Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. április 30., szerda

Tempora mutantur

Bizony, változnak az idők, és bennük változunk mi emberek.
Úgy látszik, ez a változandóság – mint manapság oly sok minden – pártspecifikus, és különösen a legnagyobb ellenzéki párt köreiben dívik.
Ha mi történetesen nem tartozunk a Fidesz vezető funkcionáriusi köréhez, akkor még emlékezhetünk Révész Máriusz esetére, aki miután 2006. október 23-án tapasztalati úton meggyőződött arról, hogy a képviselői igazolvány ugyan arra jó, hogy ne kelljen megfújni az alkoholszondát, de nem elégséges a rohamrendőrök megállítására (különösen, ha nem megfelelő társaságban tartózkodik az ember), közvetlen az eset után úgy nyilatkozott, hogy sajnos egyáltalán nem emlékszik a vele történtekre. Ám egy-két nap múlva, ahogy pártja narrációja megszületett a történtekről, csoda történt: RM elkezdett emlékezni. (Talán nem különösebben meglepő módon úgy, hogy az a fenti narrációba tökéletesen belesimult.) Persze, láttunk már ilyet, hogy (szó szerint is vett) nagy megrázkódtatások után kell idő, hogy visszatérjen az ember emlékezete, és akkor a Fideszt körüllengő pozitív spirituális erőről nem is beszéltünk, amely szintén jótékony hatású lehetett a (megfelelő) memóriafrissülés szempontjából.
De mit gondoljunk egy olyan esetről, amikor szó sincs fejbeverésről, és ezzel járó emlékezetvesztésről vagy -torzulásról, mégis alig több, mint 3 hét tökéletesen elég ahhoz, hogy a sértett első, nagyonis kategorikus állásfoglalásával homlokegyenest ellenkező véleményt fogalmazzon meg?
Jómagam is megemlékeztem a Meggyes (másutt Medgyes) Tamás esztergomi polgármester házát és autóját ért gyújtogatásos támadásokról. Az április 8-i dátummal kiadott nyilatkozatokban a polgármester bűnözőkről, és gazdaságilag sújtott, rosszkedvű emberekről beszélt tiszteletre méltó tárgyilagossággal, a TV2 reggeli hírműsorának adott nyilatkozatában pedig kifejezetten tagadta, hogy az ügynek bármiféle politikai motívum szerepet játszott volna. (Aki persze figyelmesen elolvassa a belinkelt index-tudósítást az utolsó sorig, az a záró, keretes részben találkozhat a Fidesz állásfoglalásával is:
"A Fidesszel szemben az elmúlt hetekben elkövetett támadások és erőszakos cselekmények miatt a párt kedden közleményben szólította fel a rendőrséget, tegyen hatékony lépéseket a közélet szereplőit ért támadások, fenyegetések indítékainak és elkövetőinek felderítéséért. A Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője által jegyzett kommüniké tarthatatlannak nevezi, hogy a politikai indítékból elkövetett támadások és bűncselekmények elkövetőit a rendőrség mind a mai napig nem derítette fel."
És lám, 8-ától 30-áig kellett csak eltelnie 22 napnak, hogy Esztergom polgármestere is megértse pártja és a változó idők szavát: mai nyilatkozatában már a bűnözői körökkel kapcsolatban álló városi ellenzék a gyújtogatások oka. (Én esetleg a gyáva, bujkáló, fülét-farkát behúzó MSzP-s terrorszervezetre javasolnám a Magyarok Nyulai elnevezést...)
Persze, világos, hogy most, amikor megkezdődik a kisebbségi kormányzás ki tudja meddig tartó időszaka, és az olyannyira áhított előrehozott választások elérhető közelségbe látszanak kerülni, minden apropóra szükség van, amelynek kapcsán lehet egyet ütni az MSzP-n. Tényleg változnak az idők, és bennük az emberek. De ha már klasszikusok, tán egy másik latin mondás még jobban ide illik:
O tempores, o mores...

6 megjegyzés:

Ferenc írta...

De mi van a roma önkorm tótumfaktummal, akinek a házára éjjel koktélt dobtak kb 3 hónappal ezelőtt?
Feliratok és horogkeresztek is voltak a romokon.
És láss csodát: sehol felvonulások, sehol antifasiszta tüntetések, sehol médiavisítozás.
Csak a sűrű csend.
Miért?
Vannak tippjeim.
Bizonyára másoknak is.

szürke_tapir írta...

Üdvözlet az első visszatérő kommentelőnek:)
Őszntén szólva, az Általad leírt romaellenes támadásokon úgy tűnik - sajnos - átsiklottam...
Jelzem, a poszt inkább a szelektív memória csodájáról szólt, a koktélozást már korábban kitárgyaltam.

Ferenc írta...

Igen, a szelektív memóriáról beszélek.

szürke_tapir írta...

Akkor jó...
Ha kifejtenéd, mire gondolsz, annak kapcsán, hogy miért nem volt visítozás, hálás lennék...
Én ugyanis nehezen tudok elképzelni olyan provokátort, aki nagy munkával gyújtogat, horogkeresztet rajzol azért, hogy utána NE beszéljenek erről...

Ferenc írta...

A jó roma saját magát gyújtotta fel, erre a média óbégatni kezdett, aztán nagyon kiderült, hogy mi történt, erre azonnal elhallgattak, mintha semmi sem történt volna, mert az igazat megírni nem lehet arról, hogy a jó roma mit csinált, és pláne hogy a fasiszták csak kamu volt.
Ennyit a szelektívről. Nemcsak az emlékezet szelektív. Az is, de nemcsak.
Az ám, mi van Kulcsár Attilával?

szürke_tapir írta...

Háát..ez is egy vélemény. Én nehezen képzelek el olyan embert, aki felgyújtja a saját házát, hogy aztán erről hallgathasson, tehát semmiféle hírverést ne csaphasson körülötte. (Mellesleg: TE honnan tudod, ha a sajtó nem hozta??)
És az azért közmondásos, hogy valaki hiába roma, önkormányzati tisztségviselőként ott is jobban lehet keresni... nem hinném, hogy rá lenne szorulva ilyen trükkökre.
Ez meg az én véleményem.

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)