Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2010. június 1., kedd

Még egyszer a tangóról

A korábbiakban két folytatás erejéig már volt alkalmam arról értekezni, hogy miért káros és nevetséges az a szemlélet, amely manapság "történelmi ismeret"-ként az ország nagy részének sajátja, és a "nemzeti együttműködés" keretei közt épp most látszik hivatalos ideológia rangjára emelkedni. Ezen könnyekig megható és egyben kacagásra ingerlő alkalomból szeretném még egyszer leszögezni, mit gondolok a keresztény-konzervatív históriaszemléletről.
Először és mindenekelőtt: érdemes volna végre észrevenni, hogy SOHA a világtörténelem folyamán nem volt működőképes az a tendencia, amelyik a régi (sokszor már valójában nem is létező) erények/eszmények/ideológiák feltámasztásában látta a kiutat. Az ilyesmi jó és tiszteletreméltó emberanyag esetén olyasfajta patetikus tragédiát eredményez, amelyet Shakespeare rögzített Brutus alakjában Julius Caesar-jában; kedvezőtlenebb konstelláció viszont csak olyan bigottan merev struktúrákat hozhat létre, amelyek minél tovább tartanak, annál nagyobb zajjal dőlnek össze. Ilyen volt például a Szent Szövetség Európája, amelyik azzal az ambiciózus céllal jött létre, hogy örök időkre visszaállítsa az isteni rendet az öreg kontinensen.
Másodszor: a fent leírtak ellenére (vagy talán épp amiatt) a mai magyar jobbos konzervatív ideológia majd beleszakad abba, hogy előképeket, ideológiai világítótornyokat találjon a történelem nagy példatárában. Meg is véli ezeket találni nagy királyok, politikusok, államférfiak alakjában, akik a mából nézve talán valóban úgy tűnhet, hogy konzervatív beállítottság mentén cselekedtek annak idején de a dolgokat jobban megkapirgálva ennek éppen az ellenkezője derül ki. A "szent királyok" közül István brutális újító volt: mind az életformát, vallást, mind a nép-nemzet életét meghatározó szervezeti kereteket drasztikusan átalakította (vulgo: létrehozta a keresztény, feudális magyar államot — amely előtte nem létezett). László a legszorgalmasabb törvényhozók egyike volt, újrafogalmazva ezzel a királyság alapjait. Arról nem is beszélve, hogy egy gyökeresen új, a korban nóvumnak számító eszményt, a lovagkirályét testesítette meg, vezette be a gyakorlatba. De a legszebb példát mégsem ők adják, hanem a szintén eposzi jelzővel emlegetett "második honalapító", IV. Béla. Ő az ugyanis, aki egyszemélyben egyesíti a fent magasztalt konzervatív "vissza a régi jó eszméket" gyakorlatot, és a kor szellemének megfelelő reagálást, az új kihívásokra adott új válaszokat. Hiszen uralkodása első felében a nagy előd, III. Béla bűvkörében élt, annak tekintélyét és hatalmát kívánta vissza annak lehetőségei nélkül. Durván bele is bukott, hogy nem érzékelte az idők változását, és egy eszmeiségében ugyan kétségtelenül vonzó, de minden tekintetben meghaladott ideát próbált meg újra megvalósítani. A nemesség ellenállása nagyban gyengítette a királyság erejét, ami mind a kun kérdés kezelésében, mind a tatár invázióval való szembeszegülés kudarcán rajta is hagyta nyomát. A "Második honalapító" azonban nem a délibábos múltba való merengése révén lett igazán naggyá, hanem azért, mert képes volt felismerni ennek a metódusnak a zsákutca-voltát, és saját addigi viselkedését is korrigálva gyökeresen új módon reagálni az országot ért kataklizma után - saját uralma és mindenekelőtt az ország érdekében.
De nemcsak az uralkodókkal ez a helyzet (az Anjoukról vagy akár Mátyásról is nagyon könnyű belátni, hogy nem igazán a múltba való fordulásuk — maximum a múlt ideologikus felhasználása — tette őket naggyá). Politikusok egész sora hozható fel példaként arra, hogy sohasem a múltbeli eszmények "visszahozása" áll igazában a nemzet érdekében, és teszi ezáltal naggyá az államférfit, hanem az új kihívások felismerése, és ezekre az új válaszok megtalálása. Az olyan sokat citált, és hatalmasnagy jobbos-konzervatív ikonná magasztosult Széchenyi sem azáltal vált naggyá, hogy a jobbágyok röghöz kötését vagy az úriszék, esteleg az első éjszaka jogának újbóli bevezetését szorgalmazta volna, hanem azza, hogy velejéig romlott kozmpolita módon nyugati mintákat majmolt — de ami még fontosabb: adaptált az adott magyar körülményekre, illetve azokból kiindulva építette fel saját reformjavaslatait. (Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ha valaki, akkor épp a "legnagyobb magyar" az, aki magánélete alapján sem alkalmas az ideális konzervatív típusként való megjelenítésre: mert hiába növi ki a dandy-aranyifjú sszerepet, de bizony, mind szerelmi élete [egy férjezett, arisztokrata hölgybe talál beleesni, és ha a férj nem halálozik el, ki tudja, mivé alakult volna a dolog...], mind a földi pályafutását lezáró öngyilkossága [, amellyel a heroizáló Hídember sem tud mit kezdeni] nem méltók arra, hogy egy konzervatív hérosz ideálképében szerepeljenek.)
Tegyük hozzá, amikor az Eszme diadalt aratott, és hosszas küzdelmek után — szerencsére ritkán – valósággá vált, akkor az nagyon nagymértékben hozzájárult a magyar történelem úttévesztéseihez, vagy épp százados lemaradásaihoz. Ilyen esetként említhető például a jobbágyság röghöz kötése vagy épp az egész Werbőczi-féle Tripartitum , mint a nemesi előjogok tárháza és jogforrás. De említhetnénk a nemesi birtok elidegeníthetetlenségét is (,amelynek azért volt pozitív hozadéka is, hiszen épp ennek hatására írta meg Széchenyi a Hitelt). És amikor úgy is tűnt, hogy a hagyományokhoz való visszanyulás egy hosszabb távú fejlődést alapoz meg – gondolok itt elsősorban a Kiegyezésre és az azt követő fellendülés időszakára – akkor is inkább az általa létrehozott kompromisszum, a működőképesség garantálása eredményezte a fejlődést. Hogy aztán persze — a bevezetőben leírtaknak megfelelően — az egész annál nagyobb robajjal dűljön össze, máig kiheverhetetlen trtaumákat eredményezve, de egyben a konzervativ gondolat uralmát valamiféle paradicsomi állapotként láttatva.
E nagyon vázlatos, épp csak áttekintőnek is alig nevezhető kép után joggal merülhet fel a kérdés: hát a konzervatív eszmének; a múlt értékeit védő, és azok visszatérését kívánó gondolatnak nem volt egy képviselője sem a magyar történelemben??? Természetesen voltak szép számmal ők is, de hogy méretes közhellyel éljünk: "kihullottak a történelem rostáján". Bizon-bizony az átlagos maygar polgár nagy gondban volna, ha arra szólítanák fel, hogy mondjuk a reformkorból nevezzen meg 2-3 aulikus, udvarhű arisztokratát. Nem véletlen, hogy Jókai sem a mereven komzervatív "Kőszívű ember"-t állítja regényének középpontjába, hanem annak fiait, illetve azt az utat, amin a fiúk eljutnak a haladó, korszerű gondolat, a polgári magyar állam támogatásáig.
És mint tudjuk, az irodalom az élet tükre.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)