"...(nem) vagyok betyár, és nem hordok bő gatyát"

Ez a dolog már elég régóta motoszkál bennem. Kezdődött a méltán feledésbe merült MIÉP-pel, folytatódott Hegedűs Loránttal és a mackófelsőt bocskaira cserélő Schmitt Pállal. Hogy aztán a nemrégiben az EP-be díszmagyarban bevonulva triumfáló Jobbik-képviselőkkel érje el csúcs-/mélypontját.
Igaz, ami igaz: van abban valami nagyon méltóságteljes és felemelő, amikor pl. egy ENSZ-közgyűlésre az afrikai országok küldöttei öltöny-nyakkendő helyett saját országuk népviseletében vonulnak be, reprezentálva ezzel saját elkötelezettségüket a népi kultúra, nemzeti hagyományok, nemzeti történelem iránt. És persze az is tagadhatatlan, hogy aki manapság díszmagyart-bocskait ölt, szintén úgy véli, hogy ezt teszi – magyar vonatkozásban.

Csakhát, mint (majdnem) mindennel, amit szentnek és sérthetetlennek vél a nemzeti érzelmeken nyugvó torzult történelmi tudat, ezzel is problémák vannak. Nem vitatható, hogy a zsinóros mentének, díszmagyarnak, bocskainak és a többi változatnak történelmi múltja van, csak épp az a kérdéses, hogy ez a meglehetősen homályos múlt mit reprezentál. Alapvetően tagadhatatlan, hogy ez a viselet katonai mundérra hajaz, egy bizonyos kor egyenruhájára, amikor a hadviselés (sokszor kényszerűen) összenőtt a magyarság mindennapjaival. Kérdés azonban, hogy egy valamikor nemzetközileg széles körben elterjedt egyenruha mennyiben reprezentál egy bizonyos nemzetet; továbbá, hogy valóban szerencsés-e ha egy nemzetet a hadviseléssel azonosítanak jellegzetes viselete kapcsán. És említsük meg azt is, hogy valami olyasmiről van szó, amit erősen utólag, a 19-20. fordulóján, visszamenőleg ruháztak fel "történelmi" jelentőséggel. Ezt az ezen időszak nemzeti nekibuzdulásai és tragédiái nagymértékben felerősítették. Ugyanakkor mégiscsak művi csinálmányról van szó, a millenniumi nacionalista csinnadratta, és a világháború-trianon által (is) létrehozott "hagyományról".
Az a történelemszemlélet azonban, amelynek hagyományait ez az öltözék megjeleníti, nemcsak hogy nem az egyetlen, hanem még csak a nem is a legprogresszívabb. A magyar (közép)nemesség - ,amelynek tradícióit ez a öltözék a legjobban kifejezi - egy rövid történelmi pillanatig, a reformkorban ugyan túl tudott lépni saját árnyékán, és valóban haladó módon a jogegyenlőséget, közteherviselést, (stb.), azaz az egész nemzetet képviselte. De mind az előtt mind az után a nemesi történelemfelfogáshoz, a rendi kiváltságokhoz való görcsös ragaszkodás képviselőivé váltak, a nemzet nagyobbik részét elképzelhetetlen nyomorba, és egészét történelmi tragédiákba taszítva.
És most képzeljük el, amint Jean-Marie Le Pen beszédet mond az Európa Parlament ülésén! Ehhez viseletül rizsporos parókát tesz a fejére, díszes aranyhímzéses selyemzekét ölt, ami alá finom zsabós inget húz, ízléses térdnadrágját pedig csinos fehér harisnya egészíti ki. Miért teszi mindezt a "tisztességben" megőszült szélsőnacionalista? A válasz egyszerű: a fenti logika nyomán jár el ő is: leírt öltözet a francia nemzet egyik legfényesebb, legdicsőségesebb időszakát idézi, így (a vázolt "logika" szerint) a lehető legalkalmasabb a francúz nemzeti-népi hagyományok kifejezésére. Már persze, ha lesz kinek kifejezni, hiszen ettől a látványtól alighanem minden EP-képviselő halálra röhögné magát...
Szóval tisztelt Honanyák és Honatyák (továbbá Kontinensanyák és Kontinensatyák)! Ha valaki a fentiek nyomán úgy érzi, hogy valami nem stimmel, irány a gardróbszoba, és tessenek lecserélni a zsinóros-mentés szerkót pruszlikra-pendelyre-alsószoknyára vagy bő gatyára, nemi hovatartozás szerint! És ha ezzel megvannak, vegyék elő a karikás ostort, és a következő ülésszakig gyakorolják a cserdítést! Mert fránya egy szerszám az: ha az ember körültekintés és gyakorlat nélkül használja, akkor könnyen visszaüthet.
És az nagyon tud ám fájni...