Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2010. november 25., csütörtök

Az zéró-összegű játszmákról és az nyugdíjrúl


"Ginsberg teorémája
1. Nem nyerhetsz. 2. Nem érhetsz el döntetlent. 3. Még a játékból sem szállhatsz ki.
Ginsberg-teoréma Freeman-féle kommentárja
Mindazok a jelentősebb filozófiák, amelyek megpróbálják értelmesnek feltüntetni az életet, a Ginsberg-teoréma valamelyik részletének tagadásán alapulnak.
1. A kapitalizmus arra a feltételezésre épül, hogy nyerni is lehet. 2. A szocializmus arra a feltételezésre épül, hogy döntetlent is el lehet érni. 3. A miszticizmus arra a feltételezésre épül, hogy ki lehet szállni a játékból."

 

A fenti idézetet azért vettem kölcsön Murphy törvénykönyvéből,  mert egy rendkívül érdekes problémát szeretnék vele illusztrálni. Ezt a jelenséget az ún. játékelmélet "zéró összegű játszma" néven tartja nyilván. Lényege nagyjából annyi, hogy a játékban részt vevő felek közül az egyik (az egyszerűség kedvéért most feltételezzünk csak két szereplőt!) éppen olyan mértékben veszít, mint amekkora mértékben a másik nyer. Ez a helyzet tipikusan a két szereplős játékok sajátja (pl. sakk), hiszen amikor több résztvevő van, és már a befutási sorrend is számít, akkor már árnyalódik a kép, hiszen pl. az ezüstérmes sirály a hetedikhez képest. (Itt szeretném jelezni, hogy természetesen az a tény sem elhanyagolható, hogy a játékelmélet korántsem csak a tényleges játékokkal, vagy versenyekkel foglalkozik, ambíciója gyakorlatilag minden rivalizálási szituáción alapuló emberi cselekvés leírására kiterjed.)
Sokkal érdekesebb azonban, hogy a játékelmélet ismer ún. nem-zéróösszegű játszmákat is. Az elnevezés beszédes: az ilyen szituációkban a résztvevők összesített eredménye nem nulla, hanem vagy negatív, vagy összességében pozitív.  (Akik látták Ron Howard filmjét, az Egy csodálatos elmé-t, azok talán emlékeznek rá, hogy a főszereplő az egyetemi pub-ba betévedő szőke cicababa kapcsán jut arra a felismerésre, hogyha mindenki arra az egy csajra nyomul, akkor végeredményként sokkal több lesz az aznap szexpartner nélkül maradó [tehát vesztes], mint az, aki másnap nem egyedül ébredvén "győztesnek" érezheti magát.)
E kissé hosszúra nyúlt bevezető után pedig lássuk a lényeget! Az a véleményem, hogy (sok minden más egyéb ismérv mellett) a nálunk kialakult kvázi-demokráciát (és ezzel a jelzővel nem azt jellemzem, ami épp most van kialakulóban, hanem nagyjából az elmúlt teljes 20 év politikai életét) az különbözteti meg a valós, nyugati,  európai demokráciáktól, hogy míg azok a politikát nem zéróösszegű játszmaként kezelik (hanem olyanként, amelyiknek az össztársadalmi kimenetele potenciálisan lehet pozitív — sőt, ezt kifejezetten kívánalomként fogalmazzák meg ezzel a játszmával szemben); addig a Kárpátok által ölelt tejjel-mézzel folyó Kánaán területén a politika kifejezetten zéró összegű játszmává silányult.
Ez a legújabb közéleti fejlemények kapcsán is szépen kiderült. Tegnap délutántól a magyar blogszférát elárasztották a Matolcsy-Orbán féle nyugdíjmegmentő akciót meglehetősen (s valljuk be: jogosan)  negatívan értékelő írások. Amikor azonban az ember vette magának a  fáradságot, hogy egy kicsit a kommentek olvasására is vesztegesse az idejét, megdöbbentő és megrázó tapasztalatokban lehetett része. Az a kisebb szegmens, amelyik a fidesz izomból átnyomott intézkedése mellett tette le a garast, nem elsősorban érvelt (nehéz is lett volna), hanem a heveny gyurcsányozásban-komcsizásban élte ki magát. Azaz a "deőkméginkább" és a "demégmindiginkábbezekmintamazok" mantraszerű ismételgetésében. Amiben persze nem elsősorban a metódus újszerűsége a megrázó, hanem épp ellenkezőleg: az, hogy még mindig, a történtek ellenére (és az ilyen "történtek" ellenére) hivatkozási alap bír lenni az a pártokkal való kritikátlan azonosulás, amelynek veleje az az idióta elképzelés, hogy ha "nem MI, akkor ŐK nyernek".
És eközben épp az az alapvetés felejtődik el, hogy a politika mint olyan  eredeti hivatását tekintve épp a köz javáért való cselekvés volna, amely cselekvés végeredményeként a tágabb közösség nyer, és így a játszma végösszege pozitívba fordul. A pártok igazi feladata pedig annak felismerése volna, hogy ezt hogyan tudják épp ők elérni, ezáltal a pozitív kimenetelt saját magukhoz kötni.
De mint fentebb említettem, ehhez országunk túlzottan is keletre fekszik.
_____________________________
Az Orbán-kormány gondos(?) és alapos(?) megfontolás(?) után úgy döntött ütött a hasára, hogy kormányzásra való tökéletes alkalmatlanságát ezúttal a nyugdíjpénztárak kapcsán fogja demonstrálni a széles nagyközönség (vulgo: a Zemberek) előtt. Ezt a törekvését – mint minden törekvését, természetesen — minimum 100%-os mértékben siker koronázta. Csak ez a lépés most mintha valahogy túl jól sikerült volna. Miért is? Próbáljuk meg a puszta racionalitás oldaláról megközelíteni a problémát (mégha ez a szempont ennek a kormánynak az esetében merőben extrémnek és újszerűnek is tűnhet)!
Mert két eset lehetséges: az az ötlet, amelyik most a nyugdíj-rendszer átalakítása kapcsán lidérces lázálomból testet öltött valósággá vált vagy mindenestül rossz,  teljességgel elhibázott és romlásba dönti az országot. Avagy pediglen sohanemlátott felvirágzást hoz magával, és országunkat ténylegesen tejjel-mézzel folyó Kánaánná változtatja. Az első esetben értelemszerűen meg sem kell kísérelni a tragikus intézkedés bevezetését. A második esetben viszont egy kormány hatalmas erkölcsi tőkét kovácsolhat magának és hosszabban tartó támogatást is szerezhet azzal, hogy a várható áldásos következményeket megosztja a választók-állampolgárok minél szélesebb tömegeivel. Hiszen a közössé tett háttérismeret magát a célt is közössé teszi, illetve azt az érzést erősíti, hogy a kormány felnőtt polgárokat lát a népben, nem pedig alattvalókat (neadjisten idomítandó vadállatokat).
Az előző mondatban nem véletlenül emlegettem az "alattvalók" kifejezést. Annak idején (elég jó régen, a 18. században!!) a felvilágosult abszolutista uralkodó, II. József uralkodói "ars poeticája" volt az azóta szállóigévé vált mondat: "Mindent a népért, semmit a nép által." Bár önmagában ez a szlogen is nem csekély kívülállást és egoista fensőbbséget fejez ki, de a fidesz helyesen érzékelte, hogy már rég nem a 18. században járunk, és képes volt saját képmására gyúrni a mondást ilyeténképpen: "Mindent a néptől, semmit a nép által."
II.József 1780-tól 1790-ig uralkodott.
10 évet.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)