Mesés történetek - 5.: Ismeretlen Szókratész-töredék

Ezekben a napokban, amikor az események soha nem látott sűrűségben torlódnak egymásra, olyan történések is elkerülhetik a közérdeklődés fókuszát, amelyek hosszabb távon vagy más konstellációból szemlélve igazi szenzációnak bizonyulhatnak. Hogy konkrét példát is mondjunk: az itthon viharzó filozófus-maffia botránya és az egyiptomi tömegtüntetések hírei között szinte teljesen észrevétlen maradt az a tudományos szenzáció, amelynek a sors fura fintoraként egyébként mindkét fókuszban lévő eseménysorral van kapcsolódási pontja. Az alexandriai könyvtárat ért barbár dúlások következményeként ugyanis - az újólagos leltározás és állományfelmérés során - előkerült egy eddig nem ismert ókori kéziratos tekercs. Erről a szakértők már első pillantásra megállapították, hogy ógörögül íródott, a tüzetesebb vizsgálat pedig azt is kimutatta, hogy az ókor egyik legnagyobb filozófusának, Szókratésznak egy eddig ismeretlen dialógus-töredékéről van szó. Ahogy a többi ilyent, úgy – stílusából  is ítélve – valószínűleg ezt is Platón vetette papírra. Ezt erősíti az is, hogy a többi Platón-íráshoz hasonlóan ez is párbeszédes formában íródott, és Szókratész a tőle megszokott kérdezve tanítós módszer szerint vezeti a beszélgetést. Partnere a kor Athénjának egy közismert alakja, Szüiartosz. Ez az ifjú a rétoriskolák lelkes növendéke volt, de minden erőfeszítése dacára hamar köznevetség tárgyává vált, ugyanis bármilyen témát kapott, mindig ugyanazt a szónoklatot adta elő. Az alábbiakban Szókratész vele folytatott párbeszédének nyersfordítását közöljük.

___________________

Szókratész: Óvjanak az istenek, Szüiartosz! Avass be, milyen újabb feladatra készülsz, hiszen látom, régi és újabb rétorok jeles munkái tornyosulnak előtted.

Szüiartosz: Csodás feladat vár rám, ó, Szókratész! A médiatörvényt kell védelmeznem mindazokkal szemben, akik nem hajlandók elismerni annak kiválóságát.

SZÓ: Jól tudod, Szüiartosz, hogy azt tartom magamról, semmit nem tudok a világról. Beleegyezel-e hát, hogy a magam módján tanuljak tőled, azaz kérdéseket tegyek fel neked mindarról, amit nem értek?
SZÜ: Természetesen, ó, Szókratész, a magam részéről a világon a legjobban azt szeretem, ha kérdeznek tőlem... ó, nagy Zeusz, bárcsak valaha ebből élhetnék majd!!
SZÓ: Nos akkor, Szüiartosz, lássuk csak! Úgy tűnik nékem, hogy minden tudás alapja az, ha tudjuk, miről beszélünk...
SZÜ: Feltétlenül, Szókatész, én szívesen el is mondom neked, hogy mire kell gondolnod.
SZÓ: Inkább kérdeznék, Szüiartosz... Nos, az Akadémosz ligetben őgyelegve, ahogy a grammatikusokat hallgattam, olyasmiket véltem hallani, hogy az ilyen szavakat, mint "médiatörvény" összetett szónak szokás nevezni. Bizonyára egyetértesz velem Szüiartosz, hogy az ilyen bonyolult dolgok jelentését úgy érthetjük meg a lehető legalaposabban, ha tüzetesen, részenként vizsgáljuk meg azokat. Ezért hát először arra kérnélek, világítsd meg számomra a "média" jelentését!
SZÜ: Könnyűt kérsz, Szókratész, ezt minden athéni polgár tudja, sőt még a fiatalok is, akik a Balkán nyugati részére járnak szórakozni éjszakánként. Média mindaz, ami híreket közöl a polgárok széles tömegeivel.
SZÓ: Jól gondolom-e hát Szüiartosz, hogy bármiféle Athénbe érkező hír eme törvény hatálya alá tartozna, jöjjön az akár kengyelfutók révén, hivatalos levélben vagy Hermész sugallatként?
SZÜ: Bizony jól, Szókratész, magam sem mondhattam volna különbül.
SZÓ: Lássuk tehát tovább! El tudnád-e nekem magyarázni, Szüiartosz, mit kell az alatt a szó alatt értenem, hogy "törvény"?

SZÜ: Gúnyolódsz velem, Szókratész? Ennyire egyértelmű és közismert dolgokról sem volna fogalmad?
SZÓ: Én azt állítom, hogy nincsen. Világítsd meg hát számomra ennek a fogalomnak a tartalmát!
SZÜ: Nos, törvénynek nevezzük azokat az előírásokat, amelyek a polgárok életét szabályozzák annak érdekében, hogy minél jobban érvényesüljön a köz érdeke.
SZÓ: Érdekes gondolat... és meg tudnád mondani Szüiartosz, mi indokolja a törvények létét, miért van rájuk szükség?
SZÜ: Nos Szókratész, erre is könnyű a válasz, még ha még oly szomorú is: az embert az istenek gyarlónak alkották. Mindig csak saját érdekét figyelné mindenki, és így a köz érdekét semmibe véve cselekedne minduntalan. A törvények azonban kordában tartják az ember gyengeségből eredő bűnös hajlamait.
SZÓ: Ez valóban kiváló dolog, Szüiartosz. Azt mondd meg nekem még, hogy vajon a törvény mindenkire egyformán vonatkozik? Nem lehetséges-e, hogy az erős kivonja magát a törvény alól, és önkényével sújtja a gyengéket?

"Ott fönt ilyen médiatörvényt hoztak? Hol az a méregpohár?!"

SZÜ: Látszik, hogy nem értesz a politika magasabb szempontjaihoz, Szókratész! A jó törvény éppen hogy megvédi a gyengét, kiteljesíti annak jogait, és korlátozza az erőset, akinek túl sok hatalom lenne a kezében.
SZÓ: Lássuk, fordítva megállja-e ez a helyét! Mondhatjuk-e tehát azt, hogy az a jó törvény, amelyik korlátozza az önkényt, és védi a kiszolgáltatottat?
SZÜ: Természetesen, Szókratész, látom, kezded érteni már...
SZÓ: Azért engedd meg nekem fiatal barátom hogy tovább kérdezzek! Szeretnék segedelmeddel ebben a tárgyban a lehetséges minél tökéletesebb tudáshoz eljutni. Lássuk tehát tovább... Azt állítottad, hogy az általad "médiatörvény"-nek nevezett szöveg védelemre, a te védelmedre szorul.
SZÜ: Sajnos igen, ez az igazság.
SZÓ: Akkor sajnos valamit biztos nem jól értettem. Hiszen mindabból, amit az imént okulásomra elmondtál, világosan következik, hogy a jó törvény nem szorulhat védelemre, hiszen mindenki jogát védi. Vagy a zsarnokoskodni kész erősekkel szemben kellene megvédened ezt a jogi konstrukciót? Esetleg  - ne adják az istenek! - mindez azt jelentené, hogy amit védeni készülsz, a médiatörvény nem jó törvény?
SZÜ: Dehogyisnem jó! Sőt, minden törvények legjobbika!! Éppen hogy megvédi a gyengéket... hiszen mint saját szemeddel is láthatod írva vagyon, hogy semmilyen személyt, kisebbséget és többséget nem szabad  megsérteni.
SZÓ: Én csak egy szegény, tudatlan filozófus vagyok, Szüiartosz, így hát sok mindent nem értek, ahogy azt szoktam is mesélni. Magyarázd meg hát nekem, hogy lehetséges az, hogy egy hír, amelyik a valóságról szól, bárkit sérteni legyen képes! És ha ez így is volna, ha a hír képes lenne bántást okozni, akkor magyarázd meg nekem a következőt:  hogy lehet egyszerre megfelelni a személyek, a kisebb csoportok és a többség érdekeinek?
SZÜ: Nem teljesen értem a kérdésedet, ó Szókratész.
SZÓ: Biztos én kérdeztem rosszul. Lássuk akkor a te esetedet! Te Szüiartosz vagy, és megvannak a magad céljai és érdekei. Igen ám, de közben a rétoriskola növendéke is vagy. És persze jeles tagja vagy a Phüdész-nek, a narancskereskedők céhének is. Athéniként szemben állsz a lakedaimóniakkal, de tudod, hogy mind hellének vagyunk. És tudod, hogy minden ember Zeusz atya gyermeke. Így gondolod-e te is?
SZÜ: Okvetlenül, Szókratész.
SZÓ: Nos hát, mondd meg nékem hitedre Szüiartosz: ha egy athéni polgár valami olyat mond, amely sérti a narancsos céh érdekeit, vajon a többség érdekét sérti-e?
SZÜ: Természetesen igen.
SZÓ: Akkor most kettőt is kérdeznék. A te "médiatörvényed" szerint vajon ennek az athéninak nem járna-e védelem mint valamely kisebbség képviselőjének? És másrészről: vajon nem lehetséges-e, hogy ez az athéni polgár ugyan a Phüdész érdekei ellen beszél, de ugyanakkor a többség, minden hellén érdekét képviseli??
SZÜ: Ööö...igen, de...
SZÓ: Nos, Szüiartosz, mi a válaszod? Hogy lehet ezeket a kérdéseket megválaszolni, hogy oldhatók fel ezek a dilemmák?
SZÜ: Látod, Szókratész, nem hiába mondtam neked, hogy ez a törvény egy remekmű!!! Az ilyen esetekre is gondolt, aki kiötlötte. A Média Hatóság pont arra való, hogy ilyen estekben döntsön.
SZÓ: Ó, ez valóban nagyszerű! És mondd csak, Szüiartosz, az Athénban elfogadott sorsolásos módszerek közül vajon melyikkel választják ki eme remek testület tagjait?
SZÜ: Annál sokkal felelősségteljesebb és bonyolultabb feladat ez, hogy akár a sors szeszélyére, akár holmi marakodó polgárok hadára bízzuk benne a döntést. A Phüdész átvállalta ennek a hatalmas kihívásnak a terhét.
SZÓ: Értelek, Szüíartosz. És mondd csak, a csodás médiatörvényed hogyan szabályozza eme hatóságot, hogy ne éljenek vissza hatalmukkal?
SZÜ: De Szókratész, miért kéne őket szabályozni? Hiszen ezek mind kiváló emberek, hozzáértésük legendás.
SZÓ: Ifjú barátom, vajon nem te magad mondtad-é beszélgetésünk elején, hogy a törvények feladata az, hogy szabályozzák és kordában tartsák a minden emberre jellemző gyarlóságokat? És hogy enélkül nem törvény a törvény, vagy csak annak halovány utánzata csupán?
SZÜ: De...de...de... ööö.... izé.....
___________________________
A kézirat itt megszakad. Bár a kutatások még csak az első lépéseknél tartanak, a szakértők egyetérteni látszanak abban, hogy ez a beszélgetés valószínűleg egyike Szókratész utolsó dialógusainak. Több filozófiatörténész még arra is hajlik, hogy azt állítsa: a fentebbi beszélgetés közvetlen kiváltó oka volt annak a pernek, melynek ítéletében Szókratészt istentelenség vádjával a méregpohár kiivására kötelezték.