésű híreket.
Persze ez így túl általános, talán megfoghatatlan is. Lássunk tehát egy gyakorlati példát, amelynek nyomán bárki elindulhat a fent vázolt úton!
Az alaphír a következő:
"A tudósítás szerint szombat hajnalban egy kisebb csoport egyetemista egymás közt magyarul beszélgetve tartott a kolozsvári zeneiskola melletti park felől a Malom utca irányába. Útjukat három ismeretlen román fiatal keresztezte, akik, miután elhaladtak a magyarul beszélgető diákok mellett, visszafordultak, és hátba támadták őket. Néhány ütlegelés után a földre teperték, összerugdosták őket, majd elszaladtak a Sétatér irányába.
A törvényszéki orvos az ortodox virágvasárnap ünnepére hivatkozva csak két nappal később, azaz hétfőn állítja ki a látleletet, amivel majd a rendőrségen feljelentést tudnak tenni. Amint ez megvan, a fiatalok feljelentést tesznek az ismeretlen tettesek ellen."
Hát igen, ez így elég elkeserítő, hervasztó. De nem győzzük hangsúlyozni, hogy milyen fontos a következetesen alkalmazott pozitív hozzáállás. Csapjunk hát bele! Először is nyessük le a második bekezdést, mert ez egy pozitív hír végén stílusidegen, ily módon felesleges. Aztán vegyük elő mai magyar politikai tapasztalatunkat, és transzformáljunk! (Ez a követhetőség kedvéért a szövegben jelölve.)
"A tudósítás szerint szombat hajnalban egy kisebb csoport cigány fiatal egymás közt beszélgetve tartott a tatárszentgyörgyi iskola melletti park felől a Majom utca irányába. Útjukat három jól ismert magyar gárdista fiatal keresztezte, akik, miután elhaladtak a beszélgető romák mellett, visszafordultak, és hátba támadták őket. Néhány ütlegelés után a földre teperték, összerugdosták őket, majd elszaladtak a Horthy Miklós tér irányába."
Íme, minimális átalakítás, és az eddigi elkeseredés helyett már örülhetünk is a szinte ugyanannak a hírnek.
Mert a következetesség nagyon fontos.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)