Isa por(nó) vogymuk

Mielőtt a marcali tanárnő "esete" kapcsán nyakig tapicskolnánk a fülledt erotika mocsarában — mint azt a magyar tömegtájékoztatás élharcosai már amúgy is megtették — azelőtt próbáljunk meg feltenni néhány költői kérdést. Itt nem a kérdések végletekig csiszolt stílusáról szólna a "költői" jelző, hanem alakzatként azt volna hivatott megtestesíteni, hogy azokra nem szükséges válaszolni, lévén a válaszok ismertek, és (remélhetőleg) axiomatikusan elfogadottak. De azért biztos, ami biztos mindegyik esetében közlöm a helyes megfejtést is.
— Joga van-e egy (bármilyen foglalkozású) felnőtt és ivarérett magyar állampolgárnak ahhoz, hogy a boldogságot a minél teljesebb és tartalmasabb szexuális életben IS keresse? (igen)
— Legális-e a fentebbi igény kiszolgálása (és a keresés szélesebb "merítésűvé" tétele) céljából internetes honlapot üzemeltetni (az előírt megszorítások betartása mellett)? (igen)
— Beletartozik-e a jelzett megszorítások közé az is, hogy bizonyos életkor alattiak (18 év - praktikusan a középiskolás kor felső határa) nem látogathatják az ilyen tematikájú honlapokat? (igen)
— Jogosult-e bárki is az ilyen honlapokra feltöltött fotókat a rajtuk ábrázolt személyek tudta és beleegyezése nélkül letölteni és terjeszteni, azaz az illetők személyiségi jogait megsérteni, és a fényképeket nem az eredeti célnak megfelelően felhasználni, kvázi azokkal visszaélni? (nem)
— Bornírt és képmutató baromságot követ-e el a magyar tömegtájékoztatás és tudatformálás minden szereplője (különös tekintettel arra a televízióra, amelyik az ezzel a témával foglalkozó riportját egy magazinműsorban adja le azzal a másikkal, amelyik arról szól, hogy mennyiért lehet eladni a szüzességet ma és itt), amelyik fentebbi kérdések közül pozitív válasszal megválaszoltak szereplőit meghurcolja, álszent szemforgatással pálcát tör felettük, míg a tilalmak megszegőinek, a korlátok áthágóinak cselekedeteit említésre sem méltónak vagy éppen a megtisztulás érdekében kifejtett tevékenységnek tünteti fel??? ..... (Ez utóbbi kérdés helyes megfejtését a "spanyol inkvízicó" jeligére kérjük a szerkesztőségbe!)

Kapitány, kapitány...

A "cigánykérdés"-nek nevezett valami (,amelyről egyébként is tervbe vagyon véve egy hosszabb poszt) tengere újabb mocskos hullámtarajjal nyaldosta végig szép hazánk földjét.
Úgy tűnik, itt e Kárpátok ölelte, tejjel-mézzel folyó Kánaánban még a legfelsőbb szinteken sincs meg arra az akarat, hogy a "Politically Correct" gondolkozás, de legalább megszólalás kultúráját megteremtsék. Pedig az ahhoz vezető út, hogy most az USÁ-nak afroamerikai származású elnöke van egyik első, vagy legalábbis nagyon fontos lépése épp valami ilyesmi volt: ha nem vagyunk hajlandók a közbeszéd és a közgondolkodás részének elfogadni a rasszizmust, akkor az sokkal könnyebben el fog halni.
Rasszizmusról beszélek, holott az érintettek nem nagyon voltak hajlandók úgy megnyilvánulni, hogy erről volna szó. (Mellesleg: nagyon kevés az olyan rasszista, aki a leghabzóbb szájú antiszemita vagy cigányellenes kirohanás közepette is ne tiltakozna felháborodottan a rasszizmus vádja ellen...) De van itt néhány olyan kérdés, amelyről a nagy indulatok közepette mindenki elfeledkezni látszik. Holott nagyon egyszerű kérdések, és ha megpróbálunk rájuk válaszolni, talán egyszerűbb lesz a tisztánlátás is.
Tulajdonképpen mindössze két nagyon szorosan összetartozó kérdésről van csak szó, nem többről. Először is: mennyire adekvát dolog egy sajtótájékoztatón megemlékezni az elkövetők származásáról? Nyújt-e ez bármiféle plusz információt, magára a (bűn)cselekményre vonatkozót? (Tehát valami olyasmit, aminek nem az lesz a végkicsengése: "aha, hát persze, már megint a cigányok"...) Jobban megértjük-e magát a cselekedetet, közelebb kerülünk-e felgöngyölítéséhez, megelőzéséhez ez által az információ által? (Most persze itt nem azokra az ötletekre gondolnék, hogy kerüljük a cigányokat, vagy neadjisten tegyünk lépéseket azirányban, hogy eltűnjenek Árpád és Mária országából — mert ezek már a szó szoros értelmében vett nagyon komoly rasszizmus megnyilvánulásai!) Erős a gyanúm, hogy azt kell mondjuk a fenti kérdésekre: nem, ezek nem voltak ily módon adekvát információk.
Viszont ha ez így van, akkor feltehetjük a másik kérdést is. Egy bűncselekménysorozattal kapcsolatosan nagyon sok olyan adatcsoport merül fel, amelyek cáfolhatatlan módon "tény"-ként aposztrofálhatók. Egy sajtótájékoztató esetében nyilvánvalóan nem lehet elvárás, hogy ezek mind felsorolásra kerüljenek. De ha ez így van, akkor miért pont az elkövetők származása az az adat, amelyik ugyan kétségtelen tény, de a sok tény közül éppen kiemelésre kerül??? Miért nem az elkövetők testmagasságáról, vagy - kevésbé abszurdabb, de tán sokkal gyakorlatiasabb módon - a cselekmények helyéről, idejéről vagy egyéb körülményeiről ejtett szót a kapitány??
"Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára." - ahogy a magyar groteszk létállapot legnagyobb krónikása is mondta volt.

Matrica utolsó utáni alkalommal

Ehelyt már számos bejegyzés kapcsán volt szerencsém emlegetni, hogy a valóság sokkal kreatívabb, mint az egyes ember fantáziája, a való világ folyton rátromfol a képzelet legvadabb lázálmaira is.

A most következő kis gyöngyszem is ennek beszédes bizonyítéka. A már-már lezártnak hitt matrica-tematika is szolgáltathat olyan gyöngyszemet, mely az embert kimozdítja az önként vállalt hallgatás elefántcsonttornyából. Mert nézzük csak e kis csodát!!
Ím, itt látható együtt mindaz, ami NEM országjelzés: nem az adott ország sziluettje (azzal a teljesen buggyant, hipotetikus megközelítéssel, hogy egy ovális keret volna a leginkább illendő, már nem is vegzálnék senkit...), nem annak a nemzeti színei, és nem is felségjelzése szerepel rajta. Hadd jegyezzem meg ismételten: az a tény, hogy vannak olyan emberek, akik úgy vélik tudni, hogy EZEK országunk pillanatnyilag hivatalos határai, nemzeti színei, és hogy a H betűnél Szűz Mária (vagy a Magyar Óvónők Egyesületének logója??) sokkal jobban kifejezi Magyarországot; még nem jelenti azt, hogy ez az elképzelés valósággá válik. Ilyen alapon nyugodtan kiragaszthatnánk "Borneó és Celebesz magyar volt és magyar lesz" feliratú matricát is. Bár az még több létjogosultsággal is bírna, hiszen nyilván senki nem országjelzés helyett használná.

Meg a sztár

Hát ennek is vége van.
Bár a címben ott szerepelt a 4-es szám is, de nem elsősorban ez különböztette meg ezt a műsorfolyamot az eddigi három sorozattól. Hanem annak a bántóan élénk kontraszelekciós jelenségnek a szinte összes jellemzője, amely abban nyilvánul meg, hogy a magyar kereskedelmi televíziók egymás műsoraiból csak a gagyit, az ócskát, a minősíthetetlenül színvonaltalant hajlandók eltanulni. Persze téve ezt "a közönség ezt igényli" rendkívül ócska és minősíthetetlenül primitív mentsége mögé bújva. És persze attól a törekvéstől vezérelve, hogy az ígéretes-színvonalas tehetségkutatót hatodrangú valóságsóvá silányítsák, amely – nem mellesleg – kiváló bevételi forrás is.
Nyilván ezért került sor a korhatár leszállítására is, hiszen az RTL a Csillag születik-kel fényesen bebizonyította, hogy "a gyerek (kutya stb.) mindig siker" alapigazság erősebb, mint valaha: Utassy Árpiról lehetett cikkezni jó sokáig (kiváló blogposzt erről itt), kavarható volt körülötte sok (ál)botrány, mehetett a keresztpromóció (nem, ez nem a vallási propaganda fedőneve!), és amíg tartott a "vetélkedő", lehetett ezzel még és még több SMS-t generálni, mert ugye "szegény gyereket csak meg kell védeni, tovább kell juttatni", mindenáron. Jegyezzük meg halkan, nem valami új tudományos vívmány, amely az előző Megasztár óta derült ki, hogy a 16 éven aluliak is tud(hat)nak énekelni, hanem sokkal inkább az vált világossá, hogy a gyerek az mindig érdekesebb téma, és kiforratlan egyéniség lévén, több butaság várható tőle, plusz rendelkezik két szülővel (jó esetben további családtagok is képbe kerülhetnek). Az új trend annyira markánsan érvényesült, hogy az egyik kiesővel szemben egyenesen "vádpontként" fogalmazódott meg, hogy ő bizony már 29 éves, és "még mindig nem vitte semmire". (Mondjuk, ez minden résztvevőre igaz, hiszen, ha valaki vitte volna már valamire, akkor nem egy tehetségkutatón próbálkozik, kitéve magát az ilyen véleményeket megfogalmazó ún. zsűrinek.)
A másik szembeötlő változtatás a versenyzők értékelésének módja volt: az előző három sorozatban (a döntőtől eltekintve) a lényegi döntések és a döntések java a zsűri kezében volt(ak). Így ezek (feltételezve persze a zsűri [ilyen-olyan] kompetenciáját) valahol mégiscsak szakmai döntések voltak/lettek, az egyes sorozatok döntősei vitathatatlanul tehetségesek voltak, vagy fogalmazzunk úgy: a legtehetségesebbek közül kerültek ki. Most azonban a bevételmaximalizálás jegyében változott a szisztéma: szinte minden érdemi döntés a közönség szavazataihoz kötődött. Ez hatással volt persze a műsor folyására is: olyan kínosan hosszú szünetek váltak szükségessé, amelyekbe már egy másik műsor is elfért; bár ennek (Popdaráló) szükségességéről önmagában is érdemes volna merengeni. Voltak persze olyan próbálkozások, melyek ezeket a dicsőséges forradalmi lépéseket a demokrácia, a voks populi érvényesülése felé tett lépésként próbálták eladni, de ebbe a kategóriába nagyon nehéz beleszuszakolni azt a sportszerűség legelemibb elvárásainak is homlokegyenest ellentmondó gyakorlatot, amikor a zárófordulókban szavazás közben tájékoztatták a nézőket (és "mellesleg" az érintetteket is!!) a versengés állásáról.
Azt viszont semmiképpen sem lehet a "tehetségek versengése" kategóriába beleszuszakolni, hogy az SMS-szavazásokat gyakorlatilag végtelenítették, azaz alig zárult le egy-egy adás, máris lehetett szavazni a következő műsor még el sem hangzott produkcióira. Más szóval: teljességgel sikerült mindenféle kapcsolatot megszüntetni az énekesi produkció és a szavazat között, valóságsós szimpátiaszavazás zajlott. A legszebb pedig az volt, hogy képmutató módon a zsűri egy tagja képes volt kárhoztatni a közönséget azért, mert nem eléggé szakmai alapon szavazott, holott egy felületes, a műsor szerkezetére vetett pillantás alapján ezt jóelőre borítékolni lehetett.
Ha már szóba került, lehetne itt szólni a zsűriről is, pl. hogy hogy lehet, hogy egyszerre csak többen lesznek egy fővel, és hogy lehet, hogy nem tudnak szembesülni azzal, hogy a döntő mezőnyét ők maguk hozták össze, tehát saját maguk felett mondanak ítéletet, ha a mezőnyről nyilatkoznak. De ezek olyan evidenciák, amiket talán kár is szóba hozni. Ha már mindenáron a zsűriről ejtünk szót, akkor álljon inkább itt az előző három sorozat egyik ítészének, Presser Gábornak néhány szava, amelyeket a 3. sorozat összefoglalójaként (akkor még ő úgy tudta, hogy az egész Megasztár-műsor lezárásaként is) mondott: "Jó hogy vége van, jó hogy most van vége és jó hogy így van vége."
Nem gondolom, hogy Picibácsi próféta volna, de ezt azért talán meg lehetett volna hallani... már persze, ha a pénzcsörgés és az sms-szignálok miatt egyáltalán hallható volt.

Sötétszürkület

Tudják-e a tisztelt olvasók, mi közös van Hercule Poirot-ban, és a mélymagyar nemzeti büszkeség által indukált eszmefuttatásokban? Nem, nem az, hogy mindkettő csak fiktív, egyik sem létezik...

A válasz ennél egyszerűbb: mindkét fent említett előszeretettel hivatkozik a szürkeállományra. Természetesen most nem a méltán világhíres, a Hortobágy végtelen rónáin mélabús tekintettel legelésző ősi magyar szürkemarhák állományáról van szó ebben az esetben, hanem népünk-nemzetünk állítólagos kimagasló szellemi képességeiről.
És hogy miért az "állítólagos" jelző?? Csak azért, mert a magyar poltikai elit, amely ugyebár mégiscsak az ország szellemi arisztokratáiból áll össze, lépten-nyomon bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Mert itt bizony szövegértési és szellemi problémákról van szó, nem kicsikről, nagyokról...
Nézzük csak a hírt! Aszongya, hogy a fidesz élére állt a népi kezdeményezésnek, amely azt akarja kikényszeríteni az "alkotmányos népítélet" eszközével, hogy az Országgyűlés mondja ki önfeloszlatását, azaz önként feloszlassa magát. Többször hivatkoztam már eme virtuális hasábokon a PISA-teszt hazánkra nézvést gyalázatos eredményeire, de a fent emlegetett elit mindig újra és újra erőszakkal eszembe juttatja azokat. Mert nézzük csak, miről is van itt szó: a csodafegyver újra élesítés alatt van, azaz a népszavazás, (vagyis mint kiderült: népi kezdeményezés) erejével befolyás alá vonják a különben a népfelséget és népakaratot megtestesítő Országgyűlést. De a legszebb, hogy mi a tételezett cél: a képviselőknek ki kell mondaniuk a testület önfeloszlatását, azaz saját akaratukból úgy kell dönteniük, hogy nem óhajtják tovább ennen közösségüket "Országgyűlés"-ként definiálni.
Más szóval: elegendő számú szavazatot kell összegyűjteni ahhoz, hogy azok hatására a fent nevezett testület önként döntsön saját maga feloszlatásáról. Gyönyörű szép jövő, nemcsak a politika, hanem pl. a büntetőbíráskodás átalakulása vár ránk, ha mindez megvalósul. Hiszen, ha valaki eleget beszél egy öngyilkosjelölt lelkére, esetleg csupa negatívumot felsorolva, és az illető ennek hatására úgy dönt, hogy végez magával, az agitátor akkoris joggal hivatkozhat arra, hogy az áldozat önként választotta a halált. Sőt, ez még abban az esetben is elmondható lenne, ha a "rábeszélő" egy fegyvert nyom az öngyilkosjelölt oldalába, ezzel bírván őt jobb belátás... izé jobblétre. És persze át kellene gondolnunk az olyan idejétmúlt kategóriákat is, mint a "felbujtás", hiszen végülis a bérgyilkos is önként, saját elhatározásából cselekedett — mégha némi "rásegítés" hatására is....
Vagy esetleg csak meg kéne tanulnunk olvasni, és a vágyálmainkat a valóság alá rendelni, nem pedig fordítva.

Újévi IéEB

(megfejtés: Feneketlen tó [gy.k: fenn E-k, E-tlen tó])

Egy év

Csendes kis jubileumot ünnepel ma, január 2-án a blog.
Épp egy éve esett meg első (két) posztom ezeken a hasábokon.
A blog változatos termékenységű 12 hónapot tudhat maga mögött. És ezen változatosságnál cifrábbat csak a valóság produkál: sosem szűkölködtem témában, és a valóság sosem a várakozásoknak megfelelelően alakult.
Nem lett pl. 2008 a "sport éve". Bár a labdarúgó EB-t az a csapat nyerte, amelyik a már csak az idősebbek lázálmaiban élő "foci"-hoz a leginkább hasonlító játékot produkálta, de a pekingi olimpia magyar vergődése és az úszók-futók (el)szárnyalása sötétebb tónusúra árnyalta a képet.
Bár az aKÖZÉRT alcímében többféle tematikát sorol fel, a valóság nem hagyta, hogy a közélet/poltika-tematika ne domináljon.
Talán idén... 2009-ben se foci EB, se olimpia nem lesz:).