(Preambulum. Az itt következő gondolatok teljesen laikus szerzőtől származnak, akinek jogi ismeretei talán még az Alkotmánybíróság újonnan kinevezett bírájának szintjét sem haladják meg. Mindazonáltal nem látom be, hogy miért pont én ne ötletelhetnék az Alkotmány kapcsán.)
Abból a hatalmas nagy össznépi Fidesz-közeli brainstormingból, ami épp ezidőtájt zajlik "alkotmány-előkészítés" címszó alatt, a folyamatban résztvevők alkotmány-képéről nagyjából két dolog tudható meg:
1/ Az Alkotmány valamiféle asszociáció-gyűjtemény, amelynek alapkérdése a "na gyerekek, kinek mi jut eszébe arról, hogy mi a magyar állam (feladata)?" Ez a tanítónéni/bácsi által feladott fejtörő azonban nem feltételez egyetlen jó megoldást, amely minden egyéb próbálkozást kizár. Sokkal inkább olyannak látszik a dolog, mint a valahai csehszlovák rajzfilmben a Kutyus és a Cicus tortája: dobáljunk bele minél több olyan alkotórészt, amelyek külön-külön finomak, akkor biztos, hogy együtt még finomabbak lesznek! És ez még akkor is igaz, ha a kérdéses adalék éppenséggel nem is tortába való. Ha valaki történetesen a kovászos uborkát szereti, akkor azt fogja beledobni a nagy közös tortába, hiszen neki az a "finom".
2/ Az Alkotmány ugyanakkor azért is rendkívül nagy jelentőségű, mert örök időkre szól. Ez persze látszólag némileg ellentmond annak, hogy egy meglehetősen véletlenszerűen adódott történeti pillanatban egy meglehetősen véletlenszerűenösszeállt összeállított társaság gründolja, de akkor is örök időkre szól, hiszen az 1/-es pont értelmében nyilván tökéletes is.
És akkor most következzenek a laikus megjegyzései!
Először is: alkotmányt nyilván nagyon sokfélét lehet írni. Azt, hogy az elkészült verzió, végülis hogy fog kinézni, megközelíthetjük normatív oldalról (mi az, amit okvetlenül rögzíteni kell egy alkotmányban) és az ideológia felől is (szentenciákat fogalmazunk meg, vagy irányelveket nyújtunk). Persze, ha jobban megkapirgáljuk a dolgot, könnyű belátni, hogy ez a két szempontrendszer erősen összetart. Ha azt gondoljuk, hogy az Alkotmány maga a teljesség, a tudnivalók összessége, akkor rá kell jöjjünk, hogy előbb-utóbb az alaptörvény egyelővé válik az adott ország törvényeinek teljességével, így egyszerre teszi feleslegessé AZT, és szűnik meg alkotmánynak lenni. A másik megközelítés szerint az alkotmány tulajdonképpen nem több (az állami szimbólumok és a berendezkedés rögzítésén túl), mint néhány alapelv gyűjteménye. (Erre az esetre leggyakoribb példaként az USA alkotmányát szokták említeni.) Ezek az elvek azonban határozott irányokat jelölnek ki, amelyek egyrészt a hétköznapi emberek számára is képesek irányt mutatni, másrészt sorvezetőként szolgálnak a jogalkotás számára is. Végső soron pedig, ha végképp problematikus szituáció áll elő, akkor az alkotmánybíróság (vagy az annak megfelelő szerv) az iránymutató alapelvek segítségével értelmezheti az alaptörvényt — feltéve persze, hogy van tényleges alkotmánybíróság. Ennek hiányában azonban marad a kutyus és a cicus módszere. Van azonban egy baj: az Alkotmány abban nem hasonlít a tortára, hogy nem nyeshető ki belőle egy tetszőleges szelet, hanem az egész vonatkozik minden állampolgárra (már legalábbis abban az ideális esetben, ha továbbra is alapelvnek tekintjük a megkülönböztetés tilalmát). Szóval az össze-vissza katyvazolt uborkás-mazsolás-csirkecsontos-macskaeledeles szeletből is mindenkinek kóstolnia kell majd. Ugyanakkor ez a mindentbele-konstrukció rossz esetben kiválóan alkalmas lehet arra, hogy mindig találtasson egy olyan passzus, amire hivatkozva a renitensek alkotmánysértés bűnében marasztalhatók el — különösen a fent vázolt... khm csökkentett habzású Alkotmánybíróság esetében.
Dehát legyen egy (új) alkotmány akármilyen is, annak forgalomba kerülése és szavatossága is elég érdekes kérdés. Egyszerű, idealista és kényes ízlésű állampolgárként, akinek fontos az alkotmány legitimitása, két egyéni impressziót osztanék meg az olvasóval. Egyrészt azt, hogy egy alaptörvény legitimitását nem elsősorban egy adott történelmi szituációhoz köthető pillanatnyi mandátumtöbbség alapozza meg, hanem épp az idő próbája, ami elsősorban abban nyilvánul majd meg, hogy az alkotmányt ne érezzük se kalodának, se korbácsnak. Másrészt ha egy törvény a saját létét atombiztos biztosítékokhoz készül kötni (két egymás utáni ciklus 2/3-os mandátumtöbbsége kéne a változtatáshoz a tervek szerint), akkor nemcsak a fair play kívánná úgy, hogy ennek a feltételnek ne csak a kimeneti oldalon kelljen megfelelni, hanem a belépőnél is. Hiszen ha egy bokszolót rendeleti úton nevezünk ki bajnoknak, majd közöljük, hogy csak az foszthatja meg ettől a címtől, aki bekötött szemmel, hátracsavart karral, derékig betonba ágyazva kétszer kiüti őt, akkor elsősorban "bajnokunk" válik nevetségessé.
Persze a világbajnoki cím ettől még a miénk marad.
1/ Az Alkotmány valamiféle asszociáció-gyűjtemény, amelynek alapkérdése a "na gyerekek, kinek mi jut eszébe arról, hogy mi a magyar állam (feladata)?" Ez a tanítónéni/bácsi által feladott fejtörő azonban nem feltételez egyetlen jó megoldást, amely minden egyéb próbálkozást kizár. Sokkal inkább olyannak látszik a dolog, mint a valahai csehszlovák rajzfilmben a Kutyus és a Cicus tortája: dobáljunk bele minél több olyan alkotórészt, amelyek külön-külön finomak, akkor biztos, hogy együtt még finomabbak lesznek! És ez még akkor is igaz, ha a kérdéses adalék éppenséggel nem is tortába való. Ha valaki történetesen a kovászos uborkát szereti, akkor azt fogja beledobni a nagy közös tortába, hiszen neki az a "finom".
2/ Az Alkotmány ugyanakkor azért is rendkívül nagy jelentőségű, mert örök időkre szól. Ez persze látszólag némileg ellentmond annak, hogy egy meglehetősen véletlenszerűen adódott történeti pillanatban egy meglehetősen véletlenszerűen
És akkor most következzenek a laikus megjegyzései!
Először is: alkotmányt nyilván nagyon sokfélét lehet írni. Azt, hogy az elkészült verzió, végülis hogy fog kinézni, megközelíthetjük normatív oldalról (mi az, amit okvetlenül rögzíteni kell egy alkotmányban) és az ideológia felől is (szentenciákat fogalmazunk meg, vagy irányelveket nyújtunk). Persze, ha jobban megkapirgáljuk a dolgot, könnyű belátni, hogy ez a két szempontrendszer erősen összetart. Ha azt gondoljuk, hogy az Alkotmány maga a teljesség, a tudnivalók összessége, akkor rá kell jöjjünk, hogy előbb-utóbb az alaptörvény egyelővé válik az adott ország törvényeinek teljességével, így egyszerre teszi feleslegessé AZT, és szűnik meg alkotmánynak lenni. A másik megközelítés szerint az alkotmány tulajdonképpen nem több (az állami szimbólumok és a berendezkedés rögzítésén túl), mint néhány alapelv gyűjteménye. (Erre az esetre leggyakoribb példaként az USA alkotmányát szokták említeni.) Ezek az elvek azonban határozott irányokat jelölnek ki, amelyek egyrészt a hétköznapi emberek számára is képesek irányt mutatni, másrészt sorvezetőként szolgálnak a jogalkotás számára is. Végső soron pedig, ha végképp problematikus szituáció áll elő, akkor az alkotmánybíróság (vagy az annak megfelelő szerv) az iránymutató alapelvek segítségével értelmezheti az alaptörvényt — feltéve persze, hogy van tényleges alkotmánybíróság. Ennek hiányában azonban marad a kutyus és a cicus módszere. Van azonban egy baj: az Alkotmány abban nem hasonlít a tortára, hogy nem nyeshető ki belőle egy tetszőleges szelet, hanem az egész vonatkozik minden állampolgárra (már legalábbis abban az ideális esetben, ha továbbra is alapelvnek tekintjük a megkülönböztetés tilalmát). Szóval az össze-vissza katyvazolt uborkás-mazsolás-csirkecsontos-macskaeledeles szeletből is mindenkinek kóstolnia kell majd. Ugyanakkor ez a mindentbele-konstrukció rossz esetben kiválóan alkalmas lehet arra, hogy mindig találtasson egy olyan passzus, amire hivatkozva a renitensek alkotmánysértés bűnében marasztalhatók el — különösen a fent vázolt... khm csökkentett habzású Alkotmánybíróság esetében.
Dehát legyen egy (új) alkotmány akármilyen is, annak forgalomba kerülése és szavatossága is elég érdekes kérdés. Egyszerű, idealista és kényes ízlésű állampolgárként, akinek fontos az alkotmány legitimitása, két egyéni impressziót osztanék meg az olvasóval. Egyrészt azt, hogy egy alaptörvény legitimitását nem elsősorban egy adott történelmi szituációhoz köthető pillanatnyi mandátumtöbbség alapozza meg, hanem épp az idő próbája, ami elsősorban abban nyilvánul majd meg, hogy az alkotmányt ne érezzük se kalodának, se korbácsnak. Másrészt ha egy törvény a saját létét atombiztos biztosítékokhoz készül kötni (két egymás utáni ciklus 2/3-os mandátumtöbbsége kéne a változtatáshoz a tervek szerint), akkor nemcsak a fair play kívánná úgy, hogy ennek a feltételnek ne csak a kimeneti oldalon kelljen megfelelni, hanem a belépőnél is. Hiszen ha egy bokszolót rendeleti úton nevezünk ki bajnoknak, majd közöljük, hogy csak az foszthatja meg ettől a címtől, aki bekötött szemmel, hátracsavart karral, derékig betonba ágyazva kétszer kiüti őt, akkor elsősorban "bajnokunk" válik nevetségessé.
Persze a világbajnoki cím ettől még a miénk marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése