22 óra 15 perckor indul útjára a gyönyör — avagy Választás 2010, első adag

1. Pilátus és a credo

Azoknak, akik lépten-nyomon a kommunistáktól és a kommunizmus visszatérésének veszélyétől óvják a sokat szenvedett magyar népet, a parlamenti választások estéjén-éjszakáján azzal kellett szembesülniük, hogy rémálmuk valóra vált: a Lenin-mauzóleum előtti teret idéző hosszúságú sorok kígyóztak az ország számos pontján bizonyos szavazóhelyiségek környékén.
Természetesen a (relatíve) nagy érdeklődés nem a kommunizmus bebalzsamozott atyjának szólt, és nem is volt igazán spontánnak tekinthető: választási jogukkal élni kívánó magyar állampolgároknak szervezték valakik a sorállást. Az érdekes szituációnak köszönhetően idén az egyes pártok értékelései már a voksolás tényleges befejezése előtt elhangzottak, és szinte mindegyik ilyen elemzés foglalkozott azzal, hogy végül is kik voltak ezek a "valakik". Hamar sikerült is megtalálni a két hárombetűs bűnbakot, az OVB-t és az OVI-t. Ahogy az Unger Anna Narancs-beli publicisztikájából is kiderül, (már ha az ember mondjuk, lusta volna gondolkozni), a két hárombetűs intézmény mint jogalkalmazó szerv vesz részt az egész folyamatban, így hát a felelősség kissé másutt keresendő: az Országgyűlés 386 képviselőjéből 350-en igennel szavaztak arra a törvénymódosításra, amely előidézte az április 11-e esti/éjszakai tragikomikus helyzetet. Köztük nyilván jó eséllyel a két legtöbb szavazatot kapott párt azon képviselői is, akik kemény szavakkal ostorozták a szituációt. (Bár Orbán Viktor nem biztos, hogy nyomott egyáltalán, 2007-ben még nem erőltette a munkába járást a Kossuth térre.) Azt, hogy a felelősséget szemrebbenés nélkül másra kell tolni, bevett politikusi reflex, nincs is mit csodálkozni rajta. De hogy egy ún. "napilap" (Magyar Hírlap) miért közöl cikket "Alkalmatlan kormány alkalmatlan OVB-je" című cikket a törvény betűje szerint (1997. évi C. törvény) független szervezetről, azt már kicsit nehezebb megérteni. (Érdekesebb, hogy még az elvileg szintén független adatvédelmi biztos is jónak látta bekóstolni az OVB-t, miért is? azért a 3 és negyed óráig, amíg úgymond titkosítottak közérdekű adatokat - mindezt a 80 évre titkosított kormányülések országában... ) És miért volna vajon egy kormánynak OVB-je?? Persze, ha a Magyar Hírlap már a Jövőről szóló vízióit osztotta meg velünk, az más...

2. Számlálók, nevezők és (meg)vezetők
Nem nagyon maradt már kampányérve a Fidesznek... pontosabban semmi olyasmi, amibe az "azért szavazz ránk, mert mi sokan vagyunk" játszótéri banda-bölcsességet csomagolhatná. A nagy kín nagy kreativitást szült végülis, és megszületett a "minél nagyobb a felhatalmazás, annál gördülékenyebb lesz az átmenet, és az új világba való belépés" tartalmú bődület. Színvonalát tekintve természetesen ez sem lógott ki az eddigi Fidesz-szlogenek sorából se felfele (szokatlan lett volna), se lefele (nem volt már hely hova...), de mintha újdonság-voltát tekintve valami hiányérzet gyötört volna. Mintha már hallottam volna ezt valamikor, valahol... vagy legalábbis valami nagyon hasonlót... Nem is túl hosszas töprengés után sikerült rájönnöm... A párt, amelyik a fenti szólam elődjét hangoztatta, ugyanaz, a Fidesz. Csak a helyzet, amelyikben erre hivatkozott, tér el némileg a mostanitól: emlékszünk még a '98 és a '02 közötti időkre, amikor egy futó történelmi pillanatra az lett a jelszó, hogy "az ország/Parlament nagyon jól működik ellenzék nélkül is"? Akkor ezt az - úgy tűnik, örökérvényű - szép mondást a hatalmi gőg és butaság, a demokráciaellenes dölyf megnyilvánulásaként érzékelte az ország többsége, amiről aztán a ciklus végén a maga a Fidesz is meggyőződhetett, kénytelen-kelletlen átvéve a "szükségtelen ellenzék" szerepét.
Érdekes módon most, 8 év múltán szinte ugyanez a "gondolat" tér vissza a narancsnokok kommunikációjában: az ellenzék csak fölösleges nyűg, amely nem a kompromisszumok, a többség akaratának jobban megfelelő megoldások kimunkálásában jelent segítséget, hanem az amúgy is tudott és mindenki által hőn vágyott szebb jövő felé vezető úton jelenik meg akadályként. (Mely tézis szerint persze a nemzet lelki üdvét és boldogulását értelemszerűen az ellenzéket tökéletesen nélkülöző egypárti diktatúra szolgálja a legjobban.) Az hogy mi, az istenadta nép (,akik szemmel láthatólag vevők vagyunk erre) lettünk hülyébbek ennyivel a 8 év alatt, vagy a Fidesz kommunikációja vált ennyivel gátlástalanabbá nagy kérdés, de talán nem jó kérdés. Mert alighanem mindkét válasz az igazság egy-egy része.

3. "...kivéve az Istent"
Szókratész védőbeszédének utolsó mondata zárul ezekkel a szavakkal. Az ember, akinek immár nem maradt választása, csak úgy őrizheti meg emberi tartását, ha utolsó erejét, minden energiáját mozgósítva tárgyilagosan szól arról a témáról, amely a lehető leginkább fontos az ő számára: saját sorsáról. Embert próbáló, szinte beláthatatlanul nagy feladat, nem sokaknak sikerült igazán emlékezetesen, ezért - ennek tudatában - a többség inkább meg sem próbálkozik ezzel, még akkor sem, ha élete olyan fordulóponthoz érkezik, amelyik ezt indokolttá tenné. Azt pedig még kevesebben tudják megtenni, hogy - ,ha hatalmukban áll - saját sorsukra vonatkozó következtetéseket vonjanak le az adott helyzetből, és pláne aszerint is cselekedjenek.
A végleges választási eredmények közlése után Dávid Ibolya beszél a tévében. Látszik rajta az emberfeletti erőfeszítés, amellyel igyekszik megőrizni az önuralmát, vagy legalább a kontroll látszatát. A feladat tiszteletreméltóan sikerül: bár egy ember épp egész addigi, létét meghatározó közegétől és szerepétől búcsúzik; mindattól, amire feltette elmúlt jópár évét, mégis végigmondja a beszédét, helyzetértékelést ad; és levonja a konzekvenciát — benyújtja lemondását.
Akárhonnan is vizsgáljuk: Dávid Ibolya épp most bizonyítja be legegyértelműbben "államférfiúi" kvalitásait. Nemcsak a fenti, embertpróbáló lélektani helyzetnek felel meg, de a konzekvenciákat is levonja. Próbálok végigfutni a magyar belpolitika elmúlt 20 évén, hogy kinek sikerült ugyanez ilyen következetességgel, és tartással, de inkább csak ellenpédák akadnak, mind a kicsik, mind a nagyok közt: a kisgazdák, akik 2 fős tagság mellett is inkább új pártot hoztak létre, csakhogy elnökök maradhassanak; vagy egy sokkal nagyobb párt elnöke, akinek 2-3 elvesztett/nem megnyert választás után nemcsak hogy lemondania nem akaródzott, de még egy reális helyzetértékelést sem sikerült nyújtania.
Azért akad még egy pozitív eset, amelynek szereplője a kultúrvilágban meghonosodott mintákat igyekezett követni. 1998-ban járunk: az SzDSz a várakozásokat messze alulteljesítve 6,22%-os mandátumarányra tett csak szert, amelynek hatására a párt akkori elnöke, Kuncze Gábor benyújtotta lemondását. De nemcsak azért volt ez érdekes momentum, mert a liberális pártelnök előtte még nem járt utat taposott, hanem azért is, amilyen reakciót kiváltott másutt: a parlamentbe akkor frissen bejutott MIÉP főhadiszállásán lévő stáb akkora zajos ünneplést rögtönzött a hír hallatára, mintha Csurkáék épp akkor nyerték volna meg 2/3-dal a választásokat.
A politikai hatalom a dolgok természetéből adódóan múlandó. A emberi tartás, a gerinc, ha az egyes ember életében múlandó is, mégis örök eszmény marad.
Mert hogy is van az az utolsó pár mondat???
"De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent"

4. A svindler(ek) listája
Közeledvén április 11-e, egyre több érdekes dolog derült ki miden párt minden jelöltjéről. Ezek közül nyilván még igaz is akadt, függetlenül azok fajsúlyától. A melegpornós gárdistalány vagy akár a megkerékbilincselt leendő köztársasági elnök alkotta mezőnyt messze maga mögé utasította a Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak kiselőadása arról, hogy közelebbi nexusba került Európa idei kulturális fővárosának összes komcsijával.
Az többé-kevésbé tudható, hogy a Fidesz nem elsősorban azzal lóg ki az összes többi magyar politikai párt közül, hogy saját választói adatbázist épít, bár valószínűnek látszik, hogy ebben a nagy munkában előrébb tart versenytársainál. Sokkal inkább aggályos, hogy "a-párt-melynek-első-embere-még-sosem-hazudott" hogyan reagált a valósággal való szembesülés kétségtelenül megjelenő igényére. Először is Szijjártó Péter komoly tekintettel biztosította az egész magyar nemzetet, hogy ők az adatokat csakis és kizárólagosan törvényesen kezelik (oszt jónapot). Gondolom, ez volt a bizonyítékokkal alátámasztott komoly cáfolat. Ezután Kósa Lajos többször kijelentette ugyanezt, majd még azt is, hogy erről nem hajlandó beszélni. Alighanem ez lehetett a probléma alapos kibeszélése. És végül mindezek betetőzéseként - ki tudja hogyan - felkerült a netre egy érdekes felvétel, amelyen egy felismerhetetlenségig eltorzított hangú férfi azt ecsetelgeti, hogy az MSzP mocskos módon választói listákat kreál, tiltott adatgyűjtést folytat. Miután aligha fog valaha is kiderülni, hogy került fel ez a felvétel a világhálóra, erre már nem is illik semmit mondani, legfeljebb csak az jegyzendő meg, hogy amennyiben egy olyan felvétel esetében, amelyen jól azonosíthatóan Kubatov Gábor beszél, nem lett ügy, akkor ez vajon miért súlyosabb. Persze ez a kérdés csak akkor érvényes, ha valóban létező fogalom a "törvény előtti egyenlőség".

5. Szabadítsátok ki Gyurit!
Ahogy a blog régebbi olvasói tudhatják, szívesen böngészem a gépjárművekre kiragasztott apróbb-nagyobb matricákat, mert ezek tapasztalatom szerint az emberi hülyeség koncentrált megjelenési formái.
Most azonban kivételesen nem Nagy-Magyarország formájú ragaccsal találkoztam, hanem kör alakúval. Árpádsávosnak ez is árpádsávos, de azt félig kitakarja egy markáns szittya arcél. És aki esetleg nem ismerné föl, kit is ábrázol a csodás alkotás, annak a kört szegélyező felirat a képébe harsogja: "Szabadságot Budaházynak - szabadságot a politikai foglyoknak"
Nos... ha egy országban vannak politikai foglyok, az ugyebár körülbelül azt jelenti, hogy valakit csak politikai nézetei, elvei miatt börtönöznek be. Ebből adódóan pedig minden ilyen nézeteket valló állampolgárt börtönbe csuk a galád rendszer, vagy legalábbis ez a törekvése. Fentiekből adódóan nyilvánvalóan minden Budaházyhoz hasonlóan gondolkodó magyar állampolgárnak börtönben kéne ülnie.
A dolog végülis 50%-ban stimmel: ülnek. A parlamentben, majd' 17% erejéig.

Bibó reloaded

Régóta foglalkoztat az a kérdés. hogy vannak-e még a mai Magyarországon bátor, gerinces emberek, akik az igazi civil kurázsit képviselve nem haboz(ná)nak akkor, ha a demokrácia, a polgári értékek mellett kell kiállni.
A napokban különös (vagyis inkább különleges) levél jutott el Hozzám a Facebookon. Egy nő küldte egy másik nőnek. Attól a véletlen egybeeséstől eltekintve, hogy mindkettejük keresztneve Krisztina, semmi közös nincs bennük. Egyikük, a feladó a köz számára teljesen ismeretlen, abszolút "névtelen"; míg másikuk, a címzett manapság már közismert — egyesek számára rajongott, mások számára hm... kevésbé. Mégis, aligha kétséges, hogy a feladó az, aki minden tiszteletünket megérdemli. Hogy miért is? Íme a levél, ebből úgy vélem, elég egyértelműen kiderül:

"Tárgy: Nem szavazok fasisztákra!
Én Noé Krisztina az országgyűlési képviselők 2010. évi választásán nem kívántam fasisztákra szavazni, ezért nem adtam voksomot sem a Jobbik jelöltjére, sem a Jobbik listájára. Alulírott Noé Krisztina magyar állampolgár büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem: a Jobbik újfasiszta, nemzeti szocialista párt. Tájékoztatom Önöket, hogy fenti véleményemet a nyilvánosság előtt is vállalom. Önöknek küldött levelemet felteszem több internetes fórumra, közösségi oldalra is.
Noé Krisztina"


Krisztina - mármint a feladó, ugyebár - bevallott célja, hogy a címzetteket nyílt színvallásra kényszerítse az ügyben, hogy ők maguk milyennek érzékelik/értékelik viszonyukat a fasizmushoz, a fasiszta, rasszista ideológiához. Teszi azt annak a felvállalása mellett, hogy az ügy -nagy valószínűséggel - akár jogi fórum(ok) elé is kerülhet.
Akár így lesz, akár nem, ez a bátor cselekedet egyfajta indikátorként fog funkcionálni. Általa remélhetőleg választ kaphatunk a következő kérdések mindegyikére vagy legalábbis közülük egyikre-másikra.
Ezek a kérdések nagyjából a következők:
1/ Milyen a Jobbik önképe, azaz hogy tekint arra, hogy valaki - és figyelem, ez fontos! - egyenesen őket megszólítva kifejezi azt a közkeletű vélekedést, hogy fasiszta ideológiát képviselnek?
2/ Az előző kérdéssel összefüggésben milyen reakciót tanúsítanak, jogi útra terelik-e kérdést (feltéve, hogy ez egyáltalán kérdés)? És ha ezt teszik, vajon mi lesz a keresetlevélben? Valótlan állítás vagy becsületsértés?
3/ A "független magyar bíróság" befogad-e egy ilyen keresetet? (Ennek a kérdésnek több leágazása is van, de a legérdekesebb, hogy ma idehaza becsületbe vágó állításnak számít-e valaki/valakiket fasisztának nevezni?)
4/ Az esetleges jogi eljárás milyen végkimenetellel zárul majd?
5/ A fenti kérdésekben foglalt feltételezett események bekövetkeztétől függetlenül (vagy akár azokkal párhuzamosan) fogja-e a közeljövőben Noé Krisztinát fizikai inzultus érni, megtámadja-e egy sötét ruhás férfiakból álló csapat valami sötétebb, elhagyatott utcán?

És bár az 1/-5/-ös kérdésekre egyelőre nincs, de az általam az első bekezdésben feltettre úgy tűnik lett válasz, és szerencsére pozitív. Ne vegyük elő, ne koptassuk Bibó mondását a demokratáról és a félelemről, inkább próbáljuk meg újrafogalmazni:
"Demokrata az, aki nem fél szembesülni mindnyájunk félelmeivel."
Valahogy így.

Minden megvan

Bevezetőül elnézést kérnék az Ottlik-rajongóktól, és persze magától Ottliktól, illetve az ő szellemiségétől, hogy ilyen, mindegyiküktől távol eső tematikához kölcsönzöm a Mester egy címét...
Most ugyanis valami egész másról írnék. Nevezetesen arról a szellemi sokkterápiáról, amellyel időről időre arra próbálom magamat késztetni, hogy - elsősorban netes csatornákon -"magyarpolitikáról" szót váltsak az ellentábor nézeteit képviselőkkel is. Nemcsak mazochista hajlam ez, hanem mint született kételkedő, mindig kíváncsi vagyok arra, hogy a dolgok hogyan látszanak más nézőpontból; és mint honpolgárt érdekel az is, hogy hol tart Magyarország - manapság oly sokat emlegetett - mentális állapota. Eme léleképítő tevékenységem természetesen egyfajta folyamatként vagy ha úgy tetszik: (vissza)fejlődéstörténetként is felfogható. Mára elhagytam a különféle gyakrabban olvasott politikai-közéleti blogok komment-rovatait, és ugyanez történt a közösségi oldalak hasonló tematikájú fórumaival is. Az ok közös és egyszerű: a fizetett vagy csak puszta rajongásból, műkedvelőként idióták széles tábora. Ezek épp a reális tájékozódást, a másik oldal tárgyilagos megismerését nehezítik meg — hittem eddig. Így aztán maradt a "személyes" kétoldalú kapcsolat. Nem nagy számban, de akadnak olyan (netes) ismerőseim, akik tőlem eltérő nézeteket képviselnek. Velük szoktam politikáról is eszmét cserélni néha . Azért csak néha, mert ez a téma ezen az égtájon még az igazán személyes kapcsolatokat is képes megmérgezni.
Nos az az elementáris "élmény", amelyről itt most beszámolnék, szintén egy ilyen beszélgetés terméke. Az az ismerősöm, akiről most szó lesz, régi, még szinte a "politika előtti" barátság alanya. Az, hogy más-más politikai beállítottságúak vagyunk, viszonylag hamar kiderült, de egy jó csomó ideig nem jelentett nemhogy problémát, de még csak az árnyéka sem vetült a barátságra. Aztán ahogy a dolgok kezdtek durvulni, ugyanez történt az eszmecseréink hangnemével is. Amennyire lehetett - elfogultságaimat félretéve - megpróbáltam távolságot tartani ezeknek a szópárbajoknak a közvetlen hatásától, és inkább próbáltam a jelenséget magát vizsgálni. De még így is szomorúan kellett megállapítanom, hogy valahogy az egész, az eszmecserék légköre durvább, extrémebb lesz. És sajnálatosan úgy tűnt, hogy ez visszafordíthatatlan.Utolsó eddigi beszélgetésünk azonban nemcsak sajnálatosan éles volt, hanem az én mércém szerint minden emberi határvonalat átlépett. Ismerősöm ecsetelte egy öregúrral egy vonatútja során folytatott eszmecseréjét. Ennek során a beszélgetőpartner - ismerősöm elmondása szerint -kifejtette, hogy az ország bajaira az volna a megoldás, ha a vasútvonalat szegélyező fákra fellógatnák e bajok okozóit. Közölte továbbá, hogy abszolúte egyetértett az idős honfitárssal. Nagyjából itt szakadt el a cérna... megpróbáltam kifejteni, hogy az emberélet szentség és az - akár - intézményesített gyilkosság nem válasz sem gazdasági sem politikai tévedésekre. Ismerősöm lakonikus válasza valami olyasmi volt, hogy ezt csak én látom így...
Itt határoztam el, hogy megpróbálom összeszedni, mi minden van itt együtt--- és így jutottam arra, hogy Minden megvan. Indultunk a könyvrongálás/égetés intézményesítésének javaslatától, és lám eljutottunk oda, hogy nemcsak helyeslendőnek, hanem egyenesen saját kezűleg végrehajtandónak tekintik jópáran közülünk a politikai ellenfél likvidálását. Hétköznapi fasizmus, Magyarország, 2010.
Szomorkás utószó.
Ismerősöm saját bevallása szerint "faji szempontból" nem kifejezetten árja magyar (már persze, ha egyáltalán létezik ilyesmi). Vajon hogyan, milyen tudati elnyomó mechanizmusok működnek ilyenkor, amikor valaki saját és szintén "szeplős" származású gyermekei elemi létérdekeit félresöpörve, egy nyíltan rasszista párt szavazójává válik – mint ecsetelte nekem. Erről már csak a Hitler idején állítólag "Heraus mit uns" feliratú táblákkal felvonuló zsidók jutnak az ember eszébe. Állítólag az a naiv szándék vezette őket, hogy a Führer politikája melletti ilyen elköteleződéssel elnyerik a Adolf jóindulatát. Szegények.... de nekik legalább volt valamilyen koncepciójuk... és kétségtelenül az is a javukra írandó, hogy előttük még nem volt ott semmilyen elrettentő példa, amelyikből tanulhattak volna.

Gumiturul és neccharisnya

Mindig van remény:)

Nemcsak a 20 éveseké a világ [Jobbik]

-Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs!
-Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet!
(Bacsó P.: A tanú)

Lépten-nyomon visszatérő közhely, hogy az élet utánozza a művészetet. Ehhez még azt is hozzá szokás tenni, hogy jókedvében még rá is szokott tromfolni arra. Ez a közhelykonglomerátum most fényesen igazolódni látszik, amikor a Jobbik választási óriásplakátjával szembesülünk. "20 évet a 20 évért!" harsogja a képünkbe.
"A tanú" fentebb idézett kis részletében két ember beszélget arról, hogy egy elvileg pártatlan igazságszolgáltatási eljárás során az egyikük, a tanú milyen, mások által előre megírt vallomással fog előrukkolni. Abszurd ugye?? De a forgatókönyvíró még képes erre is rálicitálni: a tanújelölt ugyanis zavartan visszatolja a paksamétát azzal, hogy az nem a neki szánt vallomást tartalmazza, hanem az ezek szerint szintén "előregyártott" ítéletet, amelynek megléte persze erősen kétségessé teszi bármiféle tanúvallomás szükségességét. Mindez így együtt a maga abszurditásában tökéletesen bemutatta a kommunista rendszer embertelenségét, igazságtalanságát és képmutatását.

És most a fentebb taglalt plakát képében jön a valóság kontrája: egy egész párt nyilvánosan (tehát nem két ember privát beszélgetésében) azt hirdeti az egész országnak, hogy hatalomra kerülése esetén 20 évet fog kapni mindenki, aki az elmúlt 20 évet "csinálta". (Hagyjuk most azt a kukacoskodást, hogy ez talán nemcsak pártprogramnak kevés, hanem még vezérszlogennek is...) Azaz az a párt, amelyiknek az egyik vezéralakja elismert jogi oktató, a teljes demokratikus jogi eljárásrendet (feljelentés - vádemelés - több szintű tárgyalás - jogerős ítélet - ítélet tényleges végrehajtása) teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, átugorja és rögtön közli, hogy "márpedig ez lesz az ítélet". (Érdekes magyar sajátosság egyébként, hogy a jogi végzettség a politikust a jog kreatív újraértelmezésére, nem pedig annak fokozottabb betartására ösztökéli — pl. a kordonbontó vagy az önkormányzati/EP-választást a parlamentivel folyvást "összekeverő" fideszes honatyák.) Jahogy a Jobbik annyira tisztában van a hatályos magyar törvényekkel, hogy azok áhítatos tisztelete vezeti őket, és ezért biztosak a még el sem kezdődött eljárás sikerében? És tessék mondani, ha valóban ilyen példamutató a Jobbik törvényekhez való viszonya, akkor miért is működteti még mindig a jogerősen feloszlatott Magyar Gárdát, amelynek jogi háttere enyhén szólva is zavaros(, és az is biztos, hogy nem is véletlenül)?
Jahogy ezek mégiscsak rossz törvények (merthát az előző 20 év lenyomata van rajtuk)? És méltó helyére, a hatalomba jutván a Jobbik majd új, sokkal inkább megfelelő törvényeket hoz? És tessék mondani, akkor ezek a törvények visszamenőleges hatályúak lesznek?? (Ami nemcsak az előző 20, de még az azt megelőző 40-50 évben sem volt gyakorlat, pedig az igencsak nem volt demokrácia...)
(Nem kívánnék belefolyni a két szellemi gigász, Bayer Zsolt [ezt sem gondoltam volna, hogy bármilyen összevetésben fogom őt még első helyen említeni] és Vona Gábor vitájába, de annyit azért megjegyeznék, hogy az arra való hivatkozás, hogy "de minket a jószándék és a jobbítás igénye vezetett" (ezért lettünk pl. Polgári Körösök) szubjektív és (ezért) roppant kevés. A jószándékot mindenki feltételezi saját magáról, ilyen alapon soha senkit nem lehetne nemcsak elítélni, de mégcsak kárhoztatni sem semmiért. Ha valaki nem tud felmutatni egy olyan útlevelet, amelyikbe 20 évvel ezelőtt bepecsételtek egy Szíriuszi beutazó vízumot, és a kilépőt csak valamikor mostanában, az ne kárhoztassa érintetlen részvevőként az elmúlt 20 évet, benne az összes magyar szavazóval, akik az elmúlt 5 parlamenti választáson nem szavaztak a Jobbikra — azzal az átlátszó kifogással, hogy nem létezett, és ezért nem is indult.

Itt tartunk tehát most... Van egy párt, amelyik "programjának" vezérszólamául a börtönt, a még a komcsikénál is komcsibb koncepciós - előre meghirdetett ítéletű - eljárást teszi meg, és minden rasszista és demagógan nacionalista szólama ellenére-mellett ez a párt parlamenti párt lesz (a közvélemény-kutatások szerint a második-harmadik helyen, saját maguk szerint csak győzelmük mértéke kétséges).

Megpróbálom elképzelni a "szebb jövőt", amikor a Jobbik kétharmados többséggel diadalmaskodva bekerült a Parlamentbe, amely nem sokkal ezután már csak múzeumi funkciókat lát el, hiszen Vona kormányzó a Várban tartja rezidenciáját.
Ülök itthon a gép előtt, a háttérben az egyetlen, magyar csatorna (értsd: az egyetlen csatorna, amely fogható, és ez magyar) hírműsorában Pörzse Sándor indokolja és dicséri a romák "elzárt területekre" való költöztetését; miközben szörfölgetek a neten. Bár ez a szörfölés kissé korlátozott: egyedül a ".hu" domain érhető el, úgyhogy most épp azon töprengek, hogy a végre ismét magyar szerveren lévő kurucinfo-t böngészgessem, vagy az Országos Széchenyi Könyvtár rovásírásos Wass Albert-összkiadásában mélyedjek el. Már persze, ha egyáltalán itthon leszek, és nem valami jól őrzött helyen, mert már megint nem tudtam tartani a pofámat. Persze, ahogy jobban belegondolok, a fent vázolt körülmények mellett ez majdnem mindegy is.

Itt a tavasz, ugrik a szarvas(z)

No comment..

Our man in (the) Havanna — Havanna(-lakótelep)i emberünk [MSzP]

Szívesen leírtam volna valami ordas nagy, égbekiáltó baromságot az MSzP plakátkampányáról is, ami magasan veri minden idők legidiótább ötleteit is, de addig halogattam ezt a posztot, hogy ezzel már sajnos elkéstem. Ezt a cikket ugyanis már megírta előlem a Magyar Nemzet publicistája, s nem késlekedett átvenni a legnagyobb ellenzéki erő, a Zemberek Pártja sem. (Zárójelben megjegyezném, hogy alighanem ilyen kis apróságokon múlik, hogy a Fidesz sehogy sem tudja a kiegyensúlyozott, alapvetően normális párt imázsát magára ölteni [már ha ez egyáltalán célja neki]. Mert ugye egy cikket NEM átvenni, és NEM megjelentetni a párt honlapján, [sokáig linkkel a főoldalon] még a semminél is kevesebbe kerül.)
Ha saját kútfőnkből táplálkozva próbálunk meg valamit kisütni a Szocpárt plakátkampányáról, akkor első pillantásra szembeötlő lesz, hogy Ez a kampány, mennyire különbözik Attól, azaz a Fideszétől, amit korábban taglaltam. A szürke nagybetűk helyét (és egyben a plakátok felületének jó nagy hányadát: felét-harmadát) a piros-fehér zöld (valóban aszimmetrikus) sávok elé tolva itt elszürkülőben lévő arcok foglalják el. Mindegyikhez külön-külön szlogen dukál, ekkora tömeg mellett szinte természetes módon változó színvonalon. Azonban - ha jól értem a szándékot - ezek a frappánsnak szánt kis mondatocskák az arcokhoz köthető, kisebb-nagyobb (vélt vagy valós) sikerekről számolnának be. Ne essünk azonban abba a hibába, hogy az MSzP-t most az egekig magasztaljuk, mert fantáziadúsabb, színesebb, egyénre szabottabb kampánnyal állt elő, mint vetélytársa, amely a szavak (vagyis inkább a betűk) erejére alapozta plakátkampányát!
A dolog ugyanis ennél bonyolultabb, sőt többrétűbb! Mert ha megvizsgáljuk a két, szóban forgó párt népszerűségének, vagy inkább ismertségének szerkezetét, akkor azt vehetjük észre, hogy az mind a kettő esetében gyökeresen más és más. A Fidesz ma elsősorban az a párt (sőt A Párt), ahol OV, az Örökös Miniszterelnök Úr és a Nemzet Főmérnöke és Megmentője kifejti áldásos tevékenységét. De azért akármilyen misztikus képességekkel is rendelkezik a Pártelnök Úr, azért mégsem lehet mind a 386 képviselői helyért őt indítani (mégha ez is volna az ideális és kívánatos). Így aztán maradt az a megoldás, hogy arcok híján magát a pártot kell promotálni. (Tartozom annyival az igazságnak, hogy megjegyzem: időközben megjelentek a Fidesz kisalakú plakátjai, amelyek az egyéni jelöltek arcképével ékesek. Ám ezek nincsenek egyénítve, mindegyik úgy néz ki az "Itt az idő!" szlogennel, mintha a pontosidő-jelző szolgálat reklámja volna, csak talán a reklámarcok castingja nem sikerült tökéletesen.) Ezzel szemben az MSzP manapság nem egy jól eladható brand, így kerülhettek előtérbe az egyes személyek a párt helyett.
Mindez szépen összevág még egy - a magyar választási rendszer sajátosságaiból adódó - dologgal. A két párt posztereinek fentebb tagalat jellege arra is utalhat, hogy mindketten - a többé-kevésbé biztos hátország tudatában - megpróbálnak idegen pályán pontot, pontokat elcsípni a másiktól. Míg a Fidesz - ahogy azt már a 2006-os önkormányzati választások és valamiképp az EP-választások is mutatták - valóban bízhat abban, hogy gyakorlatilag akárki mellé kitesznek egy narancssárga kört, benne "Fidesz" felirattal, akkor az illető embert (sőt, akár a szomszédék aranyhörcsögét is) országgyűlési képviselővé választják; addig az MSzP - a fentiek biztos tudatában - inkább a listás szavazatokban, a kieső töredékszavazatokban reménykedhet, tehát nem az egyéni helyek megszerzésében. Így egyértelmű a tennivaló: a narancsosok mint pártot kell hirdessék magukat, hiszen az egyéni jelöltjeik szinte minden helyen tuti befutónak tűnnek; a szegfűsök viszont mentve a veszni látszó fejsze nyelét, megpróbálnak néhány egyéni jelöltet a kissé kínos sikerpropagandával "megcsinálni", hiszen minden egyes egyéni mandátum dupla siker: nemcsak ők kapják meg, hanem a Fidesz el is veszti.
Ennyi minden van, lehet egy plakát mögött... és még csak nem is kell ellátni hozzá Tatárföldig.

Szomorkás-abszurd UPDATE: A Nyugati pályaudvar metrómegállójában Kőbánya-Kispest irányában a legelső plakáton Mesterházy Attila néz elszántan szembe a szemlélővel. Mellette a gyári felirat: "Új jelölt, új program." Valakinek azonban ez nem volt elég. Időt és saját testi épségét nem sajnálva és kímélve átkelt a síneken , létrára hágott (vagy a szerelvény ablakán kinyúlva az alatt a röpke idő alatt, amíg az az állomáson tartózkodott skiccelte fel??) és fekete filctollal, nagy betűkkel felpingálta a szoci titán homlokára a következő két szót: "TÖMEGGYILKOS, NEMZETÁRULÓ". Ha azt tekintjük, hogy M.A. a szocialista frakcióvezetőségen kívül még nem viselt komolyabb funkciót; valamint, hogy 11 évvel fiatalabb még Orbán Viktornál is, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy se alkalma nem volt nemzetárulni, se ideje tömeggyilkolni. Valamint még egy dolgot: a gyűlölet elmebeteggé tesz.