Miért is kínos az, ha egy válogatott kerettag futballista egyszer csak vélt vagy valós mellőzöttsége okán fogja magát, és úgy dönt, hogy búcsút mond a nemzeti 11-nek? És különösen miért probléma, ha döntését meg is próbálja indokolni, nem pedig úgy lép le se szó, se beszéd, mint egy másik társa korábban, aki elé aztán a komplett magyar futballvezetőség (plusz egynéhány politikai tekintély) térden csúszva járult, hogy szíveskedjék döntését megváltoztatni, és kegyesen visszatérni a Csapatba, ahol tárt karokkal és csapatkapitányi karszalaggal várják?!
Az mindenesetre biztos, hogy vannak evidenciák. Teszem azt például, hogy a válogatott (és általában minden csapat) összeállítása az edző/szövetségi kapitány kompetenciája, ebbe a játékosoknak nincs beleszólása. Mint ahogy senki másnak sem, és senki más szempontjai nem érvényesülhetnek. És persze az sem teljesen haszontalan, ha a válogatással / csapatösszeállítással megbízott "szakember" elvei átláthatók és egységesek, valamint esetleg nem változnak az aznap esedékes széljárással együtt.
Nos, a fenti dolgok azok, amelyekben Huszti Szabolcsnak nincs, vagy nem teljesen van igaza. Sokkal kínosabb azonban az a néhány dolog, amelyikben teljesen igaza van, és nem átallotta ezeket is szóba hozni. Például hogy — akárhogy is szeretnék jópáran az ellenkezőjét hinni — a sport igenis különbözik a politikától. Mindenekelőtt és legfőképpen abban, hogy ha nem is objektíven, de az előzőleg lefektetett szabályok keretei között mérhető. Így hát hiába mondjuk, hogy a legjobbak között volna a helyünk, vagy hogy a magyar edző szükségszerűen tökösebb legény a külföldinél, hiszen míg annak csak piros, addig ennek piros-fehér(-zöld) vér folyik az ereiben , ha egyszer a valóság mást mutat. Még akkor is, ha a fentieket nagyon sokszor, és nagyon tagoltan mondjuk, nagyon sok tévécsatornán.
És hogy erre valaki fel meri hívni a figyelmet, megbocsáthatatlan bűn. Hiszen ahogy Murphy törvényei is megfogalmazzák: "Ha felnyitsz egy gilisztakonzervet, csakis egy számmal nagyobb konzervdobozba tudod a gilisztákat visszagyömöszölni."
Az mindenesetre biztos, hogy vannak evidenciák. Teszem azt például, hogy a válogatott (és általában minden csapat) összeállítása az edző/szövetségi kapitány kompetenciája, ebbe a játékosoknak nincs beleszólása. Mint ahogy senki másnak sem, és senki más szempontjai nem érvényesülhetnek. És persze az sem teljesen haszontalan, ha a válogatással / csapatösszeállítással megbízott "szakember" elvei átláthatók és egységesek, valamint esetleg nem változnak az aznap esedékes széljárással együtt.
Nos, a fenti dolgok azok, amelyekben Huszti Szabolcsnak nincs, vagy nem teljesen van igaza. Sokkal kínosabb azonban az a néhány dolog, amelyikben teljesen igaza van, és nem átallotta ezeket is szóba hozni. Például hogy — akárhogy is szeretnék jópáran az ellenkezőjét hinni — a sport igenis különbözik a politikától. Mindenekelőtt és legfőképpen abban, hogy ha nem is objektíven, de az előzőleg lefektetett szabályok keretei között mérhető. Így hát hiába mondjuk, hogy a legjobbak között volna a helyünk, vagy hogy a magyar edző szükségszerűen tökösebb legény a külföldinél, hiszen míg annak csak piros, addig ennek piros-fehér(-zöld) vér folyik az ereiben , ha egyszer a valóság mást mutat. Még akkor is, ha a fentieket nagyon sokszor, és nagyon tagoltan mondjuk, nagyon sok tévécsatornán.
És hogy erre valaki fel meri hívni a figyelmet, megbocsáthatatlan bűn. Hiszen ahogy Murphy törvényei is megfogalmazzák: "Ha felnyitsz egy gilisztakonzervet, csakis egy számmal nagyobb konzervdobozba tudod a gilisztákat visszagyömöszölni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése