Rövid (bár számomra és nyilván tanítványaim számára is időnként túl hosszúnak tűnő) történelemtanári működésem egyik legérdekesebb momentuma volt, amikor órára indulván rutinszerűen megkérdeztem a tanáriból velem együtt kilépő latin-történelem szakos kollégát, hogy mit fog tanítani a most következő 45 percben az osztályában. Válasza egyszerre volt meglepő és komikus: "a szovjet himnuszt" - felelte. Majd értetlenkedő tekintetemet látva kifejtette, hogy talán ez az egyetlen szöveg a világon, amelynek minden szava — ideszámítva még a kötőszókat is — hazugság; s mint ilyen, kiválóan alkalmas arra, hogy megvilágítsa az egész rendszer lényegét és mibenlétét.
És ahogy a folyosón egy irányba lépdelve gyorsan végighaladtunk a kiváló dalmű első során, be kellett lássam: a kollégának igaza volt...
"Szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy Oroszország kovácsolta frigy..."
Mert ugye itt tényleg nem szövetségről (és ennek folyományaképp nem frigyről) van szó, és korántsem önkéntes forrásról. Ennek fényében a "szabad" jelző, és a szó klasszikus értelmében vett "köztársaság"-ok is kevéssé korrelálnak a valósággal. Oroszországról épp az 1917-es események kapcsán nem nagyon lehet beszélni, még leginkább a "nagy" jelző lehet helytálló, ha azt nem eszmei, hanem területi értelemben használjuk.
És ha most az a kérdés vetődne fel, hogy miért jutott eszembe ez a lassan történelmi távlatokba vesző kis sztori, akkor valami olyasmit tudnék csak válaszolni, hogy azért, mert ismét aktuálissá kezd válni. Mármint természetesen nem a szovjet himnusz vonatkozásában, hanem a jelenség általános mivoltát illetően. Mert ugyebár most már tavasz óta a Nemzeti Együttműködés Rendszere határozza meg (új) életünket. Hogy a kifejezés közepével kezdjem: együtt működésről semmi esetre sem beszélhetünk akkor, amikor egy kormány (nyerte volt akármekkora támogatottsággal is a választásokat) nem egyeztetéssel, hanem deklarációkkal kormányoz, majd döntése "helyességét" lépten-nyomon a választási eredménnyel igazolja. Ez esetben az "együtt" legfeljebb annyiban merül ki, hogy minden fél érintett a dologban: a kormány dönt, a Zemberek pedig elszenvedik a döntés következményeit. Arról már ne is beszéljünk, hogy ez egybeírt "együttműködés" eszméjétől végképp messze esik a fentiekben vázolt leosztás. Különösen arra való tekintettel, hogy eme együttműködés fő kiötlői szinte minden (eddig meglehetősen szokatlan) döntésük után a másképp vélekedőket azonnali hatállyal kizárják a nemzet közösségéből; ily módon rögtön hamissá téve a "nemzeti" jelzőt is, hiszen, bárki bármit mond a másikról, az ettől még nem veti le magáról azokat az ismérveket, amelyektől a nemzet tagjának tekintettük eddig. Különösen, hogy a nemzeti hovatartozás, az identitás nem deklarációk, hanem egyéni választás kérdése, akárcsak mondjuk a vallás. És az talán nem is kérdéses, hogy egy olyasmit, amiből szinte heti rendszerességgel zárunk ki résztvevőket az egyébként ishasraütéssel szeszélyes elképzelésekkel született döntések nyomán, ezt eléggé túlzás rendszernek nevezni.
Ahogy a bevezetőben írtam: ma már mindez történelem. Egykori kollégám a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik minisztériumában egy fontosnak tekintett terület legfőbb irányítója.
Hogy is mondja a latin?
Tempora mutantur..
És ahogy a folyosón egy irányba lépdelve gyorsan végighaladtunk a kiváló dalmű első során, be kellett lássam: a kollégának igaza volt...
"Szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy Oroszország kovácsolta frigy..."
Mert ugye itt tényleg nem szövetségről (és ennek folyományaképp nem frigyről) van szó, és korántsem önkéntes forrásról. Ennek fényében a "szabad" jelző, és a szó klasszikus értelmében vett "köztársaság"-ok is kevéssé korrelálnak a valósággal. Oroszországról épp az 1917-es események kapcsán nem nagyon lehet beszélni, még leginkább a "nagy" jelző lehet helytálló, ha azt nem eszmei, hanem területi értelemben használjuk.
És ha most az a kérdés vetődne fel, hogy miért jutott eszembe ez a lassan történelmi távlatokba vesző kis sztori, akkor valami olyasmit tudnék csak válaszolni, hogy azért, mert ismét aktuálissá kezd válni. Mármint természetesen nem a szovjet himnusz vonatkozásában, hanem a jelenség általános mivoltát illetően. Mert ugyebár most már tavasz óta a Nemzeti Együttműködés Rendszere határozza meg (új) életünket. Hogy a kifejezés közepével kezdjem: együtt működésről semmi esetre sem beszélhetünk akkor, amikor egy kormány (nyerte volt akármekkora támogatottsággal is a választásokat) nem egyeztetéssel, hanem deklarációkkal kormányoz, majd döntése "helyességét" lépten-nyomon a választási eredménnyel igazolja. Ez esetben az "együtt" legfeljebb annyiban merül ki, hogy minden fél érintett a dologban: a kormány dönt, a Zemberek pedig elszenvedik a döntés következményeit. Arról már ne is beszéljünk, hogy ez egybeírt "együttműködés" eszméjétől végképp messze esik a fentiekben vázolt leosztás. Különösen arra való tekintettel, hogy eme együttműködés fő kiötlői szinte minden (eddig meglehetősen szokatlan) döntésük után a másképp vélekedőket azonnali hatállyal kizárják a nemzet közösségéből; ily módon rögtön hamissá téve a "nemzeti" jelzőt is, hiszen, bárki bármit mond a másikról, az ettől még nem veti le magáról azokat az ismérveket, amelyektől a nemzet tagjának tekintettük eddig. Különösen, hogy a nemzeti hovatartozás, az identitás nem deklarációk, hanem egyéni választás kérdése, akárcsak mondjuk a vallás. És az talán nem is kérdéses, hogy egy olyasmit, amiből szinte heti rendszerességgel zárunk ki résztvevőket az egyébként is
Ahogy a bevezetőben írtam: ma már mindez történelem. Egykori kollégám a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik minisztériumában egy fontosnak tekintett terület legfőbb irányítója.
Hogy is mondja a latin?
Tempora mutantur..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése