Szeretem a Heti Hetest minden színvonalhullámzásával és meg-megújuló alpáriságával együtt. A fentieknél kcisit nehezebben viselem az önreklámot, dehát ez alól miért épp a HH volna kivétel, úgyhogy még azt is tűröm. Amit azonban a legutóbbi, 8-i adásban láttam-hallottam eléggé elgondolkoztató volt.
Két olyan ember is ült a "hetek" között, akikre erősen ráillett, hogy a műsorban előkerülő témák egyikében személyesen is érintettek. Ez persze még – a fentiek szellemében – nem volna baj, a gond inkább az, hogy az az önszerecsenmosdatás, amit műveltek, nehezen volt emészthető.
Kezdődött Kéri Lászlóval, aki – legalábbis számomra – a tényleg pártatlan, nagy tudású és mértékadó politológus sajnos mind ritkább példája. Most azonban úgy érzem, kissé melléfogott. Mert az teljesen rendben van, hogy igenis legyenek civil fórumok, ahol egy politikus nem saját összeterelt tapsoló törzsközönsége, hanem a kritikus és szakmailag érdeklődő civliek előtt nyilvánulhat meg. Az már nem teljesen világos, hogy ha ez a kritika és civil hozzászólás terepe, akkor miért titkos, ami ott történik. Amiben viszont Kéri Lászlónak végképp nem volt igaza, az az a mód, ahogyan bebizonyítani vélte, hogy a Színművészetin elhangzott megnyilvánulás nem Orbán őszödi beszéde. Felsorolt talán három különbséget. Ezek azonban egy bizonyos szempont szerint mind indifferensek voltak. Nevezetesen, hogy a fidesz-elnök beszédét realistán ítélte meg, míg Gyurcsányéval kapcsolatosan tulajdonképpen kimondva-kimondatlanul helybenhagyta azt a az értelmezést, amelyet a jobboldal sulykol most már majd' két éve. Azt hiszem, az ilyesmit hívják kettős mércének, ami nem elegáns dolog. Különösen politológustól nem az. És különösen nem elegáns akkor, ha a pártatlanság alapelvét valaki saját érdekei miatt adja fel.
Két olyan ember is ült a "hetek" között, akikre erősen ráillett, hogy a műsorban előkerülő témák egyikében személyesen is érintettek. Ez persze még – a fentiek szellemében – nem volna baj, a gond inkább az, hogy az az önszerecsenmosdatás, amit műveltek, nehezen volt emészthető.
Kezdődött Kéri Lászlóval, aki – legalábbis számomra – a tényleg pártatlan, nagy tudású és mértékadó politológus sajnos mind ritkább példája. Most azonban úgy érzem, kissé melléfogott. Mert az teljesen rendben van, hogy igenis legyenek civil fórumok, ahol egy politikus nem saját összeterelt tapsoló törzsközönsége, hanem a kritikus és szakmailag érdeklődő civliek előtt nyilvánulhat meg. Az már nem teljesen világos, hogy ha ez a kritika és civil hozzászólás terepe, akkor miért titkos, ami ott történik. Amiben viszont Kéri Lászlónak végképp nem volt igaza, az az a mód, ahogyan bebizonyítani vélte, hogy a Színművészetin elhangzott megnyilvánulás nem Orbán őszödi beszéde. Felsorolt talán három különbséget. Ezek azonban egy bizonyos szempont szerint mind indifferensek voltak. Nevezetesen, hogy a fidesz-elnök beszédét realistán ítélte meg, míg Gyurcsányéval kapcsolatosan tulajdonképpen kimondva-kimondatlanul helybenhagyta azt a az értelmezést, amelyet a jobboldal sulykol most már majd' két éve. Azt hiszem, az ilyesmit hívják kettős mércének, ami nem elegáns dolog. Különösen politológustól nem az. És különösen nem elegáns akkor, ha a pártatlanság alapelvét valaki saját érdekei miatt adja fel.
Kéri produkcióját azonban elhomályosította Hajdú Sztív, aki a Nemzeti Vágta résztvevőjeként esett transzba emlékei felidézésekor. Eme transz meglehetősen eklektikus volt: akadt benne minden a hagyományápolástól a politikán át a misztikumig. Sztív jó tanítványhoz méltóan elismételte, hogy a Nemzeti Vágta a magyar huszárhagyományok felélesztése, amit már akkor sem értettem, amikor a reklámokban hallottam. Mi köze a lóversenynek a magyar huszár (= lovaskatonai) hagyományokhoz? Ilyen erővel hirdethetnénk lepedővászon-mosó versenyt azzal a szlogennel, hogy az a magyar ejtőernyős hagyományok felélesztése, hiszen az ejtőernyő is vászonból készül(t). Mert ne tévedjünk: mindaz a körítés, amely többé-kevésbé erőltetetten a huszársághoz kapcsolódott (volna), valójában csak színesítő látványelemként volt jelen. A Vágtát mindenütt, mindenhol lóversenyként reklámozták, bármit is mondtak a hangzatos szlogenek.
A komolyabb probléma az, hogy igazából még a tágabban vett lóval kapcsolatos hagyományokhoz sem volt igazán sok köze az eseménynek. Nem kell ahhoz nagy lovasgurunak lenni, hogy az ember belássa, hogy ahol egy "hagyományok" szellemében meghirdetett versenyen olyan kifejezetten nagyvárosnak számító települések lov(as)ai jutottak be a döntőbe, mint a későbbi győztes Nyíregyháza, vagy akár Debrecen, sőt Orosháza; vagy a nem kifejezetten a róna közepén fekvő Szigliget, akkor ott nehéz komolyan venni, hogy a hagyományos magyar síkon-rónán-pusztán zajló lótenyésztési hagyományok felélesztéséről volna szó. Még maga a fogadatlan (?) prókátor is elszólta magát, mikor erről beszélt. Sztív ugyanis nagy lelkesedéssel ecsetelte, hogy a győztes zsokélányt apja nevezte be saját lovukkal Nyíregyháza nevében. Azaz a csempion paci nem a Nyíregyháza főterén lévő harmatos legelőkön hízlalódott, és nem a szabolcsi megyeszékhely főutcáin robogva edződött a Vágtázásra. Sőt: konkrétan semmi köze sem volt Nyíregyházához. És ami a legnagyobb baj: csak és kizárólag a pénzhez volt köze. A milliomos lótartó milliókat érő lovát egy anyagilag jól elengedett, tehetős önkormányzat "bérelte" ki. Így és csakis így érthető, hogy miért azok a városok képviselői jutottak a döntőbe, akik oda jutottak.
A komolyabb probléma az, hogy igazából még a tágabban vett lóval kapcsolatos hagyományokhoz sem volt igazán sok köze az eseménynek. Nem kell ahhoz nagy lovasgurunak lenni, hogy az ember belássa, hogy ahol egy "hagyományok" szellemében meghirdetett versenyen olyan kifejezetten nagyvárosnak számító települések lov(as)ai jutottak be a döntőbe, mint a későbbi győztes Nyíregyháza, vagy akár Debrecen, sőt Orosháza; vagy a nem kifejezetten a róna közepén fekvő Szigliget, akkor ott nehéz komolyan venni, hogy a hagyományos magyar síkon-rónán-pusztán zajló lótenyésztési hagyományok felélesztéséről volna szó. Még maga a fogadatlan (?) prókátor is elszólta magát, mikor erről beszélt. Sztív ugyanis nagy lelkesedéssel ecsetelte, hogy a győztes zsokélányt apja nevezte be saját lovukkal Nyíregyháza nevében. Azaz a csempion paci nem a Nyíregyháza főterén lévő harmatos legelőkön hízlalódott, és nem a szabolcsi megyeszékhely főutcáin robogva edződött a Vágtázásra. Sőt: konkrétan semmi köze sem volt Nyíregyházához. És ami a legnagyobb baj: csak és kizárólag a pénzhez volt köze. A milliomos lótartó milliókat érő lovát egy anyagilag jól elengedett, tehetős önkormányzat "bérelte" ki. Így és csakis így érthető, hogy miért azok a városok képviselői jutottak a döntőbe, akik oda jutottak.
Sztív politikai ötletelése abból állt, hogy kihangsúlyozta, hogy AZÉRT volt nagyszerű rendezvény a Vágta, mert ennek kapcsán nem kaptak hajba jobb- és baloldaliak. Tegyük fel, hogy egy országra nézvést nem szegénységi bizonyítvány, ha minden létező alkalom a két politikai oldal torzsalkodására is ürügyet jelent egyúttal. (De az!) De a dolog fordítva nem működik: hiába nagyszerű, hogy nem volt torzsalkodás, de a torzsalkodás hiánya még nem bizonyítja automatikusan az adott rendezvény nagyszerűségét. Legalább két másik eset is lehetséges: a Vágta vagy annyira semleges volt politikailag, hogy ezért nem volt jobb-bal viadal a kapcsán; vagy pedig annyira kisszerű és jelentéktelen.
És a végére hagytuk a legszebbet, a misztikumot. Hajdú Sztív kifejtette, hogy az egész térből, mindenből "óriási energiák áradtak". Azon kívül, hogy ez nagyjából az ún. tömegpszichózis kicsit okkultabb megközelítésből történő leírása, még egy dolgot jelent, azt hogy "lovagolni jó". Ez valószínűleg igaz, csak ezért még nem kell Nemzeti Vágtát rendezni, mindazon hozadékokkal, amelyekről a fentebbiekben már szó volt.
Szóval nekem ezen a vasárnap éjjelen a Heti Hetes csak Heti Ötös volt. De ez korántsem érdemjegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése