Most, hogy a Nap is - nyilván olvasván az oxigénpalack nélküli csúcstámadási kísérlet sikeréről - másképp süt, ideje szembenéznünk azzal, hogy milyen is lesz a maga teljességében az az új világ, amely tulajdonképpen már el is kezdődött. Nos, miközben egyik kezünkbe botot ragadva, megpróbáljuk távol tartani a telekhatártól a túl jó szimatú kutyákat, akik észlelték, hogy immár a kerítés is kolbászból van, addig másik kezünkbe plajbászt ragadván készítsünk egy rövidke listát arról, hogy mi lesz ezentúl más, mit fogunk másképp látni és megélni!
Hát először is nyilván nem lesznek seholsem kordonok, amelyek eddig oly nagymértékben korlátozták a Zemberek személyi szabadságát, hogy ahhoz képest még a legelvadultabb afrikai vagy dél-amerikai diktatúrák is a szabad(os)ság fellegvárának tűntek. De ha valamilyen okból véletlenül mégiscsak lesznek kordonok (rossz beidegződések, rendőri, vagy pl. koncert/futballmeccs - rendezői önkényeskedések miatt), akkor azokat nemcsak, hogy szabad lesz lebontani, hanem ez kifejezetten dicséretre méltó demokratikus kötelezettségteljesítésnek számít majd, ahogy az annak idején már kiderült.
Aztán végre emelt fővel lehet politikusok és más közéleti szereplők (pl. bírák, ügyészek, újságírók) privát adatait alig félreérthető buzdítások kíséretében közzétenni, és ezzel szoros összefüggésben az elmúlt években meghonosodott népszokásnak megfelelően Molotov-koktélt hajigálni otthonaikra. (Megbízható források szerint a 2020-as Budapesti Olimpián rendezői jogunknál fogva a Molotovkoktél-hajítás felvételét fogjuk javasolni az olimpiai műsorba, márcsak azért is, mert mind egyéniben, mind csapatban szinte biztos a magyar arany e tradicionális nemzeti sportunkban.)
Természetesen ugyanennyire üdvös és a demokrácia szempontjából építő jellegű cselekedetnek fog számítani ugyanezen közszereplők halálát kívánni, vagy meggyilkolásukra buzdítani, esetleg ugyanezt bizonyos etnikai csoportok teljes populációjára vonatkoztatva megvalósítani, hiszen nyilvánvaló, hogy ha ezek a dolgok a népnyúzó és nemzetáruló libsikomcsi kormányzat alatt bűnként interpretáltattak, akkor valójában csakis üdvös cselekedetek lehetnek.
És ugyanígy remek és helyeslésre méltó cselekedetnek kell hogy számítson már a közmédiumok megostromlása, a közterületeken eszközölt autófelgyújtással és barikádemeléssel kombinálva.
És persze végtelen hosszban lehetne folytatni a felsorolást, hiszen mint tudjuk, április 25-ével minden megváltozott... Illetve van egy dolog, amely kivétel: jogosan gondolhattuk, hogy annyi más dologgal együtt a dobálózás is végre elnyeri polgárjogát, és bevett politikai eszközzé válik, mint a véleménynyilvánítás szabadságának legmarkánsabb megjelenési formája. De valami miatt ennek éppen az ellenkezője történt. Talán épp az volt a baj, hogy már a választások előtt kimondatott, hogy a tojásdobálás igenis polgári erény és szabadságjog.
2. Nekünk nyolc
"Soha ilyen kevés minisztérium nem volt még az országban!" — harsogja a képünkbe a média, a hatalom központosítását mint sajátos erényt tüntetve fel. Természetesen nem az egykori szovjet gyakorlatot tekintem ideális állapotnak, amikor az Eltűnt/elveszett Vonatok Minisztériuma is működő intézmény volt (ékesen bizonyítva, hogy minden akut probléma képes magának bürokratikus leképződést generálni). És igazából — bár az iméntinél nagyságrendekkel szimpatikusabb kezdeményezés — azért a Monty Python-féle Hülye Járások Minisztériumát sem tartom okvetlenül nélkülözhetetlen államigazgatási egységnek.
Mi azonban kétségtelenül a másik véglet felé mozdultunk. Külön mókás, hogy a végképp gázos, vagy egyszerűen csak egy valóban létező kifejezéssel megnevezhetetlen területeket átfogó tárcák megkapták nevükbe a "Nemzet(i)" jelzőt, így aztán a mai magyar jobboldali logika alapján támadhatatlanok, hiszen aki őket bántja, az szükségképpen a nemzetet is bántja.
De azért, ha elgondolkozunk, az oly sokat hivatkozott kétharmados felhatalmazásnak igazi próbája lesz az, hogy csak ezen összevonások-integrációk hatására fog-e vajon teremni a magyar rónaság hirtelen a semmiből többszázas nagyságrendben olyan szakembereket, akik az újfajta integrált minisztériumok struktúrájának megfelelően egyszerre és egyforma színvonalon értenek két-három (vagy még több) terület ügyeihez, pl. az oktatáshoz-egészségügyhez-szociális kérdésekhez stb. Ha merő véletlenségből a kétharmados felhatalmazás ereje mégsem bizonyul olyan isteni hatalommal bíró teremtő erőnek, hogy ilyen szakembereket generáljon a semmiből (és külön csodaként azokat ne szívja el a gonosz üzleti szféra sem), akkor viszont a helyzet nyilván az, hogy változatlanul szükség lesz az egyes területeken külön-külön szakembergárdára, tehát a spórolás mint tételezett cél nem igazán valósult meg. Sőt, ha úgy tekintjük, hogy az új "csúcsminiszterek" alatt minden korábbi önálló területnek a meglévő szakembergárda mellett meglesz a specialistája-vezetője "főállamtiktári" (vagy milyen) titulussal, aztán ezek a területek megismétlik az egykorvolt minisztériumok struktúráját, akkor könnyen észrevehető, hogy a takarékosságként beharangozott 8 miniszter igazából plusz 8 minisztert jelent a meglévő szervezeti struktúra tetejébe rakva. (Egyszer tényleg érdekelne egy költségelszámolás arról, hogy mibe kerül egy-egy új minisztérium logója [nekem még élénken rémlik a nagy "H" betűre kifizetett többmillió], aztán levélpapír, pecsét; és persze az "új" szervezettel kapcsolatos HR-munka stb... de tartok tőle, hogy ilyesmit nem nagyon fogok látni egyhamar...)
Viszont ne legyünk igazságtalanok: igenis vegyük észre az új szervezeti struktúra kétségbevonhatatlan előnyeit! Túl azon, hogy mindez, ahogy láttuk remekül kommunikálható takarékossági intézkedésként (mégha nem is az, amit durvább lelkek talán hajlamosak volnának akár hazugság-ként is aposztrofálni), az is sokkal praktikusabb, ha csak nyolc miniszter ücsörög egy-egy kormányülésen ennek duplája helyett. Persze, ebben az új világban az erkölcsi érzék már sokkal fejlettebb (pláne egy ilyen erőskezű belügyér mellett...), de akkor is jobb, ha a 80 évre titkosítandó kormányülés-jegyzőkönyveknek minél kevesebb potenciális kiszivárogtatója akad. Aztán azért az sem utolsó szempont, ismerjük el, hogy amikor a dolgok tarthatatlanná válnak, és egy-egy terület felelősének mennie kell, akkor azok a gonosz nemzetközi szervezetek, pl. az EU vagy az IMF (,akik ellen persze kikelünk és utáljuk őket, mint hegymászó az oxigénpalackot) azt látják, hogy NEM miniszteri fejek repülnek a hozzájuk tartozó nyakakról, hanem csak államtitkáriak. A mélyen megvetett pénzpiacok bizalma akár ilyen kis apróságokon is múlhat.
És ez az, ami tényleg nem nyolc.
(update: néha már engem is nyomaszt a saját vátesz-mivoltom, de már megint igazam volt...)
3. "...az erkölcs imádandó széki..."
Április 25-e, sőt már igazából 11-e óta kétségbeesetten keresek valamit, de sehogy sem sikerül megtalálnom. Hogy mi ez? Hát a Fidesz Demokrácia Központjának jelentése. Ugye, mindenki emlékszik, hogy ez volt az a derék szervezet, amelyik afféle párhuzamos/ellen OVB-ként működve éjt nappallá téve őrködött a soros választások tisztasága felett. És nem is hiába: a lelkiismeretes fidesz-szavazók bejelentései nyomán a DK mind 2002-ben, mind 2006-ban az országgyűlési választások kapcsán számtalan szabálytalanságot tárt fel, amelyeknek döntő többségét az MSzP követte el; kevesebbet, de még mindig felháborítóan sokat az SzDSz és az MDF. (Nem, a Fidesz, soha egyet sem, jól emlékeznek!) Ugyanilyen remekül működött a szervezet a kettős állampolgársági népszavazás esetében is, és bizony a háromigenes népszavazás és az EU-parlamenti választások kapcsán is, bár ezen két utóbbi esemény kapcsán már érezhetően kevesebb feladat jutott neki, valahogy mintha az emberek fokozatosan felhagytak volna a csalás rossz szokásával.
És így érkezett el a 2010-es parlamenti választások két fordulójának napja. Ahol csodának lehettünk szemtanúi: nemcsak a korábbi panelprolik és nyuggerek vagy egyszerűen csak megtévesztett választópolgárok emelkedtek olyan magaslatokra, hogy képesek voltak forradalmat végrehajtani a szavazófülkékben, de még a rohadt posztkommunista MSzP is annyira megjavult, vagy legalábbis összezuhant, hogy egyetlen árva nyomorult kis választási csalásra nem futotta az erejéből. Legalábbis a Demokrácia Központ semmi ilyesmiről nem tett jelentést, akkor pedig nyilván így is van. (Szegények, hogy unatkozhattak a hosszúra nyúlt első forduló alatt: sehol egy szaftos, de még csak egy olcsó kis alpári csalás sem!!)
Emlékezzünk Köztársasági Elnökünk szavaira, mennyit ostorozta a Magyar Embert, hogy mekkora erkölcsi fertőbe/válságba süllyedt! De lám, ahol nagy a szükség, közel a segítség! A Zemberek erkölcsi érzéke egy perc alatt helyreállt attól a ténytől, hogy szavazhatnak a Fidesz-re, és miután már ép morállal rendelkeztek, ezt habozás nélkül meg is tették. És így a DK számára nem maradt más a két forduló estéin, mint hogy békességben, nyugalomban malmozzanak.
4. ...odaüt, ahová köll
Az új kormány kevésbé új belügyminisztere, Pintér Sándor nemcsak naptárreformja és nyelvészeti tevékenysége kapcsán került rövid idő alatt a köz figyelmének fókuszába, amikor a "két hét alatt érezhetően javulni fog a közbiztonság" jelszó nyomán mind a két hét, mind a közbiztonság fogalmát kreatívan átértelmezte, hanem azzal is, hogy példátlan módon önálló, saját véleményt fejtett ki egy olyan kérdésben, amelyben a Pártnak markánsan eltérő álláspontja volt.
Pintérnek sok minden felróható (helyhiány miatt ezek felsorolását most mellőzném), de az aligha, hogy tegnap kezdte volna a szakmát (bármelyik oldalon állva is tette ezt). Éppen ezért alighanem ő maga is tisztában van azzal, hogy a fentebb idézett vállalás a két hét alatt megvalósuló rohamosan javuló közbiztonságról enyhén szólva is kissé eltúlzott. Az sem újdonság, – elég hozzá leélni pár évet egy emberi társadalomban – hogy közbiztonságot vagy annak érzetét kétféle módon lehet előállítani: tényleges közbiztonság a létfeltételek gyökeres javításával, a mindennapos létfenntartási gondok eltüntetésévél érhető el elsősorban; míg a közbiztonság látszata elérhető a drákói szigor bevezetésével is: nagyon szigorú és sportszerűtlen valamint felduzzasztott létszámú rend-/csendőrség igénybevételével – olyanokéval, akik először ütnek, azután (sem) kérdeznek, és horribile dictu akkor sem haboznak, ha történetesen az a parancs, hogy gumilövedékkel lőjenek a velük szemben állók közé.
Talán joggal feltételezzük azt is, hogy kijelölt belügyminiszterünk nemcsak a szakmáját, hanem a mai magyar valóságot is ismeri olyan alapossággal, hogy tisztában legyen vele: pillanatnyilag az első út idehaza nem járható, de legalábbis nem igazán két hét alatt. Ha tehát egyáltalán valamilyen szinten meg akar felelni a nemes célkitűzésnek, akkor csakis a második út járható: nem a kesztyűs kéz, hanem a vasököl (mégha az nem is munkásököl lesz). Szóval valami olyasmi eljárás, mint amit annak idején Gergényi követett a törvényen kívüli söpredék ellen — csak itt épp válogatás nélkül bárki ellen.
Szóval Pintér választhatott: vagy önálló véleményt megfogalmazva megpróbálja szelíden tompítani egykori munkatársa vétkét, vagy megfelelve az elvárásoknak elítéli Gergényit és a módszereit, és vele mindazt, amit épp ő maga is tenni készül.
Talán nem is kellene annyira csodálkoznunk, hogy nem a másodikat választotta.
Hát először is nyilván nem lesznek seholsem kordonok, amelyek eddig oly nagymértékben korlátozták a Zemberek személyi szabadságát, hogy ahhoz képest még a legelvadultabb afrikai vagy dél-amerikai diktatúrák is a szabad(os)ság fellegvárának tűntek. De ha valamilyen okból véletlenül mégiscsak lesznek kordonok (rossz beidegződések, rendőri, vagy pl. koncert/futballmeccs - rendezői önkényeskedések miatt), akkor azokat nemcsak, hogy szabad lesz lebontani, hanem ez kifejezetten dicséretre méltó demokratikus kötelezettségteljesítésnek számít majd, ahogy az annak idején már kiderült.
Aztán végre emelt fővel lehet politikusok és más közéleti szereplők (pl. bírák, ügyészek, újságírók) privát adatait alig félreérthető buzdítások kíséretében közzétenni, és ezzel szoros összefüggésben az elmúlt években meghonosodott népszokásnak megfelelően Molotov-koktélt hajigálni otthonaikra. (Megbízható források szerint a 2020-as Budapesti Olimpián rendezői jogunknál fogva a Molotovkoktél-hajítás felvételét fogjuk javasolni az olimpiai műsorba, márcsak azért is, mert mind egyéniben, mind csapatban szinte biztos a magyar arany e tradicionális nemzeti sportunkban.)
Természetesen ugyanennyire üdvös és a demokrácia szempontjából építő jellegű cselekedetnek fog számítani ugyanezen közszereplők halálát kívánni, vagy meggyilkolásukra buzdítani, esetleg ugyanezt bizonyos etnikai csoportok teljes populációjára vonatkoztatva megvalósítani, hiszen nyilvánvaló, hogy ha ezek a dolgok a népnyúzó és nemzetáruló libsikomcsi kormányzat alatt bűnként interpretáltattak, akkor valójában csakis üdvös cselekedetek lehetnek.
És ugyanígy remek és helyeslésre méltó cselekedetnek kell hogy számítson már a közmédiumok megostromlása, a közterületeken eszközölt autófelgyújtással és barikádemeléssel kombinálva.
És persze végtelen hosszban lehetne folytatni a felsorolást, hiszen mint tudjuk, április 25-ével minden megváltozott... Illetve van egy dolog, amely kivétel: jogosan gondolhattuk, hogy annyi más dologgal együtt a dobálózás is végre elnyeri polgárjogát, és bevett politikai eszközzé válik, mint a véleménynyilvánítás szabadságának legmarkánsabb megjelenési formája. De valami miatt ennek éppen az ellenkezője történt. Talán épp az volt a baj, hogy már a választások előtt kimondatott, hogy a tojásdobálás igenis polgári erény és szabadságjog.
2. Nekünk nyolc
"Soha ilyen kevés minisztérium nem volt még az országban!" — harsogja a képünkbe a média, a hatalom központosítását mint sajátos erényt tüntetve fel. Természetesen nem az egykori szovjet gyakorlatot tekintem ideális állapotnak, amikor az Eltűnt/elveszett Vonatok Minisztériuma is működő intézmény volt (ékesen bizonyítva, hogy minden akut probléma képes magának bürokratikus leképződést generálni). És igazából — bár az iméntinél nagyságrendekkel szimpatikusabb kezdeményezés — azért a Monty Python-féle Hülye Járások Minisztériumát sem tartom okvetlenül nélkülözhetetlen államigazgatási egységnek.Mi azonban kétségtelenül a másik véglet felé mozdultunk. Külön mókás, hogy a végképp gázos, vagy egyszerűen csak egy valóban létező kifejezéssel megnevezhetetlen területeket átfogó tárcák megkapták nevükbe a "Nemzet(i)" jelzőt, így aztán a mai magyar jobboldali logika alapján támadhatatlanok, hiszen aki őket bántja, az szükségképpen a nemzetet is bántja.
De azért, ha elgondolkozunk, az oly sokat hivatkozott kétharmados felhatalmazásnak igazi próbája lesz az, hogy csak ezen összevonások-integrációk hatására fog-e vajon teremni a magyar rónaság hirtelen a semmiből többszázas nagyságrendben olyan szakembereket, akik az újfajta integrált minisztériumok struktúrájának megfelelően egyszerre és egyforma színvonalon értenek két-három (vagy még több) terület ügyeihez, pl. az oktatáshoz-egészségügyhez-szociális kérdésekhez stb. Ha merő véletlenségből a kétharmados felhatalmazás ereje mégsem bizonyul olyan isteni hatalommal bíró teremtő erőnek, hogy ilyen szakembereket generáljon a semmiből (és külön csodaként azokat ne szívja el a gonosz üzleti szféra sem), akkor viszont a helyzet nyilván az, hogy változatlanul szükség lesz az egyes területeken külön-külön szakembergárdára, tehát a spórolás mint tételezett cél nem igazán valósult meg. Sőt, ha úgy tekintjük, hogy az új "csúcsminiszterek" alatt minden korábbi önálló területnek a meglévő szakembergárda mellett meglesz a specialistája-vezetője "főállamtiktári" (vagy milyen) titulussal, aztán ezek a területek megismétlik az egykorvolt minisztériumok struktúráját, akkor könnyen észrevehető, hogy a takarékosságként beharangozott 8 miniszter igazából plusz 8 minisztert jelent a meglévő szervezeti struktúra tetejébe rakva. (Egyszer tényleg érdekelne egy költségelszámolás arról, hogy mibe kerül egy-egy új minisztérium logója [nekem még élénken rémlik a nagy "H" betűre kifizetett többmillió], aztán levélpapír, pecsét; és persze az "új" szervezettel kapcsolatos HR-munka stb... de tartok tőle, hogy ilyesmit nem nagyon fogok látni egyhamar...)
Viszont ne legyünk igazságtalanok: igenis vegyük észre az új szervezeti struktúra kétségbevonhatatlan előnyeit! Túl azon, hogy mindez, ahogy láttuk remekül kommunikálható takarékossági intézkedésként (mégha nem is az, amit durvább lelkek talán hajlamosak volnának akár hazugság-ként is aposztrofálni), az is sokkal praktikusabb, ha csak nyolc miniszter ücsörög egy-egy kormányülésen ennek duplája helyett. Persze, ebben az új világban az erkölcsi érzék már sokkal fejlettebb (pláne egy ilyen erőskezű belügyér mellett...), de akkor is jobb, ha a 80 évre titkosítandó kormányülés-jegyzőkönyveknek minél kevesebb potenciális kiszivárogtatója akad. Aztán azért az sem utolsó szempont, ismerjük el, hogy amikor a dolgok tarthatatlanná válnak, és egy-egy terület felelősének mennie kell, akkor azok a gonosz nemzetközi szervezetek, pl. az EU vagy az IMF (,akik ellen persze kikelünk és utáljuk őket, mint hegymászó az oxigénpalackot) azt látják, hogy NEM miniszteri fejek repülnek a hozzájuk tartozó nyakakról, hanem csak államtitkáriak. A mélyen megvetett pénzpiacok bizalma akár ilyen kis apróságokon is múlhat.
És ez az, ami tényleg nem nyolc.
(update: néha már engem is nyomaszt a saját vátesz-mivoltom, de már megint igazam volt...)
3. "...az erkölcs imádandó széki..."
Április 25-e, sőt már igazából 11-e óta kétségbeesetten keresek valamit, de sehogy sem sikerül megtalálnom. Hogy mi ez? Hát a Fidesz Demokrácia Központjának jelentése. Ugye, mindenki emlékszik, hogy ez volt az a derék szervezet, amelyik afféle párhuzamos/ellen OVB-ként működve éjt nappallá téve őrködött a soros választások tisztasága felett. És nem is hiába: a lelkiismeretes fidesz-szavazók bejelentései nyomán a DK mind 2002-ben, mind 2006-ban az országgyűlési választások kapcsán számtalan szabálytalanságot tárt fel, amelyeknek döntő többségét az MSzP követte el; kevesebbet, de még mindig felháborítóan sokat az SzDSz és az MDF. (Nem, a Fidesz, soha egyet sem, jól emlékeznek!) Ugyanilyen remekül működött a szervezet a kettős állampolgársági népszavazás esetében is, és bizony a háromigenes népszavazás és az EU-parlamenti választások kapcsán is, bár ezen két utóbbi esemény kapcsán már érezhetően kevesebb feladat jutott neki, valahogy mintha az emberek fokozatosan felhagytak volna a csalás rossz szokásával.
És így érkezett el a 2010-es parlamenti választások két fordulójának napja. Ahol csodának lehettünk szemtanúi: nemcsak a korábbi panelprolik és nyuggerek vagy egyszerűen csak megtévesztett választópolgárok emelkedtek olyan magaslatokra, hogy képesek voltak forradalmat végrehajtani a szavazófülkékben, de még a rohadt posztkommunista MSzP is annyira megjavult, vagy legalábbis összezuhant, hogy egyetlen árva nyomorult kis választási csalásra nem futotta az erejéből. Legalábbis a Demokrácia Központ semmi ilyesmiről nem tett jelentést, akkor pedig nyilván így is van. (Szegények, hogy unatkozhattak a hosszúra nyúlt első forduló alatt: sehol egy szaftos, de még csak egy olcsó kis alpári csalás sem!!)
Emlékezzünk Köztársasági Elnökünk szavaira, mennyit ostorozta a Magyar Embert, hogy mekkora erkölcsi fertőbe/válságba süllyedt! De lám, ahol nagy a szükség, közel a segítség! A Zemberek erkölcsi érzéke egy perc alatt helyreállt attól a ténytől, hogy szavazhatnak a Fidesz-re, és miután már ép morállal rendelkeztek, ezt habozás nélkül meg is tették. És így a DK számára nem maradt más a két forduló estéin, mint hogy békességben, nyugalomban malmozzanak.
4. ...odaüt, ahová köll
Az új kormány kevésbé új belügyminisztere, Pintér Sándor nemcsak naptárreformja és nyelvészeti tevékenysége kapcsán került rövid idő alatt a köz figyelmének fókuszába, amikor a "két hét alatt érezhetően javulni fog a közbiztonság" jelszó nyomán mind a két hét, mind a közbiztonság fogalmát kreatívan átértelmezte, hanem azzal is, hogy példátlan módon önálló, saját véleményt fejtett ki egy olyan kérdésben, amelyben a Pártnak markánsan eltérő álláspontja volt.Pintérnek sok minden felróható (helyhiány miatt ezek felsorolását most mellőzném), de az aligha, hogy tegnap kezdte volna a szakmát (bármelyik oldalon állva is tette ezt). Éppen ezért alighanem ő maga is tisztában van azzal, hogy a fentebb idézett vállalás a két hét alatt megvalósuló rohamosan javuló közbiztonságról enyhén szólva is kissé eltúlzott. Az sem újdonság, – elég hozzá leélni pár évet egy emberi társadalomban – hogy közbiztonságot vagy annak érzetét kétféle módon lehet előállítani: tényleges közbiztonság a létfeltételek gyökeres javításával, a mindennapos létfenntartási gondok eltüntetésévél érhető el elsősorban; míg a közbiztonság látszata elérhető a drákói szigor bevezetésével is: nagyon szigorú és sportszerűtlen valamint felduzzasztott létszámú rend-/csendőrség igénybevételével – olyanokéval, akik először ütnek, azután (sem) kérdeznek, és horribile dictu akkor sem haboznak, ha történetesen az a parancs, hogy gumilövedékkel lőjenek a velük szemben állók közé.
Talán joggal feltételezzük azt is, hogy kijelölt belügyminiszterünk nemcsak a szakmáját, hanem a mai magyar valóságot is ismeri olyan alapossággal, hogy tisztában legyen vele: pillanatnyilag az első út idehaza nem járható, de legalábbis nem igazán két hét alatt. Ha tehát egyáltalán valamilyen szinten meg akar felelni a nemes célkitűzésnek, akkor csakis a második út járható: nem a kesztyűs kéz, hanem a vasököl (mégha az nem is munkásököl lesz). Szóval valami olyasmi eljárás, mint amit annak idején Gergényi követett a törvényen kívüli söpredék ellen — csak itt épp válogatás nélkül bárki ellen.
Szóval Pintér választhatott: vagy önálló véleményt megfogalmazva megpróbálja szelíden tompítani egykori munkatársa vétkét, vagy megfelelve az elvárásoknak elítéli Gergényit és a módszereit, és vele mindazt, amit épp ő maga is tenni készül.
Talán nem is kellene annyira csodálkoznunk, hogy nem a másodikat választotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése