A magyar hátránya, hogy könnyen karcolódik. A lakkozott magyarral bánjunk kesztyűs kézzel.
(Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat)
(Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat)
Ismét világviszonylatban egyedülállót alkotott a Magyar Géniusz (az új Parlamentnek, a 2/3-os többségnek, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének köszönhetően -- nem kívánt [túlbuzgó radikálisoknak: mindegyik] törlendő!): június 4-ét, az elvesztett (és nem utolsó sorban az Osztrák-Magyar Monarchia által elindított) világháborút lezáró béke napját sikerült a Nemzeti Összetartozás Napjává avatni. Lássuk csak! Először is a békekötések mindig a háborúk befejezését jelentik, ezt ünneplik pl. május 9-én világ- de legalábbis Európa-szerte. Érdekes módon Magyarországon erről az alkalomról valahogy (többségében) el szoktunk felejtkezni, pedig még a németek is megünneplik – abból a teljesen logikus gondolatból kiindulva, hogy a béke éppúgy rájuk, a vesztes félre is áldásként, megnyugvásként jött el, mint minden más harcolóra. Azon kívül persze képesek voltak szembesülni saját cselekedeteikkel, így tévén helyre a világégés tanulságait. Egy dolog azonban biztos nem jutott eszükbe: hogy május 9-ét törvényi erővel a Német Nemzeti Összetartozás Napjává tegyék. Pedig hát a háború következményeként a németség is a szétszakíttatás sorsára jutott...
Mindegy, az a lényeg, hogy nekünk sikerült! És június 4-e immár törvénnyel szentesítve a Nemzeti Összetartozás Napja. Megszavazva mindezt óriási többséggel, benne annak a Jobbiknak a képviselői által is, amelynek szellemi előfutárai szinte minden évben nyár elején látványos akcionista performanszok keretében kifogásolják, hogy miért áll az egykori Trianon-emlékmű helyén szovjet hősi monumentum. Azaz miért van valami ott, ahol nem annak, hanem valami egészen másnak kellene lennie. És most a béke helyett van NÖN (azaz nemzeti összetartozás napja). De hát miért is kellene csodálkozni ezen egy olyan országban, ahol a háborús polgári áldozatok emlékműve helyén Turulmadár-szobor áll, ahol augusztus 20-án Szent István/új kenyér helyett az alkotmány ünnepe volt, Kádár János születésnapjára esett véletlenül a magyar űrrepülés napja, Farkas Mihály névnapjára a Fegyveres Erők Napja? És egyáltalán: egész létünket áthatja annak pogány szómágia-hitnek a reneszánsza, hogy ha valamit másként nevezünk, akkor mássá is válik (pl. egy fasiszta párt nem lesz fasiszta, vagy ha egy betiltott szervezet neve elé "Új" jelzőt illesztünk, az már nem is lesz ugyanaz a szervezet). Vagy éppenséggel ha a szétszakított magyarság egységének törvényben deklarált ünnepnapot adunk, akkor az egységes is lesz.
Hogy ez a szómágia valóban a feldolgozatlan traumák őszinte kibeszélését segítené elő - ahogy Kövér László deklarálta (miközben szellemesen megtagadta a közös traumák oldásának javaslatát) abban persze lehetnek kétségeink. De legfeljebb majd elfelejtjük őket a Nemzeti Bizonyosság Napján.
(update: a követekzetes őrültek a legveszélyesebbek... Trianon alkalmából vigyük el annak a Károlyi Mihálynak a szobrát, aki sem a Világháború előtt, sem azalatt egy percig sem volt vezető pozícióban, az antant sorozatos területi követeléseit tartalmazó jegyzékeket vagy visszautasította, vagy nem ő szegte meg... és tegyük a helyébe a háború kirobban(t)ásakor magyar miniszeterelnök, és a hadüzenetet előterjesztő Tisza István szobrát... persze, ha az a koncepció, hogy minden mást jelent [vagy épp az ellenkezőjét] annak, mint ami valójában, akkor a dolog teljesen a helyén van...)
Mindegy, az a lényeg, hogy nekünk sikerült! És június 4-e immár törvénnyel szentesítve a Nemzeti Összetartozás Napja. Megszavazva mindezt óriási többséggel, benne annak a Jobbiknak a képviselői által is, amelynek szellemi előfutárai szinte minden évben nyár elején látványos akcionista performanszok keretében kifogásolják, hogy miért áll az egykori Trianon-emlékmű helyén szovjet hősi monumentum. Azaz miért van valami ott, ahol nem annak, hanem valami egészen másnak kellene lennie. És most a béke helyett van NÖN (azaz nemzeti összetartozás napja). De hát miért is kellene csodálkozni ezen egy olyan országban, ahol a háborús polgári áldozatok emlékműve helyén Turulmadár-szobor áll, ahol augusztus 20-án Szent István/új kenyér helyett az alkotmány ünnepe volt, Kádár János születésnapjára esett véletlenül a magyar űrrepülés napja, Farkas Mihály névnapjára a Fegyveres Erők Napja? És egyáltalán: egész létünket áthatja annak pogány szómágia-hitnek a reneszánsza, hogy ha valamit másként nevezünk, akkor mássá is válik (pl. egy fasiszta párt nem lesz fasiszta, vagy ha egy betiltott szervezet neve elé "Új" jelzőt illesztünk, az már nem is lesz ugyanaz a szervezet). Vagy éppenséggel ha a szétszakított magyarság egységének törvényben deklarált ünnepnapot adunk, akkor az egységes is lesz.
Hogy ez a szómágia valóban a feldolgozatlan traumák őszinte kibeszélését segítené elő - ahogy Kövér László deklarálta (miközben szellemesen megtagadta a közös traumák oldásának javaslatát) abban persze lehetnek kétségeink. De legfeljebb majd elfelejtjük őket a Nemzeti Bizonyosság Napján.
(update: a követekzetes őrültek a legveszélyesebbek... Trianon alkalmából vigyük el annak a Károlyi Mihálynak a szobrát, aki sem a Világháború előtt, sem azalatt egy percig sem volt vezető pozícióban, az antant sorozatos területi követeléseit tartalmazó jegyzékeket vagy visszautasította, vagy nem ő szegte meg... és tegyük a helyébe a háború kirobban(t)ásakor magyar miniszeterelnök, és a hadüzenetet előterjesztő Tisza István szobrát... persze, ha az a koncepció, hogy minden mást jelent [vagy épp az ellenkezőjét] annak, mint ami valójában, akkor a dolog teljesen a helyén van...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése