Mesés történetek - 1.: A kiskakas gyémánt fél sajtószabadsága

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskakas. Ez a derék baromfi addig kapirgált szép szorgalmasan a "Magyarország"-nak nevezett szemétdombon, amíg egy szép napon elő nem kerített egy szép kis gyémánt fél sajtószabadságot. Hej, megörült a kiskakas a ritka kincsnek! De nem tartott sokáig az öröme: ki tudja, hogy-hogy nem, tudomást szerzett az esetről az Orbán császár. Nosza, küldte is a pribékjeit, akik nem is voltak restek, durva erőszakkal elragadták a kiskakastól a fél gyémántot.
De a kakaska sem hagyta ám magát, felkerekedett, meg sem állt a Kossuth térig, ott felszállt a Császár palotájának legmagasabb tornyára, és elrikkantotta magát:
-Kukurikú, Orbán császár, add vissza a gyémánt fél sajtószabadságomat!!
Hanem, kedves gyerekek, a gőgös Császárt más fából faragták: újra ráparancsolt a szolgákra, hogy hallgattassák el a kiskakast, de ezúttal már végleg, örök időkre!! Meg is fogták, bedobták sorra vízbe, tüzes kemencébe, darazsak közé. Fura ember volt ez a Császár, gyerekek: roskadásig teli volt a kincstára, övé volt az egész ország (vagy legalábbis a kétharmada), mégis a kiskakas félkrajcárkájára fájt a foga. És amikor megkaparintotta, nem volt képes belátni, hogy nem ér annyit az egész, hogy alamuszi módon másokat bántson érte, hiszen neki még így is bőven marad kincse!!
De jól pórul is járt!! A kiskakas felszívta a vizet, eloltotta vele a tüzet, és végül a begyéből az összes darazsat a Császárra fújta, hogy azok aztán addig csipdessék őkelmét a (tisztesség ne essék szólván) bő bugyogóján kívül és belül, amíg csak világgá nem szaladt.
Így volt, mese volt, jó éjszakát gyerekek, ne álmodjatok rosszat!

Mondatok a félhomályból

A fidesz igazából történelmi  ismeretterjesztő tevékenységet folytat demonstrációs céllal: azt akarja megmutatni, miért nem működött és miért bukott meg a Rákosi-/Kádár-rendszer.

_____________________
Vajon mit gondolhat saját ideológiájának, eszmerendszerének, világnézetének erejéről-versenyképességéről az a kormány, amelynek minden törekvése a lehetséges vetélytársak ellehetetlenítésére, illetve a mostani valamint a jövendő kritikák elfojtására irányul?
_____________________
Az Orbán-kormány dióhéjban eddig:
— a magánnyugdíj-pénztárak államosítása, ezáltal az ott felgyűlt magántőke államivá tétele (és azonnali elköltése), vulgo: elkobzása; olyan adórendszer bevezetése, amelyik csak a kiugróan magas keresetűeknek kedvez;
— a sajtó brutális, kézivezérlésű szabályozása-korlátozása és elhallgattatásának kísérlete; a "káros szekták" korlátozása, az egyház-alapítás megnehezítése révén dörgölőzés a "történelmi egyházak"-hoz; a kötelező vasárnapi zárvatartás valószínű keresztülverése;
— az azonos neműek élettársi kapcsolatának háttérbe szorítása, "jogfosztása", gyermektelenségi adó belengetése, abortusztilalomra utaló passzusok becsempészése az alkotmányba...
Az a hatalom, amelyik az emberek zsebében, fejében, vagy alsóneműjében kotorászik, nagy valószínűséggel megbukik. Amelyik mindháromban, az biztosan.
_____________________
Kínosan rossz lehet, most a fidesz törzsszurkolói keménymagjához tartozni. Ezek az emberek azok, akik akár hosszú évek alatt elhitették magukkal és másokkal, hogy a fidesz a létező egyetlen alternatíva. És most azzal kell szembesülniük, hogy mégcsak nem is alternatíva.
_____________________
Zárásképpen pedig egy már-már mérföldnyi hosszú szakállal rendelkező vicc, amelyik azáltal nyer mostanság újra aktualitást, hogy remekül illusztrálja, miért nem érdemes manapság csendben kussolni.
Novoszibirszk, Szovjetunió, 1970-es évek. Szása kint sétál a lakótelep házai között. Egyszercsak meglátja az egyik erkélyen régi cimboráját, Ivánt. Oda is kurjant neki:
— Iván! Sz@r ez a kommunizmus!!
A megszólított kétségbeesetten, kézzel-lábbal integetve próbál visszakiabálni úgy, hogy lehetőleg minél kevesebben hallják:
— Megőrültél?? Elvisznek!
Mire Iván:
— INNEN? HOVÁÁÁÁÁ??


(Tartok tőle, hogy folyt. köv.)

Demokrácia, ha beledöglötök is

(Jegyzetek a[z új] hatalomról 4.)

A magyar demokrácia ügye nagy bajban van. Sokkal nagyobban, mint azt a vészmadárkodók, ügyeletes huhogók csak gondolni is merészelik. Hogy honnan tudom mindezt? A válasz kétségbeejtően egyszerű: a demokraták eltüntetése, durva elhallgattatása máris elkezdődött. Hiszen mi más magyarázata lehetne annak, hogy a demokrácia számtalan elkötelezett és elvhű híve, akik a 2010-es parlamenti választások előtt válogatás nélkül a kormány minden intézkedése után szót emeltek az embertelen és alapvető jogokat sárba tipró diktatúra ellen,  sőt az utcára sem voltak restek vonulni, hogy ott harcoljanak ezen jogtiprások ellen; ez a számtalan hős most néma csendben van, nem emeli fel szavát, legyen szó akár visszamenőleges hatályú törvényekről, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról, a magánnyugdíj-pénztárakban lévő magánvagyonok lenyúlásáról, vagy akár legújabban a példátlanul brutális sajtótörvényről. Márpedig ha ekkora hősök csendben vannak, annak csak egyetlen magyarázata lehetséges: befogták a szájukat, először őket, az álélharcosokat likvidálták.

________________

Persze a fentiek csak afféle tréfába oltott példabeszédnek fogandók fel arról, hogy milyen is volna, hogy működne egy normális országban a politika, és persze a demokrácia védelme az öntudatos polgárok által. Mindazonáltal még az is bőven elfogadható volna, hogy valaki (akár  józan ésszel szemben is) kedvenc politikai meggyőződése/pártja mellett "érveljen" — két apró feltétellel:
– 1. ezt következetesen tegye: érdekes módon soha sehonnan nem hallottam kifogást, de még csak helytelenítő véleményt sem akár az Alkotmánybíróság túlzott jogköréről, akár a magánnyugdíj-pénztárak kockázatosságáról, vagy a média szabályozatlanságáról addig, amíg ezek a remek témák valakinek a fidesz vezérkarában eszébe nem jutottak, és a kétharmados felhatalmazás csodájának köszönhetően szinte rögtön törvény is lett belőlük. Onnantól viszont szinte mindenkinek eszébe jutott, hogy érveljen ezek mellett, és csodák csodájára mindenkinek ugyanaz jut az eszébe;
–  2. és ezt őszintén tegye: lehet magyarázni , hogy ez igenis demokrácia, csak mi tudjuk rosszul, hogy az mit jelent, meg hogy létezik "magyar" meg "alulról építkező" (hihi, a fidesz mint alulról építkező párt :))), de nem kellene elfelejtkezni róla, hogy bár számtalan megoldás létezik a világban demokratikus berendezkedésekre, ám ezek mindegyike éppenséggel a közös vonatkozásokat hangsúlyozza ki, amelyek kikezdhetetlenek, de amelyeket az újszerű demokrácia építése útjából épp most takarít el nálunk az építőbrigád.
Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a józanabbul gondolkozó publicisták már a 90-es évek elején felhívták rá a figyelmet, hogy a "magyar" előtag/jelző egy sajátos, újfajta fosztóképzővé kezdi kinőni magát: ha valamely szó elé odakerül, akkor máris annak ellenkezőjét, vagy minimum fogyatkozott voltát jelenti. (Lásd pl.: magyar igazság és élet...) Félő, hogy valami ilyesmi történik most a "magyar demokrácia" esetében is.
_______________
A filozófia-logika-etika egyik alapkérdése, hogy rossz/helytelen lépésekkel el lehet-e jutni a jó eredményhez. A többség a nemleges válaszra hajlik, különösen az etikai oldalról szemlélve a kérdést, hiszen a "rossz" lépések ebben a megközelítésben eleve nagyon kétségessé teszik azt, hogy az az eredmény,  ahova így jutunk, bármilyen szempontból is megfelelne a "jó" kategóriájának.
Arról, hogy hova is tartunk, már volt alkalmam megemlékezni korábban, így most csak annyit, hogy még mindig csak annyi "konkrétum" derült ki róla, hogy nagyon-nagyon jó lesz, és valamilyen téren még Kínát is meg fogjuk előzni. Bizonyára csak velem született/ideológiailag káros szkepticizmusom mondatja velem, hogy ez azért kevés ahhoz, hogy meglehetősen karakteres egyértelműséggel rossz-nak ítélt lépéseket indokoljon.
De hátha az egész nyugati világ, valamint az azt kialakító történelmi tradíciók egésze hamis, és így  tévedésben van abban a kérdésben, hogy mi a demokrácia igazi valója, és így mik az oda vezető helyes lépések! Bár erre azért kicsinek tűnik az esély, de ne legyünk alapból megátalkodottak, vessük el azt a demokratikus konszenzust, amelyik ezzel kapcsolatban kialakult az európai kultúrkörben, és persze mindezzel együtt vessük el azt az utat, amelyik idáig vezetett a történelem során. (Az persze némileg belerondít a képbe, hogy a fidesz mint úgynevezett "konzervatív párt" maga is nagy előszeretettel használja a történelmet, kimazsolázva onnan — előtte erős kozmetikázáson átesett — előképeit.)
__________________
Nos, próbáljuk meg akkor górcső alá venni azokat a lépéseket, amelyeket rosszindulatúan "antidemokratikus"-nak címkéz a fél világot átszövő összeesküvés! Természetesen nem egyenként, hiszen ezt már sokan, okosabbak megtették. Az lenne sokkal inkább érdekes, hogy ha megpróbálnánk abból kiindulni, hogy mi a közös, ezekben a remek intézkedésekben! Jellemzőjük, hogy a közösség érdekeit szolgálják, arra fókuszálnak; azaz értékközpontú gondolkozást tükröznek és közvetítenek. A baj csak annyi, hogy egyáltalán nem látszik, melyek azok az (összetartó, jellemző) értékek, amelyek mindegyik mögött meghúzódnak. Nos, konkrétan csak annyi látszik, hogy az számít értéknek, amit az ezen értékek védelmére rendeltetett Nemzeti Együttműködés Kormánya annak nyilvánít. Azaz más szavakkal: azok a lépések a jók, amelyeket a kormány jónak nyilvánít.

Levél a távolba

(Allegória)

"A futball olyan, mint maga az élet."

(Orbán Viktor)

T.c. Michel Platini Elnök Úrnak
UEFA
Route de Genève 46
Case postale
CH-1260 Nyon 2
Switzerland
 

Cher Michel!

Alulírott, mint a világtörténelem legnagyobb államférfija,  a valaha élt legnagyobb futballista labdarúgó-szakértő és a Szavazófülkékben Lezajlott Forradalom által megkoronázott Messiás, istenkirály. a Magyar Népköztársaság Pártfőtitkára, Miniszterelnöke a következőket szeretném szíves tudomásodra hozni.

Először is: világosan látszik, hogy ez így nem mehet tovább!

Az a tény, hogy mind a magyar klubcsapatok, mind a nemzeti válogatott az elmúlt közel fél évszázad során semmilyen számottevő eredményt nem értek el, napnál is világosabbá teszi, hogy a futball jelenlegi szabályai elavultak, és nem töltik be többé megfelelően szerepüket.  Ebből pedig teljesen világosan következik az, hogy új szabályrendszert kell létrehozni! Ezen új szabályok lényege többé nem az öncélú "szórakoztatás" vagy a mesterségesen összeeszkábált követelményeknek való minél precízebb, szolgai megfelelés kell legyen, hanem az egyetlen, igazi cél minél tökéletesebb betöltése. Az pedig evidens, hogy ez a cél a magyarság futballkultúrájának, futball-okos mentalitásának felmagasztosulása és diadalra juttatása, méghozzá nem ideiglenes jelleggel, hanem érdemei okán véglegesen és visszavonhatatlanul.

Az, hogy miképp érhető el, hogy az ezentúl évente — és természetesen — Budapesten rendezendő labdarúgó-világbajnokságokat mindig Magyarország nyerje, azt kiváló munkatársaim bölcs vezetésemmel már természetesen kimunkálták. A futball új rendje azon kell, hogy alapuljon, hogy az arra érdemeseket hozza megfelelő, azaz nyerő helyzetbe. Ennek érdekében először is meg kell szüntetni a hamis egyenlősdit: a nem-magyar csapatok játékos-létszámát 7-re kell csökkenteni, kivéve azokét, ahol honosított idegenek játszanak (pl. a "német" Özil és Podolski, vagy a "francia" Anelka és Zidane), hiszen ezek ily módon multi-nak minősülnek, és így maximum 5 fős csapattal állhatnak ki a magyar válogatott 23 tagja ellen. Azért épp 23, mert a 20 mezőnyjátékoson túl kell a 3 kapus is, hogy biztosan megvédje az 1 méterszer félméteres kaput a lövésektől. A futball sava-borsát jelentő gólt az ellenfél kapujának 15-ször 3 méteresre növelése garantálná: egy ekkora területet a kötelezően féllábú kapus még akkor sem tudna megőrizni az oda zúduló labdáktól, ha a mérkőzés kezdetén történetesen nem kötnék be a szemét (,de a szabályok értelmében természetesen ez is kötelező lesz).
Majdnem elfelejtkeztem az ellenfél által viselendő ólom- és a magyar csapat által hordandó piros-fehér csíkozású rakétamellényekről. Természetesen hosszan sorolhatnám még a hasonló apróbb szabálymódosításokat, de inkább arról biztosítanálak, hogy az infrastruktúra kialakítása is megfelelő lesz a foci nagy ünnepén: a Gellérthegy oldalába vágott új stadion természetesen nem elsősorban a lejtőn lefelé  játszó hazai csapatot van hivatva segíteni, hanem egy forradalmi újítással a döntött pályasík több nézőnek biztosít jobb rálátást a játéktérre.
És ha most azt kérdeznéd Mon Cher, hogy mindezt az okvetlenül szükséges forradalmi jelentőségű és gyökeres átalakítást miből lehetne finanszírozni hadd nyugtassalak meg, hogy erre is gondoltunk. Az UEFÁ-nak a Bajnokok Ligája sorozatából és a különböző reklámbevételekből, jogdíjakból tetemes summa áll rendelkezésére, ezt kár is volna tagadni. És most kérlek, Michel ne gyere azzal a rossz és idejétmúlt dumával, hogy ezt a pénzt elsősorban az utánpótlás-nevelésre, a korosztályos tornákra, és a női foci fejlesztésére szántátok: a magyar foci felemelése, a vágyott Kánaán elérése mindennél fontosabb kell legyen; arról már nem is beszélve, hogy ha úgyis mindig mi nyerünk, akkor mi a fenének foglalkozni egyáltalán utánpótlás-neveléssel??

Tisztelt Schmitt Pál Platini Elnök Úr!

Semmi kétségem, hogy az UEFA végre lerója több évtizedes adósságát a magyar futballal szemben, és bevezeti a  fentebb vázolt strukturális reformokat. Arra a képtelenséggel határos esetre, ha az Ön által vezetett szervezet mégsem hajlana erre, jelezném, hogy telefonon már felvettük a kapcsolatot Seppel Joseph Blatter  Úrral, a FIFA elnökével, és jeleztük neki, hogy Magyarország átkéri magát az Ázsiai Föderáció csapatai közé, ahol együtt küzdhetnénk gazdasági és társadalmi példaképeinkkel: Kínával, Indiával vagy éppen Türkmenisztánnal. Semmi kétség, hogy a nemzetközi labdarúgás csúcsszervezete méltányolni fogja kérésünket, még akkor is, ha telefonvonal hibája  miatt tolmácsunk (,akinek némettudása egyébként is kissé hiányos, viszont egyik államtitkárunk frissdiplomás gyermeke) valami olyasmit vélt hallani a kagylóból, hogy "Pápua Új-Guinea"....

Válaszodat türelmetlenül várva ölel régi barátod:

Viktor

Köcsögök közt

Őszintén szólva egész eddigi életem talán legnehezebb döntésével kellett ma szembesülnöm, amikor azzal a kérdéssel küszködtem, hogy munkahelyi kávézás céljaira a képen látható csodát válasszam-e, avagy inkább a Csodaszarvas fantázianevű terméket részesítsem-e előnyben. Vagy esetleg a Szent Korona mellett tegyem le a garast? Impozáns volt még az alighanem "Forgassuk meg Petőfit a sírjában" kódnévre keresztelt termék is.
És hol volt ez attól az igazi dilemmától, amely akkor állt volna elő, ha a választék mind az egy tucatot kitevő darabjával szembesültem volna??
Hiába: magyarnak lenni, nemcsak magasztos érzés, de nehéz és felelősségteljes hivatás is.
Végülis ebéd utáni kávémat már a Turul-ból fogyasztottam. Ja, ha valakit érdekelne, hol lehet ilyesmit találni: az üzlet(hálózat) neve: EUROmarket.

Célok és eszközök

Nem, kedves NER (gyengébbek és azok kedvéért, akik majd 5-10 év múlva olvassák ezt: Nemzeti Együttműködés Rendszere)-kompatibilis olvasó, nem vagyok kommunista.

Most, hogy ezt így ilyen szépen és megnyugtatóan tisztáztuk, el is kezdhetem azzal a mondattal, amelyikkel eredetileg szándékoztam kezdeni, azaz: Semmi kétségem afelől, hogy Rákosi Mátyás — és úgy általában "a komcsik" — igenis Magyarország felvirágzását és jobbá tételét akarták elérni, mégha saját ideológiájuk céljai szerint és annak korlátaitól szabadulni nem is tudván. Azaz, ha eltekintünk az ideológiai máztól, akkor kinek ne volna kedve egy olyan társdalomban élni, ahol eltűnik a pénz, oly sok emberi nyomorúság forrása, cserében viszont korlátlan árubőség és az emberi teljesség várna ránk?
Na de akkor mégis mi ezzel a baj, miért örvendenek a komcsik néhány egzotikus fél- és egész szigettől eltekintve meglehetősen csekély támogatottságnak?? A probléma röviden abban foglalható össze, hogy bár kívánatos jövő-víziót viszonylag könnyű megálmodni (félóra alatt én is összeütök négyet-ötöt bármikor), de az oda vezető utat pontosan és világosan feltérképezni jóval nehezebb feladat. (Hogy ne mondjuk: szinte lehetetlen, valószínűleg ezért nem jutott még el az emberiség a Paradicsomba.) Tehát végülis az a paradox helyzet áll elő társadalmi utópiák kapcsán, hogy a célt, ahova el akarunk jutni teljesen világosan látjuk, de az eszközöket, amelyekkel elérjük ezt a célt, szinte egyáltalán nem tudjuk megtalálni. Pontosabban: nem tudunk egyetértésre jutni abban, hogy milyen eszközökkel érhető el a Kánaán. (A teljes igazság kedvéért tegyük hozzá azt is, hogy az eszközökkel kapcsolatos probléma éppen azok gyakorlati mivoltából fakad: miután a Kánaán még odébb van, és az, ami nem valósult még meg, nem lehet kritika tárgya; míg az oda vezető úton egyfolytában járni kell — vagy legalábbis a járás látszatát kell kelteni.) És itt érkezünk el a döntő ponthoz: azt lehet mondani, nagyon precíz indikátora van  annak, mikor válik valamilyen törekvés diktatórikussá, sőt zsarnokivá. Ez pedig akkor történik, amikor a cél és az eszköz helyet cserélnek. Azaz, amikor egy csoport az eszközt, a Kánaánba vezető utat kezdi el védeni minden áron, annak kritikáját tekintik szentségtörésnek, és mindehhez eszközként a vágyott Kánaánt, annak elérését használják fel.
Ezért vagyok kicsit szomorkás és rezignált, amikor arról hallok-olvasok, hogy a majdani hatalmas nagy gazdasági fellendülés nevében mindent el kell tűrni, és hallgatni kell.

Egy kis olvasnivaló az ünnepekre

(A rózsa neve)