Választójogfosztás

Ilyen-olyan okokból manapság mintha gyakrabban kerülne elő az az ötlet, amelynek gyökerei tulajdonképpen a platóni, tudósok által irányított Állam-ig nyúlnak vissza. Nevezetesen, hogy a választójogot valamilyen módon korlátozni kellene. Az érdekes felvetésnek érdemes megvizsgálni mindkét végét, azaz az okait és a (remélt) következményeit is. Bár tegyük hozzá, hogy valahol a kettő ugyanaz: az érdekes felvetés mellett kardoskodók azt várják ötletüktől, hogy megszünteti azt, ami miatt kiötlötték ezt a "reformot".

Lássuk, hogy hogyan kerül elő ez a remek ötlet! Blogokon, fórumokon találkozni vele érzésem szerint mostanában egyre gyakrabban annak kapcsán, hogy "mindenki szavazhat, és ez torzítja a valóságos értékeket". (Ez így sehol nem fogalmazódik meg konkrétan, de mégiscsak ilyesmi hámozható ki a hozzászólásokból.) Általában két "célcsoport" jelenik meg gyakran olyanként, mint akik kizárandók a választójogosultak köréből: a nyugdíjasok/idősek és az alacsonyan iskolázottak. Természetesen a képzelt/vágyott intézkedés indoklása kifinomultabb ennél: ezek a csoportok helyzetüknél fogva túl könnyen befolyásolhatók, ráadásul nem látnak tovább az orruknál, így csak saját önös érdekeiket képesek felismerni (sokszor még azokat is tévesen). [ Különben, ha jobban belegondolunk, egy ilyesfajta megközelítés különösen érdekes a március 9-i népszavazással a hátunk mögött, ahol elég széles tömegek szavaztak pillanatnyi érdeküknek megfelelően pl. arra, hogy nem akarnak 300 Ft-ot fizetni.]

Nos, első blikkre is kitűnhet, hogy a dolog nem teljesen politikailag korrekt megközelítésen nyugszik. Kor alapján kifejezetten aggályos előítéleteket gyártani (az angolszász közbeszédben az "ageism" a "raceism" egy sajátos, de semmivel sem enyhébb fajtája), azt pedig tán mondanom sem kell, hogy ha a megtéveszthető tömegek hirtelen nem ébredtek volna öntudatra, és meghagyják az elviselhetetlen terhet jelentő tandíj intézményét, akkor bizony sok kiváló képességű, de szegény sorsú diák nem lett volna képes diplomát szerezni, így a reménybeli szavazópolgár-visszanyesés áldozatául esett volna. Azt meg csak nagyon halkan jegyezzük meg, hogy a dolog a "másik irányba" sem atombiztos: bár pontos árfolyamot nem tudok, de biztos, hogy hirtelen nem szűnt meg a pénzért vásárolható diplomák, nyelvvizsgák piaca.

Van azonban másik gond is, és szubjektív megítélésem szerint ez kicsit még nagyobb is: amennyiben a demokráciáról — azaz a nép uralmáról — próbálunk gondolkodni, akárhogyan is próbáljuk erőltetni az agyunkat, nem találunk rá példát, hogy valamilyen jogkorlátozás a demokrácia kiteljesedését hozta volna magával. A jogok minél nagyobb teljessége viszont elég megbízhatóan jelzi a demokrácia rögös útján való előrehaladást. Ha másért nem, amiatt a két alapelv miatt, hogy 1/saját sorsát (a képviseleti demokrácia keretei közt) mindenki maga (is) alakíthassa; 2/az adott közösség sorsába minél többen szólhassanak bele, így a sok véleményből kibontakozó végső döntés nagyobb valószínűséggel lesz helyes (vagy inkább: sokak tetszésének megfelelő), és nagyobb legitimitással is bír.

Aztán van itt még valami, ami már-már a jogfilozófia területére látszik átlógni. Nevezetesen a jogszerzés és a jogvesztés fogalma. Tegyük fel, mondjuk diplomához kötjük a szavazati jogot. Vannak persze 3 éves főiskolák és 6 éves egyetemek. Büntessük-e azzal, hogy csak később szavazhat, aki hosszabb ideig tartó, tehát magasabb szintű képzést nyújtó egyetemet választott? Ezzel épp saját alapelvünk ellen teszünk, hiszen nem a művelt, elmélyült tudást honoráljuk. És persze mi van azzal, akit nem vettek fel elsőre az egyetemre? Jó, hát nyilván az ő hibája, miért nem tanult jobban? (Mellesleg elég érdekes lenne, hogy – a jelenleg érvényes rendszer mellett – így tulajdonképpen az érettségiztető tanár dönthetné el, hogy ki és mikor szerezhet szavazati jogot.) De mi van azzal, aki tudásszomjból felvett egy plusz szakot, de közben leadta a másikat, amivel kezdett? Jóval később lesz diplomája nyilván. És akkor még nem beszéltünk a nőkről, akik mondjuk a nemzet fennmaradásához járulnak hozzá, és évhalasztást kérnek, mert gyermekük születik. Őket is büntessük?

Legalább ennyire érdekes kérdéseket vet fel a jogvesztés esete is. Vannak szerzett jogok, ezek többsége valamilyen állapothoz kötődik: pl. aki nem egészséges, jogosult (közgyógy)ellátásra, vagy pl. aki megfelel bizonyos feltételeknek, azt megilletik a magyar állampolgársággal összefüggő jogok. Ezek természetesen megszűnnek, ha az adott állapot/feltétel megszűnik: ha valaki meggyógyul, lemond az állampolgárságról vagy elveszti azt. Hamarjában csak a közoktatás, alapfokú oktatás jut eszembe, mint olyan jog, amely egy adott életkorban belép, majd egy kort elérvén elveszik. (Más kérdés, hogy ez kötelezettségekkel párosul, és az alapfokú oktatáshoz való alanyi jog mindenhol életkorhoz kötött. Persze biztos lehet példát találni rá, hogy van a világon olyan ország, ahol a választójog felső határa is életkorhoz kötött.) Természetesen semmibe nem kerül kimondani, hogy holnaptól a választójog is ilyen joggá válik, és mondjuk, hogy (egyszerűség okából, vagy csak azért, mert elhisszük a demagóg tételt, hogy a nyugdíjas nem járul hozzá az ország épüléséhez) a nyugdíjkorhatár elérésével automatikusan megszűnik. Persze itt is felvethetők ugyanazok a kérdések, mint az imént, pl. a dolgozó, állásban lévő nyugdíjasokról, a leszázalékoltakról, a HTB-kről, akik özvegyi nyugdíjból élnek, stb. Mindenesetre valószínűleg ugyanoda fogunk kilukadni, mint pár bekezdéssel feljebb: az ilyen egyszerűsítő megközelítés inkább növeli a társadalmi igazságtalanságot, mint csökkenti.

Mondjuk végre ki: az ötlet főleg a politikai paletta jobb oldalán él elevenen, ott bukkan fel újra és újra. És nem kell röntgenszem hozzá, hogy észrevegyük, abból a "meggondolásból" indul ki, hogy az alacsonyan iskolázottak és a nyugdíjasok stabil balos szavazók. Bár a vélemény sommás, és szükségszerűen hamis voltát belátni elég volna csak egyszer egy nagygyűlés után megszámolni a Kossuth téren vagy az Astoriánál az aszfalton található protéziseket, amelyek a lelkes árpádsávos-lengetés mellett előadott "vesszenmonnyonle" túl vehemens kiabálása közben potyogtak oda; vagy éppen áttekinteni azokat a nem középiskolás fokú ideológiai vadhajtásokat, amelyek az Szíriuszról ideteleportált szent sámánkorona nevében alkotmányozó nemzetgyűlésen követelik a monarchia, az úriszék és az első éjszaka jogának visszaállítását. Mindazonáltal "a cél szentesíti az eszközt" szemlélet a fentiek ellenére/mellett is szépen tartja magát. A politikát egy (mai) politikán kívüli eszközzel (jogfosztás) kívánja egyirányúsítani, azért, hogy végre a vágyott Tökéletes Kormányzat megvalósuljon. Ezzel persze épp magát a politikát, vagy közelebbről a többpárti demokráciát kívánja kiherélni, hiszen a választói bázis (abszolút) bővülésének útját az EMBEREK (jaj, honnan is olyan ismerős??) érdekeit szolgáló intézkedések helyett egy relatív bővülésben látja (azaz vonjuk ki a forgalomból azokat, akik megrögzött szoci szavazók, biztosítsuk így a győzelmet). (Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de az ötletnek megvan az elitista ellentétpárja is; legutóbb Mikola Nemzetfőorvosa István adta elő Martonyi János zümmögőkórusa mellett: szavazzanak a határontúliak is, és akkor biztos a húszéves hatalombirtoklás — ennek naivitásáról és realitásáról a nemrég lezajlott romániai helyhatósági választások beszédesen tanúskodnak...)
Talán el kellene kezdeni végre politizálni, mielőtt jogfosztásról gondolkodánk....