Az öntudatos fasiszta

Tamásmacskából kitört az öntudat. (Azt a jelenséget, amikor valaki permanensen átlép normákat, de közben egyfolytában az őt ezzel kapcsolatosan ért [vélt, vagy valós] sérelmeket panaszolja [pl. a városromboló csőcselék] egyébként is rühellem mint újabban elharapózó magyaros divatot, amire még ún. jogászok is rásegítenek; de itt most különösen irritáló volt.)

A pólóboltos a jobb vállára gyógyult kamerával (szegény, emiatt biztos csak a bal oldalán tud feküdni, ami - tekintve politikai "meggyőződését" - biztos sok álmatlan éjszakát okoz neki) kikérte magának, hogy fasisztának nevezzék őt és cégtársait.

Pedig ha valakinek élből a cigányozás és zsidózás a reflex - mint az blogján olvasható a jegyiroda-eset kapcsán -, ha valaki eszköznek, és mindent megoldó eszköznek tekinti a fekete ruhában előadott erőszakot vagy az azzal való fenyegetést, az bizony fasiszta.

És ebből a szempontból édes mindegy, hogy ő maga mit gondol a céljairól vagy a saját ideológiájáról.

Ugyanaz kétszer

A hír


1. Újabb baloldali provokáció

A "magyar" baloldal félelmetes erkölcsi züllésének újabb stációjához érkezett.

Nem elég, hogy jegyirodákba beépített ügynökei lépten-nyomon lefasisztázzák a békés jegyvásárlókat, de a szinte már megszokott ócska politikai provokációk mellett-után immár a hétköznapi élet, a kultúra területén is megjelenik ez a mélységes megvetésre méltó jelenség. Rettenetes, hogy ide jutottak: saját házaik felgyújtása, és az azokra való rálövetés után - mégha közbe-közbe követnek is el hibát, pl. amikor elfeledkeznek arról, hogy ők most provokálnak, és pl. fehér port küldenek Orbán Viktornak vagy a HírTv-nek - immár nem átallanak ártatlan, fasisztázó jegyirodákat is felgyújtani az általuk provokált tüntetésekről oly jól ismert Molotov (nem véletlen a kommunista-bolsevista elnevezés!!!) -koktéllal.

De nem fog nekik sikerülni: nem tudják elterelni a figyelmet a.... a.... miről is?? Hát.. amiről el akarják terelni. Mert ugye ez most egy olyan ország, hogy állatira számít, mire figyel a közvélemény, és mit szeretnének a széles tömegek....

2. Pusztuljanak a libsibolsik!

Hát elérkezett ez a perc is. Pedig sokak számára alaptalan huhogásnak, rémisztgetésnek, vészharangkongatásnak tűnt (,vagy legalábbis megpróbálták azt hinni, hogy csak az, semmi egyéb). Egy folyamat elérte a következő fokozatát, teljesen logikusan, prognosztizálható módon. Mert nézzük csak, mi is történt! A hatalom - és a vele járó források - birtoklásának érdekében az egyik oldal elhatározta, hogy a másik oldalt állandó nyomás alatt kell tartani. Ennek leglátványosabb eleme pedig az eddig soha nem látott durvaságú megnyilvánulások egész sora. Ezeknek bizonyos elemei - sípolás, vesszenezés, kereplőzés, gyalázkodás szóban és transzparenseken, majd (a verbális tettlegességet követte a tényleges) a tojás- aztán a kődoblálás – fokozatosan "legális", "bevett", elfogadott eszközökké váltak. Minderre az a képmutató indok szolgált magyarázatul, hogy "ez ellen a hazug, érzéketlen illegitim kormány ellen egyrészt minden megengedhető, másrészt az emberek jogos indulata nem tartható kordában". (Jegyezzük meg: a kordában tartásra nem sok kísérlet történt, annál inkább pl. kordonbontásra, ezzel jó példát mutatva.) Azaz a generált konstrukció (a kormány milyensége) szolgált indokul az abból eredő cselekedetekhez, tökéletes zárt rendszert alkotván.

És ahogy annak idején, a boldog 90-es években a köztársasági elnök kifütyülése szélsőségesen durva és erőszakos cselekedetnek számított, aztán a nyíltszíni fütyülés fokozatosan vált politikai eszközzé; úgy mára a politikusok testi épségének támadása vált gyakorlattá. És ahogy a fütyülés "köznapi" gyakorlattá vált, a radikálisan megnyilvánulók újabb, erőszakosabb megnyilvánulások felé fordultak. Mára azonban már a Molotovkoktél-dobálás vált szinte a politikai véleménnyilvánítás bevett eszközévé. A bevett eszközöknek azonban az a sajátossága, hogyha valamely területen beválik, akkor használója megpróbálja annak hatókörét kiterjeszteni. Ha mszp-s iroda ellen jó volt a Molotov-koktél, akkor miért ne volna bevethető jegyiroda ellen is? Pláne, ha úgy tűnik, hogy ez egy egyre inkább bevett kommunikációs formává válik, ráadásul hatásos is, mert lehet, hogy nem meggyőző, de legalább anyagi kárt okoz annak, aki velünk szemben áll. Arról nem is beszélve, hogy a mindennapi életet sajnálatos módon át- és átszövő politika is abba az irányba hat, hogy 1/sérelmeinket hajlamosak legyünk visszavezetni politikai okokra (nem azért nem szolgálnak ki, mert a zenekar tök ismeretlen és jegy sincs az eseményre, hanem mert magyar vagyok, az együttes pedig nemzeti érzelmű); 2/azokat a megoldásokat, amelyeket a politika elfogad, szentesít, hajlamosak leszünk átvinni életünk más területeire is.

És itt már hiába nem az illegitim és erkölcsi hulla Gyurcsány-kormányról van szó többé, hanem adott esetben "csak" egy jegyirodáról, megszűnik a mérlegelés. Nemcsak, hogy szemet szemért lesz a vezérelv, hanem a sokkal durvább visszavágás, a megtorlás. Hogy miért is? Azért, hogy diadalmaskodjon a "jó" és az "igazság". Kérdés, hogy ilyen eszközök mellett lehet-e egyáltalán még ilyesmiről beszélni.

És akkor végezetül lássunk egy-két példát a fentebbiekre! Arra, hogy a benzines palackkal történő önítélkezés egyes körökben már dicsőségnek számít, jó bizonyíték a jeles katapultépítő blogja. És ha valami dicsérendő, elsimerésre méltó, akkor nyilván lesznek követők, a cselekmény ismételhető és ismétlendő. És ha valami eszközzé vált az egyik oldalon, akkor pusztán a jólneveltség cask nagyon kevés visszatartó erőt jelent: égnek már fideszes politikusok házai is. De gondoljunk akár csak arra, hogy miután általános eszközzé vált, egy személyes, politikafüggetlen leszámolás is elbújhat mögéje, mindenképpen azt konstatálhatjuk: a kör bezárult.

Autómatrcia-update-5.

Igen, ismét jelentkez(het)ünk a messze múlt dicső árnya felé visszamerengő magyar néplélek autómatricában manifesztálódó rezdüléseinek újabb kis gyöngyszemével.

Bár jelen versenyzőnk nem tud új motívumokat felmutatni, a meglévő régieket új rendbe szervezve, újraértelmezve méltán követel magának helyet a matricázók panteonjában.

Egyben arra is érdemes felfigyelni, hogy – kibővítve a P.Mobil örökbecsűjét – nemcsak a rock, hanem a történelmi hamistudat által táplált emberi hülyeség is örök és elpusztíthatatlan: a rendszám a legújabb, a K-val kezdődő szériából való, és mindezt még pikánsan ellenpontozza is a matrica alatt (a szerb határőrvidék és Horvátország térségében) befigyelő EU-s felségjelzés is.

IéEB már megint

KIJEVI JÉRCEMELL
CSIRKEBECSINÁLT-LEVES <----

(megfejtés: alsó madárfogás)

Szakértői kormányt a hazának!

Most, amikor a nemzet- és hazaáruló Gyurcsány-kormány (másod)percei meg vannak számlálva, a Távlatosan és Felelősen Gondolkodó Igaz Magyar Hazafiaknak immár a jövőbe kell tekinteniük. A T. és F. G. I. M. H.-nak természetesen az is világos kell, hogy legyen, hogy bár a most mindjárt (2010-ben[?]) leköszönő nemzetvesztő kormánynál már csak jobb jöhet, de nemzetünk óriási erkölcsi és aprócska gazdasági válságából a kivezető utat csak egy igazán szakértő kormány vezetésével lelhetjük meg. Bár a T. és F. G. I. M. H. előtt az is nyilvánvaló, hogy ezen igazi szakértők (,akik — ezt tán mondani sem kell — gyökeresen különböznek az eddig regnáló kormány dilettánsaitól) milyen körből kell, hogy kikerüljenek, most a magunk szerény eszközeivel élve tennénk egy-két javaslatot, ezzel elősegítendő a kibontakozást. És persze szögezzük azt is le, hogy az alapos szakértelem, a nemzeti elkötelezettség, és az abból fakadó hivatástudat által fűtött munkabírás, valamint a feladatkörök átfedéséből adódó lehetőségek azt is indokolják, hogy egy személy akár több tárcát is vállaljon.

Nézzünk tehát egy kormánynévsort, és rövid indoklásokat az egyes jelöltek neve mellett!

Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter + Külügyminiszter — Toroczkai László: aligha képzelhető el a területfejlesztésben avatottabb szakember, az ő személye garancia arra, hogy a 19-ből hamarosan 64 (vár)megye legyen. Miután ez várhatóan némi akadékoskodással fog járni mások részéről, ezért indokolt a külügyi tárca ugyanabba a kézbe adása.

Oktatási és Kulturális Minisztérium — Tarlós István: mindnyájan emlékszünk, hogy eme jeles szakember milyen folyamatos, nem lankadó érdeklődést tanúsított a Sziget Fesztivál iránt évről évre, hogy a szemüvegesek iránt érzett olthatatlan szimpátiájáról már ne is beszéljünk!

Honvédelmi Miniszter + Titkosszolgálatokat Felügyelő Tárca Nélküli Miniszter — Budaházy György: aligha kell magyarázni a választást; aki azzal buzdítja a tömeget, hogy "Vezessen minket a kíváncsiság!", az igazi jó titokminiszter-anyag. A hon védelme pedig aligha lehetne jobb kezekben. Ha a fentebb emlegetett legendás munkabírás engedi, még egy tévéelnöki posztot is szívesen megszavaznánk.

Szociális és Munkaügyi Miniszter — Mikola István: ismét nincs szükség nagyon részletes indoklásra; a társadalom és az ifjúság problémái iránti érzékenység szinte predesztinálja a jelöltet erre a posztra; különösen hogy széles társadalmi támogatottságra is számíthat mind a szinglihordák, mind a tuctuczene-kedvelők részéről.

Gazdasági és Közlekedési Miniszter — Schmitt Pál: kell-e mondani, hogy aki ennyire ellene van mindenféle bojkottnak, annak a gazdasági tárca élén van a helye.

Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter — Satu: ki más volna az ideális jelölt, mint az, aki a Kossuth téren már bizonyította, mennyire tisztában van vele, mi minden károsíthatja, teheti tönkre a környezetet??!

Igazságügyi és Rendészeti Miniszter + Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter — Vona Gábor: a jelölt már bizonyította, hogy a Magyar Gárdával a háta mögött csodákra képes; a különben gyakran perpatvartól hangos bírósági folyosókon példás rendet tartottak, és Tatárszentgyörgyön bizonyította, hogy a vidék rendbetételére is képes. Természetesen élesen vissza kell utasítsuk azokat a magyarázatokat, amelyek összefüggést vélnek találni az adott tárca és a miniszterjelölt paraszti származása között.

Egészségügyi Miniszter — Orbán Viktor: túl azon, hogy a jelölt alapból bármilyen munkát képes ellátni a miniszterelnökségtől a középcsatári posztig, szintén mellette szól, hogy aligha van nála nagyobb ellensége a vizitdíjnak. Bostoni vizitjének díját - 32 millió forintot - sem volt hajlandó kifizetni.

Pénzügyminiszter — Rogán Antal: aki ekkora vehemenciával képes a belvárosi parkolási díjak behajtására, az az ország kasszáját is képes rendbe rántani. De tulajdonképpen bárki jó, aki alaposabban ismeri a Fidesz pillanatnyi anyagi helyzetét.

Hopp, most látom csak, a miniszterelnököt meg nem kihagytam?!

Nincs valakinek valami jó ötlete? Bár ilyen miniszteri gárdával bárki könnyen elboldogulhat...

"Holt" lelkek

A kisebbségi kormányzás kísértete járja be a Kárpát-medence tájait. (Azt azért jegyezzük meg, hogy de facto eddig – a '94-es szocialistákat kivéve – minden kormánypárt kisebbségben volt, azaz mandátumainak száma nem haladta meg az 50%-ot; az ilyesmi kezelésére találták ki a koalíciót.)

Ezzel kapcsolatosan valamelyik esti hírműsor hívta fel a figyelmet arra, hogy a szocpártnak vannak aranytartalékai a témában. Akkor, amikor minden egyes szavazat számíthat egy esetleges kisebbségi kormányzás esetében, szigorúan pragmatikusan nézve, bizony nagy luxusnak tűnhet két olyan permanensen inaktív (=nem szavazó) képviselő, mint Horn Gyula és Toller László. Bár első látásra a két képviselő helyzete szinte teljesen megegyezik (betegségük, ill. súlyos balesetük miatt akadályoztatva vannak az érdemi munkában, pártjuk pedig [kegyeletből, vagy ha rosszindulatúak vagyunk, az irántuk érzett anyagi felelősségtől vezettetve] nem akarja elvenni tőlük a mandátumot), valójában azonban épp ellenkező a helyzetük.

A egykori vattakabátos drótvágó ugyanis országos listáról került be a parlamentbe, így hát esetében tényleg csak a tisztelet (plusz a fentebb taglalt anyagiak) jöhet számba, amiért pártja nem szánja rá magát, hogy a 2006-os országos lista első mandátumhoz nem jutott személyével - ,aki persze aktív szavazót jelenthetne - pótolja.

Más a helyzet az egykori pécsi polgármesterrel. Ő ugyanis 2006-ban egyéni mandátumot szerzett, ami kétségtelenül tökösebb dolog, mint a szocia-lista elején lévőként szinte automatikusan bekerülni. Csakhogy az idők változandósága azt hozta magával, hogy manapság egy szegfűs színekben induló egyéni jelöltnek legalábbis nem egyértelműek a győzelmi esélyei, hogy nagyon-nagyon finoman fogalmazzak. Kevésbé finoman szólva: elég egyértelműek a vereség esélyei.

És itt jön az igazi politikai csapdahelyzet: mert ugyebár, ha egy párt következetes akar lenni, akkor a két nagyon hasonló helyzetben lévő képviselőt egyformán cseréli meg vagy tartja le, vagy a tiszteletre vagy a pártérdekre figyelve. Kérdés persze, mi a jobb: két hiányzó szavazat, vagy az egy szavazat ide-egy oda felállás.

És persze az is kérdés, hogy ma Magyarországon van-e egyáltalán következetesen cselekvő politikai párt.

Hitelesség és eredetiség a netes kultúrában (II.)

I.Hitelesség
2. Új tendenciák

Mindaz, amiről e cikkfolyam első részében szó volt, nagyjából olyan, már ma is látható tendenciákat jelez, amelyek merőben szokatlanok, és nemcsak az információ fogalmát, de talán épp magát a hitelességét is átértelmezik.

Ezúttal személyes példával kezdeném: egyszer egy tanítványom szorgalmas akarván lenni, behozott irodalomórára egy netről "leszedett" Móricz-életrajzot. Érdeklődve futottam végig, hogy milyen színvonalú, érdemes-e a faliújságra kitenni, a Köz elé bocsájtani. Megdöbbenve láttam, hogy a szöveg említi Móricznak egy olyan regényét, a "Rohanok" címűt, amelyről sohasem hallottam. Természetesen nem vagyok Móricz-szakértő, és a meglehetősen gazdag életműben bőven elfér egy-két kevésbé ismert regény is, de ez egyrészt a jelentősebbek közt kiemelve szerepelt, másrészt a címe sem volt "móriczos". Végülis aztán kiderült, hogy igazándiból a Rokonok-ról van szó, csak valahol hiba csúszott a folyamatba. (Legyünk jóindulatúak, és feltételezzük azt, hogy alighanem egy csúnya kézírással jegyzetelt papírról gépelt be egy másik személy egy életrajzot.) És itt vetődik fel kérdésként az egyszer már említett technikai fejlődés: ha bárki pillanatok alatt (bármilyen) információt tehet fel a netre, és - ahogy legtöbbször - elsődleges és egyetlen szempontunk, hogy az az általunk megadott keresőkérdésnek megfeleljen, akkor a (tudományos könyvkiadásnál adott) előzetes kontroll, és az elsajátított tudás hiányában hogy tudunk arról dönteni, hogy az információ helytálló-e, azaz egyszerűbben megfogalmazva: TÉNYLEG információ-e?

Valószínűleg nem kell különösebben kétségbeesnünk: a folyamat alighanem önszabályzó módon fog lezajlani. Ugyanúgy, ahogy a könyvkiadás esetében kialakultak a sztenderdek, hogy honnan érdemes tájékozódni, megbízható információkat beszerezni, és honnan nem; úgy ez meg fog történni az internetes források esetében is. (Azaz pl. senki nem keveri össze az Encyclopedia Britannicat a Júlia füzetes romantikus regénnyel.)
Jelen pillanatban a következő látszik: miután az infomáció közlésének csak technikai korlátja van (már persze bizonyos helyeken, mert pl. az olimpia házigazdájának országában cenzúrázzák a netet), ezért a hitelesség kérdése oly módon válik bonyolultabbá, hogy bármilyen kérdésben bárki megnyilvánulhat. Kérdés persze, hogy ezt előnyként vagy hátrányként kell-e megélnünk: hiszen a korlátlan nyitottság ennek az új kultúrának éppen a legújszerűbb, forradalmi vonása, amit kifogásolni akár maradi, elitista attitűd is lehet. Mindenesetre a "hagyományos" ismertetőjegyek itt már nem működnek: sem a kiadó, sem a szerző ismertsége, sem a könyv külleme nem ad útbaigazítást.

Érdekes módon úgy tűnik, hogy jelen pillanatban egy fordított arányosság határozza meg a megbízhatóság-kérdést. Ezt valahogy úgy lehetne egyszerűen leírni, hogy a világhálóról beszerzett információ annál megbízhatóbb, hitelesebb, minél kisebb részterületről van szó. Azaz értelemszerűen megbízhatóbb lesz az az információ, amelyet pl. a kvantumfizika tárgyában lelünk, mint mondjuk a mai magyar politikai-pártviszonyokra vonatkozó. (Még akkoris, ha jogos az a felvetés, hogy az első szigorúan véve tudományos részterület, míg a második a legkevésbé sem az. De ha belegondolunk, ez az állítás az azonos területekre - mondjuk a sport, hobbi vonatkozásra — is igaz: a foci pl. nyilván több embert érdekel — akik között szükségszerűen akad pár dilettáns is], mint pl. a gombfoci.) Más szavakkal ezt a helyzetet úgy is leírhatjuk, hogy a hitelesség garanciájául a kisebb, zárt (adott esetben virtuális) közösségek szolgálnak. Ezekbe egyrészt nehezebb a bejutás, hiszen a kisebb közösségek egyik alapvető építőeleme a "mindenki ismer mindenkit"-effektus; másrészt a speciálisabb területek értelemszerűen kevesebb érdeklődőt, de mindenekelőtt kevesebb szakembert kívánnak/vonzanak, ráadásul az utóbbiak képzési procedúrája bonyolultabb, hosszadalmasabb. (Ismét hangsúlyozni kell, hogy amit itt megpróbálok felvázolni, az csak egy pillanatnyilag érvényes modell. )

Mindazok, akik eddig figyelmesen olvastak, és még érteni is vélték, azt, amiről – reményeim szerint – szó volt, most jó stréber módjára jelentkezhetnek, és közbekotyoghatnak:

-De tankérem, hát pl. épp a Wikipédia nem így működik.

Igaz.

De vegyük észre, hogy mindazok a problémák, amelyek a Wikit és a hozzá hasonló "tömegek bölcsessége" elven működő netes fórumokat (akár még egy szó szoros értelmében vett fórumot is) érintik, éppen ebből származnak.

(folyt.köv.)