Hamarosan két éve lesz annak, hogy közkinccsé vált az a beszéd, amely ha nem is a legkiemelkedőbb, de minden bizonnyal egyik leghírhedtebb darabként vonul be a mindenkori magyar retorika történetébe. Természetesen Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön zárt körben, a frakció tagjainak elmondott beszédére gondolok, és ezt fogom apropónak felhasználni arra, hogy eltöprengjek egy poszt erejéig a magyar politikai kultúráról, amely a szorosan vett értelmében sajnos (egyelőre?) nem létezik.ÁLTALÁBAN: MIRŐL IS BESZÉLÜNK?
Kezdjük azzal, amit az őszödi beszéd kapcsán általában hanyagolni szokás, félig talán tudatosan (azok részéről, akik manipulálnak vele), másrészt pedig szinte öntudatlanul (a manipuláltak oldalán)! Nevezetesen a beszéd elhangzásának körülményeire gondolok. Nem elsősorban arra, hogy az egész ország képes volt csámcsogni egy lehallgatott (,tehát illegálisan megszerzett) beszéden (bár ez is sokmindent elárul rólunk), hiszen könnyen lehet arra hivatkozni, hogy vannak esetek, mikor az adott dokumentum/beszéd napvilágra kerülése fontosabb érdek, mint az a szempont, hogy hogyan jut nyilvánosságra. (Pl. a Watergate-ügy jó példa lehet erre. És itt most ne térjünk ki arra, hogy van-e egyéb közös vonás, vagy hogy az ŐB nyilvánosságra kerülése valóban bírt-e ilyen fontossággal, mert ezt nyilván ki-ki vérmérséklete és főleg pártállása szerint másképp ítélné meg.) Sokkal érdekesebb témánk szempontjából két másik tényező: egyik az ŐB "lappangási ideje" — azaz, ha valóban akkora jelentőséggel bír(t), mint azt jobboldali interpretátorai nem győzik hangsúlyozni, akkor a felvételt, amely szükségszerűen az elmondáskor, május végén készült, miért (és hol) kellett szeptember közepéig (azaz csaknem 4 hónapig) "jegelni"? És félő, hogy erre még a taktikai megfontolások (pl. az önkormányzati választásokhoz közelebbi időpont keresése) sem jó válasz, hiszen ha mindent felülíró közérdek volt az ŐB kiderülése, akkor a taktikázgatás ez esetben éppen úgy a "trükkök százai" csoportjába tartozik, mint azok, amelyeket a beszéd kapcsán oly vehemensen elítéltek a felháborodók.
Nem kevésbé érdekes a másik tényező: nevezetesen az, hogy felvételt egy beszédről egyszerűen nem lehet véletlenül készíteni. Azaz tudatosan elő kell készíteni a technikát, megszervezni a körülményeket, konspirálni, stb. Ami viszont — tekintetbe véve, hogy aligha volt pontosan tudható előre, hogy Gyurcsány mit fog mondani — csak egy, de annál siralmasabb következtetésre vezethet: politikai kultúránknak immár szerves, mindennapi gyakorlatává vált a lehallgatás, titkos beszédek és magánbeszélgetések rögzítése (legfeljebb, ha a felvétel nem bizonyul használhatónak, megy a szemétbe). Ezt a következtetést utólag is alátámasztják pl. a Zuschlag-ügy kapcsán előkerült hangfelvételek, és legújabban az Almássy-affér is.
És most lássuk, milyen érdekes következtetések vonhatók le abból, ahogy a két oldal fogadta-értelmezte az ŐB-t!
A BAL (HI)BÁJA
Azt a legelszántabb fanok is kénytelenek elismerni, hogy Gyurcsány Ferenc nehezen (vagy sehogysem) tud szabadulni az üzleti életben megszokott irányítási sémáktól, és ez többször problémákhoz is vezetett már, mint pl. a szaudi focisták "arab terroristaként" való emlegetésekor. Tulajdonképpen már ebben az esetben is látszott az, hogy ami egy vállalati igazgatótanács zárt körében még olyan "szellemességnek" minősül, amit a jelenlevők lojalitása és alárendelt helyzete "segít" megfelelően értelmezni (vö: a főnök viccén mindenki nevet), addig ez egy meglehetősen heterogén közeg, szélesebb hallgatóság esetében már nem működik. (Sőt, az esetlegesen belelátható önkritikai vonás – "ilyen hülyék vagyunk, hogy az arabot azonosítjuk a terroristával" – is nagy valószínűséggel elsikkad, vagy ami még rosszabb, pont az ellenkezőjébe fordul: sima rasszista megnyilvánulássá válik.) Úgy is mondhatnánk: miniszterelnökünk elfeledkezni látszik a pozíciójával járó szükséges körültekintésről (tegyük hozzá, ezzel nem nagyon lóg ki a '90 utáni kormányfők sorából).
Ez természetesen negatív faktora a "politikai kultúra" fogalomkörének, de kezelhető megértéssel, betudható a politikai járatlanságnak. Sokkal problematikusabb azonban az a másik tényező, amelyről érdekes módon mindkét oldal elfeledkezni látszott (persze, mint majd látni fogjuk: okkal). Ez a probléma pedig a beszéd megcélzott közönségének zárt köre. Az, hogy egy (mint látjuk: csak elvileg) jól őrzött objektumban, válogatott, szűk körű hallgatóság előtt hangzott el, szinte teljesen negligálja az "igazságbeszédre" való hivatkozást, és különösen azt, hogy az ŐB – eredeti célja szerint – a teljes magyar politikai elitről szólt volna. Hiszen egy mindenkit – benne az ellentábort is elítélő-leleplező – beszédnek miért kellett volna titokban elhangzania, és a szándék szerint titokban is maradnia? És ami még súlyosabb, az maga a mentalitás. Hogy egyáltalán létezhet, létezik kétféle igazság: az egyik a kiválasztottaknak, a zárt körnek; a másik pedig a szélesebb közvéleménynek. Ez tán a legsúlyosabb hozadéka az egész ŐB-ügynek; és igazából ebből vezethető le az, hogy "a politikusok hazudnak": hiszen aki nem mondja el a teljes igazat, arra ez teljes joggal rámondható. (Tegyük hozzá, hogy ez korántsem MSzP-prvilégium, jópár titkos tanácskozásról tudunk a másik oldalról is, de azokra érdekes módon csak annyi volt a reakció, hogy "oszt jónapot". ) A "baloldal" politikai viszonyulását jól jelzi az a bénultság – ami egyébként nem okvetlen negatív vonás – , amellyel az ellenoldal erőszakos nyomulására nem tudott mit reagálni.
Nem kevésbé érdekes a másik tényező: nevezetesen az, hogy felvételt egy beszédről egyszerűen nem lehet véletlenül készíteni. Azaz tudatosan elő kell készíteni a technikát, megszervezni a körülményeket, konspirálni, stb. Ami viszont — tekintetbe véve, hogy aligha volt pontosan tudható előre, hogy Gyurcsány mit fog mondani — csak egy, de annál siralmasabb következtetésre vezethet: politikai kultúránknak immár szerves, mindennapi gyakorlatává vált a lehallgatás, titkos beszédek és magánbeszélgetések rögzítése (legfeljebb, ha a felvétel nem bizonyul használhatónak, megy a szemétbe). Ezt a következtetést utólag is alátámasztják pl. a Zuschlag-ügy kapcsán előkerült hangfelvételek, és legújabban az Almássy-affér is.
És most lássuk, milyen érdekes következtetések vonhatók le abból, ahogy a két oldal fogadta-értelmezte az ŐB-t!
A BAL (HI)BÁJA
Azt a legelszántabb fanok is kénytelenek elismerni, hogy Gyurcsány Ferenc nehezen (vagy sehogysem) tud szabadulni az üzleti életben megszokott irányítási sémáktól, és ez többször problémákhoz is vezetett már, mint pl. a szaudi focisták "arab terroristaként" való emlegetésekor. Tulajdonképpen már ebben az esetben is látszott az, hogy ami egy vállalati igazgatótanács zárt körében még olyan "szellemességnek" minősül, amit a jelenlevők lojalitása és alárendelt helyzete "segít" megfelelően értelmezni (vö: a főnök viccén mindenki nevet), addig ez egy meglehetősen heterogén közeg, szélesebb hallgatóság esetében már nem működik. (Sőt, az esetlegesen belelátható önkritikai vonás – "ilyen hülyék vagyunk, hogy az arabot azonosítjuk a terroristával" – is nagy valószínűséggel elsikkad, vagy ami még rosszabb, pont az ellenkezőjébe fordul: sima rasszista megnyilvánulássá válik.) Úgy is mondhatnánk: miniszterelnökünk elfeledkezni látszik a pozíciójával járó szükséges körültekintésről (tegyük hozzá, ezzel nem nagyon lóg ki a '90 utáni kormányfők sorából).
Ez természetesen negatív faktora a "politikai kultúra" fogalomkörének, de kezelhető megértéssel, betudható a politikai járatlanságnak. Sokkal problematikusabb azonban az a másik tényező, amelyről érdekes módon mindkét oldal elfeledkezni látszott (persze, mint majd látni fogjuk: okkal). Ez a probléma pedig a beszéd megcélzott közönségének zárt köre. Az, hogy egy (mint látjuk: csak elvileg) jól őrzött objektumban, válogatott, szűk körű hallgatóság előtt hangzott el, szinte teljesen negligálja az "igazságbeszédre" való hivatkozást, és különösen azt, hogy az ŐB – eredeti célja szerint – a teljes magyar politikai elitről szólt volna. Hiszen egy mindenkit – benne az ellentábort is elítélő-leleplező – beszédnek miért kellett volna titokban elhangzania, és a szándék szerint titokban is maradnia? És ami még súlyosabb, az maga a mentalitás. Hogy egyáltalán létezhet, létezik kétféle igazság: az egyik a kiválasztottaknak, a zárt körnek; a másik pedig a szélesebb közvéleménynek. Ez tán a legsúlyosabb hozadéka az egész ŐB-ügynek; és igazából ebből vezethető le az, hogy "a politikusok hazudnak": hiszen aki nem mondja el a teljes igazat, arra ez teljes joggal rámondható. (Tegyük hozzá, hogy ez korántsem MSzP-prvilégium, jópár titkos tanácskozásról tudunk a másik oldalról is, de azokra érdekes módon csak annyi volt a reakció, hogy "oszt jónapot". ) A "baloldal" politikai viszonyulását jól jelzi az a bénultság – ami egyébként nem okvetlen negatív vonás – , amellyel az ellenoldal erőszakos nyomulására nem tudott mit reagálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése