I. Hitelesség
1. Bevezető, történeti áttekintő
Két, egymásnak némileg ellentmondó linkkel kezdeném ezt a cikket, amelyek rávilágítanak arra az ellentmondásra, amely manapság az interneten fellelhető információk megítélésével kapcsolatos. Az egyik szerint a netes információ hitelessége olyannyira vitathatatlan, hogy már bírósági ügyekben is felhasználják bizonyítékként, sőt akár perdöntő információként. A másik cikk - szándékosan - ugyanarról az internetes lexikonról szól, mint az előző, csak éppen ellenkező előjellel: azt tárgyalja, hogy az előbbi cikk által oly megbizhatónak tekintett Wikipédia, nemcsak hogy éppenséggel valótlanságok gazdag tárháza is lehet, hanem adott esetben még akár az állandóság is hiányozhat belőle: sosem tudhatjuk, hogy amikor használjuk, melyik elfogult nézőpont bukkan épp elénk. (Kiegészítésként egy érdekes új fejlemény: a Wikipédiát már a bulvár is megpróbálja manipulálni saját céljainak megfelelően. Részletesen erről itt.)
Könnyen belátható, hogy itt első szinten felfogásbeli kérdésről van szó. Közelíthetünk a nethez, és benne a Wikihez úgy is, mint a bölcsesség forrásához, hiszen szinte végtelen számú ember tapasztalata gyűlik itt össze, az alakítja és gyarapítja az itt felhalmozott tudást. De ugyanilyen joggal úgy is megközelíthetjük a kérdést, hogy bárki bármilyen szándékkal - rosszal is akár (vagy azzal elsősorban ) - alakíthatja ezt az információs forrást, így az tulajdonképpen sosincs teljes "biztonságban", azaz másképp megfogalmazva: sosem tekinthető teljesen egzaktnak, hitelesnek. Másrészt filozófiai pátosszal közelítve a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy végülis az ember eredendően jó vagy rossz mivoltának problémája bukkan elő itt: a rendelkezésünkre álló szinte végtelen információs forrást a "jó" (=hiteles) vagy a "rossz" (=hamis) információ terjesztésére használja-e elsősorban "ez őrült sár, ez istenarcú lény". (Persze az is megérne, ha nem is egy misét, de legalábbis egy külön bejegyzést, hogy okvetlenül a hiteles információ e a jó, vagy a helyzet ennél azért némileg árnyaltabb, mint ahogy azt Örkény klasszikus egypercesében is sejteti.)
Igazából persze az alapkérdés az, hogy miért van az, hogy két egymásnak ennyire homlokegyenest ellentmondó állítás is "igaz" lehet, egymás mellett, egyszerre. Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, tegyünk egy kis utazást visszafelé az időben, a kultúr(a)történetben! Közhely, hogy a nyomtatás feltalálása igazából két lépcsőben okozott kulturális földindulást. Először a Gutenberg találmányát közvetlenül követő évtizedekben, amikor az addig kézzel másolt, nagy értékű könyvek, a tudomány, a műveltség korabeli forrásai nagy számban reprodukálhatóak és a korábbiakhoz képest tömegesen elérhetőek lettek. Az igazi nagy változást azonban az írás-olvasás tudás tömegessé válása hozta, különösen a tankötelezettség bevezetése nyomán. Ez soha addig soha nemlátott méretű olvasóközönség megjelenését hozta magával, amely közönség azonban nem annyira tudományos-művészeti igényességével volt leírható, hanem sokkal inkább "mindenevő" mivoltával (,ami szinte magától kitermelte a ponyvát, pletykairodalmat, később pedig a bulvárt). Azaz kissé másképp fogalmazva: átalakította a könyv funkcióját: az addig szinte kizárólagosan a tudomány és a magas művészet hordozójából egy sokkal populárisabb kultúra közegévé (is) vált a nyomtatott szó. Ezt kiválóan illusztrálja egyik kedvenc témába vágó idézetem Zola Patkányfogójából. A III. Napóleon iránt feltétel nélkül rajongó rendőr megdöbbentő hírekkel szembesül benne:
Két, egymásnak némileg ellentmondó linkkel kezdeném ezt a cikket, amelyek rávilágítanak arra az ellentmondásra, amely manapság az interneten fellelhető információk megítélésével kapcsolatos. Az egyik szerint a netes információ hitelessége olyannyira vitathatatlan, hogy már bírósági ügyekben is felhasználják bizonyítékként, sőt akár perdöntő információként. A másik cikk - szándékosan - ugyanarról az internetes lexikonról szól, mint az előző, csak éppen ellenkező előjellel: azt tárgyalja, hogy az előbbi cikk által oly megbizhatónak tekintett Wikipédia, nemcsak hogy éppenséggel valótlanságok gazdag tárháza is lehet, hanem adott esetben még akár az állandóság is hiányozhat belőle: sosem tudhatjuk, hogy amikor használjuk, melyik elfogult nézőpont bukkan épp elénk. (Kiegészítésként egy érdekes új fejlemény: a Wikipédiát már a bulvár is megpróbálja manipulálni saját céljainak megfelelően. Részletesen erről itt.)
Könnyen belátható, hogy itt első szinten felfogásbeli kérdésről van szó. Közelíthetünk a nethez, és benne a Wikihez úgy is, mint a bölcsesség forrásához, hiszen szinte végtelen számú ember tapasztalata gyűlik itt össze, az alakítja és gyarapítja az itt felhalmozott tudást. De ugyanilyen joggal úgy is megközelíthetjük a kérdést, hogy bárki bármilyen szándékkal - rosszal is akár (vagy azzal elsősorban ) - alakíthatja ezt az információs forrást, így az tulajdonképpen sosincs teljes "biztonságban", azaz másképp megfogalmazva: sosem tekinthető teljesen egzaktnak, hitelesnek. Másrészt filozófiai pátosszal közelítve a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy végülis az ember eredendően jó vagy rossz mivoltának problémája bukkan elő itt: a rendelkezésünkre álló szinte végtelen információs forrást a "jó" (=hiteles) vagy a "rossz" (=hamis) információ terjesztésére használja-e elsősorban "ez őrült sár, ez istenarcú lény". (Persze az is megérne, ha nem is egy misét, de legalábbis egy külön bejegyzést, hogy okvetlenül a hiteles információ e a jó, vagy a helyzet ennél azért némileg árnyaltabb, mint ahogy azt Örkény klasszikus egypercesében is sejteti.)
Igazából persze az alapkérdés az, hogy miért van az, hogy két egymásnak ennyire homlokegyenest ellentmondó állítás is "igaz" lehet, egymás mellett, egyszerre. Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, tegyünk egy kis utazást visszafelé az időben, a kultúr(a)történetben! Közhely, hogy a nyomtatás feltalálása igazából két lépcsőben okozott kulturális földindulást. Először a Gutenberg találmányát közvetlenül követő évtizedekben, amikor az addig kézzel másolt, nagy értékű könyvek, a tudomány, a műveltség korabeli forrásai nagy számban reprodukálhatóak és a korábbiakhoz képest tömegesen elérhetőek lettek. Az igazi nagy változást azonban az írás-olvasás tudás tömegessé válása hozta, különösen a tankötelezettség bevezetése nyomán. Ez soha addig soha nemlátott méretű olvasóközönség megjelenését hozta magával, amely közönség azonban nem annyira tudományos-művészeti igényességével volt leírható, hanem sokkal inkább "mindenevő" mivoltával (,ami szinte magától kitermelte a ponyvát, pletykairodalmat, később pedig a bulvárt). Azaz kissé másképp fogalmazva: átalakította a könyv funkcióját: az addig szinte kizárólagosan a tudomány és a magas művészet hordozójából egy sokkal populárisabb kultúra közegévé (is) vált a nyomtatott szó. Ezt kiválóan illusztrálja egyik kedvenc témába vágó idézetem Zola Patkányfogójából. A III. Napóleon iránt feltétel nélkül rajongó rendőr megdöbbentő hírekkel szembesül benne:
"- Mondja csak, Badingue, látta már ezt? - kérdezte Lantier.
S a rendőr orra alá dugott egy metszetekkel díszített könyvecskét, melyet Brüsszelben nyomtattak: III. Napóleon szerelmei volt a címe. Többek között el volt benne mondva, hogyan ejtette meg a császár egy szakácsának tizenhárom éves kislányát; és a kép mutatta, hogy III. Napóleon, csupán a Becsületrend nagykeresztjével a nyakában, pucéran üldöz egy kis csitrit, aki riadtan menekül kéjsóvársága elől.
- Ez az! - kiáltott fel Boche, kinek alattomos, kéjvágyó természetét felbirizgálta a kép. - Ebbiza gyakran megesik!
Poissonnak a megdöbbenéstől elakadt a szava; _semmit sem tudott felhozni császára mentségére. Nyomtatásban áll, nem lehet letagadni_. De hogy Lantier csúfondárosan még közelebb tolta a könyvet, a rendőr kaszált egyet a karjával, és így kiáltott:
- Hát aztán! Ez is az ember természetében van, nem igaz?"
(Emilé Zola: A Patkányfogó [ford.: Antal László] -kiemelés tőlem)
S a rendőr orra alá dugott egy metszetekkel díszített könyvecskét, melyet Brüsszelben nyomtattak: III. Napóleon szerelmei volt a címe. Többek között el volt benne mondva, hogyan ejtette meg a császár egy szakácsának tizenhárom éves kislányát; és a kép mutatta, hogy III. Napóleon, csupán a Becsületrend nagykeresztjével a nyakában, pucéran üldöz egy kis csitrit, aki riadtan menekül kéjsóvársága elől.
- Ez az! - kiáltott fel Boche, kinek alattomos, kéjvágyó természetét felbirizgálta a kép. - Ebbiza gyakran megesik!
Poissonnak a megdöbbenéstől elakadt a szava; _semmit sem tudott felhozni császára mentségére. Nyomtatásban áll, nem lehet letagadni_. De hogy Lantier csúfondárosan még közelebb tolta a könyvet, a rendőr kaszált egyet a karjával, és így kiáltott:
- Hát aztán! Ez is az ember természetében van, nem igaz?"
(Emilé Zola: A Patkányfogó [ford.: Antal László] -kiemelés tőlem)
A fentieket azért is nagyon találónak gondolom, mert rávilágítanak arra is, hogy bár a nyomtatott termékek körébe nagyon sok kétes hitelű iromány is besorolódott, mégis nagyon sokáig - sőt, szinte mind a mai napig - megmaradt a nyomtatott szövegeket körüllengő sajátos misztérium: egyfajta magasabb minőséget, nagyobb hitelességet, megbízhatóságot társítunk hozzájuk. (Az oly sokat emlegetett bulvár ezt vastagon ki is használja...)
Amikor "hitelesség"-ről beszélünk, akkor igazából azt a felvilágosodás korában elterjedt eszményt követjük, amelyik a valóság megismerését egyfajta pozitív folyamat kovászának tartotta, mely az ember jóra való hajlamával társulva hozzájárulhat a világ jobbá válásához, tökéletesedéséhez. Ez a meggyőződés a fentebbivel társulva szinte teljesen egészében áthatotta nemcsak a kultúracsinálók, hanem a kultúrafogyasztók táborát is egészen a közvetlen közelmúltig. Ez a közvélekedés pont a kultúra "csinálóinak" oldaláról látszik manapság fellazulni: a könyv, a nyomtatott sajtótermék előállítását kísérő hosszas technikai lánc (,amely eleinte szükségszerűen tartalmazott kontrollelemeket is, később ez fellazulván, inkább már csak formálissá vált [sokan hiányolják manapság a korrektorokat, lektorokat]) egy- két gombnyomásnyi folyamattá vált, amelyhez még technikai képzettség sem okvetlenül szükségeltetik.
Ugyanakkor a netes információ hitelességét érdekes módon az a tény is aláássa, hogy kezd egyeduralkodóvá válni, szinte teljes egészében kiszorította a hagyományos, nyomtatott információhordozókat: azaz a netről származó információ ma már csak a netről ellenőrizhető – legalábbis a nagy többség számára. (Természetesen itt most ne térjünk ki azokra az előnyökre, amelyek mondjuk a hosszú évek alatt elsajátítható/elsajátítandó tudás, és a pillanat alatt kereshető információ összehasonlítása során az utóbbi javára mutatkoznak.)
(folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése