Az egész Magyarország győzelmét hozó (copyright by Orbán Viktor) március 9-i népszavazás után tovább látszik folytatódni az az országos hatókörű brainstorming, amelynek tematikája nagyjából az volna, hogy hogyan osszuk el kreatívabban, de legalábbis tetszésünknek jobban megfelelően az állami pénzeket.
A lassan nemzeti sporttá, hungarikummá váló mozgalom élére ezúttal egy kis kelet-magyarországi község, Monok állt; témául pedig a szociális segélyezést (1993. III.tv) sikerült megtalálni. Úgy tűnik, a kezdeményezés nem marad meg szűkös keretei közt, hanem egyre szélesebb mozgalommá növi ki magát. Ez is azt az okos emberek által már sokat ismételt megállapítást látszik alátámasztani, hogy a magyar néplélek munkához, illetve jövedelemhez való viszonyulása meglehetősen sajátos, és kevéssé kapitalizmus-konform. Talán van még, aki
emlékszik a 2006-os (negatív) kampány egyik legszebb momentumára, amikor Kóka János ellen az volt az egyik legfőbb érv, hogy VAN helikoptere.
A mostani nagy felbuzdulás tárgya viszont az, hogy egyeseknek nemhogy helikoptere, de jövedelme SINCS, és mégsem halnak éhen.
Van azonban ebben az egészben két meglehetősen cinikus, sőt kifejezetten képmutató momentum. A monoki polgármester ugyanis lenyilatkozta, hogy tisztában vannak vele: rendeletük törvényellenes, hiszen a segély nem köthető feltételekhez. Hát majd legfeljebb visszavonatják velük. Kérdés persze, hogy 1/ Hogy viselhet bármilyen köztisztséget az, aki tudatosan szembemegy a törvényekkel (mindeközben morális húrokat pengetve: aki nem dolgozik, ne kapjon pénzt a "semmiért"); és 2/ Kinek van kára ebből, azaz kinek a bőrére megy a játék? Erre a másodikra viszonylag könnyű válaszolni: azoknak a bőrére, akik addig is, amíg a nem túl gyors magyar igazságszolgáltatás malmai őrölnek, nem fognak segélyt kapni. Azaz a monoki polgármester az erkölcs és etika nevében sikeresen jó nagyot rúg a lehető legvédtelenebbekbe (meg saját községe jóhírébe persze).
A másik momentum kissé kevésbé nyilvánvaló, de sokkal cinikusabb. Van ugyanis a segélyezetteknek egy olyan csoportja, akik (ilyen-olyan objektív okokból kifolyólag) egyszerűen nem képesek dolgozni. Tehát velük szemben ebben a lassan országossá növekvő mozgalomban az volna a követelmény, hogy dolgozzanak, így érdemeljék ki azt a segélyt, amelyet azért kellene kapjanak, mert nem képesek dolgozni. Nincs otthon akváriumom, de azért annyi még nekem is látszik, hogy itt valami nem stimmel logikailag.
És végezetül még egy érdekes utójáték, amely azt jelzi, hogy mindez a mai, erőszak bűvöletében élő Magyarországon történik: ismeretlenek megfenyegették a polgármestert, hogy ha érvényesíti rendeletét, akkor tettleg inzultálják.
Én csak azt tudom a hívóknak tanácsolni: hajtsák végre, amit ígértek. Ha kiderül, hogy törvénytelen volt, majd legfeljebb bocsánatot kérnek.
A lassan nemzeti sporttá, hungarikummá váló mozgalom élére ezúttal egy kis kelet-magyarországi község, Monok állt; témául pedig a szociális segélyezést (1993. III.tv) sikerült megtalálni. Úgy tűnik, a kezdeményezés nem marad meg szűkös keretei közt, hanem egyre szélesebb mozgalommá növi ki magát. Ez is azt az okos emberek által már sokat ismételt megállapítást látszik alátámasztani, hogy a magyar néplélek munkához, illetve jövedelemhez való viszonyulása meglehetősen sajátos, és kevéssé kapitalizmus-konform. Talán van még, aki
emlékszik a 2006-os (negatív) kampány egyik legszebb momentumára, amikor Kóka János ellen az volt az egyik legfőbb érv, hogy VAN helikoptere.A mostani nagy felbuzdulás tárgya viszont az, hogy egyeseknek nemhogy helikoptere, de jövedelme SINCS, és mégsem halnak éhen.
Van azonban ebben az egészben két meglehetősen cinikus, sőt kifejezetten képmutató momentum. A monoki polgármester ugyanis lenyilatkozta, hogy tisztában vannak vele: rendeletük törvényellenes, hiszen a segély nem köthető feltételekhez. Hát majd legfeljebb visszavonatják velük. Kérdés persze, hogy 1/ Hogy viselhet bármilyen köztisztséget az, aki tudatosan szembemegy a törvényekkel (mindeközben morális húrokat pengetve: aki nem dolgozik, ne kapjon pénzt a "semmiért"); és 2/ Kinek van kára ebből, azaz kinek a bőrére megy a játék? Erre a másodikra viszonylag könnyű válaszolni: azoknak a bőrére, akik addig is, amíg a nem túl gyors magyar igazságszolgáltatás malmai őrölnek, nem fognak segélyt kapni. Azaz a monoki polgármester az erkölcs és etika nevében sikeresen jó nagyot rúg a lehető legvédtelenebbekbe (meg saját községe jóhírébe persze).
A másik momentum kissé kevésbé nyilvánvaló, de sokkal cinikusabb. Van ugyanis a segélyezetteknek egy olyan csoportja, akik (ilyen-olyan objektív okokból kifolyólag) egyszerűen nem képesek dolgozni. Tehát velük szemben ebben a lassan országossá növekvő mozgalomban az volna a követelmény, hogy dolgozzanak, így érdemeljék ki azt a segélyt, amelyet azért kellene kapjanak, mert nem képesek dolgozni. Nincs otthon akváriumom, de azért annyi még nekem is látszik, hogy itt valami nem stimmel logikailag.
És végezetül még egy érdekes utójáték, amely azt jelzi, hogy mindez a mai, erőszak bűvöletében élő Magyarországon történik: ismeretlenek megfenyegették a polgármestert, hogy ha érvényesíti rendeletét, akkor tettleg inzultálják.
Én csak azt tudom a hívóknak tanácsolni: hajtsák végre, amit ígértek. Ha kiderül, hogy törvénytelen volt, majd legfeljebb bocsánatot kérnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése