Ha bárki azt a kérdést szegezné különben nemzeti öntudattól dagadó kebelünknek, hogy mi a különbség az orvosok és a politikusok közt, ne dőljünk be az azonnali válasz kísértésének, és semmi esetre se vágjuk rá, hogy csak az előbbiek ellen indítható műhibaper!!Bár kétségtelen, hogy ez is elég markáns differencia, de azért próbáljunk meg tovább töprengeni! Ha megfázunk vagy rákot kapunk (illetve az összes többi, e kettő közé eső esetben) azért fordulunk orvoshoz, mert létezik egyfajta alapvető bizalom, amelyet az orvosok szakmai irányú tanulmányai alapoznak meg. Azaz azért vagyunk hajlandók (többé-kevésbé) "vakon" követni a doktor utasításait, mert biztosak vagyunk benne, hogy speciális tudása révén magasan fölöttünk áll, nemcsak haszontalan, de oktalan volna ellenvéleményre helyezkedni vele szemben akár a vakbélműtét, akár a prosztatadiagnosztika területén. (Ennek a kizárólagos döntési jogkörnek a felelősségét teszi nyomatékosabbá a bevezetőben emlegetett műhibaper lehetősége.) Ráadásul ezt a meggyőződést nyugodtan felfoghatjuk egyfajta társadalmi közmegegyezésnek, hiszen ha arra próbálnánk meg mozgalmat alapítani, hogy a közösség bölcsességével felülbíráljuk mondjuk az övsömör-kezelések metodikáját, akkor alighanem csak furcsa értetlenkedés lenne az osztályrészünk. (Tisztelettel: ne tessék hivatkozni az alternatív/kínai/homeopátiás stb. gyógyászatra, hiszen ott is csak az történik, hogy egy másik, szintén zárt kánon alapján támadják a hagyományos, "európai" orvoslást!)
Könnyű belátni, hogy a fentiek semmilyen módon nem vonatkoztathatók a politikára. Először is nincs intézményesített képzés. Igaz, nem is nagyon lehetne mire alapozva, hiszen a demokratikus elképzelés éppen az egymással versengő ideológiák egymást alakító és előrelendítő hatásán alapul — tehát más szóval, hiányzik az egységes kánon. Másrészt érdemes azt is észrevenni, hogy a politika (szintén elsősorban annak a modern demokratikus elképzelésen alapuló fajtája) szélesebb hatókörű: nemcsak a megfázottakkal/rákosakkal foglalkozik, hanem gyakorlatilag "mindenkivel", az állampolgárok teljes tömegével; és sorsukba meghatározó módon nyúl bele. Ez viszont azt hozza magával, hogy mai elképzelésünk szerint mindenkinek joga van beleszólni a saját sorsába, és így közvetve az ezt alakító politika ügyébe is. És itt érkeztünk vissza a bevezetőben felvetett kérdéshez. A 2010-es parlamenti választások lezárultával ugyanis olyan erő került Magyarország élére, amelyik — megnyilatkozásai alapján — nem képes az orvos és a politikus közötti különbségtételre. A Centrális Erőtérben működő Nemzeti Egység Kormánya ugyanis azt az elvárást sugározza, hogy tevékenységét nemcsak hogy semmilyen kritika nem illetheti (hiszen jó orvos módjára ő és csakis ő ismeri igazán a tökéletes gyógyítás módját), hanem egyáltalán nem is létezhet az övétől eltérő vélemény, "gyógyítási" metódus. Ezzel nemcsak az a gond, hogy a politikus — a fentiek szellemében — helyzetét tekintve egyáltalán nem azonos az orvossal, hanem az is, hogy kormányunk és pártunk, ha veszi magának egyáltalán a fáradságot, hogy indokolja ezt a meglehetősen pökhendi alapállást, akkor paradox módon éppen a népakaratra, az őket kormányra juttató "kétharmados" választási eredményre hivatkozva indokolja. Azaz: választó azért ne szóljon bele a politikába, mert a választók a fideszre szavaztak.
* * *
Sokan, sokfelől, sokféle okból támadják azokat az intézkedéseket, amelyeket az új hatalom a demokratikus intézmények elleni támadás jegyében, azok lebontásának céljából foganatosít, és a sajnos elég egyértelmű jelek szerint még foganatosítani fog. Ezek az intézkedések nyilván nem véletlenek, hanem valamilyen okuk/okaik vannak. Namost ezek vagy belső, vagy külső okok. Azaz: vagy maga a konzervativizmus, annak is a sajátosan népnemzeti magyar válfaja az, ami ilyen, és nincs mit ellene tenni (még akkor sem, ha az ember történetesen nemzetének messiása). Vagy pedig az eszme maga tiszta és romlatlan, de aki jelenleg képviseli, az ilyen hatalomgyakorlási módszereket ismer és alkalmaz.
Az első esetben maga az ideológia az, ami (ezek szerint) nem összeegyeztethető a modern demokratikus berendezkedéssel, a másodikban viszont a mai magyar jobboldalnak sürgősen át kellene gondolnia a káderpolitikáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése