Álamfő a Liszt Ferencen

(szakmai kérdések kezelése a Magyarországban*)

Egy, a diszgráfiával immár titkolhatatlanul hősies, de reménytelen küzdelmet vívó magas közjogi méltóság bejegyez pár kusza írásképű sort egy határszéli csárda vendégkönyvébe. Egy szakemberekből álló bizottság alapos szakmai érvekkel alátámasztva (és mellesleg a hatalomban lévő kormánypárt ideológiai alapvetéseinek tökéletesen megfelelően a "nemzeti értékek" és a "hagyományok őrzése" jegyében) olyan döntést hoz, hogy a budapesti repülőtér nevében maradjon meg a "Ferihegy" földrajzi elnevezés (is). A kormány – amely kikérte az ebben illetékes bizottság döntését  – azonban homlokegyenest ellenkező elhatározásra jut. (Most arról ne is beszéljünk, hogy jó ötlet-e egy magyarul szinte egyáltalán nem beszélő emberről elnevezni egy nemzeti repteret, ráadásul azzal az indokkal, hogy idén 200 éve született — na és mi lesz jövőre?? Hiszen előbb-utóbb mindenkinek eljön a 200 éves jubileuma...)

E két látszólag egyáltalán össze nem függő történés valahol mégis egyazon dologhoz tartozik, pontosabban annak két oldalát mutatja meg. Nevezetesen azt, hogy hogy viszonyul kormányunk a problémák szakértelemmel való kezelésének kérdéséhez. Alapkiindulásként azt a pontot kell tekintenünk, amikor a régi rossz, avítt világban az egyes szakmai kérdésekben — eléggé el nem ítélhető módon — azok az emberek  (vulgo: szakértők) döntöttek, akik magas szinten értetettek az adott szakterülethez. Ezek az emberek eléggé el nem ítélhető módon abban az ideológiailag fejletlen állapotban leledzettek, hogy azt képzelték: a szakkérdés attól szakkérdés, hogy csakis szakmai érvek alapján lehet benne dönteni. Ennek a teljesen félresiklott és hamis gyakorlatnak vet most véget a fülkeforradalmi  kormány. Az üzenet persze teljesen világos: a politika szempontjai mindenek előtt valóak, még akár az egzakt szempontok által meghatározott tudományos álláspontot is felülírhatják. És miután a tudósok fafejű, akadékoskodó népség, akik sosem szűnnek meg holmi "tudományos igazság"-ról karattyolni, ezért ezt a kérdéskört ideje volt végleg rendezni: a kormány ex cathedra kinyilatkoztatta, hogy ezekben a kérdésekben (is) ő maga  legfelsőbb fórum. Már persze, ha az ügyhöz "kiemelt közérdek" fűződik. Aminek meglétét pedig – mint a Magyarország legmagasabb fóruma – nyilvánvalóan a kormány hivatott megállapítani. De persze van más baj is ezzel a tudós-népséggel: a szakkérdésekkel való foglalkozás során rákaptak az olyan felesleges és teljességgel luxusnak számító tevékenységekre, mint a gondolkozás. (Amelynek, mondanom sem kell, olyan lehetséges kártékony kihatásai is akadhatnak, mint a kormányétól eltérő véleményekre jutás.) Ezt megelőzendő, preventív jelleggel a legcélszerűbb eltántorítani az ún. "értelmiséget" a gondolkozástól, vagy legalábbis a gondolkozását a konkrét egzisztenciális problémák felé ("miből fogok ezentúl megélni?") terelni.
De hogy mi köze van mindehhez Schmitt Pál álamfőnek? Látszólag semmi, valójában azonban nagyon is sok: ő testesíti meg azt a végállomást, ahova a fent vázolt folyamat vezet: amikor már csak a lojalitás, a kormányközeliség és a bólogató-üzemmód minél tökéletesebb végrehajtása számít, akkor fel fognak tűnni az Álamfőhöz hasonló alakok az élet minden területén, és miután nem lesz kontroll, ők válnak normává. 

*Blogunk igyekszik haladni a korral, sőt ahol lehet, kissé elébe is megy a jövőnek: most például a készülő Alkotmány szellemében a régi, elavult "Magyar Köztársaság" megnevezés helyett a hagyományos, az új, a hagyományok alapján álló új megnevezést, a "Magyarország"-ot próbáljuk meg népszerűsíteni a magunk szerény módján.

Gyönyörű képességünk, a Rend

a wssz.hu képe

Aligha van még egy olyan fogalom a második Orbán-kormány retorikájában, amelyik annyira kiemelt és közben sokoldalú értelmezésű szerepet kapott, mint a "Rend". Kezdve onnan, hogy "két héten belül rend lesz", egész odáig, hogy "felszaporodott a bűn". Ez utóbbi megnyilvánulásból (bár közvetetten az előbbiből is) már az is látszik, hogy a Rend a bűn, a törvénytelenség ellentétpárjaként jelenik meg ebben az értelmezésben, nem pedig egyfajta rendezettségként, világosan meghatározott struktúraként. Akárhány olyan eseményt vizsgálunk meg, amelyik a Fidesz-kormány hivatalba lépése óta történt és nagyobb közérdeklődést váltott ki, a hatalom reakcióját minden esetben ugyanúgy írhatjuk le: annak kommunikálása, hogy nagyobb szigorra/RENDre van szükség, és azt az esemény kapcsán létrehozandó eseti/vizsgáló/rendkívüli bizottság majd ki is dolgozza, hogy miképpen. Ez a séma, akár a vörösiszap-katasztrófára, akár a West Balkán-tragédiára, akár a hajléktalanok "eltüntetésére" gondolunk. Ezt a szinte feltételes reflexként működő reakciót nem nehéz visszavezetni egyfajta frusztrációra: "Mi vagyunk hatalmon, és a dolgok ennek ellenére nem alakulnak a lehető legjobban, 100%-osan úgy, ahogy mi szeretnénk???!? Majd mi megmutatjuk, ki a legény a gáton, kinek van 2/3-a, és csinálunk olyan REND-et, hogy mindenki arról koldul!!" És az, hogy nem sikerül belátni, hogy egy ilyenfajta "rendteremtés" éppenséggel hogy nem  erőt és nem bármiféle koncepciót sugároz, hanem éppen a kapkodás jele, és maximum a stukkert átmenetileg birtokló prosztó habitusát idézi csak fel, még mindig csak a kisebbik baj. Kormányunk nem a "rendetlenség" kiváltó okait akarja megszüntetni, az ahhoz vezető folyamatokat megváltoztatni, hanem a meglévő helyzetet akarja szigorú keretek közé zárni. Más szóval a működés rendje helyett a temető rendjét óhajtja. Illetve óhajtaná.
A dolog azonban még siralmasabban áll. A helyzet az, hogy minden jel szerint nem is annyira ez a merev, mindenhova korlátokat állító rend, hanem sokkal inkább a rend látszata az, ami igazán cél a hatalom gyakorlói számára. Az "igazi" rendnek — lett légyen az bármiféle is — ugyanis van egy nagyon kellemetlen vonása. Nevezetesen az, hogy univerzális, mindenkire egyformán vonatkozik. Ugyanúgy vonatkozik a városát megmagyarázhatatlan kiadásokkal adósságokba hajszoló (ex)polgármesterre, mint a dupla költségtérítést hónapokig "tévedésből" felvevő képviselőkre, akik maximális büntetésként a frakció etikai bizottsága elé való állítást kapták. Amely frakció vezetője radarblokkolót használ felső kategóriás bérautójában. Így aztán a Rend megmarad azon keretek között, hogy nagyon gyakran el kell mondani: itt bizony rend van (mert most éppen mi lophatunk), és ezt nagy határozottsággal demonstrálni is muszáj.
Mert miért pont a rend lenne a kivétel az alól az aranyszabály alól, hogy ha valamit nagyon sokszor hangoztatunk, akkor az valósággá is válik, ha máshol nem is, a Zemberek tudatában?? A "Rend" pedig így teszi élhetetlenné sokak, nagyon sokak mindennapi életét, és válik épp a káosz eszközévé.

Kopirájt

És igen! Megcsináltuk! Már csak a jogtechnikai részletek vannak hátra, de hát egy olyan országban, ahol az uralkodó a hatalmat gyakorló párt java része jogvégzett emberekből áll, és egyébként is olyan kiváló jogászok állnak rendelkezésre, akik egy kampánycsendsértést "osztjónapot"-tal elintéznek, ez nem lehet probléma. Szóval: most már csak a legendásan gazdag arab országokról kell legombolni a jogdíjat, és máris megvan az a szükséges alaptőke, amelyik Hazánk soha nem látott ütemű felemelkedésének az alapfeltétele.

Ha valaki esetleg nem értené, miről van szó, azt kérem, figyelmesen olvassa el ezt a cikket, különösen a felvezető szöveg első mondatát! És most emlékezzünk arra, hogyan interpretálták a kormány képviselői és nyomukban az egész kormányoldali sajtó a médiatörvény kapcsán kialakult összeurópai hangulatot. "Magyarország egy nemzetközi (baloldali) összeesküvés célkeresztjébe került" – hangzott nem is olyan régen. És most szinte szóról szóra ugyanezt a szlogent halljuk vissza az arab világ egyik államának vezető garnitúrájától, és mintha nem olyan régen Mubarak is próbálkozott volna valami hasonlóval. Hála a modern technika vívmányainak, a kép- és hangrögzítő technikáknak, és a sajtófigyelő szolgálatoknak, teljes egyértelműséggel bizonyítható, hogy a fenti, nemzetközi összeesküvéssel való takarózás példálózás a magyar géniusz leleménye, és mint ilyenért, minden további felhasználó köteles érte tekintélyes jogdíjat fizetni. Különösen abban az esetben növekszik extrém méretűre ez a bizonyos summa, ha – mint a fenti esetben is – a szellemi termék felhasználása annak forrás-megnevezése nélkül történik. Márpedig itt erről van szó, ezt még a vak is láthatja. Képzeljük el, hogy micsoda tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz itt, ha az olaj (Bahrein) vagy a turisztika (Tunézia) által hizlalt pénztárcájú arab országok elkezdik utalgatni a minket megillető jogdíjakat!
Persze vigyázni kell velük, mert rendkívül rafináltak ám! Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy elnyomó diktatórikus rendszerek vezetőiként nem átallották felhasználni a világ legdemokratikusabb országának kormánya által kiötlött szlogent!

Szociális hamburgerszavazást!!

Adóalany

Aki csak egy kicsit is konyít a politikához, annak számára tökéletesen világos kell legyen, mi különbözteti meg Magyarország történelmének 2010. április 25-e előtti és utáni szakaszát: míg a históriai sorsfordító nap előtt a gonosz népnyúzó kormány a "pénzbehajtás újabb és újabb módjait" (copyright by Szijjártó Péter) találta ki elvetemültségében és pénzsóvárságában, addig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének égisze alatt az országot felvirágoztató testület a jellegzetes magyar leleményesség szép példáit mutatva önfeláldozóan éjjel-nappal dolgozik azon, hogy új és új adónemekkel bírja rá a magyarság ellenségeit (ejtsd: multik-bankok), hogy azok hozzájáruljanak a nemzet felvirágzásához. Ennek a Gazdasági Szabadságharcnak legújabb hajtása a frissen belengetett hamburgeradó tervezete. 

De szépen is cseng az "egészséges életmód" meg a "nagyobb rizikó, több hozzájárulás" szlogenje! Persze a paripa lábikója azért elég jól láthatóan kicsüng... Először is ott, hogy aki egészségtelenül táplálkozik, az eleve rizikót vállal, méghozzá a létező legnagyobbat: saját egészsége és végső soron élete elvesztésének fokozott rizikóját. (Az pedig külön extra ordas képmutatás, hogy azt sugározzuk: az egészséges életmód, a károsanyag-mentes táplálkozás, a bioélelmiszer stb. nem kerül nagyságrendekkel többe, mint az ártalmas, koleszterindús vagy mű kaja. A kettő egyszerűen nincs egy szinten anyagi oldalról, ily módon nem alternatívái egymásnak.[Csak azt érteném, hogy az erősen egészségkárosító pálinka készítésének szabadjára engedése ugyanakkor miért volt hősies-hazafias tett?!]) És hát sajnos egy esetleges biztosító-analógia sem stimmel: mert hiába igaz, hogy a békefenntartóktól vagy az ejtőernyősöktől magasabb biztosítási kvótát szednek be ugyanazért az életbiztosításért, a helyzet az, hogy ott a mérleg másik serpenyőjében is van valami: az egészségkárosodott személy vagy rosszabb esetben az elhunyt kedvezményezettje ellenszolgáltatáshoz, akár milliós nagyságrendű összeghez jut. Míg itt "csak" azt a szolgáltatást kapja, amit amúgyis mindenki megkap, aki TB-t fizet.

És itt jön a legnagyobb probléma. Mert ha megpróbáljuk indokolni, továbbgondolni a hivatalos álláspontot, nagyon érdekes dolog történik. Nézzük csak, mi is marad, ha a pántlikás, nemzetiszínű mázat leszedegetjük! Ha jól olvasom, valami olyasmi: "aki többet – adott esetben akár indokolatlanul sokat – használja az egészségügy szolgáltatásait, az fizessen ezekért a többletekért, vagy ha súlyosabbá vált az állapota, akkor az ezzel járó extra szolgáltatásért." Szép elv? Szép. Igazságos? Igazságos (még ha nem is igazán adó formájában, hiszen ha fentebb azt feltételeztük, hogy mindenkinek szabad választása eldönteni, mit eszik, akkor nem a termék forgalmazóját, hanem annak fogyasztóját illene a költségekkel sújtani.) Ismerős? Ismerős... méghozzá átkozottul ismerős: ez volt ugyanis az egyik alapelve annak az "egészségügyi reform" néven ismert intézkedéssorozatnak, amelyet a 2008. március 9-i ún. "szociális népszavazás"/"alkotmányos népítélet" elsöpört mint vérlázítót és velejéig igazságtalant.

És most erre hivatkozva jön a hamburgeradó... Ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz. Pláne, ha a kettőből az egyik a Fidesz. És még plánébb, ha ő csinálja másodiknak.

Fiat lux!

“Elkezdtem tárogatózni tanulni, napi fél órát tárogatózom, görög nyelvleckéket veszek, és karácsonyra egy tangóharmonikát kértem”

(Schmitt Pál)

"Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót"

(Kossuth Lajos)

"Kis biciklim előhozzák,/Előhozzák,/Előhozzák,/Úgy járom a mező hosszát."
(az index.hu képe)

Sokszor, sokféle alkalomból éreztem, hogy a ma Magyarországon "konzervatívnak/jobboldalinak" nevezett tábor egy-egy prominens személyiségének megnyilatkozásai nemcsak, hogy zavarba hoznak, hanem egyenesen allergiás tünetekkel járnak: bőrirritációt, viszketést, egyes durvább esetekben még akár kiütéseket is okozhatnak. Mindezidáig azonban nem voltam tisztában ennek a jelenségnek az okával. Most azonban Schmitt Pál – tökéletesen megfelelve a saját maga által kiválasztott "emberek embere"-i hivatásának – végre feltár(ogat)ta a teljes igazságot e tárgyban. Az index tudósításának olvastán végre rádöbbentem a teljes valóságra: a helyzet az, hogy aki ma Magyarországon "konzervatív" politikusként határozza meg önmagát, az előbb-utóbb eljut oda, hogy felismeri saját kiválóságát. A dolog veleje szempontjából mindegy is, hogy komolyan hisz ebben, vagy csak úgy csinál, mintha: ugyanis mindkét esetben az a következtetés adódik, hogy ezt a kiválóságot, a kiemelkedő képességek eme csodás tárházát, amit az illető képvisel közkinccsé és követendő példává KELL tenni. (Hiszen az öntudatos konzervatív tisztában van saját kiválóságával és rendkívüliségével. Vagy azért, mert mondták neki, vagy mert eleve tudja.)
A baj nem is itt van, hanem ott, ha a kiválóság személyes példája annyira erős, hogy azt mindenkinek követnie kell, és ezt lépten-nyomon nagydobra is kell verni. Ez a jelenség pedig akkor válik extra módon irritálóvá, amikor az adott személy nemcsak hogy saját üdvözüléshez vezető útját tekinti kizárólagosnak, hanem ha ezt ráadásul neofitaként, frissen betértként teszi. "Igaz, hogy jómagam 40-50 évig masszívan komancs voltam, de egyszer csak ráébredtem, milyen klassz dolog templomba járni, bocskait hordani, és minden elém tett papírt aláírni." - üzeni nekünk Schmitt Pál. (És korábban Hoffmann Rózsa is ugyanígy coming outolt saját megtérése kapcsán.) És mindennek a legcsúcsa, hogy ha ilyen friss üdvözült mindezek tetejébe azt várja el a lakosság 100%-ától, hogy ők viszont rögvest 0 éves (vagy hogy megmaradjunk az adott szellemiség keretei közt: mínusz 9 hónapos) koruktól ezen az úton járjanak, és ha nem, akkor a szelídség erejével pofozzuk őket oda.
Az pedig már csak hab a tortán, ha valaki mindezt még idióta leckéztetés keretében is vezeti elő: a több mint háromszor fiatalabb diákoknak azzal dicsekszik, hogy ő több nyelvet tud (nyilván némileg több ideje volt tanulni, nem?), meg hogy milyen hangszeren fog majd tanulni játszani...
Aligha tévedünk, hogy ha azt gondoljuk: ennek az avítt, begyöpösödött szemléletnek ennél jobb ellenpropagandája nem nagyon létezhet.
Pali bácsi, köszönjük!

Most...

1. Köszönjük, Viktor!

Kérjetek és meghallgattatik!

Valljuk meg, az Európai Parlament eddig nem számított túl izgalmas helynek. Pártvezérek által süllyesztőbe rakott feltörekvő karrieristák, kiöregedett egykori élharcosok, európai hatókörről álmodozó ifjú idealisták valamint népük elől tudatosan vagy ösztönösen ide menekülő gyakorló elmebeteg szélsőségesek morzsolgatták a strasbourgi ülésteremben az eurodiplomaták szürke hétköz- és ünnepnapjait. Erőteljesen táplálva mindezzel az egyébként is egyre virulensebb euroszkepticizmust. A helyzet teljesen reménytelennek látszott, az a  veszély fenyegetett, hogy egész Strasbourgot méteres vastagságban belepi az unalom szürke pora. Ám ebben a válságos helyzetben elérkezett a történelmi Változás: 2011. január 19-én a keleti szél szárnyán megérkezett Orbán Viktor, hogy meggyőzze az EP képviselőit a magyar médiatörvény nagyszerűségéről.  Ma már azonban tudjuk, hogy mindez az EU soros elnöki tisztét nem régen átvett Magyarország ifjú, tetterős miniszterelnökének zseniális húzása volt annak érdekében, hogy új életet leheljen a haldokló intézménybe. És nem is volt hiábavaló ez a törekvés! A kornyadozó ülésterem hirtelen új életre támadt, és ami még döbbenetesebb: egészen úgy kezdett el festeni, mintha ez tényleg egy parlamenti ülés volna: demonstrative tiltakozó képviselők, parázs viták, válaszok és viszontválaszok, minden volt itt.
Dehogy volt itt valaha is szó a sajtó kontrolljáról, blogregisztrációról, milliós bírságokról!!! Sőt, én biztos vagyok benne, hogy Szalai Annamária nem is létezik, csak valami kormányközeli kézműves rakta össze azt a bábut, amit ilyen néven szoktak fényképezni. (Ezt a figura esztétikai jellemzői is igazolják!) Miniszterelnökünk csak addig tartja már fenn ezt az egész rettenetesen ostoba hercehurcát (az a fránya Szijjártó-gyerek majdnem lelőtte a poént, váltig azt hangoztatta, hogy ez nem is igaz, ez tulajdonképpen a legdemokratikusabb folyamat — hogy lehet szóvivő az ilyen, aki nem tudja tartani a száját, és kifecsegi az államtitkokat??!); csak addig vár, amíg további jószolgálatként a nehézkes EU-s bürokráciát is gyorsabbb cselekvésre sikerül bírnia azzal, hogy mihamarabb összeállíttatja velük azokat a pontokat, amelyeket kifogásolnak a "médiatörvényben", amelyik persze nem is létezik.
Utána pedig már nincs más hátra, mint közölni az EU-val, az egész világgal, hogy mindez csak jól sikerült tréfa média(!!)hack volt, hogy mozgásba hozza az öreg kontinens elaggott, túlbürokratizálódott adminisztratív gépezetét. És persze bezsebelni a hálálkodásokat:
– Köszönjük, Viktor!

2. Vörös iszap és Éjszakai Zaj Élet

"Csak szépen, rendezetten tessenek bevonulni a diszkóba!"

Valahol, egy korábban soha nem hallott nevű magyar falu mellett  összeroskad egy veszélyeshulladék-tároló fala, és mérgező iszap áradata önti el a települést és környékét emberi életeket követelve és felmérhetetlen károkat okozva.
Az ország fővárosában, annak is a kellős közepén egy szórakozóhely – más által szervezett – éjszakai rendezvényén a hatalmas tömegben kialakult pánikszerű tolakodás-lökdösődés közepette
Látszatra nincs sok közös a két dologban, de ha jobban megnézzük, jócskán lehet találni olyasmiket, amelyek mindkét esetben nagyon nagy mértékben hozzájárultak ezeknek a tragikus eseményeknek a bekövetkezéséhez. Ilyen az emberi figyelmetlenség, nemtörődömség, az előírások figyelmen kívül hagyása és a felelősség (át)hárítása. Most mégsem ezekről lesz szó, hanem arról, hogy milyen kísértetiesen hasonló és meggyőződésem szerint totálisan elhibázott reakciókat adott a magyar kormány mindkét esetben. (A vörösiszap-katasztrófáról itt olvasható nagyon színvonalas tényfeltáró írás ;-), a West Balkánban történtekről írtak közül pedig a jelen írás szempontjából két legrelevánsabb poszt itt és itt.)
Visszaemlékezve az októberi történésekre: a kormány legelső reakciója nem az okok keresése volt, hanem annak szinte azonnali deklarációja, hogy emberi mulasztásról van szó. Az oligarchák sűrű, cseppet sem pozitív szövegkörnyezetben való emlegetése pedig cseppnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy a felelősöket "természetesen" nem a környezetvédelmi hatóságok jócskán benarancsosodott vezetőiben, fogják megtalálni.
Így is lett: a MAL "állami irányítás alá vonása" a kirendelt kormánybiztos odahelyezésével nyitotta a sort. (Mely kormánybiztos még jónak látta azért is kukoricára térdepeltetni a gonosz oligarchákat, amiért önhatalmúlag kártérítést mertek ajánlani a károsultaknak. Mellesleg: hallott bárki bármit a MAL állami felügyeletének megszüntetéséről??? És ha nem: most, jelen pillanatban mi indokolja egy magáncég ilyen tartós állami "használatát"?) Volt még aztán itt szó garantált állami kártérítésről, Makovecz által tervezett pöpec kis új otthonokról, géppisztolyos rendőrökről (ezekre nyilván szükség is volt, sajnos...) — azaz szinte minden olyasmiről, amit az újdonatúj vezetés saját kifele sugározni óhajtott önképének megfelelt. Erő, rendpártiság, a kisember védelme a gonosz magántőkétől és persze (szinte) korlátlan állami gondoskodás (legalábbis a szavak szintjén. Nem (nagyon esett szó ártalmatlanításról, a probléma jövőbeli kezeléséről, a felelősségek-jogkörök világossá tételéről.
Természetesen a West Balkán élére aligha  fognak kormánybiztost kinevezni – már csak azért sem, mert a hírek szerint a hely (ellentétben a MAL-lal) veszteségesen működött. Ilyen esetekben egy erőskezű adminisztrációtól a bezárás lehetne/lesz az adekvát válasz. De nem is ez a rész az,a mi igazán érdekes. Hanem az, hogy valami titokzatos okból – mert az, hogy a három áldozat közül egy szervezetében találtak kábítószer-nyomokat azért elég kevés, pláne, ha a kétharmados többséget nézzük – megszigorítják a rendőrsági razziákat a szórakozóhelyeken.
Erősek vagyunk, képesek vagyunk olyan válaszokat adni, amelyek ezt az erőt és tettrekészségünket sugározzák — utólag.
(Update 01.22.: az index tudósítása szerint szigorú rendvédelmi szerveink máris érdemi intézkedéseket foganatosítottak, ahogy fentebb meg is jósoltam... azt szeretem ebben az országban, hogy ilyen könnyű vátesznek lenni.)

Mesés történetek - 3.: Fekete-fehér, igen-nem

(Fotó: "Rule of Rose"/Flickr)

A közkedvelt régi játék új verziójának menete a következő: a Játékmester először is Csapatot választ maga mellé. A Csapattagoknak innentől kezdve az lesz a  feladatuk, hogy minden megszólalásuk alkalmával — kapjanak akármilyen csavaros kérdést, kerüljenek bármilyen szituációba — használhatják ugyan a játék címébe foglalt négy szót, de épp ellentétes értelemben. Azaz a "fekete" helyett mindig "fehér"-et, az "igen" helyett mindig "nem"-et kell mondaniuk; és fordítva. Nagyon fontos, hogy a fenti szavak kiejtése során az adott Játékosnak az arcizma sem rezdülhet, semmiféle érzelem ne legyen leolvasható az ábrázatáról! 

Ha az adott Játékos eltéveszti a szabályokat, vagy érzelmeket árul el, akkor zálogot kell adnia, és első alkalommal valamelyik Játékostársa próbálhatja meg ugyanazt a feladatot végrehajtani. Ez az ún. "Szerecsenmosdatás". Második hibázása után a Játékos két körből kimarad, és a Pártkasszához vezető úton vissza kell  mennie a "Start" mezőre. Ekkor a Szerecsenmosdatás-sal már a Játékmesternek kell megpróbálkoznia.

Ha egy Játékos harmadszor is téveszt, akkor végképp kiesik a Csapatból és (ami nagyobb baj) a Játékmester kegyeiből. 

Ha valaki egyáltalán nem téveszt, az is kiesik: a történelem emlékezetéből.

Jó szórakozást!!!

Fejezetek a magyar televíziózás történetéből

1955

1970

2011. július 1.

Mesés történetek - 2.: Sakkfeladvány

"A Btk. szerint akár bűncselekménynek is tekinthető, ha valaki (a már hatályba lépett!) médiatörvény ellen uszít. :) "

(Hozzászólás a Facebookon)

Lássuk mai feladványunkat!

Az állás a következő: amint az az ábrából is kitűnik, a kormány sötét oldal döntő  (több, mint 2/3-os fölényben van). Világos kritikai támadást indít. Sötét a fent említett fölényre hivatkozva, a sakkfigurák összességének érdekeire alapozva visszaveri a támadást, azt uszítás-nak bélyegezvén.

Sötét lép, és rettenetesen rövid idő alatt mattot ad.

Mondatok a félhomályból

A fidesz igazából történelmi  ismeretterjesztő tevékenységet folytat demonstrációs céllal: azt akarja megmutatni, miért nem működött és miért bukott meg a Rákosi-/Kádár-rendszer.

_____________________
Vajon mit gondolhat saját ideológiájának, eszmerendszerének, világnézetének erejéről-versenyképességéről az a kormány, amelynek minden törekvése a lehetséges vetélytársak ellehetetlenítésére, illetve a mostani valamint a jövendő kritikák elfojtására irányul?
_____________________
Az Orbán-kormány dióhéjban eddig:
— a magánnyugdíj-pénztárak államosítása, ezáltal az ott felgyűlt magántőke államivá tétele (és azonnali elköltése), vulgo: elkobzása; olyan adórendszer bevezetése, amelyik csak a kiugróan magas keresetűeknek kedvez;
— a sajtó brutális, kézivezérlésű szabályozása-korlátozása és elhallgattatásának kísérlete; a "káros szekták" korlátozása, az egyház-alapítás megnehezítése révén dörgölőzés a "történelmi egyházak"-hoz; a kötelező vasárnapi zárvatartás valószínű keresztülverése;
— az azonos neműek élettársi kapcsolatának háttérbe szorítása, "jogfosztása", gyermektelenségi adó belengetése, abortusztilalomra utaló passzusok becsempészése az alkotmányba...
Az a hatalom, amelyik az emberek zsebében, fejében, vagy alsóneműjében kotorászik, nagy valószínűséggel megbukik. Amelyik mindháromban, az biztosan.
_____________________
Kínosan rossz lehet, most a fidesz törzsszurkolói keménymagjához tartozni. Ezek az emberek azok, akik akár hosszú évek alatt elhitették magukkal és másokkal, hogy a fidesz a létező egyetlen alternatíva. És most azzal kell szembesülniük, hogy mégcsak nem is alternatíva.
_____________________
Zárásképpen pedig egy már-már mérföldnyi hosszú szakállal rendelkező vicc, amelyik azáltal nyer mostanság újra aktualitást, hogy remekül illusztrálja, miért nem érdemes manapság csendben kussolni.
Novoszibirszk, Szovjetunió, 1970-es évek. Szása kint sétál a lakótelep házai között. Egyszercsak meglátja az egyik erkélyen régi cimboráját, Ivánt. Oda is kurjant neki:
— Iván! Sz@r ez a kommunizmus!!
A megszólított kétségbeesetten, kézzel-lábbal integetve próbál visszakiabálni úgy, hogy lehetőleg minél kevesebben hallják:
— Megőrültél?? Elvisznek!
Mire Iván:
— INNEN? HOVÁÁÁÁÁ??


(Tartok tőle, hogy folyt. köv.)

Demokrácia, ha beledöglötök is

(Jegyzetek a[z új] hatalomról 4.)

A magyar demokrácia ügye nagy bajban van. Sokkal nagyobban, mint azt a vészmadárkodók, ügyeletes huhogók csak gondolni is merészelik. Hogy honnan tudom mindezt? A válasz kétségbeejtően egyszerű: a demokraták eltüntetése, durva elhallgattatása máris elkezdődött. Hiszen mi más magyarázata lehetne annak, hogy a demokrácia számtalan elkötelezett és elvhű híve, akik a 2010-es parlamenti választások előtt válogatás nélkül a kormány minden intézkedése után szót emeltek az embertelen és alapvető jogokat sárba tipró diktatúra ellen,  sőt az utcára sem voltak restek vonulni, hogy ott harcoljanak ezen jogtiprások ellen; ez a számtalan hős most néma csendben van, nem emeli fel szavát, legyen szó akár visszamenőleges hatályú törvényekről, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról, a magánnyugdíj-pénztárakban lévő magánvagyonok lenyúlásáról, vagy akár legújabban a példátlanul brutális sajtótörvényről. Márpedig ha ekkora hősök csendben vannak, annak csak egyetlen magyarázata lehetséges: befogták a szájukat, először őket, az álélharcosokat likvidálták.

________________

Persze a fentiek csak afféle tréfába oltott példabeszédnek fogandók fel arról, hogy milyen is volna, hogy működne egy normális országban a politika, és persze a demokrácia védelme az öntudatos polgárok által. Mindazonáltal még az is bőven elfogadható volna, hogy valaki (akár  józan ésszel szemben is) kedvenc politikai meggyőződése/pártja mellett "érveljen" — két apró feltétellel:
– 1. ezt következetesen tegye: érdekes módon soha sehonnan nem hallottam kifogást, de még csak helytelenítő véleményt sem akár az Alkotmánybíróság túlzott jogköréről, akár a magánnyugdíj-pénztárak kockázatosságáról, vagy a média szabályozatlanságáról addig, amíg ezek a remek témák valakinek a fidesz vezérkarában eszébe nem jutottak, és a kétharmados felhatalmazás csodájának köszönhetően szinte rögtön törvény is lett belőlük. Onnantól viszont szinte mindenkinek eszébe jutott, hogy érveljen ezek mellett, és csodák csodájára mindenkinek ugyanaz jut az eszébe;
–  2. és ezt őszintén tegye: lehet magyarázni , hogy ez igenis demokrácia, csak mi tudjuk rosszul, hogy az mit jelent, meg hogy létezik "magyar" meg "alulról építkező" (hihi, a fidesz mint alulról építkező párt :))), de nem kellene elfelejtkezni róla, hogy bár számtalan megoldás létezik a világban demokratikus berendezkedésekre, ám ezek mindegyike éppenséggel a közös vonatkozásokat hangsúlyozza ki, amelyek kikezdhetetlenek, de amelyeket az újszerű demokrácia építése útjából épp most takarít el nálunk az építőbrigád.
Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a józanabbul gondolkozó publicisták már a 90-es évek elején felhívták rá a figyelmet, hogy a "magyar" előtag/jelző egy sajátos, újfajta fosztóképzővé kezdi kinőni magát: ha valamely szó elé odakerül, akkor máris annak ellenkezőjét, vagy minimum fogyatkozott voltát jelenti. (Lásd pl.: magyar igazság és élet...) Félő, hogy valami ilyesmi történik most a "magyar demokrácia" esetében is.
_______________
A filozófia-logika-etika egyik alapkérdése, hogy rossz/helytelen lépésekkel el lehet-e jutni a jó eredményhez. A többség a nemleges válaszra hajlik, különösen az etikai oldalról szemlélve a kérdést, hiszen a "rossz" lépések ebben a megközelítésben eleve nagyon kétségessé teszik azt, hogy az az eredmény,  ahova így jutunk, bármilyen szempontból is megfelelne a "jó" kategóriájának.
Arról, hogy hova is tartunk, már volt alkalmam megemlékezni korábban, így most csak annyit, hogy még mindig csak annyi "konkrétum" derült ki róla, hogy nagyon-nagyon jó lesz, és valamilyen téren még Kínát is meg fogjuk előzni. Bizonyára csak velem született/ideológiailag káros szkepticizmusom mondatja velem, hogy ez azért kevés ahhoz, hogy meglehetősen karakteres egyértelműséggel rossz-nak ítélt lépéseket indokoljon.
De hátha az egész nyugati világ, valamint az azt kialakító történelmi tradíciók egésze hamis, és így  tévedésben van abban a kérdésben, hogy mi a demokrácia igazi valója, és így mik az oda vezető helyes lépések! Bár erre azért kicsinek tűnik az esély, de ne legyünk alapból megátalkodottak, vessük el azt a demokratikus konszenzust, amelyik ezzel kapcsolatban kialakult az európai kultúrkörben, és persze mindezzel együtt vessük el azt az utat, amelyik idáig vezetett a történelem során. (Az persze némileg belerondít a képbe, hogy a fidesz mint úgynevezett "konzervatív párt" maga is nagy előszeretettel használja a történelmet, kimazsolázva onnan — előtte erős kozmetikázáson átesett — előképeit.)
__________________
Nos, próbáljuk meg akkor górcső alá venni azokat a lépéseket, amelyeket rosszindulatúan "antidemokratikus"-nak címkéz a fél világot átszövő összeesküvés! Természetesen nem egyenként, hiszen ezt már sokan, okosabbak megtették. Az lenne sokkal inkább érdekes, hogy ha megpróbálnánk abból kiindulni, hogy mi a közös, ezekben a remek intézkedésekben! Jellemzőjük, hogy a közösség érdekeit szolgálják, arra fókuszálnak; azaz értékközpontú gondolkozást tükröznek és közvetítenek. A baj csak annyi, hogy egyáltalán nem látszik, melyek azok az (összetartó, jellemző) értékek, amelyek mindegyik mögött meghúzódnak. Nos, konkrétan csak annyi látszik, hogy az számít értéknek, amit az ezen értékek védelmére rendeltetett Nemzeti Együttműködés Kormánya annak nyilvánít. Azaz más szavakkal: azok a lépések a jók, amelyeket a kormány jónak nyilvánít.

Levél a távolba

(Allegória)

"A futball olyan, mint maga az élet."

(Orbán Viktor)

T.c. Michel Platini Elnök Úrnak
UEFA
Route de Genève 46
Case postale
CH-1260 Nyon 2
Switzerland
 

Cher Michel!

Alulírott, mint a világtörténelem legnagyobb államférfija,  a valaha élt legnagyobb futballista labdarúgó-szakértő és a Szavazófülkékben Lezajlott Forradalom által megkoronázott Messiás, istenkirály. a Magyar Népköztársaság Pártfőtitkára, Miniszterelnöke a következőket szeretném szíves tudomásodra hozni.

Először is: világosan látszik, hogy ez így nem mehet tovább!

Az a tény, hogy mind a magyar klubcsapatok, mind a nemzeti válogatott az elmúlt közel fél évszázad során semmilyen számottevő eredményt nem értek el, napnál is világosabbá teszi, hogy a futball jelenlegi szabályai elavultak, és nem töltik be többé megfelelően szerepüket.  Ebből pedig teljesen világosan következik az, hogy új szabályrendszert kell létrehozni! Ezen új szabályok lényege többé nem az öncélú "szórakoztatás" vagy a mesterségesen összeeszkábált követelményeknek való minél precízebb, szolgai megfelelés kell legyen, hanem az egyetlen, igazi cél minél tökéletesebb betöltése. Az pedig evidens, hogy ez a cél a magyarság futballkultúrájának, futball-okos mentalitásának felmagasztosulása és diadalra juttatása, méghozzá nem ideiglenes jelleggel, hanem érdemei okán véglegesen és visszavonhatatlanul.

Az, hogy miképp érhető el, hogy az ezentúl évente — és természetesen — Budapesten rendezendő labdarúgó-világbajnokságokat mindig Magyarország nyerje, azt kiváló munkatársaim bölcs vezetésemmel már természetesen kimunkálták. A futball új rendje azon kell, hogy alapuljon, hogy az arra érdemeseket hozza megfelelő, azaz nyerő helyzetbe. Ennek érdekében először is meg kell szüntetni a hamis egyenlősdit: a nem-magyar csapatok játékos-létszámát 7-re kell csökkenteni, kivéve azokét, ahol honosított idegenek játszanak (pl. a "német" Özil és Podolski, vagy a "francia" Anelka és Zidane), hiszen ezek ily módon multi-nak minősülnek, és így maximum 5 fős csapattal állhatnak ki a magyar válogatott 23 tagja ellen. Azért épp 23, mert a 20 mezőnyjátékoson túl kell a 3 kapus is, hogy biztosan megvédje az 1 méterszer félméteres kaput a lövésektől. A futball sava-borsát jelentő gólt az ellenfél kapujának 15-ször 3 méteresre növelése garantálná: egy ekkora területet a kötelezően féllábú kapus még akkor sem tudna megőrizni az oda zúduló labdáktól, ha a mérkőzés kezdetén történetesen nem kötnék be a szemét (,de a szabályok értelmében természetesen ez is kötelező lesz).
Majdnem elfelejtkeztem az ellenfél által viselendő ólom- és a magyar csapat által hordandó piros-fehér csíkozású rakétamellényekről. Természetesen hosszan sorolhatnám még a hasonló apróbb szabálymódosításokat, de inkább arról biztosítanálak, hogy az infrastruktúra kialakítása is megfelelő lesz a foci nagy ünnepén: a Gellérthegy oldalába vágott új stadion természetesen nem elsősorban a lejtőn lefelé  játszó hazai csapatot van hivatva segíteni, hanem egy forradalmi újítással a döntött pályasík több nézőnek biztosít jobb rálátást a játéktérre.
És ha most azt kérdeznéd Mon Cher, hogy mindezt az okvetlenül szükséges forradalmi jelentőségű és gyökeres átalakítást miből lehetne finanszírozni hadd nyugtassalak meg, hogy erre is gondoltunk. Az UEFÁ-nak a Bajnokok Ligája sorozatából és a különböző reklámbevételekből, jogdíjakból tetemes summa áll rendelkezésére, ezt kár is volna tagadni. És most kérlek, Michel ne gyere azzal a rossz és idejétmúlt dumával, hogy ezt a pénzt elsősorban az utánpótlás-nevelésre, a korosztályos tornákra, és a női foci fejlesztésére szántátok: a magyar foci felemelése, a vágyott Kánaán elérése mindennél fontosabb kell legyen; arról már nem is beszélve, hogy ha úgyis mindig mi nyerünk, akkor mi a fenének foglalkozni egyáltalán utánpótlás-neveléssel??

Tisztelt Schmitt Pál Platini Elnök Úr!

Semmi kétségem, hogy az UEFA végre lerója több évtizedes adósságát a magyar futballal szemben, és bevezeti a  fentebb vázolt strukturális reformokat. Arra a képtelenséggel határos esetre, ha az Ön által vezetett szervezet mégsem hajlana erre, jelezném, hogy telefonon már felvettük a kapcsolatot Seppel Joseph Blatter  Úrral, a FIFA elnökével, és jeleztük neki, hogy Magyarország átkéri magát az Ázsiai Föderáció csapatai közé, ahol együtt küzdhetnénk gazdasági és társadalmi példaképeinkkel: Kínával, Indiával vagy éppen Türkmenisztánnal. Semmi kétség, hogy a nemzetközi labdarúgás csúcsszervezete méltányolni fogja kérésünket, még akkor is, ha telefonvonal hibája  miatt tolmácsunk (,akinek némettudása egyébként is kissé hiányos, viszont egyik államtitkárunk frissdiplomás gyermeke) valami olyasmit vélt hallani a kagylóból, hogy "Pápua Új-Guinea"....

Válaszodat türelmetlenül várva ölel régi barátod:

Viktor

Köcsögök közt

Őszintén szólva egész eddigi életem talán legnehezebb döntésével kellett ma szembesülnöm, amikor azzal a kérdéssel küszködtem, hogy munkahelyi kávézás céljaira a képen látható csodát válasszam-e, avagy inkább a Csodaszarvas fantázianevű terméket részesítsem-e előnyben. Vagy esetleg a Szent Korona mellett tegyem le a garast? Impozáns volt még az alighanem "Forgassuk meg Petőfit a sírjában" kódnévre keresztelt termék is.
És hol volt ez attól az igazi dilemmától, amely akkor állt volna elő, ha a választék mind az egy tucatot kitevő darabjával szembesültem volna??
Hiába: magyarnak lenni, nemcsak magasztos érzés, de nehéz és felelősségteljes hivatás is.
Végülis ebéd utáni kávémat már a Turul-ból fogyasztottam. Ja, ha valakit érdekelne, hol lehet ilyesmit találni: az üzlet(hálózat) neve: EUROmarket.

A tudás anyja

Ezt vegyétek, magyarok, ez a tuti áru!

Ismét Advent, ismét kettőskeresztek a köztereken. Miután megítélésem szerint semmit nem veszített aktualitásából, van szerencsém (?) ajánlani szíves (újra)olvasásra erről szóló 2008-as írásomat! (1. rész; 2. rész; 3. rész)
Update: közelről szemügyre vehettem egy ilyen újsütetű csodát. Nagyon úgy tűnik, hogy a szimbolikus helyét erőteljesen átveszi a direkt politizálás. Az apostoli keresztek talapzatán ezúttal két felirat is megjelenik. A bal oldalon az "Állította a Jobbik "XY" kerületi szervezete" szöveg áll, ez lesz az önpromóció. Míg a jobb(ik) felső sarokban a következő felirat olvasható: "Áldott Karácsonyt és Sorsfordító Új Esztendőt!". Kizárásos alapon ez kellene legyen a spirituális üzenet. Igaz, hogy egy ilyen felirat még a nagykezdőbetű-fetisiszta német nyelvben sem állná meg a helyét (ugyanis ott is csak bizonyos esetekben [főnév] dukál ez), dehát ha mással nem, ezzel muszáj helyettesíteni a bombasztikus tartalmat: "írjuk nagy betűvel, úgy majd úgy tűnik, mintha valamiféle nagyon nagy szimbolikus tartalma volna" — nyilván ez lehetett a vezér"gondolat", a többit meg úgyis elviszi a kereszt...  
Update2.: Egy-két napja újabb érdekes fejlemények figyelhetők meg a fentebb leírt keresztnél. Tövében kis mécsesek és apró virágcsokrok jelentek meg. Ennél aligha lehetne plasztikusabb szimbólumát találni annak, hogy a magyar átlagember fejében milyen mélyen és milyen végzetesen keveredik a politikai és a vallási meggyőződés, és hogy ezzel mennyire képesek visszaélni azok a politikai erők, amelyek ezt nem szégyellik.

Add meg a császárnak, ami az Istené

"Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem" - mondja az Írás (2Móz 20:1-14), abban is egyenesen az Úr nyilatkozik így, és eme megnyilvánulását aztán kőtáblán is rögzíti, amely írásmű aztán Tízparancsolat címen lett később óriási siker a könyvpiacon. Persze mai, multikulturalizmus felé támolygó világunkban, amikor minden relativizálódik, érdekes kérdés lehet, hogy mi is az "idegen isten" szókapcsolat jelentése. Hiszen például elég csak beleolvasni az Egri csillagok-ba, hogy kiderüljön: "odaátról" nézvést éppenséggel MI vagyunk az "ebhitű gyaurok". Nincs is ezzel semmi baj, a különféle vallásháborúk hosszú évszázadokig szolgáltak tartalmas szórakozásul az emberiség civilizáltabb részének, akik eljutottak a kultúrának arra a fokára, hogy saját vallásukat képesek voltak az egyetlennek tekinteni, és mindent meg is tenni azért, hogy ez valójában is így legyen. Az ún. "európai" kultúrkörben azonban nagyjából a felvilágosodás időszakával bealkonyult ennek a szép hagyománynak. (Persze a vallási eredetű casus belli hiányát az emberi találékonyság rögvest kompenzálta a nacionalista eredetűvel, de ez most nem tartozik szorosan ide.) A kulturált szórakozás eme szép formája abból a rém egyszerű felismerésből fakadóan szorult háttérbe, hogy a saját Istenünk egyetemességébe vetett hit egész pontosan ennek a hitnek a határáig terjed, egy milliméterrel sem tovább. Azaz: pl. csak a mohamedánok hiszik azt, hogy Allah AZ isten, mások már nem. Ha viszont már mások is mohamedánok, azok ellen nincs miért háborúzni, ha meg nem azok, akkor erőszakkal nem plántálható beléjük a hit, amely egyébként is titok. Ráadásul  a 18. század végére sikerült eljutni addig az evidens felismerésig, amit — más vonatkozásban — szinte minden vallás teológiája amúgy is hangoztat: az isteni dolgokban az ember nem játszhatja a bíró szerepét (sőt, még bele sem láthat azokba). Így aztán maga a Hit egyik alaptétele vált annak az eszközévé, hogy a hitek egyenjogúságát, vagy akár – ad absurdum – a hit nélküliséget elősegítse. A hit alapvetése ráadásul, hogy belülről fakad, így nem írható elő vagy nem formálható át. Már legalábbis az igazi hit.
És ha most a kedves olvasó azt kérdi, miért e bő lére eresztett vallástörténeti eszmefuttatás, akkor a válasz nagyon egyszerű lesz: úgy tűnik, valakik megint úgy érzik, feltalálták az időgépet, vagy ennek híján legalábbis visszamennének úgy 200 évnyit. Mert ugyan mi mással magyarázható, hogy magyar állam — amelyik ugyebár a vallások egyenjogúságának alapján áll egyrészt, és persze ezzel szorosan összefüggésben világnézetileg semleges másrészt (aki tud ellenkező deklarációról, kérem, mielőbb értesítsen!) — egyszercsak úgy dönt, hogy majd ő jól megmondja, melyik vallás a tuti. Ráadásul mindezt anyagi szempontok alapján, és anyagi érdekektől vezettetve. Egy olyan területen, ahol nem is kell okvetlenül konzervatív világnézetű kormánynak lennünk, hogy a vallást-hitéletet NE kezeljük anyagi kérdésként. A dologban nemcsak az a faramuci, hogy a világi államhatalom fogja  eldönteni, hogy melyik vallás a "kóser" (vajon kik döntik el? világiak? vagy teológusok? és ha az utóbbiak, vajon melyik vallás teológusai?), hanem az tán még furcsább, hogy előre deklaráltatott, melyik vallások lesznek a jó fiúk. "Természetesen" az ún. történelmi vallások... pedig legyünk őszinték: a múltjukon kívül nem sok területen tudnak felmutatni előnyt a nagyok. Könnyen lehet mondani, hogy szociális és oktatási területen ezek kiemelkedőbbet nyújtanak, de a történelmi előny segítette őket struktúrájuk kiépítésében, így magától értetődő, hogy előrébb tartanak. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a történelmiek ezirányú tevékenységükben sokszor bezárkóznak, saját felekezetük hívőihez fordulnak elsősorban. És akkor még a legnagyobb paradoxonról nem is beszéltünk: bizonyos szervezeteket olyan szempontok alapján kísérel meg megítélni az állam, hogy milyen (össztársadalmi szempontból felfogott) hatékonysággal végeznek olyan tevékenységeket, amely tevékenységek valójában nem is tartoznak fő profiljukba. Ily módon a recept nagyon egyszerű: meg kell alapítani a Nagy Zöld Trüsszentő, a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú vagy akár a Repülő Spagettiszörny egyházát, azzal a deklarált céllal, hogy az egyház hitéletének alapköve a szociális és oktatási valamint egészségügyi szolgáltatások nyújtása, lehetőleg csekély ellenszolgáltatás fejében. Ja és természetesen a Nemzeti Együttműködés Kormányának támogatása. És máris dől a lé...
Persze, ha a fent emlegetett intézkedésnek csak az a célja, hogy jó pontok keletkezzenek a történelmi egyházaknál, amelyek így megszabadulnak egyre kényelmetlenebbé váló riválisaiktól (vagy legalábbis döntő előnybe kerüljenek velük szemben), akkor vissza az egész, egyház alapítása törölve....

"...új világot építünk mi éhgyomorra is..."

(jegyzetek a[z új] hatalomról 2.)

Az, hogy az Ország kéz a kézben, előre vetett boldog tekintettel, vidám szívvel és a jövőben való acélos hittel halad a Nemzeti Együttműködés Rendszere felé (alternatív verzió: már ott is van, és most épp az Új Világrend megvalósításán munkálkodik) aligha lehet kétséges bárki számára is, aki csak egy kicsit is magyar érzelmű. Addig is azonban, amíg odaérünk/alaposabban körülnézünk ott, nem árt, ha átgondoljuk, milyen is lesz az a fényes jövő, ahova igyekszünk.
Ha ehhez magunk mögé, az eddig megtett útra tekintünk, akkor nagyon hamar észre kell vennünk, hogy a problémák elsősorban abban gyökereztek, hogy a mániákus precízséggel rendszeresen megtartott választások nyomán mindig újabb pártok kerültek a hatalomba, amelyek aztán saját elképzelésüket (bizonyos időszakokat természetesen kivéve) illegitim módon ráerőszakolták a sokat szenvedett magyar társadalomra. Így aztán mindenki a maga képére igyekezvén formálni az országot (pl. hol egy gödör helyére, hol a Duna-partra álmodván a Nemzeti Színházat), majd' mindent időről időre elölről kellett kezdenie Árpád népének. Erre természetesen nem az a jó megoldás, amit egyes demagógok szoktak javasolni; nevezetesen, hogy meg kell találni az ún. "nemzeti érdekek"-et, amelyek mentesek a pártkötődésektől, sőt!! úgymond: azok fölött állnak. A sokkal evidensebb megoldás az, hogy ki kell iktatni a fentebb részletezett váltakozások okozta "sokkokat", visszaeséseket. Így garantálható, hogy nemzetünk-országunk fejlődése folyamatos legyen: nem csak az ideológiák, hanem a személyek cseréje sem jelent többé visszaesést, megtorpanást — kormányzásunk és így fejlődésünk töretlen lesz.

Nos, valahogy így garantálja a diktatúra a folyamatos demokratikus fejlődést.

***
HR, az oktatásért felelős (?) államtitkár úgy tűnik, nagyon ambicionálja, hogy ne teljék el olyan hét, amikor olyant mond, vagy tesz, amely nemcsak önmagában bőszítő, hanem ráadásul még ellent is mond mindannak, amit még gyakorló tanárként, vagy egyszerűen csak ellenzékiként nyilatkozott és képviselt. Az már kiderült, hogy a pedagógusok mégsem alulfizetettek, de ha mégis, akkor sem lesz ebben változás. Most (van annak már tán két hete is) arra is fény derült, hogy a "nemzet napszámosai" mégsem túlterheltek. Az illetékes vezető mélyen elítélte azt a tévtant, hogy a pedagógusok olyannyira túlterheltek volnának, hogy még a 10 évente őket megillető egy évnyi ún. "alkotói szabadság" sem volna túlzás számukra. (Pedig korábban mindenféle felelőtlen elemek nem voltak restek ilyen tévtanokat sem hangoztatni.) Természetesen az államtitkár asszony sietett helyre tenni ezt a téves megközelítést. Érvelése szerint a "16ezer(?– lehet, hogy rosszul emlékszem, de mint majd látni fogjuk, nem maga a szám a lényeg, szóval, akár lehetne "X" is) magyar tanár nem tud évente ennyi érdemi munkát végezni, így az alkotói szabadság-nak egyáltalán nincs is értelme. Tekintsünk most el attól, hogy ha valakinek, akkor épp a területért felelős illetékesnek telik csak egy tollvonásába, hogy azt a bizonyos szabadságot más, megfelelőbb névvel illesse! Sokkal érdekesebb maga a fenti "gondolatmenet"... Mert ugye, ha X tanár 10 évente mehet egy évnyi szabadságra, akkor az évente nem X "nemérdemi" munkát végző

pedagógus, hanem X/10, hiszen az X eloszlik 10 évre. (Ha pedig csak fél évvel számolunk [lásd a linket], akkor máris X/20 az évente érdemtelenül alkotók száma.) Szóval néha nem árt vigyázni, ha már hamis dolog mellett érvelünk, legalább az érveink helytállóak legyenek!

***
Hatalmas purparlét okoz a Nemzeti Együttműködés Kormányának szinte minden egyes lépése. Pedig kétségtelen, hogy ezek a lépések a Nemzet vitális érdekeit szolgálják — hiszen maga a Miniszterelnök Úr mondta. Ezzel tehát nem is volna gond, más az, ami engem kissé nyugtalanít. Nevezetesen ezen intézkedések genezise. Hiszen ezek az intézkedések olyannyira magától értetődőek, olyannyira a helyzetre adott természetszerű válaszok, hogy csak azon lehet csodálkozni, hogy más, korábbi adminisztrációknak miért nem jutott eszébe, vagy ha esetleg eszükbe is jutottak, miért halogatták azok bevezetését. És itt akadunk meg a gondolatmenetben: mert az ugyebár kétségtelen, hogy a Fidesz a demokrácia élcsapata, mi több zászlóvivője (a Miniszterelnök Úr mondta). De egy demokrácia és a Nemzet érdekei iránt egyaránt ennyire elkötelezett párt hogyhogy nem próbálta már korábban, minél előbb bevezetni ezeket a nagy jelentőségű és fontosságú lépéseket?? Akárhogy próbálom erőltetni az agyamat, sehogy sem jut eszembe, hogy mikor próbálta a Fidesz beterjeszteni mondjuk a minisztériumok egyesítéséről és ezáltal számuk csökkentéséről szóló, vagy esetleg a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat kifüggesztéséről szóló törvényt április 11-e előtt? Az nem létezhet, hogy ezeket a Nemzet felemelkedését szolgáló lépéseket a Fidesz titokban tartotta, elszabotálta volna; hiszen ezáltal késleltette volna a felemelkedést!!!

Akkor... csak az elképzelhető, hogy ezek az intézkedések a választások előtt még nem is léteztek, már csak a voksolás után születtek meg. De akkor, miért, minek a megvalósításához kellett a hatalom? Vagy... lehet, hogy csak a hatalom kellett?? Nem, ez nem lehet!! hiszen ez abszolút elképzelhetetlen egy (olyan) önérdekektől mentes, és demokratikus pártról (, mint a Fidesz).

***

Szintén lassan feledésbe merülő hír: valaki olyan mobiltelefont dobott az önkormányzati választások egyik urnájába, amelyik Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédéből ismételgetett egy részletet. A rendőrség jelen pillanatban a Tomcat néven méltán hírhedtté vált figurát gyanúsítja ezzel, bár ő vehemensen tiltakozik ez ellen. Igazából azonban ez mellékszál, sokkal érdekesebb az, hogy bárki is lett légyen az, aki ezt a pompás csínyt kieszelte, nyilván attól a szándéktól vezettetve tette, hogy ezzel még egy utolsót üssön az MSzP-n. De vajon nincs-e valami frissebb aktuálpolitikai üzenete is annak, amikor az elsöprő Fidesz-sikert hozó választások napján egy hang arról beszél az urnából, ahova majd a szavazatok kerültek, hogy az elmúlt időszakban nem csináltunk semmit, csak a kormányzás látszatát próbáltuk kelteni még a választási kampányban is; és ezzel bizony hazudtunk a választóknak?

Fel vörösök!

A rettenetes vörösiszap-katasztrófa más katasztrofális dolgokra is ráirányíthatta figyelő tekintetünket. A TV2 ma reggeli "Tények" csúfnevű híradója elég sajátos interpretációt valósított meg. Először is a felvezető szövegben közölték, hogy a bakonyaljai térségben történt katasztrófa nyomán fennáll a veszélye, hogy az iszap a "Dunába folyik".(!?!!!) Majd a riport előtti utolsó mondattal azt a rendkívül fontos információt hozták mindenki tudomására, hogy a "bűnös" cég egyik vezetője "Gyurcsány Ferenc volt üzlettársa".

A helyszíni jelentésben aztán kiderült a Dunába folyó iszap rejtélye. Nyilatkozott a belügyminiszter, akinek képe alatt annak rendje-módja szerint megjelent a következő felirat is: "Pintér Sándor, belügyminiszter (fidesz)". Ezt vajon miért? Koalíciós kormányzás van, és ezért fontos tudni, hogy melyik tárcát (abból a rengetegből) melyik párt embere vezeti? (Hiszen lassan már a polgármestereknél is okafogyottá lesz kiírni a párthovatartozást október 3-a óta...) Szóval Pintér Sándor belügyminiszter (fidesz) valami olyasmit talált mondani, hogy bizony még az is előfordulhat, hogy a vörösiszap a közeli Marcalba kerülve még a Dunába is eljuthat. (Ami a magyar folyóvizek katasztrófa-arányossága szempontjából nyilván kívánatos volna, hiszen eddig a Tisza a ciánszennyezés révén indokolatlan monopóliummal rendelkezett.) P. S. bm (f) Gyurcsány Ferencet és az ő üzlettársát nem hozta szóba, ez nyilván a különben vérfüggetlen televízió egyéni leleménye volt (hiszen köztudott, hogy egy gát minőségét nagymértékben befolyásolja, hogy az azt tulajdonló cég vezetője állt-e valaha üzleti kapcsolatban Gyurcsány Ferenccel...). Azt pedig már meg sem kell magyarázni, hogy folyhatott egyenesen a Dunába a vörös iszap a katasztrófa nyomán.
Persze azt azért mindenképpen jó ha megjegyezzük, hogy az igazi katasztrófa az, ha a szenzációhajhászás és a szervilizmus kart karba öltve jár a média területén.

Tarlós végre programot ad

Végre, a kampány finisében Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje — szakítva pártja eddigi kampánystratégiájával — megjelölte programjának sarokpontjait. Miután félő, hogy az ezt bemutató plakátok kissé késve kerültek ki az utcákra, az aKÖZÉRT-blog a maga szerény eszközeivel igyekszik mindent megtenni az előző posztban is méltatott jelölt sikeréért, és a világhálón is megjelenteti az új posztereket.

Mint rövid guglizás után kiderülhet (már akinél ez nem eleve az alapműveltség része), mindkét programadó jelszó egy-egy Kispál és a borz-szám szövegéből vett részlet. Az elsőn olvasható "Beszél, aki keres, hallgat aki talál(t), de senki nem ért semmihez" (,amely kiválóan kifejezi a jelölt lesújtó véleményét az eddig regnáló városvezetésről, és annak "szakértő" tagjairól) a WC-n sírni című számból való. A második programadó idézet az "Ez az utolsó jó hely a földön, én is úgy kaptam kölcsön egy barátomtól a kulcsot" (,ami tagadhatatlanul Tarlós Budapestről alkotott pozitív véleményét taglalja, valamint utal Orbán Viktor szívélyes támogatására) pedig a Napos barackos pár sora.
Végezetül amellett, hogy jogos megelégedésünket fejezzük ki afelett, hogy végre megtörtént a programadás, jegyezzük meg, hogy Tarlós István tiszteletre méltó elvhűségről tett ezzel tanúbizonyságot, hiszen egy korábbi televíziós interjújában "öreg rocker"-ként aposztrofálta önmagát.

Egy kis kampánycsendsértés a hétvégére...

Összenő, ami összetartozik

Amint arról már korábbi bejegyzéseim egyikében volt alkalmam beszámolni, érdekes mikroposzterrel találkozhat az, aki nyitott szemmel jár-kel Budapest utcáin. (A vidéki terjedésről nem tudok, de szép hazánkat ismerve nem tartom lehetetlennek...)
Ha esetleg valakinek illúziói lettek volna abban a tárgyban, hogy a nevezett papíralapú termék csak egy régebbi, egyszeri kampány nyomán került ki a közterekre, annak "megnyugtatásul" hadd mutassak meg egy egészen friss találatot:


Bár a fentebb hivatkozott korábbi posztban egy meglehetősen megviselt állapotú példányt tudtam csak bemutatni, de azért nem lehet nem észrevenni, hogy a "HAMASZ" lépést tart az eseményekkel: a korábbi két repülőgép helyett most megjelent az egy repcsi - egy (segély)hajó kombó a pirossal kiemelt "GÁZA" felirat társaságában.
És ha valaki esetleg tudni akarná, hogy egy ilyen meglehetősen érdekes hangvételű kis plakát milyen háttérben érzi igazán jól magát, annak kedvéért íme a tágabb környezetről készült kép...