Mesebeli Afrika - 1.

APAAAA, KEZDŐŐŐŐDIK!!!



Egészen pontosan tudom, mikor fedeztem fel az afrikai futballt magamnak. 1990. június 8-án történt, egy szép koranyári délutánon. Az olaszországi VB nyitómérkőzését játszotta épp a '86-os világbajnok, Argentína (akkoriban még az dívott, hogy nem a házigazda, hanem a szolgálatban lévő címvédő csap össze a nyitómeccs keretei közt egy erre a célra kiszemelt áldozattal). Az ellenfél az a Kamerun volt, aki már nem először szerepelt VB-döntőben, de azon kívül, hogy három döntetlennel kiesett '82-ben, nem sok minden érdemlegeset illett róla tudni.

Nos, a mérkőzés X-edik percében, amikor az ember épp azon morfondírozott, hogy a magyar csapat hiányában (akkor még nem tudtuk, hogy ez csak egy szép hosszú sorozat első fázisa) vajon kit is zárjon a szívébe, a következő történt: egy teljességgel ismeretlen és valószínűleg mókás nevű kameruni (ebben mindig is jók voltak, hamarjában arról a vébéről csak Ekeke, Makanaki vagy épp a bőrradírról elnevezett Milla ugrik be), akit valószínűleg nem tájékoztattak, hogy a világbajnoki címvédővel játszanak épp, szépen felnyomult a baloldalon, majd az argentin térfél közepe táján hirtelen megállt. De még szinte ugyanabban a pillanatban, különösebb nekikészülődés vagy erőlködés nélkül fogta magát és keresztbe ívelte a labdát, a jobb oldalvonal mellé. Nem 3 méterrel eléje vagy 1-gyel mögéje, hanem ODA. Bár, hogy pont a vonalra esett-e volna a labda, az örök rejtély marad, ugyanis látszólag a semmiből előrobogott egy zöld-pirosba bújt fekete bőrű fiú és az érkező labdát úgy vette át , hogy futtában hármat dekázott vele, miközben ezzel egyidejűleg le is rázta a keresztezni érkező argentin hátvédet.

A dolog külön pikantériája, hogy mindeközben a Magyar Televízió vendégkommentátoraként a mexikói tésztaevő mágus, Mezey György épp azt fejtegette, hogy Kamerun sajnos elég defenzíven játszik. Igaz, később, az egyik afrikai kiállítása kapcsán kifejtett mást is. Miután már akkor, első hallásra is egetverő baromságnak tűnt, így szóról szóra megjegyeztem: "Most már végleg megpecsételődött a derék kameruniak sorsa"- mondta, derékba törve ezzel ígéretesnek tűnő jósnői karrierjét. A mérkőzést egyébként Kamerun 1-0ra megnyerte, én pedig miután megkerestem a padlón az eset következtében oda leesett államat, és visszaillesztettem a helyére, egy életre az afrikai foci megszállott hívévé váltam.

Így már csak csendes, megértő bólintással nyugtáztam '96-ban Nigéria, majd 2000-ben (ki más?) Kamerun olimpiai bajnoki címét labdarúgásban. Léteznek persze a "fekete kontinens" focijával szemben is ellenérvek, amelyek valóságtartalma tagadhatatlan. Ezek közül talán a leginkább fájó az, hogy az afrikai foci rendkívül durva (is tud lenni). Mondjuk, fizikai adottságaik megvannak ehhez, de szofisztikáltabban ezt úgy is mondhatjuk, hogy az afrikaiak ebben is őszintébbek: nem tudnak olyan rafináltan szabálytalankodni, mint európai és dél-amerikai kollégáik, hogy az a nézőnek fel se tűnjön, csak a szenvedő fél szenvedjen, de az nagyon....
Meg ugyebár a "taktikai fault" jelentőségét sem sikerült még felfogni. Bár, ahogy egyre több lesz a más kontinensről származó szövetségi kapitány, egyre több lesz erre is az esély...
Hogy az afrikai csapatok nem tudnak (nagy tornát) nyerni? Miután most egymás közt lesznek, ez a veszély nem fenyeget: február 10-én Accrában azért valaki fel fogja emelni a kupát. És az a valaki afrikai ország állampolgára lesz.
Mindenesetre most, a bejegyzés lezárásakor a torna hivatalos oldalán lévő visszaszámláló szerint már csak 3 nap, 7 óra, 26 perc 45 másodperc van a sorozat kezdetéig...
Azt már féllábon is.