Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, mi a baj ma és itt, akkor alighanem az elsők közt jutna eszembe az, hogy: "A legtöbbször nem arról beszélünk, ami az adott kérdés igazi lényege, így eleve elzárjuk magunktól a megértés és ezzel a megoldás lehetőségét is."
Ennek ékes bizonyítéka a bulvármédia legújabb gumicsontja, a halott férje ivarsejtjeiért jogi canossára kényszerülő özvegy esete. Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha valami, akkor ez igazán nem a bulvár tollára való téma, igazából két kérdést elég föltenni.
Az első az okra - vagy ha úgy tetszik, a célra - vonatkozó kérdés lenne. Azaz: miért kerültek eltárolásra azok a bizonyos hímivarsejtek? Akárhogy is kerülgetjük a témát, nem nagyon találunk más választ erre a kérdésre, mint azt, hogy nyilvánvalóan későbbi felhasználás céljából, hiszen aligha akad ember, aki ilyemsit pl. múzeumba szánna. (Az már csak mellékkérdés, de ugyanilyen könnyen megválaszolható, hogy ki volna jogosult a felhasználásukra: nyilvánvalóan a feleség, mint legközelebbi – és egyetlen jogosult, legális – felhasználó!)
Hallom a kontrafelvetést: az ilyen cégek, amelyek profiljában a megőrzés, tárolás az elsődleges, hasznuk egy jelentékeny részét épp a fel NEM használásból szerzik, pl. a svájci bankok az ott "alvó" betétekből. Csakhogy itt jön a második kérdés: mi másra használható még fel ez a bizonyos letét/betét? És ismét lehet itt köntörfalazás, ötölés-hatolás, nagyjából megint ugyanahhoz a válaszhoz fogunk kilyukadni, mint az első kérdés esetében: a hímivarsejt praktikusan gyermek előállítására használható, és másra nem. És egyben ez a döntő különbség is egy "hétköznapi" bankkal szemben: amíg az ottani, pénz alapú betétek a tulajdonos halála esetén a bankár részéről könnyedén elverhetők, jelen esetben az elverés itt már régesrég bekövetkezett, hiszen nyilván így keletkezett, amit a klinika őriz. És talán nem is tévedünk túl nagyot, ha azt gondoljuk, hogy az egész szánalmas és megbotránkoztató huzavona célja a fentiek alapján nem más, mint hogy az elvertet elverhetővé konvertálják.
Az első az okra - vagy ha úgy tetszik, a célra - vonatkozó kérdés lenne. Azaz: miért kerültek eltárolásra azok a bizonyos hímivarsejtek? Akárhogy is kerülgetjük a témát, nem nagyon találunk más választ erre a kérdésre, mint azt, hogy nyilvánvalóan későbbi felhasználás céljából, hiszen aligha akad ember, aki ilyemsit pl. múzeumba szánna. (Az már csak mellékkérdés, de ugyanilyen könnyen megválaszolható, hogy ki volna jogosult a felhasználásukra: nyilvánvalóan a feleség, mint legközelebbi – és egyetlen jogosult, legális – felhasználó!)
Hallom a kontrafelvetést: az ilyen cégek, amelyek profiljában a megőrzés, tárolás az elsődleges, hasznuk egy jelentékeny részét épp a fel NEM használásból szerzik, pl. a svájci bankok az ott "alvó" betétekből. Csakhogy itt jön a második kérdés: mi másra használható még fel ez a bizonyos letét/betét? És ismét lehet itt köntörfalazás, ötölés-hatolás, nagyjából megint ugyanahhoz a válaszhoz fogunk kilyukadni, mint az első kérdés esetében: a hímivarsejt praktikusan gyermek előállítására használható, és másra nem. És egyben ez a döntő különbség is egy "hétköznapi" bankkal szemben: amíg az ottani, pénz alapú betétek a tulajdonos halála esetén a bankár részéről könnyedén elverhetők, jelen esetben az elverés itt már régesrég bekövetkezett, hiszen nyilván így keletkezett, amit a klinika őriz. És talán nem is tévedünk túl nagyot, ha azt gondoljuk, hogy az egész szánalmas és megbotránkoztató huzavona célja a fentiek alapján nem más, mint hogy az elvertet elverhetővé konvertálják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése