A TÁVOLSÁGOT, MINT ÜVEGGOLYÓT...
Változóban vannak az idők. Az én időmben még minden kisfiú mozdonyvezető vagy tűzoltó akart lenni (a lírai hajlamúbbak még esetleg katonák és vadakat terelő juhászok). Ma azonban egyértelműen a MOB-elnökség nemcsak minden gyermek, hanem egyenesen minden felnőtt szíve vágya is. Mert nem elég, hogy a MOB-elnök gyakorlatilag leválthatatlan, de a pekingi olimpia kapcsán (sőt, utólag már a 84-es los angelesi kapcsán is) az is kiderült, hogy semmiről nem tehet, nem felelős semmiért. Sőt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke még a valósággal is sajátos viszonyban áll: ha valami nem úgy történik, ahogy ő elvárta, megjósolta, akkor természetesen a történések, és azok összes szereplője a hibás; és mégcsak véletlenül sem az elvárások vagy neadjisten azok megfogalmazója. Bár természetesen hallatszanak olyan hangok (a nyílt levél SP-nak különösen szívhezszóló), amelyek a nép MOB-elnökét aljas módon megpróbálják besározni, de az azért tudnivaló, hogy Schmitt Pál szíve igenis együtt dobbant a sportolókéval. Eleve időt, fáradságot és a köz pénzét nem kímélve kiutazott a távoli Pekingbe. De mindez nem elég: percről percre együtt élt a versenyekkel: a minden magyar médiát letaroló "8-szor is csak egy kicsin múlt" szöveget például rendszeresen építgette, update-elte, én pl. a hvg-ben találkoztam egy korábbi fázissal, amelyben még az 5-ös szám szerepelt. Nem mennék bele, hogy ez a nyilatkozat miért képmutató és ostoba (csak egy alapvetést említenék: a VERSENYsport arról szól, hogy valamelyik résztvevő jobb valamennyivel), inkább hadd idézzem másik kedvencem!
SP fősporttisztségviselő elmondta, hogy ő már 2002 óta (jaj, de ismerős évszám is ez, mi is volt ekkor? melyik kormányt váltotta melyik?) mondogatja, hogy nem lesz ez így jó, mert a romlás útjára léptünk. Szép, korrekt, politikamentes nyilatkozat; de nekem azért mégis van vele egy-két gondom. Az egyik az, hogyha 2002-ig minden nagyon szép és nagyon jó volt (kivéve persze nyilván a '94 és '98 közötti időszakot), akkor hogyan sikerült 6 év alatt tönkrevágni egy ilyen tökéletes szisztémát, mint amit a magyar sport képviselt 2002-ig? Sőt, ha jól emlékszem, Athénban még minden rendben volt (hiszen nagyjából annyi aranyat hoztunk, mint ahogy az Elnök Úr elvár... izé, megjósolta — a doppingbotrány pedig csak arra volt jó, hogy az ezen poszt elején vázolt elnöki érinthetetlenséget alátámassza), szóval, ha villám sebesen 4 év alatt sikerült mindent szétverni, a MOB miért nem emelte fel szavát? Vagy ha más eszköze nem maradt, esetleg egy kollektív lemondás... Tudom, tudom, olyan erőszakos a tagság, hogy folyton visszaszavazza az embert a hatalomba. De akkoris: hát egy ilyen kiváló sport- (és egyéb) diplomata hogy adhatja a nevét egy ilyen alantas folyamathoz??
És biztos, hogy ez a folyamat csak 2002 óta tart? Az összes média tele volt vele, hogy olimpiai összteljesítményünk a rendszerváltás óta folyamatosan lefelé tart. Igazán olyan nagy dolog lett volna bemenni a 2000-es olimpia után az akkori miniszterelnökhöz, és jól az asztalra csapni, hogy ez így nem mehet tovább?
Persze az sem volt rossz, mikor a jeles esemény utolsó napján jeles sportvezetőnk akként értékelt, hogy ő ma 15 (!!-alig rosszabb, mint a Helsinkiben nyert 16 arany!) magyar aranyérmet adott át, nevezetesen a vízilabda-csapat tagjainak. És persze azt sem mulasztotta el hozzátenni: szerinte egy csapat-arany még értékesebb is, mint az egyéniben nyert. Nem szállnék vitába egy ilyen kaliberű sportszakemberrel, de azt azért megjegyezném, hogy a MOB által is jóváhagyott díjazási/honorárium-rendszer mintha nem ezt mutatná. Az egyéni győztesek ugyanis 20, míg a csapatban aranyat szerzők 12 millió forintos egyszeri juttatásban részesülnek.
Ez is csak azt mutatja, hogy minden értéket nem lehet pénzzel megmérni.
PHENJAN, KHARTOUM, HAVANNA ??
Igazából még nem olvastam hivatalos diadaljelentést, de az indirekt jelzésekből (és a már megmutatkozó anyagi haszonból) nem merészség levonni azt a következtetést, hogy a NOB szerint a pekingi olimpia átütő sikerrel zárult, és elérte célját. Többször írtam már róla (most lusta vagyok saját blogomban linkeket vadászni, akit érdekel, az megtalálja az "olimpia" címke alatt), hogy képmutatásnak érzem az olimpia "diktatúraszelídítő" funkciójáról szőtt álmokat. De ha most az derül ki, hogy ez a törekvés mégis sikeres volt, (bár a Kínából érkező tudósítók és hírek nem erre utalnak,) akkor egészen egyszerű és egyértelmű a jövő útja. Keressük meg a világ még meglevő minél vadabb diktatúráit, és sorban adjuk nekik az olimpia rendezési jogát! (És amilyen túlkínálat van e szempont szerint a helyszínekben, érdemes volna megfontolni a 3, 2 sőt akár az évenkénti olimpia-rendezést is!!) Bár a NOB sajnos következetlen volt, és a 2012-es olimpia rendezési jogát Londonnak ítélte, de ha a fentebb vázolt elképzelés megvalósul, akkor már 2013-ban Észak-Koreában, Szudánban vagy akár Kubában, esetleg Iránban üdvözölhetjük a világ spotolóinak színét-javát. Ezzel egyben sikerülhetne kifogni a szelet azoknak a kalandor elképzeléseknek a vitorlájából, amelyek diktatórikus berendezkedés megléte nélkül pályáznak a 2016-os, vagy a 2020-as olimpia megrendezésére. Bár egyik-másik jelölt ilyen-olyan kis engedmények árán akár megfelelőnek is tűnhet (Thaiföldön pl. államcsíny jelei mutatkoznak), de azért elég gyenge a felhozatal. Bááár... ott látom a 2020-as jelöltek közt Budapestet is. Lehet, hogy a Budapesti Olimpiáért Mozgalom helyzetértékelése mégiscsak reálisabb olimpiai esélyeinket illetően mint azt sokan hittük?
Változóban vannak az idők. Az én időmben még minden kisfiú mozdonyvezető vagy tűzoltó akart lenni (a lírai hajlamúbbak még esetleg katonák és vadakat terelő juhászok). Ma azonban egyértelműen a MOB-elnökség nemcsak minden gyermek, hanem egyenesen minden felnőtt szíve vágya is. Mert nem elég, hogy a MOB-elnök gyakorlatilag leválthatatlan, de a pekingi olimpia kapcsán (sőt, utólag már a 84-es los angelesi kapcsán is) az is kiderült, hogy semmiről nem tehet, nem felelős semmiért. Sőt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke még a valósággal is sajátos viszonyban áll: ha valami nem úgy történik, ahogy ő elvárta, megjósolta, akkor természetesen a történések, és azok összes szereplője a hibás; és mégcsak véletlenül sem az elvárások vagy neadjisten azok megfogalmazója. Bár természetesen hallatszanak olyan hangok (a nyílt levél SP-nak különösen szívhezszóló), amelyek a nép MOB-elnökét aljas módon megpróbálják besározni, de az azért tudnivaló, hogy Schmitt Pál szíve igenis együtt dobbant a sportolókéval. Eleve időt, fáradságot és a köz pénzét nem kímélve kiutazott a távoli Pekingbe. De mindez nem elég: percről percre együtt élt a versenyekkel: a minden magyar médiát letaroló "8-szor is csak egy kicsin múlt" szöveget például rendszeresen építgette, update-elte, én pl. a hvg-ben találkoztam egy korábbi fázissal, amelyben még az 5-ös szám szerepelt. Nem mennék bele, hogy ez a nyilatkozat miért képmutató és ostoba (csak egy alapvetést említenék: a VERSENYsport arról szól, hogy valamelyik résztvevő jobb valamennyivel), inkább hadd idézzem másik kedvencem!
SP fősporttisztségviselő elmondta, hogy ő már 2002 óta (jaj, de ismerős évszám is ez, mi is volt ekkor? melyik kormányt váltotta melyik?) mondogatja, hogy nem lesz ez így jó, mert a romlás útjára léptünk. Szép, korrekt, politikamentes nyilatkozat; de nekem azért mégis van vele egy-két gondom. Az egyik az, hogyha 2002-ig minden nagyon szép és nagyon jó volt (kivéve persze nyilván a '94 és '98 közötti időszakot), akkor hogyan sikerült 6 év alatt tönkrevágni egy ilyen tökéletes szisztémát, mint amit a magyar sport képviselt 2002-ig? Sőt, ha jól emlékszem, Athénban még minden rendben volt (hiszen nagyjából annyi aranyat hoztunk, mint ahogy az Elnök Úr elvár... izé, megjósolta — a doppingbotrány pedig csak arra volt jó, hogy az ezen poszt elején vázolt elnöki érinthetetlenséget alátámassza), szóval, ha villám sebesen 4 év alatt sikerült mindent szétverni, a MOB miért nem emelte fel szavát? Vagy ha más eszköze nem maradt, esetleg egy kollektív lemondás... Tudom, tudom, olyan erőszakos a tagság, hogy folyton visszaszavazza az embert a hatalomba. De akkoris: hát egy ilyen kiváló sport- (és egyéb) diplomata hogy adhatja a nevét egy ilyen alantas folyamathoz??
És biztos, hogy ez a folyamat csak 2002 óta tart? Az összes média tele volt vele, hogy olimpiai összteljesítményünk a rendszerváltás óta folyamatosan lefelé tart. Igazán olyan nagy dolog lett volna bemenni a 2000-es olimpia után az akkori miniszterelnökhöz, és jól az asztalra csapni, hogy ez így nem mehet tovább?
Persze az sem volt rossz, mikor a jeles esemény utolsó napján jeles sportvezetőnk akként értékelt, hogy ő ma 15 (!!-alig rosszabb, mint a Helsinkiben nyert 16 arany!) magyar aranyérmet adott át, nevezetesen a vízilabda-csapat tagjainak. És persze azt sem mulasztotta el hozzátenni: szerinte egy csapat-arany még értékesebb is, mint az egyéniben nyert. Nem szállnék vitába egy ilyen kaliberű sportszakemberrel, de azt azért megjegyezném, hogy a MOB által is jóváhagyott díjazási/honorárium-rendszer mintha nem ezt mutatná. Az egyéni győztesek ugyanis 20, míg a csapatban aranyat szerzők 12 millió forintos egyszeri juttatásban részesülnek.
Ez is csak azt mutatja, hogy minden értéket nem lehet pénzzel megmérni.
PHENJAN, KHARTOUM, HAVANNA ??
Igazából még nem olvastam hivatalos diadaljelentést, de az indirekt jelzésekből (és a már megmutatkozó anyagi haszonból) nem merészség levonni azt a következtetést, hogy a NOB szerint a pekingi olimpia átütő sikerrel zárult, és elérte célját. Többször írtam már róla (most lusta vagyok saját blogomban linkeket vadászni, akit érdekel, az megtalálja az "olimpia" címke alatt), hogy képmutatásnak érzem az olimpia "diktatúraszelídítő" funkciójáról szőtt álmokat. De ha most az derül ki, hogy ez a törekvés mégis sikeres volt, (bár a Kínából érkező tudósítók és hírek nem erre utalnak,) akkor egészen egyszerű és egyértelmű a jövő útja. Keressük meg a világ még meglevő minél vadabb diktatúráit, és sorban adjuk nekik az olimpia rendezési jogát! (És amilyen túlkínálat van e szempont szerint a helyszínekben, érdemes volna megfontolni a 3, 2 sőt akár az évenkénti olimpia-rendezést is!!) Bár a NOB sajnos következetlen volt, és a 2012-es olimpia rendezési jogát Londonnak ítélte, de ha a fentebb vázolt elképzelés megvalósul, akkor már 2013-ban Észak-Koreában, Szudánban vagy akár Kubában, esetleg Iránban üdvözölhetjük a világ spotolóinak színét-javát. Ezzel egyben sikerülhetne kifogni a szelet azoknak a kalandor elképzeléseknek a vitorlájából, amelyek diktatórikus berendezkedés megléte nélkül pályáznak a 2016-os, vagy a 2020-as olimpia megrendezésére. Bár egyik-másik jelölt ilyen-olyan kis engedmények árán akár megfelelőnek is tűnhet (Thaiföldön pl. államcsíny jelei mutatkoznak), de azért elég gyenge a felhozatal. Bááár... ott látom a 2020-as jelöltek közt Budapestet is. Lehet, hogy a Budapesti Olimpiáért Mozgalom helyzetértékelése mégiscsak reálisabb olimpiai esélyeinket illetően mint azt sokan hittük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése