 |
| inda (motor)house (az indafoto.hu képe) |
Üdvözlöm, Magyar úr! Hát, kész lett a szekér, legalábbis nagyjából, mert ahogy mi itt a Narancs és Keresztnél a fiúkkal mondjuk: "Kész autó nincs, csak javított!" Hehe. Szóval, kedves kuncsaft, először is köszönjük, hogy minket tisztelt meg a bizalmával. Említette, hogy a négy meg a nyolc évvel ezelőtti általános műszaki felülvizsgálattal a Szegfű és Társai céget bízta meg, de nagyon elégedetlen volt a munkájukkal, csupa nyugatinak látszó, de valójában itthon utángyártott kacatot szereltek be az autójába.
Nahát kérem, ez a Narancs és Keresztnél nem fordulhat elő! Mi az évezredes kézműipari tapasztalattal bíró Kelet piacairól érkező darabokkal dolgozunk. Ja, nem, hát nem éppen japán alkatrészekre gondoltam, hanem inkább kínaiakra meg arabokra. Igen, az igaz, hogy náluk talán nincsenek olyan nagyon nagy hagyományai az autógyártásnak, de egyrészt ugye velük tudtunk megegyezni egy elég előnyös barterben, másrészt meg az az autó, amit tőlünk most visszakap, nem is vág egybe a hagyományos, ortodox módon értelmezett autófogalommal. Jaj, Magyar úr, hogy maga milyen kíváncsi!! Igazság szerint nem kéne válaszolnom, hiszen mi köze magának, a megbízó ügyfélnek ahhoz, hogy mi milyen csereüzletek révén jutunk az alkatrészekhez, amelyeket a kocsijába építünk; de Ön annyira szimpatikus, hát végtelen jóságomban elárulom: az alkatrészekért cserében mi a mellékhelyiségben elhasznált papírokat szállítjuk ki nekik. Persze ezeket nem lehet mondjuk "seggpapír"-ként kiszállítani, az mégis bántaná még ezeknek az érzékenységét is. Szerencsére, nekem van egy olyan testrészem, amelyiken majdnem olyan mély vágás van középen, mint a hátsómon, ezért ezeket a szart érő (hihihi!) papírokat állampapír néven exportáljuk.
Na de inkább lássuk a verdát, igaza van! Rosszul van a kedves megrendelő? Mintha kissé elsápadt volna, Magyar úr... Jaa, a lámpák? Mondhatnám, ez cégünk ajándéka: grátisz az összeset kicseréltük narancssárga színűre! Végül is ez a Narancs és Kereszt cégszíne, persze, hogy mindennek narancsszínűnek kell lennie. Igen, a fényszóró is, így legalább mindent narancsban lát majd, ami még a kocsi előtt van. Mi az, hogy a féklámpa az vörös? Ne haragudjon, Magyar úr, nem gondoltam volna, hogy ennyire beszűkült: lehet, hogy a Szegfű és Társai ezt hitették el Önnel, de legyen kissé rugalmasabb, nyitottabb az újra! Hiszen említettem, hogy mi egy teljesen új kocsit építettünk Önnek. Arról nem is beszélve, hogy ez a kocsi eleve nem fog fékezni, hiszen egyre csak gyorsabban halad majd. A kerekek? Mi van velük? Nem értem a hüledezését, hiszen — mert bár az átépítés időszakában felvetődött, hogy jelen körülmények közt ennyi már luxus, elég volna a három is — megvan mind a négy kerék, ugyanis a fiúk közül senkinek nem volt szüksége plusz abroncsra. Ja, hogy az elhelyezésük? Nézze, Magyar úr, lássa be, ideje volt végre megszüntetni azt az állapotot, amikor elöl-hátul, jobb- és baloldalt szerteszéjjel az ember bárhol kerékbe botolhatott! Ezzel, hogy szorosan egymás mögé, egy sorba rendeztük mind a négyet (azt, remélem, nem kell külön indokolni, hogy miért a jobb oldalra!), egyrészt rendet teremtettünk, másrészt, mivel a következő kerekek már az első abroncs által kitaposott nyomban haladnak majd, így sokkal kevésbé fognak kopni. Igen, kedves vevő, ha a hagyományos, ortodox logika szerint nézzük a dolgot, kétségtelenül úgy tűnhet, hogy Önnek van igaza: az autó így haladás közben féloldalra fog dőlni. De kérem, ne nyugtalankodjon, és főképpen próbáljon már megszabadulni ezektől a rossz beidegződésektől! Egész pontosan kigondoltuk mi ezt: ahogy az autója majd egyre gyorsuló mozgást fog végezni, a centrifugális erő megemeli a jármű oldalát, így a súrlódás csökken, ettől a verda még nagyobb gyorsulásra lesz képes, aminek az ereje pedig akár a vízszintesig is emelheti, egyensúlyba juttathatja a most látszatra féloldalas kocsit. Sőt, Gyuri kollégám azt mondja, hogy ő azt is el tudja képzelni, hogy egy ilyen építésű kocsi szerencsés körülmények közt akár repülni is képes.
Jaj, uram, hogy maga mindig akadékoskodik, nem volt még ilyen fafejű vevőnk, már ne is haragudjon! Hogyhogy mitől lesz képes a gép kezdetben egyre gyorsuló mozgásra, amikor fél oldala még a földet szántja? Hát ettől, ni! Igen, pontosan, jól látja, uram: ezek itt a csomagtérben pedálok. Na, nem, csomagnak nem kell hely, ebben az új autóban semmi szükség fölösleges ballasztra. Arról meg nem is beszélve, hogy aki utazni akar, élvezni a közös száguldás mámorát, az hozzon ezért áldozatot, dolgozzon meg az utazás élvezetéért, ne csak üljön és lógassa a lábát. Azt pedig nem is tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentőségű átalakítás, hogy az utasok a csomagtartóba kerülvén, sokkal több hely marad a Vezetőnek, sokkal kényelmesebb körülmények közt birkózhat meg a kormányzás nehéz és felelősségteljes, embert próbáló munkájával.
Hogy mi az a kis nyílás ott a kormányoszlopon? Nem, nem találta el, nem CD-lejátszót építettünk be! Ez nemcsak a mai nehéz helyzetben volna felháborítóan indokolatlan, de ráadásul cégünk puritán filozófiájával sem egyeztethető össze. Szóval kérem, az ottan egy bankkártya-leolvasó terminál, amelyik egyenesen cégünk számlájával áll összeköttetésben. Így aztán, ha az autó használata közben gázt szeretne adni, fékezne, lehúzná vagy esetleg feltekerné az ablakot stb., akkor rögtön utalhatja a gázadási vagy fékezési adót, esetleg az ablaklehúzási vagy feltekerési illetéket és persze a satöbbit. Így aztán nem kell a Szegfű-féle szokott bürokratikus ügymenetet kivárni, egyből élvezheti ezeket a szolgáltatásokat. Hát persze, hogy pénzért, mégis mit gondolt a kedves ügyfél, majd beül a saját autójába, és ingyen autókázik, mintha potyautas volna? Az utazást meg kell fizetni, kérem! És ha útközben esetleg észrevesszük, hogy új, rejtett költségek merülnek fel — amire egy ilyen gyors, másfél éves átvizsgálás után nagyon komoly esély van —, a kártyaolvasó akkor is mindig a rendelkezésére fog állni, hogy utaljon nekünk.
Hát, sejtettük, hogy eleinte kissé nehezebben fog megbarátkozni azokkal az újításokkal, amelyeket a kocsiján eszközöltünk, de ilyen fajta merev ellenkezésre nem számítottunk. Ne haragudjon, Ön hozta hozzánk az autót, és ha jól emlékszem, még saját maga mesélte, hogy a felesége és a középső csoportos kisfia — szóval a család három tagjából ketten — miránk voksoltak, mikor ez a kérdés felvetődött. Nem értenek az autóhoz? Ne haragudjon, ez milyen érv? Tagjai a családnak, vagy sem? Na ugye. Hogy ezzel jelentősen csökkent a járműve értéke? Magyar úr, ne dőljön be a piac felületes, elkapkodott ítéletének, ami a nyugati autógyártók által diktált trendeken alapszik! Lehet, hogy most pillanatnyilag még nincs jó ára a nálunk átalakított sajátos magyar autónak, de amikor majd öt-tíz, maximum húsz év múlva látni fogják, hogy ezzel milyen szélsebesen lehet haladni, akkor majd bezzeg mindenki ilyet akar venni és gyártani! Higgye el, akkor nagyon is jó ára lesz ennek a gépnek, különösen, mert ez volt ebből a típusból a legelső, a minta! Micsoda, hogy Ön nem húsz év múlva akar majd túladni ezen a gépen?? Nem értem a türelmetlenségét... azt meg különösen nem, hogy miért van így kikelve magából... Bocsánat, ha ennyire artikulálatlanul kiabál, akkor nem értem, mit mond! Ja, hogy a következő műszaki vizsgára biztos, hogy a Szegfű és Társához viszi megint a kocsit? Vagy ide a jobbik szomszédban lévő szervizbe? Vagy akárhová máshová, csak nem hozzánk? Hát, nézze, uram, ha Ön jobban hisz a saját szemének, mint nekem, a szakembernek, akkor Önt nyilván megtévesztették. De mindazonáltal kötelességem figyelmeztetni, hogy a megbízási szerződést mi úgy értelmezzük, hogy Ön aláírt egy legalább négy átvizsgálási ciklusra szóló hűségnyilatkozatot is, aminek a felmondása súlyos következményekkel jár. Ja, és csak szólok, hogy a szervizkönyvet kicsit átalakítottuk: a kétharmadát mint elavult lomot kidobtuk, de hogy ne legyen karcsúbb, feltöltöttük közeli jóbarátaink múltbeli autós-motoros kalandjainak leírásával. Aztán arab barátainkkal lefordíttattuk kínaira, kínai barátainkkal vissza magyarra, azt a legkisebb lányom átírta rovásírásra, és ezt az egészet bezártuk egy időzáras titánkapszulába, amelyik legközelebb 80 év múlva nyitható, már ha megtalálja, hova ástuk el. Na ezzel kezdjenek valamit a Szegfűék, ha bírnak!
Magyar úr, hova rohan? Mi az, hogy akkor inkább itt hagyja a kocsit, mert ilyenre nincs szüksége?! Hát az érzelmi kapcsolódás? A szülei is ezzel autóztak...! Ehh... hát ez elrohant...
Nem baj, fiúk, szóljatok oda a roncstelepre, hogy volna egy kis átadó árunk, megszámítjuk barátilag, kilós áron!
Jaj, uram, hogy maga mindig akadékoskodik, nem volt még ilyen fafejű vevőnk, már ne is haragudjon! Hogyhogy mitől lesz képes a gép kezdetben egyre gyorsuló mozgásra, amikor fél oldala még a földet szántja? Hát ettől, ni! Igen, pontosan, jól látja, uram: ezek itt a csomagtérben pedálok. Na, nem, csomagnak nem kell hely, ebben az új autóban semmi szükség fölösleges ballasztra. Arról meg nem is beszélve, hogy aki utazni akar, élvezni a közös száguldás mámorát, az hozzon ezért áldozatot, dolgozzon meg az utazás élvezetéért, ne csak üljön és lógassa a lábát. Azt pedig nem is tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentőségű átalakítás, hogy az utasok a csomagtartóba kerülvén, sokkal több hely marad a Vezetőnek, sokkal kényelmesebb körülmények közt birkózhat meg a kormányzás nehéz és felelősségteljes, embert próbáló munkájával.
Hogy mi az a kis nyílás ott a kormányoszlopon? Nem, nem találta el, nem CD-lejátszót építettünk be! Ez nemcsak a mai nehéz helyzetben volna felháborítóan indokolatlan, de ráadásul cégünk puritán filozófiájával sem egyeztethető össze. Szóval kérem, az ottan egy bankkártya-leolvasó terminál, amelyik egyenesen cégünk számlájával áll összeköttetésben. Így aztán, ha az autó használata közben gázt szeretne adni, fékezne, lehúzná vagy esetleg feltekerné az ablakot stb., akkor rögtön utalhatja a gázadási vagy fékezési adót, esetleg az ablaklehúzási vagy feltekerési illetéket és persze a satöbbit. Így aztán nem kell a Szegfű-féle szokott bürokratikus ügymenetet kivárni, egyből élvezheti ezeket a szolgáltatásokat. Hát persze, hogy pénzért, mégis mit gondolt a kedves ügyfél, majd beül a saját autójába, és ingyen autókázik, mintha potyautas volna? Az utazást meg kell fizetni, kérem! És ha útközben esetleg észrevesszük, hogy új, rejtett költségek merülnek fel — amire egy ilyen gyors, másfél éves átvizsgálás után nagyon komoly esély van —, a kártyaolvasó akkor is mindig a rendelkezésére fog állni, hogy utaljon nekünk.
Hát, sejtettük, hogy eleinte kissé nehezebben fog megbarátkozni azokkal az újításokkal, amelyeket a kocsiján eszközöltünk, de ilyen fajta merev ellenkezésre nem számítottunk. Ne haragudjon, Ön hozta hozzánk az autót, és ha jól emlékszem, még saját maga mesélte, hogy a felesége és a középső csoportos kisfia — szóval a család három tagjából ketten — miránk voksoltak, mikor ez a kérdés felvetődött. Nem értenek az autóhoz? Ne haragudjon, ez milyen érv? Tagjai a családnak, vagy sem? Na ugye. Hogy ezzel jelentősen csökkent a járműve értéke? Magyar úr, ne dőljön be a piac felületes, elkapkodott ítéletének, ami a nyugati autógyártók által diktált trendeken alapszik! Lehet, hogy most pillanatnyilag még nincs jó ára a nálunk átalakított sajátos magyar autónak, de amikor majd öt-tíz, maximum húsz év múlva látni fogják, hogy ezzel milyen szélsebesen lehet haladni, akkor majd bezzeg mindenki ilyet akar venni és gyártani! Higgye el, akkor nagyon is jó ára lesz ennek a gépnek, különösen, mert ez volt ebből a típusból a legelső, a minta! Micsoda, hogy Ön nem húsz év múlva akar majd túladni ezen a gépen?? Nem értem a türelmetlenségét... azt meg különösen nem, hogy miért van így kikelve magából... Bocsánat, ha ennyire artikulálatlanul kiabál, akkor nem értem, mit mond! Ja, hogy a következő műszaki vizsgára biztos, hogy a Szegfű és Társához viszi megint a kocsit? Vagy ide a jobbik szomszédban lévő szervizbe? Vagy akárhová máshová, csak nem hozzánk? Hát, nézze, uram, ha Ön jobban hisz a saját szemének, mint nekem, a szakembernek, akkor Önt nyilván megtévesztették. De mindazonáltal kötelességem figyelmeztetni, hogy a megbízási szerződést mi úgy értelmezzük, hogy Ön aláírt egy legalább négy átvizsgálási ciklusra szóló hűségnyilatkozatot is, aminek a felmondása súlyos következményekkel jár. Ja, és csak szólok, hogy a szervizkönyvet kicsit átalakítottuk: a kétharmadát mint elavult lomot kidobtuk, de hogy ne legyen karcsúbb, feltöltöttük közeli jóbarátaink múltbeli autós-motoros kalandjainak leírásával. Aztán arab barátainkkal lefordíttattuk kínaira, kínai barátainkkal vissza magyarra, azt a legkisebb lányom átírta rovásírásra, és ezt az egészet bezártuk egy időzáras titánkapszulába, amelyik legközelebb 80 év múlva nyitható, már ha megtalálja, hova ástuk el. Na ezzel kezdjenek valamit a Szegfűék, ha bírnak!
Magyar úr, hova rohan? Mi az, hogy akkor inkább itt hagyja a kocsit, mert ilyenre nincs szüksége?! Hát az érzelmi kapcsolódás? A szülei is ezzel autóztak...! Ehh... hát ez elrohant...
Nem baj, fiúk, szóljatok oda a roncstelepre, hogy volna egy kis átadó árunk, megszámítjuk barátilag, kilós áron!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése