Privát életem nem teljesen igazodik a 19. Labdarúgó-világbajnokság ritmusához, ezért aljas módon nem az egyes szakaszok végén értékelek, hanem amikor akad ráérő időm. Pl. most, a csoportmérkőzések harmadik köre után, és a nyolcaddöntők első fele körül...Hülye Mexikó. Ezen sorok írásakor zajlik a Mexikó-Argentína mérkőzés. Akik olvasták a korábbi posztokat azok tudják, hogy (nem teljesen tréfából) Mexikó-Paraguay döntőt jósoltam-vártam. Nem akarom itt most az időt húzni szimpátia-érveim kifejtésével, de várakozásaim kútba estek, Méghozzá a zöldmezes "aztékok" jóvoltából. Szinte ugyanazt játszották el, amit négy éve: két jó meccs után a nyerhető utolsót lezakózták, ezáltal csak csoportmásodikként mentek tovább, ahol az erősebb ágra kerülve Argentína lett az ellenfelük. És bár 2006-ban emlékezetesen nagy meccset hoztak össze a dél-amerikaiakkal, de végül mégiscsak kiestek.
Hülye bíró, hülye FIFA! Természetesen nem kívánom e
gyetlen egy embertársam halálát sem, de érdemes volna elgondolkozni azon, hogy akár XVI. Bene
dek, akár Sepp Blatter távozik előbb az élők sorából, a másik, aki tovább él, mindenképpen alkalmas lesz a korábban eltávozott honfitárs megüresedett trónjának/elnöki székének betöltésére. Hogy miből gondolom ezt? Abból a mindkettejükben félreismerhetetlenül megnyilvánuló makacs csökönyösségből, amivel egy tiszteletre méltó, és nagy presztízsű szervezet vezetőjeként szembehelyezkednek a változó időkkel, és nem hajlandók alkalmazkodni azokhoz. Nem szeretném itt most taglalni a kategyház érdemdús működését az AIDS, a homoszexualitás, a cölibátus (és a meggyőződésem szerint azzal szorosan összefüggő) papi pedofília ügyében, hiszen ez most sporttárgyú írás lenne. Lássuk hát a másik oldalt! Beszélhetnénk kisebb-nagyobb FIFA-vesszőparipákról, pl. az idejétmúlt és használhatatlan lesszabályról, de elég csak ha annyit mondok: videóbíró. A német-angol és az argentin-mexikói meccs (eddig) 1-1 kulcsfontosságú momentuma is azt mutatja: itt valami nagyon el lett kúrva. Csapatok sorsa, és velük egész országok hangulata, talán labdarúgáshoz való viszonya a tét; és az első argentin gól utáni jelenet, amikor a lojális olasz bíró a FIFA instrukcióinak szellemében eljárva hülyét csinált magából, az is mutatta, hogy a dolgok már nem mehetnek így tovább. És tulajdonképpen már régesrég nem mehetnének, ha a hamisan értelmezett hagyománytisztelet, az ebből fakadó téves tekintélytisztelet, és a fej homokba dugása nem lett volna fontosabb.
Hogyan tovább? Lépten-nyomon hallani, hogy sok a VB-re a 32 csapat. A második fordulóra feljavuló színvonal ugyan ezt némileg cáfolja, de abban azért van valami, hogy alighanem az üzleti szempont és a világ minél szélesebb körének bevonása közt határmezsgyére érkeztünk. Hiába nézik minél többen érdekeltként-érintettként a mérkőzéseket, ha azok színvonala meredek mélyrepülésbe megy át... mert akkor az érdeklődés viharos csökkenése lesz várható.
Többen nem a létszám módosításában, hanem a lebonyolítási rend reformjában látják a kiutat: jómagam már hallottam egyenes kieséses rendszerről, az angol kupameccsek azon sajátságával megspékelve, hogy döntetlen esetén újrajátszás következzék. Ennek nyilvánvaló hátrányairól (teszem azt, hogy a résztvevők 50%-ának egy mérkőzés [vagy + egy újrajátszás] után véget érne a torna) most nem értekeznék. Inkább jó magyar szokás szerint előállnék egy másik javaslattal. A fixen rögzített csoportokban lejátszott 3 mérkőzés helyét átvehetné egy háromfordulós (tehát ugyanolyan hosszú) szakasz, amely az ún. "svájci rendszerben" kerülne lebonyolításra. Ez a szisztéma talán leginkább a sakkolimpiákról lehet ismerős, ahol olyan sok a résztvevő csapat, hogy nem játszhat mindenki mindenkivel. Ezért az első forduló kiemeléses alapon létrehozott sorsolása után mindig az azonosan álló (tehát a pillanatnyilag azonos erősségű/helyezésű) csapatok játszanak egymással. Azaz az első forduló győztesei, a hárompontosok kerülnek össze egymással, mint ahogy a döntetlenezők, az egypontosok is egymás közt meccselnek, és az első körben zakózó nullpontosok is egymás közt. A tabella elején így akár már a második-harmadik kanyarban is szuperrangadók jöhetnek létre, míg "alul" a körülbelül egyforma tudású csapatok is élvezetes meccset játszhatnak győzelmi kényszerben. Ami azért is adott lenne, mert szinte biztos volna, hogy a döntetlen kevés, biztos lesz valaki az ugyanannyi pontosok közül, aki nyer, és azoktól nem volna jó lemaradni.
A három kör végeztével pedig kialakulna egy pontok-gólkülönbségek alapján álló lista, amelynek első 16 helyezettje menne tovább, méghozzá fenti-lenti párosítással, azaz az 1. a 16-kal, a második a tizenötödikkel stb. csapna össze. Érdekességként megjegyezném, hogy a mostani értékeket figyelembe véve kettő kivételével ugyanaz volna a 16 mezőnye: Szlovákia és Dél-Korea helyére Szlovénia és Elefántcsontpart kerülne. Mind a négy csapat 4 pontosként végzett, de a második kettőnek jobb a gólkülönbsége: ami azt is sugallja, hogy egy ilyen rendszerben a góllövés is létfontosságú lehetne. Az viszont érdekes, hogy milyen párosítások jönnének így ki... Argentína — Ghána; Hollandia — Szlovénia; Urugay — Elefántcsontpart; Brazília — Mexikó; Németország — Anglia (nem kerülik el egymást!!); Japán — USA; Spanyolo. — Paraguay; Chile — Portugália.
Tudom, hogy vannak ennek a rendszernek is hátulütői, pl. az utolsó "csoportmeccsek" egy időben való kezdésének feltétele 16 helyszínt tenne szükségessé... de hátha van benne valami jó is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése