Oltogatás

Akkor, amikor a genfi órásmester fia valamikor a 18. század közepén papírra vetette gondolatait a "társadalmi szerződés"-ről, aligha számított ilyen átütő sikerre. Mert bár igaz, ami igaz, a szerző neve manapság már egyre kevesebbek számára cseng ismerősen (műveltebbek még emlékezni vélnek a pár évvel ezelőtti Milan Oddo-Gattuso-Russo tengelyére, ahol a bal oldali középpályás ígéretesen induló karrierjét egy sajnálatos térd/boka sérülés törte ketté); de az általa megfogalmazott gondolatok mára már a közgondolkozás részévé értek. Hiszen szinte közhely az a felfogás, hogy a modern állam egyik alaphivatása az, hogy mindent megtegyen polgárai testi-lelki épségéért (illetve az erre való lehetőségek biztosításáért) — ha már e célra tekintélyes sápokat szed be ( általánosan, és jelen esetben célzottan is, az egészségügyi területre vonatkozóan).
Szép példája (legalábbis felerészben) a fentebbieknek mindaz, ami manapság történik kis hazánkban a H1N1-járvány (ami persze nincs is) és -vakcina kapcsán. Mára erősen feledésbe merülni látszik az feszült várakozás, sőt szinte már-már követelőző türelmetlenség, amely a Hozzánk mind közelebbi tragikus esetek kapcsán kialakult. Az akkori közhangulatot röviden talán úgy lehetne összefoglalni, hogy vakcinát akarunk, de most azonnal, hiszen eleve kötelessége az államnak a polgárai mindenáron való védelme, másrészt pedig mekkora nagy üzlet is lesz, ha nekünk az elsők közt sikerül ilyesmit kifejlesztenünk és gyártanunk. Pláne, hogy tekintettel a magyar szürkeállomány világhíres mivoltára, ez szinte kötelességünk is. Nos, némi tradicionális tökörészés után - párhuzamosan több más ország hasonló kutatásaival - el is készült a magyar vakcina. És láss csodát: a hangulat épp ellenkezőjébe fordult!!
Egyszerre csak az lett a baj, hogy van oltóanyag. Mert hogy az oltóanyag nem is oltóanyag, hanem az elvetemült Hatalom, a sátánkormány manipulációja arra irányulóan, hogy kiirtsa a magyarságot (ami nyilván minden kormány - kivéve persze a nemzeti érzelműeket - alapvető célja; csak az ilyen pénzéhes banda akkor vajon kitől fog adót szedni??). De ha történetesen az oltóanyag nem is mérgező, bizonyára többet árt, mint használ; de ha mégis használ, akkor meg szégyellje magát, hogy offshore konstrukcióban jött létre. (Nem mintha ez bármilyen vírust a legkevésbé is érdekelne...) Lehetetlen, hogy ne jusson az ember eszébe a Hofi-féle örök példázat a nyuszikáról, akin hol volt sapka, hol nem volt. De aki kicsit jártasabb a történelemben, annak másik eset is eszébe juthat. 1831-ben a Felvidéken kolerajárvány ütötte fel fejét. A hatóságok megpróbálták megakadályozni a kór terjedését: a kor nem túl acélos egészségügyi tudásával felvértezve fertőtlenítő-fertőzésmegakadályozó hatásúnak hitt klórmeszet szórtak a környék kútjaiba. A 19. század elejének végletekig kizsarolt-megdolgoztatott jobbágysága pánikreakcióval válaszolt a feszült helyzetre: az egészségügyieket kútmérgezőknek tartva elkergették, sokszor meg is lincselték; majd a "felbújtókat" keresve haragjuk földesúraik ellen fordult. Végülis a csalódottság és a reményvesztettség a felfokozott hangulatban a lázongásokat regionális méretű parasztfelkeléssé fokozta, amelyet csak fegyveres erővel lehetett letörni. Bár még a legkegyetlenebb földesúrak esetében sem akadt példa arra, hogy jobbágyaikat mérgezzék, irtsák, így közvetve saját megélhetésüket is veszélyeztessék. A körülmények és a mendemondák által felheccelt népet azonban ez már nem érdekelte. Valami ilyesmi történt most is: az oltani - nem oltani kérdése nem az egyéni megítélés, sőt esetenként mégcsak nem is a veszély józan mérlegelésének kérdésévé vált, hanem a politikai meggyőződés függvényévé. Bár 1831 óta a naptár már 178 évvel többet mutat, de hogy eltelt-e valójában ennyi idő, az nagyon kétséges...
________________

Úgy tűnik a BKV-buszok újfajta politikai médiafelületté kezdik kinőni magukat, ahol a nép hangja spontánul írott formába öntődhet, és teret kaphat. Most 1-2 hete pl. egy viszonylaton ezzel a kis gyöngyszemmel találkoztam, több példányban is, az ablakok alatti furnéron sietősen felskiccelve: "etil-higany (tiomerzál) a H1N1-vakcinában - >>segédanyag<<". Nyilvánvaló, hogy a szerzőnek nem a széleskörű ismeretterjesztés volt a célja, melynek keretei közt közkinccsé teszi a vakcina kémiai összetételét, ennél magasztosabb célok vezethették filctollát. Márcsak azért is, mivel a "tudás" terjesztésének fóruma és módja kiáltó ellentétben áll azzal, amit terjeszteni vél. (Más szóval: egy diplomás vegyész, vagy esetleg biokémikus nem ezt a módját választaná annak, hogy a veszélyt világgá kiáltsa.) Sokkal inkább a reklámokból ismert "mondjunk valami idegenesen-nagyon tudományosan hangzót, és az biztos hatásos lesz" mentalitás. Tiomerzál, meg etil-higany... ezek bizony nagyon tudományos dolgok, és ha kimondjuk, hogy veszélyesek, akkor ezzel máris hitelesítették önmagukat. Csal pl. érdekes módon még sehol sem olvastam olyan graffitit, hogy "ne igyál etil-alkoholt, mert vakságot okozhat, sőt életveszélyes"...
_________________

Terjed a járvány... nincs elég vakcina, nincs elég oltóhely, betörnek egy patikába, hogy oltóanyagot lopjanak; pánikba esett ukrán állampolgárok próbálnak nálunk oltóanyaghoz, de legalább maszkhoz jutni.... és mindeközben 20 közelébe (vagy azon is túlra) kúszik a halálos áldozatok száma, köztük kiemelkedően magas aránnyal jelennek meg a terhes kismamák, akiket ugyebár nem szabad beoltatni.... A Zemberek Pártja eljutott oda, hogy hihetetlen fanatizmust gerjesztve azt szuggerálta, hogy a politikai meggyőződés még az emberi életnél is fontosabb... jelen, adott esetben a sajátunknál is. Ennél már csak az a siralmasabb, hogy az öntudatos választópolgárok milyen nagy számban meg is kajálták ezt.

Csúnya rasszizmus

Ma a fenti címmel az alábbi olvasói levelet küldtem a Magyar Narancs szerkesztőségébe:

"Kedves Narancs!
Előző számotokban jelent meg Mérő László Csúnya matek című írása. Úgy tűnik, a különben kiváló intellektusú Mérő László sorozatosan melléfog, amikor a rasszizmus kérdésében próbál megnyilvánulni. Ezúttal is ez történt, a nevezett cikkben ugyanis egyedül a matematikára vonatkozó állítások helytállók. Miután a matematikus nem tartja fontosnak tisztázni, kivel vitázik, magamat tekintem a "civil jogvédő" álláspont képviselőjének. És mint ilyen kihangsúlyoznám, hogy két nagyon csúnya rasszista alapvetés is elbújt a cikkben, ami enyhén szólva is felháborító.
Egyrészt Mérő László, hogy igazát bizonyítsa, nem szűnik meg hangsúlyozni, hogy bizonyos bűncselekmények gyakoribbak a cigányság körében. Csakhogy, egy antirasszistának illene tudnia, hogy Magyarországon (egyelőre) nem vezetnek statisztikát az elkövető nemzetiségi, etnikai hovatartozásáról. Ily módon, arra sem létezhet statisztika, hogy melyik nemzetiség/etnikum milyen bűncselekményeket követ el frekventáltan. Azzal, hogy Mérő mégis ilyet sugall, egész pontosan azt teszi, amit egykori vitapartnere, Tomcat szokott.
Van egy nagyobb gond is. Nevezetesen, hogy a nemlétező statisztika alapján a cikkíró helyesli a magyar rendőrség azon gyakorlatát, hogy "A" cigányokat százalékosan gyakrabban igazoltatják. Azaz, kiváló rendfenntartóink ránézésre 100%-os biztonsággal meg tudják különböztetni, ki a cigány, és ki nem. És ha így is van, és ezt a képességüket gyakorolják, az teljesen helyénvaló. Mert matematikailag indokolt.
Őszinte gratulációm Mérő Lászlónak, hiszen a matematikai eljárások védelmében olyan látens rasszista propagandát valósított meg, hogy bármilyen "civil jogvédő" falra mászhat tőle. "
(A hivatkozott Mérő-cikk itt olvasható.)

Update (dec. 2.): a Mérő-cikk kapcsán gyakorlatilag a fentivel teljesen egyező gondolatmenetű olvasói levél jelent meg a mai/holnapi Narancsban, itt. Jó dolog prófétának lenni:)

Update II. (dec. 9.): az előző fényében némileg meglepő módon a Magyar Narancs szerkesztősége jónak látta megjelentetni az én fentebb olvasható hozzászólásomat is. Itt tekinthető meg teljes pompájában.

Birtokon belül

Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, mi a baj ma és itt, akkor alighanem az elsők közt jutna eszembe az, hogy: "A legtöbbször nem arról beszélünk, ami az adott kérdés igazi lényege, így eleve elzárjuk magunktól a megértés és ezzel a megoldás lehetőségét is."

Ennek ékes bizonyítéka a bulvármédia legújabb gumicsontja, a halott férje ivarsejtjeiért jogi canossára kényszerülő özvegy esete. Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha valami, akkor ez igazán nem a bulvár tollára való téma, igazából két kérdést elég föltenni.
Az első az okra - vagy ha úgy tetszik, a célra - vonatkozó kérdés lenne. Azaz: miért kerültek eltárolásra azok a bizonyos hímivarsejtek? Akárhogy is kerülgetjük a témát, nem nagyon találunk más választ erre a kérdésre, mint azt, hogy nyilvánvalóan későbbi felhasználás céljából, hiszen aligha akad ember, aki ilyemsit pl. múzeumba szánna. (Az már csak mellékkérdés, de ugyanilyen könnyen megválaszolható, hogy ki volna jogosult a felhasználásukra: nyilvánvalóan a feleség, mint legközelebbi – és egyetlen jogosult, legális – felhasználó!)
Hallom a kontrafelvetést: az ilyen cégek, amelyek profiljában a megőrzés, tárolás az elsődleges, hasznuk egy jelentékeny részét épp a fel NEM használásból szerzik, pl. a svájci bankok az ott "alvó" betétekből. Csakhogy itt jön a második kérdés: mi másra használható még fel ez a bizonyos letét/betét? És ismét lehet itt köntörfalazás, ötölés-hatolás, nagyjából megint ugyanahhoz a válaszhoz fogunk kilyukadni, mint az első kérdés esetében: a hímivarsejt praktikusan gyermek előállítására használható, és másra nem. És egyben ez a döntő különbség is egy "hétköznapi" bankkal szemben: amíg az ottani, pénz alapú betétek a tulajdonos halála esetén a bankár részéről könnyedén elverhetők, jelen esetben az elverés itt már régesrég bekövetkezett, hiszen nyilván így keletkezett, amit a klinika őriz. És talán nem is tévedünk túl nagyot, ha azt gondoljuk, hogy az egész szánalmas és megbotránkoztató huzavona célja a fentiek alapján nem más, mint hogy az elvertet elverhetővé konvertálják.

Nem megy a vasút...

Most, hogy az elmúlt évek húsvétjaihoz, karácsonyaihoz, vagy egyszerűen csak hosszú hétvégéihez hasonlóan olyan újabb időszakhoz érkeztünk, amikor az ország java része vagy jószántából vagy külső-belső kényszerből utazni kényszerül(ne); most ismét kiderült, hogy a MÁV dolgozóinak érdekeit sürgősen meg kell védeni (mínusz 250ezer forint -- ez most valahogy elmaradt). Alighanem ezt hívja a politika nyelve eufemisztikusan "erős érdekérvényesítő képesség"-nek. A szakszervezeti zsargon meg- ahogy a tévés híradókból értesülhettünk róla - "jellemtelenség"-nek. Már a szakszervezeti vezető felfogásában legalábbis annak az illetőnek a vonatkozásában, aki nem sztrájkolt, ezért nem állította elő az egyébként minden ilyen alkalommal hőn vágyott célként megjelölt közlekedési káoszt. Vagy éppen nem adott előleget abból, amit a VDSzSz és a Fidesz apokaliptikus vízióként villantanak fel mindannyiszor, akárhányszor egy méter vasútvonal megszüntetése is felvetődik: nevezetesen, hogy a Zemberek nem tudnak utazni, eljutni céljukhoz, el lesznek zárva a világtól. Érdekes, hogy ezt pár vasutas érdekvédelmi céllal megteheti, magasabb érdekből (hogy az ország egésze kevesebbet hajigáljon a MÁV feneketlen zsákjába) viszont már hazaárulás ilyesmire még csak gondolni is.
Mert legyünk őszinték: lehet persze okos beszélgetéseket szervezni pl. a HírTV stúdiójában, és azon nosztalgiázni, hogy a Magyar Királyi Államvasutak szellemi színvonalában és szervezettségében milyen magas szinten állt (tényleg volt ilyen műsor, sajátszeműleg láttam!!), de ez akkor is parasztvakítás, vagy mellébeszélés, hogy konkrétabbak legyünk. És tartalmát tekintve nem több, mint a kocsmapult mellett előadott nosztalgikus katonatörténet, amin így utólag nagyon jót röhögünk mindnyájan, talán azokat kivéve, akik egy-egy teljesen békés hadgyakorlaton a "természetes elhullás" áldozataivá váltak. Egyszerűbben megfogalmazva: az a képességünk, hogy valamire tudunk visszatekintve nosztalgiával és derűsen gondolni, nem legitimálja a gondolat tárgyát. Sem a Magyar Néphadsereget, sem az Államvasutat.
Érdemes persze reálisan szemlélve azt is észbe venni, hogy a magyar (és a világon mindegyik) személyszállító vasúti szolgáltatás a kezdet kezdetétől, egészen szent Baross Gábortól kezdődően veszteséges volt, és ennek megfelelően állami támogatások, koncessziók és mindenféle visszaélések kísérték egész történetét. Aki mást állít, az egész egyszerűen hazudik. Ha lehet valami különbséget felfedezni a korai és a mai állapotok között, az az az egyszerű tény, hogy a 19. század közepén a vasútnak nem volt korszerű és gyors alternatívája sem a közösségi, de méginkább az egyéni személyszállítás területén, így fejlesztése szükségszerű korparancsként jelent meg. Az, hogy ma mit kezdünk, akarunk és tudunk kezdeni ennek a fejlesztésnek a ránk maradt hagyatékával, az az igazi kérdés.
Szerencsésebb országok talán jobban kezelik ezt: több koncepcióval és kevesebb "nemzeti kincs" meg "hazaárulás" felemlegetésével. Az azonban biztos, hogy a Máv jelenkori, és különösen utolsó pár évének története azokat látszik ékesen igazolni, akik azt hangoztatják, hogy - legyen szó akár a legszorosabb értelemben vett közszolgáltatásról is - az állam szinte mindig rossz gazda. Itt most eltekintenék az erre utaló jelek részletes taglalásától, de aki el kívánna mélyedni a téma egy részletében, annak ajánlanám a Magyar Narancs legfrisebb számában Váradi Balázs Alapterület című kis írását. (Ha lesz hozzá link, majd berakom, de addig is kárpótlásul egy kicsit más műfajból nézzünk valamit.)
A széltében-hosszában terjedő hírek szerint a 2010-ben bekövetkezendő "több mint kormányváltás; kevesebb, mint rendszerváltás" kapcsán felálló új kormány közlekedési miniszterét (és mint ilyent, a Máv legfőbb főnökét) Gaskó Istvánnak hívják majd.
Akárhonnan is nézzük: megérdemlik egymást.

Két vers október 23-ára (és 6-ára)

Ezt üzenem:

Faludy György

Óda a magyar nyelvhez
(részlet)

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.

ezeknek:

Faludy György

„Az Állam”

Azt hittem mint gyermek: választanom
kell Plátó s Árisztotelész között,
s mivel szerettem Szókrátészt nagyon,
s mert Plátó volt a legkülönb görög

stilista, mellé álltam. Szókrátész
velem maradt, de Plátó elhagyott.
Nem kedvelem képzelgésekre kész
elméjét és a szörnyű Állam-ot,

hol szabadság helyett zsarnok vezére
injekciózza a szolga fejébe,
mit gondoljon. Elvetettem, mivel

ha megvalósul állam-ideája
– láttunk hasonlókat –, ott bizonyára
elsőnek őt kötötték volna fel.

(igen, erről van szó...)

Meteorológiai IéEB

(megfejtés: Onyutha Judit [O-n jut a Judit])

Elnézték??

Ritkán engedem meg magamnak, hogy konkrét cikkekre reagáljak, most hamarjában a doppingról írott posztomat kivéve nem is emlékszem másik ilyenre.
De most nem állom meg, hogy ne reflektáljak az index egy felettébb "érdekes" (de számomra inkább szomorú) cikkére.
A dolognak ugyanis csak egyik része, – még ha kétségtelenül nagyon fontos része is – hogy hol lakik az igazság: kik is a gyilkosok, hova kötik őket eszméik, és mit is akartak elérni. De ez az igazság, ha magyarázgatni akarjuk, nagyon relatívvá is tud válni. Érdemes azon elgondolkozni, hogy nincs a világtörténelemben annyira egyszerű és átlátható esemény, amelyet ne lehetne valami agyament összeesküvés-elmélettel bonyolultabbá tenni, és "természetesen" az ellenkezőjébe fordítani. Mindezek mellett egy műalkotásban prezentált belső monológot párhuzamba állítani egyrészt a sztálinista perek véres valóságával, másrészről a romagyilkosságok szintén véres és undorító-megrázó és ezért még fájóbb valóságával nagy merészség kell. És nem is okvetlenül intellektuális merészség. Remélhetőleg egyszer kiderül, hogy mi a tényleges igazság, de ennek a folyamatnak egész biztos nem használ, hogy ki-ki a saját gondolatkísérletét alternatív valóságként tálalja.
De valamit sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni, amit a provokáció-ról, megrendezett merényletekről vizionálók igyekeznek nem észrevenni, vagy szándékosan elfelejtkezni róla. Ez pedig az, hogy provokálni, figyelmet valamire fókuszálni, csak olyasmivel lehet, ami erre alkalmas, ami nagy tömegeket képes megmozgatni. Tessék ír-, piréz- vagy svábellenes megmozdulásokat, provokációkat vagy ne adjisten merényleteket szervezni! Ha sikerülnek is, nem lesz nagy visszhangjuk, köztörvényes bűnügyek maradnak (mint ahogy azok is).
A gond ott kezdődik, ha valamilyen ügy olyannyira eléri a társadalmi ingerküszöböt, hogy abból pillanatok alatt robbanóanyag válik, mert ott lebeg a levegőben, és bármikor képes robbanást előidézni. És itt kell hogy észrevegyük, mekkora butaság azt állítani, hogy a későbbi gyilkosok lefülelése, alaposabb figyelése okvetlen megóvta volna az ártatlan áldozatok életét. Ha nem őket, másokat, és ha nem ők, akkor mások....
Elértünk ide is.... Részben épp azért, mert lusták voltunk figyelmesen kinyitni a szemünket.