IéEB már megint

KIJEVI JÉRCEMELL
CSIRKEBECSINÁLT-LEVES <----

(megfejtés: alsó madárfogás)

Szakértői kormányt a hazának!

Most, amikor a nemzet- és hazaáruló Gyurcsány-kormány (másod)percei meg vannak számlálva, a Távlatosan és Felelősen Gondolkodó Igaz Magyar Hazafiaknak immár a jövőbe kell tekinteniük. A T. és F. G. I. M. H.-nak természetesen az is világos kell, hogy legyen, hogy bár a most mindjárt (2010-ben[?]) leköszönő nemzetvesztő kormánynál már csak jobb jöhet, de nemzetünk óriási erkölcsi és aprócska gazdasági válságából a kivezető utat csak egy igazán szakértő kormány vezetésével lelhetjük meg. Bár a T. és F. G. I. M. H. előtt az is nyilvánvaló, hogy ezen igazi szakértők (,akik — ezt tán mondani sem kell — gyökeresen különböznek az eddig regnáló kormány dilettánsaitól) milyen körből kell, hogy kikerüljenek, most a magunk szerény eszközeivel élve tennénk egy-két javaslatot, ezzel elősegítendő a kibontakozást. És persze szögezzük azt is le, hogy az alapos szakértelem, a nemzeti elkötelezettség, és az abból fakadó hivatástudat által fűtött munkabírás, valamint a feladatkörök átfedéséből adódó lehetőségek azt is indokolják, hogy egy személy akár több tárcát is vállaljon.

Nézzünk tehát egy kormánynévsort, és rövid indoklásokat az egyes jelöltek neve mellett!

Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter + Külügyminiszter — Toroczkai László: aligha képzelhető el a területfejlesztésben avatottabb szakember, az ő személye garancia arra, hogy a 19-ből hamarosan 64 (vár)megye legyen. Miután ez várhatóan némi akadékoskodással fog járni mások részéről, ezért indokolt a külügyi tárca ugyanabba a kézbe adása.

Oktatási és Kulturális Minisztérium — Tarlós István: mindnyájan emlékszünk, hogy eme jeles szakember milyen folyamatos, nem lankadó érdeklődést tanúsított a Sziget Fesztivál iránt évről évre, hogy a szemüvegesek iránt érzett olthatatlan szimpátiájáról már ne is beszéljünk!

Honvédelmi Miniszter + Titkosszolgálatokat Felügyelő Tárca Nélküli Miniszter — Budaházy György: aligha kell magyarázni a választást; aki azzal buzdítja a tömeget, hogy "Vezessen minket a kíváncsiság!", az igazi jó titokminiszter-anyag. A hon védelme pedig aligha lehetne jobb kezekben. Ha a fentebb emlegetett legendás munkabírás engedi, még egy tévéelnöki posztot is szívesen megszavaznánk.

Szociális és Munkaügyi Miniszter — Mikola István: ismét nincs szükség nagyon részletes indoklásra; a társadalom és az ifjúság problémái iránti érzékenység szinte predesztinálja a jelöltet erre a posztra; különösen hogy széles társadalmi támogatottságra is számíthat mind a szinglihordák, mind a tuctuczene-kedvelők részéről.

Gazdasági és Közlekedési Miniszter — Schmitt Pál: kell-e mondani, hogy aki ennyire ellene van mindenféle bojkottnak, annak a gazdasági tárca élén van a helye.

Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter — Satu: ki más volna az ideális jelölt, mint az, aki a Kossuth téren már bizonyította, mennyire tisztában van vele, mi minden károsíthatja, teheti tönkre a környezetet??!

Igazságügyi és Rendészeti Miniszter + Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter — Vona Gábor: a jelölt már bizonyította, hogy a Magyar Gárdával a háta mögött csodákra képes; a különben gyakran perpatvartól hangos bírósági folyosókon példás rendet tartottak, és Tatárszentgyörgyön bizonyította, hogy a vidék rendbetételére is képes. Természetesen élesen vissza kell utasítsuk azokat a magyarázatokat, amelyek összefüggést vélnek találni az adott tárca és a miniszterjelölt paraszti származása között.

Egészségügyi Miniszter — Orbán Viktor: túl azon, hogy a jelölt alapból bármilyen munkát képes ellátni a miniszterelnökségtől a középcsatári posztig, szintén mellette szól, hogy aligha van nála nagyobb ellensége a vizitdíjnak. Bostoni vizitjének díját - 32 millió forintot - sem volt hajlandó kifizetni.

Pénzügyminiszter — Rogán Antal: aki ekkora vehemenciával képes a belvárosi parkolási díjak behajtására, az az ország kasszáját is képes rendbe rántani. De tulajdonképpen bárki jó, aki alaposabban ismeri a Fidesz pillanatnyi anyagi helyzetét.

Hopp, most látom csak, a miniszterelnököt meg nem kihagytam?!

Nincs valakinek valami jó ötlete? Bár ilyen miniszteri gárdával bárki könnyen elboldogulhat...

"Holt" lelkek

A kisebbségi kormányzás kísértete járja be a Kárpát-medence tájait. (Azt azért jegyezzük meg, hogy de facto eddig – a '94-es szocialistákat kivéve – minden kormánypárt kisebbségben volt, azaz mandátumainak száma nem haladta meg az 50%-ot; az ilyesmi kezelésére találták ki a koalíciót.)

Ezzel kapcsolatosan valamelyik esti hírműsor hívta fel a figyelmet arra, hogy a szocpártnak vannak aranytartalékai a témában. Akkor, amikor minden egyes szavazat számíthat egy esetleges kisebbségi kormányzás esetében, szigorúan pragmatikusan nézve, bizony nagy luxusnak tűnhet két olyan permanensen inaktív (=nem szavazó) képviselő, mint Horn Gyula és Toller László. Bár első látásra a két képviselő helyzete szinte teljesen megegyezik (betegségük, ill. súlyos balesetük miatt akadályoztatva vannak az érdemi munkában, pártjuk pedig [kegyeletből, vagy ha rosszindulatúak vagyunk, az irántuk érzett anyagi felelősségtől vezettetve] nem akarja elvenni tőlük a mandátumot), valójában azonban épp ellenkező a helyzetük.

A egykori vattakabátos drótvágó ugyanis országos listáról került be a parlamentbe, így hát esetében tényleg csak a tisztelet (plusz a fentebb taglalt anyagiak) jöhet számba, amiért pártja nem szánja rá magát, hogy a 2006-os országos lista első mandátumhoz nem jutott személyével - ,aki persze aktív szavazót jelenthetne - pótolja.

Más a helyzet az egykori pécsi polgármesterrel. Ő ugyanis 2006-ban egyéni mandátumot szerzett, ami kétségtelenül tökösebb dolog, mint a szocia-lista elején lévőként szinte automatikusan bekerülni. Csakhogy az idők változandósága azt hozta magával, hogy manapság egy szegfűs színekben induló egyéni jelöltnek legalábbis nem egyértelműek a győzelmi esélyei, hogy nagyon-nagyon finoman fogalmazzak. Kevésbé finoman szólva: elég egyértelműek a vereség esélyei.

És itt jön az igazi politikai csapdahelyzet: mert ugyebár, ha egy párt következetes akar lenni, akkor a két nagyon hasonló helyzetben lévő képviselőt egyformán cseréli meg vagy tartja le, vagy a tiszteletre vagy a pártérdekre figyelve. Kérdés persze, mi a jobb: két hiányzó szavazat, vagy az egy szavazat ide-egy oda felállás.

És persze az is kérdés, hogy ma Magyarországon van-e egyáltalán következetesen cselekvő politikai párt.

Hitelesség és eredetiség a netes kultúrában (II.)

I.Hitelesség
2. Új tendenciák

Mindaz, amiről e cikkfolyam első részében szó volt, nagyjából olyan, már ma is látható tendenciákat jelez, amelyek merőben szokatlanok, és nemcsak az információ fogalmát, de talán épp magát a hitelességét is átértelmezik.

Ezúttal személyes példával kezdeném: egyszer egy tanítványom szorgalmas akarván lenni, behozott irodalomórára egy netről "leszedett" Móricz-életrajzot. Érdeklődve futottam végig, hogy milyen színvonalú, érdemes-e a faliújságra kitenni, a Köz elé bocsájtani. Megdöbbenve láttam, hogy a szöveg említi Móricznak egy olyan regényét, a "Rohanok" címűt, amelyről sohasem hallottam. Természetesen nem vagyok Móricz-szakértő, és a meglehetősen gazdag életműben bőven elfér egy-két kevésbé ismert regény is, de ez egyrészt a jelentősebbek közt kiemelve szerepelt, másrészt a címe sem volt "móriczos". Végülis aztán kiderült, hogy igazándiból a Rokonok-ról van szó, csak valahol hiba csúszott a folyamatba. (Legyünk jóindulatúak, és feltételezzük azt, hogy alighanem egy csúnya kézírással jegyzetelt papírról gépelt be egy másik személy egy életrajzot.) És itt vetődik fel kérdésként az egyszer már említett technikai fejlődés: ha bárki pillanatok alatt (bármilyen) információt tehet fel a netre, és - ahogy legtöbbször - elsődleges és egyetlen szempontunk, hogy az az általunk megadott keresőkérdésnek megfeleljen, akkor a (tudományos könyvkiadásnál adott) előzetes kontroll, és az elsajátított tudás hiányában hogy tudunk arról dönteni, hogy az információ helytálló-e, azaz egyszerűbben megfogalmazva: TÉNYLEG információ-e?

Valószínűleg nem kell különösebben kétségbeesnünk: a folyamat alighanem önszabályzó módon fog lezajlani. Ugyanúgy, ahogy a könyvkiadás esetében kialakultak a sztenderdek, hogy honnan érdemes tájékozódni, megbízható információkat beszerezni, és honnan nem; úgy ez meg fog történni az internetes források esetében is. (Azaz pl. senki nem keveri össze az Encyclopedia Britannicat a Júlia füzetes romantikus regénnyel.)
Jelen pillanatban a következő látszik: miután az infomáció közlésének csak technikai korlátja van (már persze bizonyos helyeken, mert pl. az olimpia házigazdájának országában cenzúrázzák a netet), ezért a hitelesség kérdése oly módon válik bonyolultabbá, hogy bármilyen kérdésben bárki megnyilvánulhat. Kérdés persze, hogy ezt előnyként vagy hátrányként kell-e megélnünk: hiszen a korlátlan nyitottság ennek az új kultúrának éppen a legújszerűbb, forradalmi vonása, amit kifogásolni akár maradi, elitista attitűd is lehet. Mindenesetre a "hagyományos" ismertetőjegyek itt már nem működnek: sem a kiadó, sem a szerző ismertsége, sem a könyv külleme nem ad útbaigazítást.

Érdekes módon úgy tűnik, hogy jelen pillanatban egy fordított arányosság határozza meg a megbízhatóság-kérdést. Ezt valahogy úgy lehetne egyszerűen leírni, hogy a világhálóról beszerzett információ annál megbízhatóbb, hitelesebb, minél kisebb részterületről van szó. Azaz értelemszerűen megbízhatóbb lesz az az információ, amelyet pl. a kvantumfizika tárgyában lelünk, mint mondjuk a mai magyar politikai-pártviszonyokra vonatkozó. (Még akkoris, ha jogos az a felvetés, hogy az első szigorúan véve tudományos részterület, míg a második a legkevésbé sem az. De ha belegondolunk, ez az állítás az azonos területekre - mondjuk a sport, hobbi vonatkozásra — is igaz: a foci pl. nyilván több embert érdekel — akik között szükségszerűen akad pár dilettáns is], mint pl. a gombfoci.) Más szavakkal ezt a helyzetet úgy is leírhatjuk, hogy a hitelesség garanciájául a kisebb, zárt (adott esetben virtuális) közösségek szolgálnak. Ezekbe egyrészt nehezebb a bejutás, hiszen a kisebb közösségek egyik alapvető építőeleme a "mindenki ismer mindenkit"-effektus; másrészt a speciálisabb területek értelemszerűen kevesebb érdeklődőt, de mindenekelőtt kevesebb szakembert kívánnak/vonzanak, ráadásul az utóbbiak képzési procedúrája bonyolultabb, hosszadalmasabb. (Ismét hangsúlyozni kell, hogy amit itt megpróbálok felvázolni, az csak egy pillanatnyilag érvényes modell. )

Mindazok, akik eddig figyelmesen olvastak, és még érteni is vélték, azt, amiről – reményeim szerint – szó volt, most jó stréber módjára jelentkezhetnek, és közbekotyoghatnak:

-De tankérem, hát pl. épp a Wikipédia nem így működik.

Igaz.

De vegyük észre, hogy mindazok a problémák, amelyek a Wikit és a hozzá hasonló "tömegek bölcsessége" elven működő netes fórumokat (akár még egy szó szoros értelmében vett fórumot is) érintik, éppen ebből származnak.

(folyt.köv.)

Pont és ellenpont

OV államférfi,... bocsánat, javítok: politikus elég érdekeseket bírt nyilatkozni pártja, a radikálisan liberális... bocsánat, javítok: ortodox konzervatív-populista Fidesz 20. születésnapján. A sok - a kedélyes-vicces születésnapi hangulatot idéző - állítás közül csak egyet ragadnék ki (bár mindegyik alkalmas zsebben tartott összecsukható kés távkapcsolójának vagy borotválkozás előtti arcszesznek [gy.k.: kinyílik tőle a bicska a zsebben, minden szőrszálad égnek áll tőle]). Azt mondja a kedélyes egykori pártalapító, hogy (többek között, persze) azért kell előrehozott választásokat tartani, mert komoly válságjelenségként megromlott a közbiztonság (példák felsorolva). Általában jó a fantáziám, de most teljesíthetetlen feladat elé kerültem: megpróbáltam elképzelni azt a bűnözőt, aki AZÉRT megy el lopni, rabolni, horribile dictu, a legsúlyosabb bűnt (kivéve a hazaárulást:)) elkövetve gyilkolni, mert pillanatnyilag az Mszp-Szdsz koalíció adja-alkotja a Magyar Köztársaság kormányát. De aztán rájöttem, mégiscsak van ilyen ember: bérgyilkosnak hívják.

***

Az ellenzéket ért fenyegetések kapcsán megnyilvánult GyF politikus is. Elhűlve olvastam, mit mondott, és kénytelen vagyok ezúttal a Fidesszel egyetérteni: ez az ember nem való a magyar politikába. Kedves Ferenc, olyant mondani, hogy "szolidaritásáról biztosítja az ellenzék politikusait", meg hogy utasítja az illetékes szerveket a "demokratikus rendszer alapértékeinek fokozottabb védelmére"? Az alatt a jó pár év alatt, mióta a magyar politikában ügyködik annyit nem sikerült ellesnie az ellenzéktől, hogy ilyenkor a másik térfél felé mutogatva "jobboldali provokáció"-ról kell minél hangosabban kiabálni???

Szégyellje magát, pár percig kénytelen voltam azt érezni, hogy Európában élek....

Hitelesség és eredetiség a netes kultúrában (I.)

I. Hitelesség

1. Bevezető, történeti áttekintő

Két, egymásnak némileg ellentmondó linkkel kezdeném ezt a cikket, amelyek rávilágítanak arra az ellentmondásra, amely manapság az interneten fellelhető információk megítélésével kapcsolatos. Az egyik szerint a netes információ hitelessége olyannyira vitathatatlan, hogy már bírósági ügyekben is felhasználják bizonyítékként, sőt akár perdöntő információként. A másik cikk - szándékosan - ugyanarról az internetes lexikonról szól, mint az előző, csak éppen ellenkező előjellel: azt tárgyalja, hogy az előbbi cikk által oly megbizhatónak tekintett Wikipédia, nemcsak hogy éppenséggel valótlanságok gazdag tárháza is lehet, hanem adott esetben még akár az állandóság is hiányozhat belőle: sosem tudhatjuk, hogy amikor használjuk, melyik elfogult nézőpont bukkan épp elénk. (Kiegészítésként egy érdekes új fejlemény: a Wikipédiát már a bulvár is megpróbálja manipulálni saját céljainak megfelelően. Részletesen erről itt.)
Könnyen belátható, hogy itt első szinten felfogásbeli kérdésről van szó. Közelíthetünk a nethez, és benne a Wikihez úgy is, mint a bölcsesség forrásához, hiszen szinte végtelen számú ember tapasztalata gyűlik itt össze, az alakítja és gyarapítja az itt felhalmozott tudást. De ugyanilyen joggal úgy is megközelíthetjük a kérdést, hogy bárki bármilyen szándékkal - rosszal is akár (vagy azzal elsősorban ) - alakíthatja ezt az információs forrást, így az tulajdonképpen sosincs teljes "biztonságban", azaz másképp megfogalmazva: sosem tekinthető teljesen egzaktnak, hitelesnek. Másrészt filozófiai pátosszal közelítve a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy végülis az ember eredendően jó vagy rossz mivoltának problémája bukkan elő itt: a rendelkezésünkre álló szinte végtelen információs forrást a "jó" (=hiteles) vagy a "rossz" (=hamis) információ terjesztésére használja-e elsősorban "ez őrült sár, ez istenarcú lény". (Persze az is megérne, ha nem is egy misét, de legalábbis egy külön bejegyzést, hogy okvetlenül a hiteles információ e a jó, vagy a helyzet ennél azért némileg árnyaltabb, mint ahogy azt Örkény klasszikus egypercesében is sejteti.)
Igazából persze az alapkérdés az, hogy miért van az, hogy két egymásnak ennyire homlokegyenest ellentmondó állítás is "igaz" lehet, egymás mellett, egyszerre. Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, tegyünk egy kis utazást visszafelé az időben, a kultúr(a)történetben! Közhely, hogy a nyomtatás feltalálása igazából két lépcsőben okozott kulturális földindulást. Először a Gutenberg találmányát közvetlenül követő évtizedekben, amikor az addig kézzel másolt, nagy értékű könyvek, a tudomány, a műveltség korabeli forrásai nagy számban reprodukálhatóak és a korábbiakhoz képest tömegesen elérhetőek lettek. Az igazi nagy változást azonban az írás-olvasás tudás tömegessé válása hozta, különösen a tankötelezettség bevezetése nyomán. Ez soha addig soha nemlátott méretű olvasóközönség megjelenését hozta magával, amely közönség azonban nem annyira tudományos-művészeti igényességével volt leírható, hanem sokkal inkább "mindenevő" mivoltával (,ami szinte magától kitermelte a ponyvát, pletykairodalmat, később pedig a bulvárt). Azaz kissé másképp fogalmazva: átalakította a könyv funkcióját: az addig szinte kizárólagosan a tudomány és a magas művészet hordozójából egy sokkal populárisabb kultúra közegévé (is) vált a nyomtatott szó. Ezt kiválóan illusztrálja egyik kedvenc témába vágó idézetem Zola Patkányfogójából. A III. Napóleon iránt feltétel nélkül rajongó rendőr megdöbbentő hírekkel szembesül benne:

"- Mondja csak, Badingue, látta már ezt? - kérdezte Lantier.
S a rendőr orra alá dugott egy metszetekkel díszített könyvecskét, melyet Brüsszelben nyomtattak: III. Napóleon szerelmei volt a címe. Többek között el volt benne mondva, hogyan ejtette meg a császár egy szakácsának tizenhárom éves kislányát; és a kép mutatta, hogy III. Napóleon, csupán a Becsületrend nagykeresztjével a nyakában, pucéran üldöz egy kis csitrit, aki riadtan menekül kéjsóvársága elől.
- Ez az! - kiáltott fel Boche, kinek alattomos, kéjvágyó természetét felbirizgálta a kép. - Ebbiza gyakran megesik!
Poissonnak a megdöbbenéstől elakadt a szava; _semmit sem tudott felhozni császára ment­ségére. Nyomtatásban áll, nem lehet letagadni_. De hogy Lantier csúfondárosan még közelebb tolta a könyvet, a rendőr kaszált egyet a karjával, és így kiáltott:
- Hát aztán! Ez is az ember természetében van, nem igaz?"
(Emilé Zola: A Patkányfogó [ford.: Antal László] -kiemelés tőlem)

A fentieket azért is nagyon találónak gondolom, mert rávilágítanak arra is, hogy bár a nyomtatott termékek körébe nagyon sok kétes hitelű iromány is besorolódott, mégis nagyon sokáig - sőt, szinte mind a mai napig - megmaradt a nyomtatott szövegeket körüllengő sajátos misztérium: egyfajta magasabb minőséget, nagyobb hitelességet, megbízhatóságot társítunk hozzájuk. (Az oly sokat emlegetett bulvár ezt vastagon ki is használja...)

Amikor "hitelesség"-ről beszélünk, akkor igazából azt a felvilágosodás korában elterjedt eszményt követjük, amelyik a valóság megismerését egyfajta pozitív folyamat kovászának tartotta, mely az ember jóra való hajlamával társulva hozzájárulhat a világ jobbá válásához, tökéletesedéséhez. Ez a meggyőződés a fentebbivel társulva szinte teljesen egészében áthatotta nemcsak a kultúracsinálók, hanem a kultúrafogyasztók táborát is egészen a közvetlen közelmúltig. Ez a közvélekedés pont a kultúra "csinálóinak" oldaláról látszik manapság fellazulni: a könyv, a nyomtatott sajtótermék előállítását kísérő hosszas technikai lánc (,amely eleinte szükségszerűen tartalmazott kontrollelemeket is, később ez fellazulván, inkább már csak formálissá vált [sokan hiányolják manapság a korrektorokat, lektorokat]) egy- két gombnyomásnyi folyamattá vált, amelyhez még technikai képzettség sem okvetlenül szükségeltetik.

Ugyanakkor a netes információ hitelességét érdekes módon az a tény is aláássa, hogy kezd egyeduralkodóvá válni, szinte teljes egészében kiszorította a hagyományos, nyomtatott információhordozókat: azaz a netről származó információ ma már csak a netről ellenőrizhető – legalábbis a nagy többség számára. (Természetesen itt most ne térjünk ki azokra az előnyökre, amelyek mondjuk a hosszú évek alatt elsajátítható/elsajátítandó tudás, és a pillanat alatt kereshető információ összehasonlítása során az utóbbi javára mutatkoznak.)

(folyt.köv.)

Feltámadott, avagy a bosnyák buszsofőr kalandjai a magyar médiával

A magyar zarándokbusz sajnálatos tragédiája árnyékában elsikkadni látszik az óriási szenzáció: egy ember feltámadt a halálból, majd ismét távozott közülünk!!

Mindez persze egyszer már sikerült valakinek, és ráadásul éppen ugyanígy húsvét környékén, csak neki kicsit hosszabb időintervallumra volt ehhez szüksége. Míg a názáreti ács (szintén egy egyszerű kétkezi munkás, mint az autóbuszsofőr is!) fiának mindez azonban három+50 napjába került, addig a névtelen bosnyák sofőrnek mindössze alig több, mint fél napjába.

Mert nézzük csak, mi történt! A fent idézett hírt tegnap késő délután hallottam először tévés híradóban. Itt szegény bosnyák sofőr halottként szerepelt. Állapotában azonban estére gyökeres, sőt az adott helyzetet, kiindulási állapotot tekintve mondhatni ugrásszerű javulás következett be. Az esti híradók szerint ugyanis már életben volt (igaz, kómában). Eme csodás, Lázárt és magát Jézust idéző feltámadás azonban nem bizonyult tartósnak: a ma reggeli híradások szerint a helyi busz vezetője már ismét halott volt.

Nos, le kell vonjuk a következtetést, hogy 2008 húsvétján, (nem messze egyébként a legendás Medjugorjétól) ismét eljött közénk a Messiás, és így örömmel várhatjuk a Mennyek országának eljövetelét a földre.

Vagy esetleg azt, hogy a kereskedelmi tévék hírszolgáltatásának színvonala legalább egy apró javulást elér.

Valljuk be, ez utóbbi volna a nagyobb csoda....