RM magányossága

Mindaz, amit most le fogok írni, nem vesz figyelembe bizonyos tényezőket. Nem törődik pl. azzal, hogy a tárgyalt üggyel kapcsolatosan "helyes" döntés született-e az ezzel foglalkozó bírói fórumon, illetve nem óhajt foglalkozni az előzmények, történések politikai szempontból való értékelésével sem.

Van ez a videó. Mondjuk, nem értem, miért kellett eddig jegelni, miért csak most került elő. Mi olyan van rajta, ami érdemben bírt volna befolyásolni egy pártatlan, a közhangulattól és minden más ráhatástól független ítélkező rendszert (mint amilyen a magyar is pl.)? És hát nyilván a külső ráhatásoktól kellett tartani, hiszen magán a felvételen nem lehet semmi befolyásoló, elvégre azt eddig épp csak a bíróság és az ügyészség láthatta.
Szóval a videó. Érdekes egy felvétel ez. Látunk rajta egy embert. A szó minden létező értelmében senki sem áll mögötte. Ő mégis megindul a rendőrsorfal felé. Maga sem tudja, de saját sorsának csapdájában vergődik: ott, abban a pillanatban, amelyet a felvétel rögzít, elhitte/elhiszi mindazt, amit pártja évek sora óta sulykol. Elhiszi, hogy a politikus mint a társadalom felkent üdvözítője hivatott az ország minden egyes polgára számára kijelölni a helyes cselekvés útját, megfogalmazni, hogy hogyan kell cselekednie. Különösen akkor van ez így, ha a politikus zsebében képviselői igazolvány lapul. És még ennél is egyértelműbb a helyzet, ha az a bizonyos képviselő épp most érkezik pártja csak pár perce lezárult tömeggyűléséről, ahol a fenti kérdésekben teljes nézetazonosság volt szónokok és hallgatóik között.

A felvételről hiányzik a legdrámaibb pillanat, az összeütközésé. Amikor a politikus szembesülni kénytelen az Erőszakkal. Azzal az erőszakkal, amelyet félig-meddig akarva, félig-meddig hallgatólagosan eltűrve épp a nagygyűlését imént befejezett párt idézett fel. (És igen, ebből a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy az erőszak képviselői bomberdzsekit és sísapkát, vagy épp rendőregyenruhát és sisakot viselnek.) És aztán mi, kukkolók már csak a végkifejletet látjuk: a politikus még annál is magányosabb, mint az előbb, amikor egy szál magában megindult a pajzsok és sisakok sorfala felé. Csak most már az Erőszak gyűrűjében magányos: iménti pökhendi magabiztosságától megfosztva, erre alapozódott önbecsülését keresgélve, vérző fejjel üldögél a járda szélén; nem érti, mi történt vele.

Szomorú, ócska, jelentéktelen (ha cinikus akarnék lenni, azt írnám: "egy szóval – magyar") történet ez. Se pozitív, se tragikus hőse, se igazi tanulsága, se feloldása. És ami tanulsága lehetne, ("az erőszak nem válogat, ezért senki nem viheti táncba úgy, hogy ő fütyüli a dallamot" ) az hajmeresztő módon elsikkadni látszik: a Politikus elfelejteni látszik mindazt, amit saját bőrén tapasztalt, hiszen az nem illik bele abba a világképbe, amit a Pártja továbbra is vall és sugall.

RM egyedül maradt az üres utcán, közel és távol sehol senki.

De valahol talán már nem is olyan messziről mintha bakancsok csattogása hallatszana az aszfalton...