Hát ennek is vége van.
Bár a címben ott szerepelt a 4-es szám is, de nem elsősorban ez különböztette meg ezt a műsorfolyamot az eddigi három sorozattól. Hanem annak a bántóan élénk kontraszelekciós jelenségnek a szinte összes jellemzője, amely abban nyilvánul meg, hogy a magyar kereskedelmi televíziók egymás műsoraiból csak a gagyit, az ócskát, a minősíthetetlenül színvonaltalant hajlandók eltanulni. Persze téve ezt "a közönség ezt igényli" rendkívül ócska és minősíthetetlenül primitív mentsége mögé bújva. És persze attól a törekvéstől vezérelve, hogy az ígéretes-színvonalas tehetségkutatót hatodrangú valóságsóvá silányítsák, amely – nem mellesleg – kiváló bevételi forrás is.
Nyilván ezért került sor a korhatár leszállítására is, hiszen az RTL a Csillag születik-kel fényesen bebizonyította, hogy "a gyerek (kutya stb.) mindig siker" alapigazság erősebb, mint valaha: Utassy Árpiról lehetett cikkezni jó sokáig (kiváló blogposzt erről itt), kavarható volt körülötte sok (ál)botrány, mehetett a keresztpromóció (nem, ez nem a vallási propaganda fedőneve!), és amíg tartott a "vetélkedő", lehetett ezzel még és még több SMS-t generálni, mert ugye "szegény gyereket csak meg kell védeni, tovább kell juttatni", mindenáron. Jegyezzük meg halkan, nem valami új tudományos vívmány, amely az előző Megasztár óta derült ki, hogy a 16 éven aluliak is tud(hat)nak énekelni, hanem sokkal inkább az vált világossá, hogy a gyerek az mindig érdekesebb téma, és kiforratlan egyéniség lévén, több butaság várható tőle, plusz rendelkezik két szülővel (jó esetben további családtagok is képbe kerülhetnek). Az új trend annyira markánsan érvényesült, hogy az egyik kiesővel szemben egyenesen "vádpontként" fogalmazódott meg, hogy ő bizony már 29 éves, és "még mindig nem vitte semmire". (Mondjuk, ez minden résztvevőre igaz, hiszen, ha valaki vitte volna már valamire, akkor nem egy tehetségkutatón próbálkozik, kitéve magát az ilyen véleményeket megfogalmazó ún. zsűrinek.)
A másik szembeötlő változtatás a versenyzők értékelésének módja volt: az előző három sorozatban (a döntőtől eltekintve) a lényegi döntések és a döntések java a zsűri kezében volt(ak). Így ezek (feltételezve persze a zsűri [ilyen-olyan] kompetenciáját) valahol mégiscsak szakmai döntések voltak/lettek, az egyes sorozatok döntősei vitathatatlanul tehetségesek voltak, vagy fogalmazzunk úgy: a legtehetségesebbek közül kerültek ki. Most azonban a bevételmaximalizálás jegyében változott a szisztéma: szinte minden érdemi döntés a közönség szavazataihoz kötődött. Ez hatással volt persze a műsor folyására is: olyan kínosan hosszú szünetek váltak szükségessé, amelyekbe már egy másik műsor is elfért; bár ennek (Popdaráló) szükségességéről önmagában is érdemes volna merengeni. Voltak persze olyan próbálkozások, melyek ezeket a dicsőséges forradalmi lépéseket a demokrácia, a voks populi érvényesülése felé tett lépésként próbálták eladni, de ebbe a kategóriába nagyon nehéz beleszuszakolni azt a sportszerűség legelemibb elvárásainak is homlokegyenest ellentmondó gyakorlatot, amikor a zárófordulókban szavazás közben tájékoztatták a nézőket (és "mellesleg" az érintetteket is!!) a versengés állásáról.
Azt viszont semmiképpen sem lehet a "tehetségek versengése" kategóriába beleszuszakolni, hogy az SMS-szavazásokat gyakorlatilag végtelenítették, azaz alig zárult le egy-egy adás, máris lehetett szavazni a következő műsor még el sem hangzott produkcióira. Más szóval: teljességgel sikerült mindenféle kapcsolatot megszüntetni az énekesi produkció és a szavazat között, valóságsós szimpátiaszavazás zajlott. A legszebb pedig az volt, hogy képmutató módon a zsűri egy tagja képes volt kárhoztatni a közönséget azért, mert nem eléggé szakmai alapon szavazott, holott egy felületes, a műsor szerkezetére vetett pillantás alapján ezt jóelőre borítékolni lehetett.
Ha már szóba került, lehetne itt szólni a zsűriről is, pl. hogy hogy lehet, hogy egyszerre csak többen lesznek egy fővel, és hogy lehet, hogy nem tudnak szembesülni azzal, hogy a döntő mezőnyét ők maguk hozták össze, tehát saját maguk felett mondanak ítéletet, ha a mezőnyről nyilatkoznak. De ezek olyan evidenciák, amiket talán kár is szóba hozni. Ha már mindenáron a zsűriről ejtünk szót, akkor álljon inkább itt az előző három sorozat egyik ítészének, Presser Gábornak néhány szava, amelyeket a 3. sorozat összefoglalójaként (akkor még ő úgy tudta, hogy az egész Megasztár-műsor lezárásaként is) mondott: "Jó hogy vége van, jó hogy most van vége és jó hogy így van vége."
Nem gondolom, hogy Picibácsi próféta volna, de ezt azért talán meg lehetett volna hallani... már persze, ha a pénzcsörgés és az sms-szignálok miatt egyáltalán hallható volt.
Bár a címben ott szerepelt a 4-es szám is, de nem elsősorban ez különböztette meg ezt a műsorfolyamot az eddigi három sorozattól. Hanem annak a bántóan élénk kontraszelekciós jelenségnek a szinte összes jellemzője, amely abban nyilvánul meg, hogy a magyar kereskedelmi televíziók egymás műsoraiból csak a gagyit, az ócskát, a minősíthetetlenül színvonaltalant hajlandók eltanulni. Persze téve ezt "a közönség ezt igényli" rendkívül ócska és minősíthetetlenül primitív mentsége mögé bújva. És persze attól a törekvéstől vezérelve, hogy az ígéretes-színvonalas tehetségkutatót hatodrangú valóságsóvá silányítsák, amely – nem mellesleg – kiváló bevételi forrás is.
Nyilván ezért került sor a korhatár leszállítására is, hiszen az RTL a Csillag születik-kel fényesen bebizonyította, hogy "a gyerek (kutya stb.) mindig siker" alapigazság erősebb, mint valaha: Utassy Árpiról lehetett cikkezni jó sokáig (kiváló blogposzt erről itt), kavarható volt körülötte sok (ál)botrány, mehetett a keresztpromóció (nem, ez nem a vallási propaganda fedőneve!), és amíg tartott a "vetélkedő", lehetett ezzel még és még több SMS-t generálni, mert ugye "szegény gyereket csak meg kell védeni, tovább kell juttatni", mindenáron. Jegyezzük meg halkan, nem valami új tudományos vívmány, amely az előző Megasztár óta derült ki, hogy a 16 éven aluliak is tud(hat)nak énekelni, hanem sokkal inkább az vált világossá, hogy a gyerek az mindig érdekesebb téma, és kiforratlan egyéniség lévén, több butaság várható tőle, plusz rendelkezik két szülővel (jó esetben további családtagok is képbe kerülhetnek). Az új trend annyira markánsan érvényesült, hogy az egyik kiesővel szemben egyenesen "vádpontként" fogalmazódott meg, hogy ő bizony már 29 éves, és "még mindig nem vitte semmire". (Mondjuk, ez minden résztvevőre igaz, hiszen, ha valaki vitte volna már valamire, akkor nem egy tehetségkutatón próbálkozik, kitéve magát az ilyen véleményeket megfogalmazó ún. zsűrinek.)
A másik szembeötlő változtatás a versenyzők értékelésének módja volt: az előző három sorozatban (a döntőtől eltekintve) a lényegi döntések és a döntések java a zsűri kezében volt(ak). Így ezek (feltételezve persze a zsűri [ilyen-olyan] kompetenciáját) valahol mégiscsak szakmai döntések voltak/lettek, az egyes sorozatok döntősei vitathatatlanul tehetségesek voltak, vagy fogalmazzunk úgy: a legtehetségesebbek közül kerültek ki. Most azonban a bevételmaximalizálás jegyében változott a szisztéma: szinte minden érdemi döntés a közönség szavazataihoz kötődött. Ez hatással volt persze a műsor folyására is: olyan kínosan hosszú szünetek váltak szükségessé, amelyekbe már egy másik műsor is elfért; bár ennek (Popdaráló) szükségességéről önmagában is érdemes volna merengeni. Voltak persze olyan próbálkozások, melyek ezeket a dicsőséges forradalmi lépéseket a demokrácia, a voks populi érvényesülése felé tett lépésként próbálták eladni, de ebbe a kategóriába nagyon nehéz beleszuszakolni azt a sportszerűség legelemibb elvárásainak is homlokegyenest ellentmondó gyakorlatot, amikor a zárófordulókban szavazás közben tájékoztatták a nézőket (és "mellesleg" az érintetteket is!!) a versengés állásáról.
Azt viszont semmiképpen sem lehet a "tehetségek versengése" kategóriába beleszuszakolni, hogy az SMS-szavazásokat gyakorlatilag végtelenítették, azaz alig zárult le egy-egy adás, máris lehetett szavazni a következő műsor még el sem hangzott produkcióira. Más szóval: teljességgel sikerült mindenféle kapcsolatot megszüntetni az énekesi produkció és a szavazat között, valóságsós szimpátiaszavazás zajlott. A legszebb pedig az volt, hogy képmutató módon a zsűri egy tagja képes volt kárhoztatni a közönséget azért, mert nem eléggé szakmai alapon szavazott, holott egy felületes, a műsor szerkezetére vetett pillantás alapján ezt jóelőre borítékolni lehetett.
Ha már szóba került, lehetne itt szólni a zsűriről is, pl. hogy hogy lehet, hogy egyszerre csak többen lesznek egy fővel, és hogy lehet, hogy nem tudnak szembesülni azzal, hogy a döntő mezőnyét ők maguk hozták össze, tehát saját maguk felett mondanak ítéletet, ha a mezőnyről nyilatkoznak. De ezek olyan evidenciák, amiket talán kár is szóba hozni. Ha már mindenáron a zsűriről ejtünk szót, akkor álljon inkább itt az előző három sorozat egyik ítészének, Presser Gábornak néhány szava, amelyeket a 3. sorozat összefoglalójaként (akkor még ő úgy tudta, hogy az egész Megasztár-műsor lezárásaként is) mondott: "Jó hogy vége van, jó hogy most van vége és jó hogy így van vége."
Nem gondolom, hogy Picibácsi próféta volna, de ezt azért talán meg lehetett volna hallani... már persze, ha a pénzcsörgés és az sms-szignálok miatt egyáltalán hallható volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése