Tempora mutantur

Bizony, változnak az idők, és bennük változunk mi emberek.
Úgy látszik, ez a változandóság – mint manapság oly sok minden – pártspecifikus, és különösen a legnagyobb ellenzéki párt köreiben dívik.
Ha mi történetesen nem tartozunk a Fidesz vezető funkcionáriusi köréhez, akkor még emlékezhetünk Révész Máriusz esetére, aki miután 2006. október 23-án tapasztalati úton meggyőződött arról, hogy a képviselői igazolvány ugyan arra jó, hogy ne kelljen megfújni az alkoholszondát, de nem elégséges a rohamrendőrök megállítására (különösen, ha nem megfelelő társaságban tartózkodik az ember), közvetlen az eset után úgy nyilatkozott, hogy sajnos egyáltalán nem emlékszik a vele történtekre. Ám egy-két nap múlva, ahogy pártja narrációja megszületett a történtekről, csoda történt: RM elkezdett emlékezni. (Talán nem különösebben meglepő módon úgy, hogy az a fenti narrációba tökéletesen belesimult.) Persze, láttunk már ilyet, hogy (szó szerint is vett) nagy megrázkódtatások után kell idő, hogy visszatérjen az ember emlékezete, és akkor a Fideszt körüllengő pozitív spirituális erőről nem is beszéltünk, amely szintén jótékony hatású lehetett a (megfelelő) memóriafrissülés szempontjából.
De mit gondoljunk egy olyan esetről, amikor szó sincs fejbeverésről, és ezzel járó emlékezetvesztésről vagy -torzulásról, mégis alig több, mint 3 hét tökéletesen elég ahhoz, hogy a sértett első, nagyonis kategorikus állásfoglalásával homlokegyenest ellenkező véleményt fogalmazzon meg?
Jómagam is megemlékeztem a Meggyes (másutt Medgyes) Tamás esztergomi polgármester házát és autóját ért gyújtogatásos támadásokról. Az április 8-i dátummal kiadott nyilatkozatokban a polgármester bűnözőkről, és gazdaságilag sújtott, rosszkedvű emberekről beszélt tiszteletre méltó tárgyilagossággal, a TV2 reggeli hírműsorának adott nyilatkozatában pedig kifejezetten tagadta, hogy az ügynek bármiféle politikai motívum szerepet játszott volna. (Aki persze figyelmesen elolvassa a belinkelt index-tudósítást az utolsó sorig, az a záró, keretes részben találkozhat a Fidesz állásfoglalásával is:
"A Fidesszel szemben az elmúlt hetekben elkövetett támadások és erőszakos cselekmények miatt a párt kedden közleményben szólította fel a rendőrséget, tegyen hatékony lépéseket a közélet szereplőit ért támadások, fenyegetések indítékainak és elkövetőinek felderítéséért. A Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője által jegyzett kommüniké tarthatatlannak nevezi, hogy a politikai indítékból elkövetett támadások és bűncselekmények elkövetőit a rendőrség mind a mai napig nem derítette fel."
És lám, 8-ától 30-áig kellett csak eltelnie 22 napnak, hogy Esztergom polgármestere is megértse pártja és a változó idők szavát: mai nyilatkozatában már a bűnözői körökkel kapcsolatban álló városi ellenzék a gyújtogatások oka. (Én esetleg a gyáva, bujkáló, fülét-farkát behúzó MSzP-s terrorszervezetre javasolnám a Magyarok Nyulai elnevezést...)
Persze, világos, hogy most, amikor megkezdődik a kisebbségi kormányzás ki tudja meddig tartó időszaka, és az olyannyira áhított előrehozott választások elérhető közelségbe látszanak kerülni, minden apropóra szükség van, amelynek kapcsán lehet egyet ütni az MSzP-n. Tényleg változnak az idők, és bennük az emberek. De ha már klasszikusok, tán egy másik latin mondás még jobban ide illik:
O tempores, o mores...

Ars brevis, vita longa

Sokat koptatott közhely, hogy a legjobb irodalmi művek alapjául mindig valós események szolgálnak; avagy más megközelítésben: a való(ságos) világ mindig képes rátromfolni az írók-költők szegényesnek bizonyuló fantáziájára. Különösen igaz ez a mai magyar és világabszurd esetében.
Én magam is viccelődtem azon, hogy bizony nem elképzelhetetlen, hogy a nemzeti öntudat kifejeződésének tekintett árpádsávos lobogókat valószínűleg Kínában gyártják (,mint szinte minden mást a világon). De ez most mindenen túltesz: "Free Tibet" zászlók Kínában gyártva. Kíváncsi vagyok, vajon mikor indul újra a termelés pártellenőrzés mellett.

Fizessenek a bárkik!

Ahogy az várható volt, az internetadó elleni első nagy össznépi felháborodáshullám elültével megszólaltak az újszülött pártfogói is. "Érveik" nem nagyon sokfélék, de annál sivárabbak, és főképp felháborítóbbak.
Az alap kiindulási pont az, hogy a kultúra pénzbe kerül. A relációanalízises tesztek mintájára azt mondanám, hogy az állítás ugyan igaz, de a hozzá kapcsolt következtetések egyáltalán nem következnek belőle, ráadásul nem is igazak. A pénzbe kerülő kultúra jelenségéből ugyanis a buzgó apologéták szerint arra lehet/kell következtetni, hogy azt a fogyasztónak finanszíroznia kell. Önmagában még ez az állítás is így-úgy életképes, bár hallani harangozni ezt-azt állami mecenatúráról (pl. a Kogart támogatása), sőt mintha létezne magán mecenatúra is, de hagyjuk a populizmust! A dolog innentől bicsaklik meg véglegesen, nézzük, mely pontokon!
1/KIK a fogyasztók, akiknek finanszírozniuk kéne a kultúrát?
Nos, alap (= naiv) megközelítésben a fogyasztó az, aki az adott terméket/szolgáltatást igénybe veszi, használja, megvásárolja. Ezért nem ildomos a rövidkaraj árába beépíteni a különben hasznos dohányzásellenes propaganda költségeit. Pedig nyilván a húsfogyasztók között is kevés az olyan, aki a tüdőrákot célozta meg hosszú távú programként, tehát más szóval, érdekükben áll a mások által kibocsátott füst mennyiségének visszaszorítása. És mind a két termék forgalmazása a kereskedelem hatókörébe tartozik. Ugyanígy nem gondolom bölcs lépésnek az internet megadóztatását a könyvkiadás, a hanghordozók vagy a magaskultúra javára. Egész egyszerűen: a két terület fogyasztói nem esnek egybe. Különösen disszonáns ez a lépés attól a kormánytól, amelyik a reformgondolat jegyében (nagyon helyesen!) a vizitdíj kapcsán már leszögezte azt az alapelvet, hogy a szolgáltatásért, annak közvetlen használója fizessen, lehetőleg közvetlenül az igénybevevés helyén; így növelve a közvetlen felelősségérzetet és kizárva a befizetett összeg állami bürokrácia útvesztőjében való elveszését. Ha a március 9-i népszavazásból annyit sikerült tanulságképpen levonni, hogy ez helytelen megközelítés volt, az nagyon kiábrándító.
2/MIT, MIRE fizessenek a "fogyasztók"?
Nos, a gondolat végülis teljesen logikus: adóztassunk meg egy olyan szegmenst, amelynek használói köre dinamikusan növekszik, ily módon a bevételek is hasonló növekvő tendenciát fognak mutatni még jó ideig. Csak hát az ehhez gyártott ideológia is sekélyes (erről majd a 3. pontban), és a követelés is... khm... gazdaságilag gyengén megalapozott. Kezdjük azzal a köztudomású – csak valahogy mostanság kevesebbet hangoztatott ténnyel – ,hogy ma Magyarországon a műszaki cikkeket, és azon belül "természetesen" a számítástechnikai eszközöket, alkatrészeket és az adatrögzítés, archiválás eszközeit is példátlanul magas, 25%-os áfa terheli. Lehet gondolkozni, hogy miért Szlovákiából vagy a kínai piacról szerzi be mindenki a CD-DVD-szükségletét. És ha ezen sikerült elgondolkozni, akkor ehhez tegyük hozzá a még ütősebbet: minden adathordozó (CD, DVD, sőt a pendrive és a memóriakártya) - és talán, ha jól emlékszem, még az adattárolásra használatos hardverelem, (vulgo: vincseszter) árára is rárakódik egy plusz faktor, amit láss csodát, épp oda, a szerzői jogok védelme érdekében működő hivatalon keresztül a művészetbe folyik be, ahova a tervezett internetadónak kéne.

3/ MIÉRT, MI OKBÓL fizessünk?

Van Magyarországon egy érdekes díj. Az autósok fizetik az autópálya-használat fejében, és a pénzükért cserébe mutatós kis szélvédőre ragasztható matricákat kapnak. (Bár a dolognak ez a része megszűnőben, folyamatos áttérés zajlik az elektronikus regisztrációra.) A fentiek szellemében ez igencsak progresszív és szerethető díjnak tűnik: az fizeti, ott és akkor, aki és ahol meg amikor használja a sztrádát. (Bár a mostani népszavazós hangulatban végülis fel lehetne vetni, hogy fizetünk adót, meg a benzinbe épített útalap, meg a súlyadó, töröljük hát el a sztrádadíjat.) Amit azonban kevesebben tudnak, az az, hogy a sztrádadíj nyáron magasabb! Erre a hivatkozási alap az, hogy nyáron, miután nagyobb a mozgás, többen autóznak, tehát jobban kopik a sztráda anyaga, tehát többe kerül azt felújítani. A lebilincselő logikájú okfejtés csak egyetlen apró ponton sántít: nevezetesen, ha több ember többször használja a sztrádát, akkor megemelt díj nélkül is többet fognak befizetni abba a kasszába, amely arra volna hivatott, hogy a magyar autópályák állagát (minimum) szinten tartsuk. Arról már nem is beszélve, hogy a newtoni hatás-ellenhatás törvény értelmében egy nagyobb útkoptatás nagyobb gumikopással jár együtt, amelynek költségeit valahogy még soha nem jutott eszébe az autópálya-kezelőnek megtéríteni a tulajdonosoknak.

Ezt a kis kitérőt csak azért engedtem meg magamnak, mert a fenti lebilincselő logika (,amely egyébként kétségtelenül megérne egy külön posztot is) köszön vissza az internetadó meg"okolásában" is. Az pedig valahogy úgy hangzik, hogy azért kéne ezt bevezetni, mert az eddigi járulékforrás, a hagyományos hanghordozókra kivetett sarc drámaian visszaesett. (Azaz: a járulékfizetést sikerült egy olyan termékhez kötni, amelynek forgalma visszaesett, és a trend szerint még tovább fog csökkenni, ezért gyorsan keresni kell valami mást, amely ellenkezőleg mozog. [Azt mondjuk sehol nem olvastam, hogy a netadó bevezetésével párhuzamosan megszüntetnék a hanghordozókra kirótt járulékot.]) Más megközelítésben a tervezet közvetve elismeri, hogy az ilyen-olyan címen szedett járulékoknak-díjaknak nincs közvetlen közük a kultúrához, hiszen, lám tetszés szerint változtathatók tetszés szerinti időpontban. Lehetne itt további, ócska populista párhuzamokkal előjönni, hogy a vizitdíj rövid karrierje során, amikor csökkenni kezdett az orvoshoz fordulások száma, akkor nem az volt a reakció, hogy ennek nyomán vezessük be még a sztetoszkóp-adót is, dehát hagyjuk a múltat, a vizitdíjat a nép bölcsessége el is temette.
Tehát próbáljuk meg összefoglalni, mi történik, ha bevezetik a netadót!
Továbbra is fizetni fogunk művészi produkciókért, a Romantictól kezdve a Belgáig. Alapvetően élből csalónak és törvényszegőknek leszünk nézve, hiszen minden adatrögzítésre alkalmas eszköz után (hologramos matrica!) további díjat fizetünk, tekintet nélkül arra a szabályozásra, amely ma Magyarországon teljességgel legálisnak és törvényesnek ismeri el nemcsak a saját magunk által készített felvételeket, DE! az ún. "saját célra" készített másolatokat is, minden jogvédett alkotásról. Ezen kívül 25%-os áfával megvesszük a számítástechnikai alkatrészeket (mint alapinfrastruktúrát), illetve kipengetjük a net havidíját. (Jelezném, hogy ezek áfa nélkül is elég magas összegek európai és világviszonylatban, és pláne azok, ha a jövedelmekhez mérjük őket.) És akkor erre jön még rá a kultúratámogató netadó. És nem, nem azzal az állítólag 30-50 Ft-nyi havi összeggel van gond, hanem azzal, hogy ha a fentebb leírtakat figyelmesen átnézzük, akkor valahogy az jön le belőlük, hogy nagyon gagyi indoklással az amúgyis döglődő rókáról még egy, kb. negyedik-ötödik bőrt akarnak lehúzni.
Mindegy, bárki is fizet, csak fizessen.

Örök nosztalgia II.

"Keresem megvételre a Fidesz Demokrácia Központ-jának jelentését díszkiadásban kaméleon- vagy rinocéroszbőrbe kötve a 2008. március 9-i népszavazáson a győztes párt által elkövetett visszaélésekről és csalásokról."

Labdarúgó-világbajnok, 2010: Magyarország

Immár nincs több dolgunk. Hátradőlhetünk kényelmes foteleinkben, hosszabb távra tervezni szeretők pedig elkezdhetik a sör- és pezsgőkészletek beszerzését. Előbbieket a válogatott hosszas, 7 meccses menetelésének átvészeléséhez, utóbbit pedig a folyamat végén megnyert döntő megünneplésére. Nagyon aggályosak a helyfoglalást is intézhetik a felkapottabb bulizó helyeken. (Miután a döntőt július 11-én fogjuk megnyerni, vízparti helyek is szóba jöhetnek, különösen, ha a globális felmelegedést is tekintetbe vesszük.)

Egyesek talán felvetik azt a kérdést, mire alapozom a fentieket. Nos, a válasz roppant egyszerű. Kisteleki "Kizárólag Külföldi Kapitány Kell" István végre elérte célját: a magyar válogatott élén végre külföldi kapitány, Erwin Koeman áll. Márpedig, ha valaki ennyire akar valamit, ami első látásra végül is teljesen irracionális (hiszen az eddigi külföldi kapitányok [Jenei, Mattheus] nem igazán bizonyítottak, vagy tűntek átütő hatásúnak), akkor annak okvetlenül mélyebb okai kell, hogy legyenek. És ha valaki olyannyira kitartóan dolgozik egy projekten, hogy saját ún. tekintélyének a maradékait, szavahihetőségét is lerombolja, akkor annak valami nagyon nagy, sőt óriási oka kell, hogy legyen. És ha ebbe az a magyar szakember is homlokráncolás nélkül belemegy, akit kimondottan "jobbhíján" okából tart meg a szövetség a kapitányi poszton, de csak addig, amíg nincs jobb, akkor már tényleg csak egy dologra lehet gondolni: mindez a magyar futball évtizedes nagy álmát, a világbajnoki cím elnyerését van hivatva szolgálni.

Hiszen ennél kevesebb ilyesmit, ekkora presztízsvesztést nem érne meg. Hiszen ekkora tekintélyveszteséget még az a lehetőség sem ér meg, hogy a külföldi "szakember" tájékozatlan lévén egyrészt itthoni bennfentesek tanácsaira lesz szorulva, másrészt könnyebben megvezethető, és ez nagy mennyiségű pénzzel egyenértékű.

Én legalábbis így gondolom. Viszont az is igaz, hogy én nem vagyok az MLSz elnöke.

Ornitológusok a Városházán

Az, hogy a magyar tudósnemzet, köztudott. Az is világosnak látszik, hogy inkább a reáltudományokban jeleskedünk (nyilván, mert humán területen az ember valahogy hamarabb válik hazaárulóvá, akár Nobel-díja dacára is). Eddig azonban az homályban maradt, hogy még az egyszerű hétköznapi magyar polgárok között is milyen sok a madártan (ornitológia) iránt érdeklődő tudósjelölt.

Most azonban népünk eme méltán misztikusnak nevezhető tudományos elköteleződése napvilágra került. Nem is kellett ehhez más, csak a Fővárosi Közgyűlés aktuális ülése. És ott is csak annyi, hogy szóba kerüljön a turulszobor sorsa.

Az ornitológiai érdeklődés már ott nyilvánvalóvá vált, amikor többen eleve tyúktojással (nyilván a turultojás hiánycikk volt a csarnokban [bár a turul huncut jószág, úgy tűnik, egy ilyen akció nála nem feltétlenül tojással végződik]) felszerelkezve érkeztek. Egyszer persze azt is elmagyarázhatná valaki, hogy az a békés állampolgár, aki csak és kizárólagosan alkotmányos szabadságjogait gyakorolni érkezik egy közgyűlésre vagy bárhova máshová, miért készíti be a retiküljébe/kézitáskájába egy 6-8 személyes rántotta-parti alapalkatrészeit??

Mindegy, az ornitológusok bevonultak, a tévében látható képek szerint ornitológiai érdeklődésüktől hajtva még azt is elviselték, hogy véletlenül náluk levő hőn szeretett sűrített levegős szirénájuktól is meg kellett válniuk ideiglenesen. Még szerencse, hogy az árpádsávos maradhatott, mert az köztudomású, hogy anélkül nem lehet elmélyült ornitológiai tanulmányokat folytatni.

Azt, hogy a turul ürügyén a padsorokban helyet foglaló, békésen ordibáló honfitársaink ornitológiai érdeklődéstől hajtva jelentek meg, onnan tudható, hogy minden más lehetőség egyszerűen kizárható. Nyilván nem a szobor művészi értékei miatt jelentek meg (most hagyjuk az ócska demagógiát, hogy erről viselkedésük is tanúskodott:)), hiszen a "bazi nagy madár karmai közt bazi nagy kard, és a cipeléstől nyitott csőrrel liheg" tematika önmagában is kevés művészi értéket látszik hordozni, a megvalósításról pedig itt most tán szemérmesen hallgassunk. Önmagában egy adott dolog kora nem képvisel értéket, de egy köztéri tárgy, épület esetében egy idő után már beszélhetünk műemléki jellegről. Csakhát ilyesmiről itt szó sincs, a turul – bár ügye lassan felveszi a rétestészta-formátumot – még tinédzserkorba sem lépett. Meg az az igazság, hogy ahogy néztem, ezek az arcok nem nagyon ismerősek egy műemlékvédő megmozdulásról sem - pl. a régi zsidónegyed házaiért folyó demonstrációkról. (Bár, az biztos, hogy egyiküktől-másikuktól nem áll távol a zsidógettó gondolata.)

És végezetül azt is kár gondolni, hogy a "műalkotás" eszmeisége váltotta ki a felhorgadó támogatást – hiszen, mint tudjuk, pont itt van a legnagyobb probléma: mű nem arról szól, ami a címe. Úgyhogy marad az ornitológiai érdeklődés.

De komolyra fordítva a szót: az ugye megvan, hogy hatalmi ágak demokratikus szétválasztása? És hogy az ítélkező hatalmi ág dönt, a végrehajtó pedig ezt végrehajtja? Mindezt csak azért, mert úgy tűnik, hogy sokan annyira elmélyültek az ornitológiában, hogy az az apróság elkerülte a figyelmüket, hogy a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletet hozott a tárgyban, amelynek legfeljebb mikéntje lehet vita tárgya. És itt sajnálatos módon az egyébként nagyon helyes meglátás ("Kiabálással nem lehet semmit megoldani") gazdáját, Pokorny Zoltánt is fel kell világosítsuk: a bírósági ítélet nem a szobor témája, és előre megadott tárgya közötti ellentmondást kifogásolta, hanem a "műtárgy" létesítésének teljesen szabálytalan mivoltát. És ebből a szempontból totál mindegy, hogy a szobor csodaszar vasat vagy guruló turult ábrázol, esetleg Menő Manó menóráját.

Az ornitológus végülis különös fajtája a tudósvilágnak. Úgy látszik, mélységesen kielégületlen marad, ha legalább egy "hazaáruló" nem hagyja el madártanászi ajkait, vagy legalább nem emleget fel egy horvátországi nyaralót. (Az a téma szempontjából úgy tűnik, mindegy, hogy az ország fővárosa bukott jópár milliót, legalább majd ezt is Demszky nyakába lehet varrni.) Mindenesetre úgy tűnik, hogyha ma Magyarországon valaki be akar tartatni egy jogerős bírósági ítéletet, az bőségesen elég hozzá, hogy hazaárulónak minősüljön. Mégcsak nyaraló sem kell hozzá Nagymagyarország adriai partjain...

Örök nosztalgia

(Hommage á Ö. I.)

Két fiktív apróhirdetés a mai magyar sajtóból:

I.

"Keresem, egyben bekötve vagy külön-külön a Magyar Vizsla 2007-es évfolyamát, és 2008-ban eddig megjelent számait."

II.

"Megvennék vagy megrendelnék bármilyen Mártiriusz Kft. által forgalmazott/gyártott terméket vagy szolgáltatást."