Drágul az üzemanyag. Már megint. Nem is kicsit. Miután Magyarországon élünk, az ezzel kapcsolatos hírek általában egy olajcég nevét említik visszatérően: a MOL-ét.
Itt válik erősen kérdésessé az a kampány, amely szinte hisztérikussá növekedve aköré szerveződött, hogy a MOL-t, mint nemzeti kincset mindenképpen meg kell menteni a gonosz osztrák olajcég befolyásától.
Első kérdésként azt kellene tisztázzuk, hogy a MOL piaci szereplő-e. A válasz látszólag egyszerű: természetesen az, hiszen piaci árakon kereskedik egy olyan termékkel, amely jelen van a nemzetközi piacon, és árát is ez a piac szabja meg. (Bár a MOL talán egy kissé gyakrabban szokott árat emelni, mint ezt az olajár indokolná.) Ami azonban még érdekesebb, – és erről nem nagyon szoktak/akarnak tudni a MOL-rajongók – hogy a MOL úgy is piaci szereplőként lép fel, hogy más országokban érdekeltségeket szerez, vagy épp olajcégeket vásárol (történetesen a szlovén és a román cég 100%-ban MOL-tulajdonú, és a szlovák sincs messze a "tökéletestől" a maga több mint 98%-os MOL-tulajdonrészével). És ez jól is van így, mondhatnánk, kapitalizmus, kis hal-nagy hal, globalizáció, stb. Szóval a MOL virtigli piaci szereplőként viselkedik. Egészen addig a pontig, amíg ő vesz.
Abban a pillanatban, amikor felmerül annak a lehetősége, hogy őt veszik, ez a hihetetlen nagy piacbarátság megváltozik, sőt eltűnik: a félelmetes cápa, a nagyragadozó szelíd kis aranyhallá változik, aki ugyan nem teljesíti egy kívánságodat sem (kollektíve legalábbis nem megy melegebb éghajlatra, ahova áremelésekkor kívánni szokás; bár, hogy az igazgatótanács tagjai egyedileg hol szoktak nyaralni, arról vannak elképzeléseim), de inkább ő kívánja, hogy védjük meg.
Nézzük hát, kitől és hogyan kéne megvédenünk! Igen, az osztrák rém, az OMV az, amelyik ott oson a kertek alatt, szája szélén véres hab csorog, és ugrásra készen áll, hogy egy óvatlan pillanatban MOL-részvényt jegyezzen. (Azaz, ha kicsit belegondolunk, éppen valami olyasmit készül tenni, mint tett korábban a MOL Romániában és Szlovéniában. ) A megvédés mikéntje még érdekesebb volna. Amint a kicsit lejjebb látható ábra azt ékesen mutatja (forrás: a www.mol.hu, azaz a cég honlapja), ki-ki magánszemélyként hiába rohan MOL-részvényt venni a tőzsdére (mondjuk az is elég nyilvánvaló, hogy pont a két olajipari gigász csatája miatt ott most nem is van nagyon szabadforgalmú MOL-részvény, de tegyük fel, hogy más, gonosz szelvényvagdosótól vehetnénk ilyet), a magyar lakosság – dacára az Új Tulajdonosi Program feltételezéseinek – pillanatnyilag még nem annyira tőkeerős, hogy arról a 2,2%-ról jelentősen elmozdítsa az arányt, pláne annyira hogy ettől a tulajdonosi szerkezet döntő módon megváltozzék.
Mit is jelent tehát akkor a megvédés? Alighanem vagy közvetlenül állami pénzek átadását a MOL részére, vagy közvetve ugyanezt, azaz állami részvényvásárlást. És mint az közgazdasági közhely, az állam bevételei az adókból származnak.Első kérdésként azt kellene tisztázzuk, hogy a MOL piaci szereplő-e. A válasz látszólag egyszerű: természetesen az, hiszen piaci árakon kereskedik egy olyan termékkel, amely jelen van a nemzetközi piacon, és árát is ez a piac szabja meg. (Bár a MOL talán egy kissé gyakrabban szokott árat emelni, mint ezt az olajár indokolná.) Ami azonban még érdekesebb, – és erről nem nagyon szoktak/akarnak tudni a MOL-rajongók – hogy a MOL úgy is piaci szereplőként lép fel, hogy más országokban érdekeltségeket szerez, vagy épp olajcégeket vásárol (történetesen a szlovén és a román cég 100%-ban MOL-tulajdonú, és a szlovák sincs messze a "tökéletestől" a maga több mint 98%-os MOL-tulajdonrészével). És ez jól is van így, mondhatnánk, kapitalizmus, kis hal-nagy hal, globalizáció, stb. Szóval a MOL virtigli piaci szereplőként viselkedik. Egészen addig a pontig, amíg ő vesz.
Abban a pillanatban, amikor felmerül annak a lehetősége, hogy őt veszik, ez a hihetetlen nagy piacbarátság megváltozik, sőt eltűnik: a félelmetes cápa, a nagyragadozó szelíd kis aranyhallá változik, aki ugyan nem teljesíti egy kívánságodat sem (kollektíve legalábbis nem megy melegebb éghajlatra, ahova áremelésekkor kívánni szokás; bár, hogy az igazgatótanács tagjai egyedileg hol szoktak nyaralni, arról vannak elképzeléseim), de inkább ő kívánja, hogy védjük meg.
Nézzük hát, kitől és hogyan kéne megvédenünk! Igen, az osztrák rém, az OMV az, amelyik ott oson a kertek alatt, szája szélén véres hab csorog, és ugrásra készen áll, hogy egy óvatlan pillanatban MOL-részvényt jegyezzen. (Azaz, ha kicsit belegondolunk, éppen valami olyasmit készül tenni, mint tett korábban a MOL Romániában és Szlovéniában. ) A megvédés mikéntje még érdekesebb volna. Amint a kicsit lejjebb látható ábra azt ékesen mutatja (forrás: a www.mol.hu, azaz a cég honlapja), ki-ki magánszemélyként hiába rohan MOL-részvényt venni a tőzsdére (mondjuk az is elég nyilvánvaló, hogy pont a két olajipari gigász csatája miatt ott most nem is van nagyon szabadforgalmú MOL-részvény, de tegyük fel, hogy más, gonosz szelvényvagdosótól vehetnénk ilyet), a magyar lakosság – dacára az Új Tulajdonosi Program feltételezéseinek – pillanatnyilag még nem annyira tőkeerős, hogy arról a 2,2%-ról jelentősen elmozdítsa az arányt, pláne annyira hogy ettől a tulajdonosi szerkezet döntő módon megváltozzék.
Nézzük tehát a következő, egyben utolsó kérdést: miért kellene nekünk, magyar állampolgároknak befizetett adónkból a nemzeti olajtársaságot szponzorálnunk??? Kis kitérőként először vessünk még egy pillantást a fenti, tulajdonosi szerkezetet bemutató ábrára! Nem kell gazdasági gurunak lenni ahhoz, hogy észrevegyük: már a MOL jelenlegi tulajdonosi szerkezete mellett sem beszélhetünk magyar túlsúlyról, még akkor is, ha a költői nevű Magnolia Finance Ltd. igazából magyar offshore-cég, méghozzá egyenesen MOL-kreálmány . Ezzel együtt, ha összeadjuk az OMV, a "külföldi befektetők"és a (legjobb tudomásom szerint francia) BNP részét, akkor 60,3 %-nál áll meg a végösszeg. Ilyen helyzet mellett "magyar befolyás"-ról [10. kérdés] beszélni nem több, mint parasztvakítás (,hogy magyaros legyek). Innentől az ember különösebb paranoia-gyanú nélkül élhet azzal az előfeltevéssel, hogy itt igazából nem az ún. nemzeti érdekről, hanem sokkal inkább OMV-fóbiáról van szó. Azt a kérdést már csak szőrmentén feszegessük, hogy egy főtulajdonos-váltás nyilván a menedzsment teljes vagy részleges cseréjével – ily módon zsíros állások elvesztésével – járna.
Ássunk tehát a probléma gyökeréig, és próbáljuk meg kideríteni, hogy mitől kell nekünk annyira paráznunk az osztrákoktól! Nekem, ahányszor Ausztriában jártam, mindig az a benyomásom volt, hogy egy eléggé rendben tartott és prosperáló országban vagyok, beleértve ebbe a benzinkutak környékét is. (Most vegyük úgy, hogy az "osztrák vircsaft" mint tényező nem játszik!) Ahhoz sem kell az olajlobbi berkeiben bennfentes embernek lennünk, hogy tudjuk: a MOL mint nemzeti kincs semmiféle szolidaritást nem gyakorol a magyar lakossággal szemben, hazánk területén képzett árai a legtöbb itt tevékenykedő benzinkútláncénál sem nem sokkal kisebbek, sem nem sokkal nagyobbak.
Be kellene lássuk tehát végre: ha komolyan gondoljuk azt, hogy a MOLnak joga van külföldi cégek tulajdonjogának megszerzésére, akkor nekünk is le kell nyelnünk azt a békát, hogy adott esetben nem piros-zöldre, hanem kék-zöldre fazonírozott benzinkútaknál vásároljuk a 300 Ft/l ár feletti benzint. Legfeljebb a vezetőség anyukája így nem fog csuklani, ha szidjuk, lévén, hogy nem ért magyarul.
2 megjegyzés:
szia!
bocsi a késői válaszért, de utólag is 'engedélyt adok' a kép felhasználására! :)
Köszi!:)
Negatív válasz esetén természetesen levettem volna a képet, és bosszúból jól beraktam volna a linkjét, hadd találja meg mindenki a klassz blgodat:)
Megjegyzés küldése