I. Hitelesség
3. Multimédiás információ
Azoknak, akik figyelmesen kísérték figyelemmel ennek a posztsorozatnak az első két részét, bizonyára feltűnt, hogy amikor az információ hitelességéről próbáltam meg gondolatokat megfogalmazni, akkor az "információ"-t mindig leszűkítve használtam, nagyjából "írásba foglalt állítás(ok)" jelentéssel. Nem kerühető meg azonban az a folyamat, amely a jövőben várhatóan csak erősödni fog, nevezetesen, hogy a neten, netes kultúrában megjelenő információ egyre nagyobb része lesz multimédiás tartalom, azaz valami gyökeresen más, mint amit a hagyományos lexikon kapcsán megszoktunk.
3. Multimédiás információ
Azoknak, akik figyelmesen kísérték figyelemmel ennek a posztsorozatnak az első két részét, bizonyára feltűnt, hogy amikor az információ hitelességéről próbáltam meg gondolatokat megfogalmazni, akkor az "információ"-t mindig leszűkítve használtam, nagyjából "írásba foglalt állítás(ok)" jelentéssel. Nem kerühető meg azonban az a folyamat, amely a jövőben várhatóan csak erősödni fog, nevezetesen, hogy a neten, netes kultúrában megjelenő információ egyre nagyobb része lesz multimédiás tartalom, azaz valami gyökeresen más, mint amit a hagyományos lexikon kapcsán megszoktunk.
Amikor ezeknek az újfajta információhordozóknak a hitelességéről próbálunk meg gondolkozni, először okvetlenül szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy ezek esetében sokkal nagyobb az értelmezési szabadság, mint mondjuk a nyomtatott szöveg esetében. Bár a vizuális analfabétizmus kétségtelenül csábító alternatíva (márhogy mint téma:)), de ezzel most a hitelesség kapcsán mégsem fogunk foglalkozni, mint ahogy nem beszéltem a szövegértelmezési nehézségekről sem, pedig az is kétségtelenül létező kategória és probléma.
Témánk szempontjából relevánsabb, hogy mi a helyzet ezeknek a nagyobb szabadsággal értelmezhető újfajta információknak a hitelességével. A számítástechnika elterjedése előtt a fénykép egyfajta "abszolút", végső bizonyító erővel bíró dokumentumnak számított, ha valamiről fénykép készült, az biztos valós volt. A maximális képmanipuláló technika a retusálás volt, ez azonban nem érintette a képen közölt információ lényegét, maximum kicsit módosított annak esztétikai megjelenésén; már ha a portréretusálásra gondolunk. A történelem nagy retusálásai (Trockij vagy épp Pozsgay eltüntetése olyan társaságokból, ahol később nemkívánatosnak kezdtek számítani) pedig épp azt bizonyítják, hogy miután létezett egy adott alap-nyersanyag időben elég biztosan datálva, ezért tudható volt, hogy EZEK utólagos hamisítások.
Az a technikai ugrás, amit a számítástechnikával megjelenő képmanipuláló szoftverek jelentettek (ezek minden lehetőségével és azzal, hogy fotolaboránsi ismeret nélkül is kezelhetők) gyökeresen átalakította ennek az információforrásnak a hitelességét, és az ezzel kapcsolatos vélekedést is. Érdemes ehhez még hozzátenni azt is, hogy az a "felület", amin ezek az infomációk manapság megjelennek, sokkal kevésbé ad lehetőséget a kontrollra: amíg egy papírképen akár a különféle színmőségekből is messzemenő következtetést lehetett levonni (annak egyedisége okán), addig a saját monitorunk bizony torzíthat, vagy másképp megfogalmazva ugyanazt a problémát: az adott kép, mozgókép IGAZÁBÓL nincs előttünk, annak csak valamilyen sokadlagos, tetszőleges kópiáját látjuk. Ily módon az azzal való esetleges manipuláció technikai jellegű kiszűrése rendkívül nehézzé, vagy egyáltalán: szinte lehetetlenné válik. Az egyetlen igénybe vehető szűrő a józan ész, a logika, a háttérismeretek alkalmazása lehetne. De a nagy probléma épp az, hogy az ilyen, vizuálisan megjelenő információhordozók, információforrások jó része pontosan a furcsa, szokatlan, hétköznapi történéseket, jelenségeket van hivatva "dokumentálni", legalábbis a rájuk akasztott "címke" szerint.
Ennek akár egyik alapesete lehetne "A szakma csúcsa" cím alatt (is) terjedő fényképsorozat. Ebben a képek egy, a mólóról a vízbe esett személygépkocsit kiemelni próbáló, majd a súlytól szintén a vízbe forduló darus kocsik történetét mesélik el. Ha valaki kis odafigyeléssel nézi az egymás utáni képeket, természetsen feltűnik neki az azokon elkövetett manipuláció: a tereptárgyak és a járművek egymáshoz viszonyított helyzete az egymás utáni képeken valamint a kék és a zöld darusautó teljes egyezése elég nyilvánvalóvá teszik a manipulációt. Ennek ellenére a képek képsorozatként és egybefűzve több év óta keringenek a neten.
Az iménti mondatnak van egy érdekes sajátsága: abból a – valószínűleg a Gutenberg-galaxis korából ittmaradt – előfeltevésből indul ki, hogy az információáramlásban, csak a "helyes" (azaz a hiteles) információ maradhat benne. (Az ezzel kapcsolatos szűrőkről e sorozat első két részében ejtettem pár szót.) Ez a feltételezés azonban napjainkra két ponton is léket kapott. Egyrészt a net felépítése és kontrollja ezzel gyökeres ellentmondásban van – hiszen, hacsak nem sért személyiségi vagy kollektív jogokat, – egy információt a hamis vagy valóságnak nem teljesen megfelelő mivolta miatt nem szokás (és nem is nagyon lehet, még a fenti törvényi tényállások megléte esetén sem) eltávolít(t)a(t)ni a netről. Másrészt, a témánk szempontjából fontosabb és érdekesebb fejlemény az, hogy a multimédiás információ esetében a hitelesség háttérbe látszik szorulni, és helyét átveszi az érdekesség, vagy ha őszintébben szemléljük a dolgot: a képmanipulálás mögött rejlő invenció. (Ami persze végső soron azt is jelenti, hogy az információ elveszteni látszik informativitását, vagyis önmagát.) Azaz, a konkrét esetet alapul véve, nem az többé a lényeg, hogy valahol és valamikor tényleg megtörtént-e hogy egy személyautó kiemelése kapcsán 3 daruskocsi is beleborult a kikötő vízébe; hanem az, hogy ezt az egész történetet valahol valaki milyen jól kitalálta és meg is valósította úgy, hogy ezzel képes volt a hitelesség látszatát kelteni.
A hitelesség mint elsődleges követelmény visszaszorulása magában rejti akár azt is, hogy ez a követelmény az invencióval vívott "harcában" végképp megszűnjön. Erre már láthatóak is érdekes példák. Ezek közül talán a legmarkánsabb az az annak idején szintén világkarriert befutott "fotó", amelyik a WTC tetején álldogáló turistát ábrázolja, ahogy vidáman mosolyog a lencsébe, miközben a háttérben már közeledik az eltérített repülő, amely rövidesen a toronyba csapódik. Annak ellenére, hogy a kép hiteltelenségéhez kétség sem férhet, mégis számtalan helyen látható volt, megjelent mindenhol, baráti emailek csatolmányaiként terjedt, legendák szövődtek köréje (pl. hogy az illető turista – természetesen – magyar, és a világ jelentősebb katasztrófáinál-eseményeinél mindig jelen van/volt — néhányat ezek közül a link alatt található fotókra kattintva megtalálhatunk:)).
Összefoglalva: a hitelesség mint alapkövetelmény felszámolódni látszik, helyét átveszi az invenció. (Ennek egyébként érdekes jele, hogy a netes fórumokon az örök akadékoskodó-hitetlenkedő hozzászólókat azzal jellemzi a közönség, hogy minden, hétköznapitól elütő dologgal kapcsolatosan úgy nyilvánulnak meg: "Á, ez fotosopp".) Ez persze hosszú távon a multimédiás tartalmak által hordozott információ kétségessé, relatívvá válását hozhatja magával.
Van a dolognak azonban egy érdekes hozadéka, amely a hagyományos kultúra szemszögéből nézvést szintén nehezen értelmezhető: ez pedig az, hogyha az invenció ilyen fontossággal bír, akkor miért nem kötődnek hozzá konkrét személyek. Vagy más szavakkal: hogy is áll a netes kultúra a szerzőséggel, az eredetiséggel és az ehhez kapcsolódó jogokkal?
(folyt. köv.)
Az a technikai ugrás, amit a számítástechnikával megjelenő képmanipuláló szoftverek jelentettek (ezek minden lehetőségével és azzal, hogy fotolaboránsi ismeret nélkül is kezelhetők) gyökeresen átalakította ennek az információforrásnak a hitelességét, és az ezzel kapcsolatos vélekedést is. Érdemes ehhez még hozzátenni azt is, hogy az a "felület", amin ezek az infomációk manapság megjelennek, sokkal kevésbé ad lehetőséget a kontrollra: amíg egy papírképen akár a különféle színmőségekből is messzemenő következtetést lehetett levonni (annak egyedisége okán), addig a saját monitorunk bizony torzíthat, vagy másképp megfogalmazva ugyanazt a problémát: az adott kép, mozgókép IGAZÁBÓL nincs előttünk, annak csak valamilyen sokadlagos, tetszőleges kópiáját látjuk. Ily módon az azzal való esetleges manipuláció technikai jellegű kiszűrése rendkívül nehézzé, vagy egyáltalán: szinte lehetetlenné válik. Az egyetlen igénybe vehető szűrő a józan ész, a logika, a háttérismeretek alkalmazása lehetne. De a nagy probléma épp az, hogy az ilyen, vizuálisan megjelenő információhordozók, információforrások jó része pontosan a furcsa, szokatlan, hétköznapi történéseket, jelenségeket van hivatva "dokumentálni", legalábbis a rájuk akasztott "címke" szerint.
Ennek akár egyik alapesete lehetne "A szakma csúcsa" cím alatt (is) terjedő fényképsorozat. Ebben a képek egy, a mólóról a vízbe esett személygépkocsit kiemelni próbáló, majd a súlytól szintén a vízbe forduló darus kocsik történetét mesélik el. Ha valaki kis odafigyeléssel nézi az egymás utáni képeket, természetsen feltűnik neki az azokon elkövetett manipuláció: a tereptárgyak és a járművek egymáshoz viszonyított helyzete az egymás utáni képeken valamint a kék és a zöld darusautó teljes egyezése elég nyilvánvalóvá teszik a manipulációt. Ennek ellenére a képek képsorozatként és egybefűzve több év óta keringenek a neten.
Az iménti mondatnak van egy érdekes sajátsága: abból a – valószínűleg a Gutenberg-galaxis korából ittmaradt – előfeltevésből indul ki, hogy az információáramlásban, csak a "helyes" (azaz a hiteles) információ maradhat benne. (Az ezzel kapcsolatos szűrőkről e sorozat első két részében ejtettem pár szót.) Ez a feltételezés azonban napjainkra két ponton is léket kapott. Egyrészt a net felépítése és kontrollja ezzel gyökeres ellentmondásban van – hiszen, hacsak nem sért személyiségi vagy kollektív jogokat, – egy információt a hamis vagy valóságnak nem teljesen megfelelő mivolta miatt nem szokás (és nem is nagyon lehet, még a fenti törvényi tényállások megléte esetén sem) eltávolít(t)a(t)ni a netről. Másrészt, a témánk szempontjából fontosabb és érdekesebb fejlemény az, hogy a multimédiás információ esetében a hitelesség háttérbe látszik szorulni, és helyét átveszi az érdekesség, vagy ha őszintébben szemléljük a dolgot: a képmanipulálás mögött rejlő invenció. (Ami persze végső soron azt is jelenti, hogy az információ elveszteni látszik informativitását, vagyis önmagát.) Azaz, a konkrét esetet alapul véve, nem az többé a lényeg, hogy valahol és valamikor tényleg megtörtént-e hogy egy személyautó kiemelése kapcsán 3 daruskocsi is beleborult a kikötő vízébe; hanem az, hogy ezt az egész történetet valahol valaki milyen jól kitalálta és meg is valósította úgy, hogy ezzel képes volt a hitelesség látszatát kelteni.
A hitelesség mint elsődleges követelmény visszaszorulása magában rejti akár azt is, hogy ez a követelmény az invencióval vívott "harcában" végképp megszűnjön. Erre már láthatóak is érdekes példák. Ezek közül talán a legmarkánsabb az az annak idején szintén világkarriert befutott "fotó", amelyik a WTC tetején álldogáló turistát ábrázolja, ahogy vidáman mosolyog a lencsébe, miközben a háttérben már közeledik az eltérített repülő, amely rövidesen a toronyba csapódik. Annak ellenére, hogy a kép hiteltelenségéhez kétség sem férhet, mégis számtalan helyen látható volt, megjelent mindenhol, baráti emailek csatolmányaiként terjedt, legendák szövődtek köréje (pl. hogy az illető turista – természetesen – magyar, és a világ jelentősebb katasztrófáinál-eseményeinél mindig jelen van/volt — néhányat ezek közül a link alatt található fotókra kattintva megtalálhatunk:)).
Összefoglalva: a hitelesség mint alapkövetelmény felszámolódni látszik, helyét átveszi az invenció. (Ennek egyébként érdekes jele, hogy a netes fórumokon az örök akadékoskodó-hitetlenkedő hozzászólókat azzal jellemzi a közönség, hogy minden, hétköznapitól elütő dologgal kapcsolatosan úgy nyilvánulnak meg: "Á, ez fotosopp".) Ez persze hosszú távon a multimédiás tartalmak által hordozott információ kétségessé, relatívvá válását hozhatja magával.
Van a dolognak azonban egy érdekes hozadéka, amely a hagyományos kultúra szemszögéből nézvést szintén nehezen értelmezhető: ez pedig az, hogyha az invenció ilyen fontossággal bír, akkor miért nem kötődnek hozzá konkrét személyek. Vagy más szavakkal: hogy is áll a netes kultúra a szerzőséggel, az eredetiséggel és az ehhez kapcsolódó jogokkal?
(folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése