Tegyük fel - természetesen nem mint kívánatos eseményt, hanem csak mint eshetőséget, legyen az bármennyire csekély is –, hogy egy szép reggelen Orbán Viktor a Parlament épületéből a napos időt kihasználva gyalog szándékszik megtenni a pár perces sétát a Képviselői Irodaházba. Annyira elmerül azonban az ország megmentésének különféle módozatain való gondolkodásban, hogy elfeledkezik róla, hogy az egyenes utat már nem zárják le kordonok, ezért reflexből nagy vargabetűt tesz, átkelve a villamossíneken. Az éppen arra zakatoló 2-es villamos vezetője viszont éppen azirányú gondolataiban merül el, hogy a Nemzeti Együttműködés keretei közt vajon milyen újabb javaslattal segítse a Nemzeti Ügyek Kormányát, így aztán megtörténik a jóvátehetetlen tragédia: a villamos halálra gázolja a figyelmetlen kormányfőt.A természetesen bekövetkező nemzeti gyászon túl próbáljuk meg megvizsgálni a tragikus esemény hosszabb távú kihatásait is! És itt most nem arra gondolok, hogy vajon mi történik a megüresedő miniszterelnöki bársonyszékkel, ki fogja betölteni a nagy jelentőségű pozíciót: Magyarországon hatalmi poszt nem maradhat üresen. Mindig lesz aki, úgy érzi, hogy ő a legalkalmasabb az adott hely betöltésére; vagy legalábbis úgy, hogy az egy megfelelő státuszszimbólum lesz az ő számára. (Bár a Gyurcsány lemondása utáni miniszterelnök-keresősdi arra mutat, hogy még ezt a törvényszerűséget is majdnem sikerült megcáfolni.)
Szóval próbáljunk meg felvetni egy olyan szempontot, amely vadiúj kormánypártunknak a választások óta eltelt időben minden jel szerint még nem jutott eszébe: "mi lesz az országgal?" Hogy mi teszi olyannyira indokolttá e kérdést (hiszen pl. a keresztények is elég jól elvoltak a saját, evilági létből eltávozott messiásukkal)? Nos a probléma nem abban rejlik, hogy Orbán Viktor spirituális lényként való létezése pillanatnyilag nem bizonyított (bár az első bekezdésben taglalt események bekövetkezése kétségtelenül jó próbája volna a dolognak), hanem sokkal inkább ott van a gond, hogy ami ránk marad, azzal vajon mit tudhatunk kezdeni...
A fő probléma az, hogy mindaz, ami felé megyünk, — hívjuk akár Nemzeti Együttműködés Rendszerének, akár úri középosztály vezette keresztény-nemzeti kurzusnak — egyetlen egy személy, a nagy Kormányos, Orbán Viktor képére van szabva, még csak egy dinasztikus utódlás körvonalai sem látszanak (Horthy a kormányzó-helyettesi poszttal ennyiben kétségtelenül perspektivikusabban gondolkozó politikus volt).
Mivel is maradnánk hát itt, ha figyelmetlenebb volna szokásosnál a 2-es viszonylat sofőrje? Egy minden ízében egy bizonyos személynek (és csak annak a bizonyos személynek) a zsenialitását hirdető-demonstráló berendezkedéssel, amely ebből adódóan sokkal inkább tekintélyuralmi-diktatórikus, mint demokratikus; és amely rendszer a hatalom megragadása és megtartása érdekében nem habozik felhasználni semmit sem. Olyan szlogeneket és féligazságokat próbál meg átültetni a gyakorlatba, amelyeket vagy maga ötlött ki, vagy régebbiek ugyan, de már megszületésükkor sem volt sok értelmük (ebben mondjuk nem különböznek az elsőnek említett csoporttól), és azóta csak avulnak - egyre rohamosabb tempóban.
Ez az a rendszer, amelyik - Illyés klasszikusával élve - a szívek legmélyére is beleeszi magát, és borzasztó hatásai legborzasztóbbikaként elhiteti, hogy nem is lehet más keretekben élni-gondolkozni, egyszerűen erre van szükség. És ha már szóba került a Kormányzó Úr Őfőméltósága, akkor jegyezzük meg, hogy bár rendszere (többek véleményével szemben) nem volt földi paradicsom, azt azért mégsem lehetett róla elmondani, hogy elsődlegesen (vagyis inkább: kizárólagosan) egyéni ambíciók szolgálatára lett létrehozva. És ha egyszer - villamossal vagy anélkül - de a mostani miniszterelnök kikerül ebből a rendszerből, utána csak egy ilyen rommező marad, az Isten háta mögött, de legalábbis a demokratikus Európától jó messzire. (Persze kérdés, hogy vele jobb lesz-e.)
Így hát reméljük, hogy a Kossuth tér közelgő átalakítása kapcsán nemcsak a mélygarázs kiépítése, hanem a kettes villamos a tér alatti alagútban való átvezetése is napirendre kerül. Jobb az óvatosság.
Szóval próbáljunk meg felvetni egy olyan szempontot, amely vadiúj kormánypártunknak a választások óta eltelt időben minden jel szerint még nem jutott eszébe: "mi lesz az országgal?" Hogy mi teszi olyannyira indokolttá e kérdést (hiszen pl. a keresztények is elég jól elvoltak a saját, evilági létből eltávozott messiásukkal)? Nos a probléma nem abban rejlik, hogy Orbán Viktor spirituális lényként való létezése pillanatnyilag nem bizonyított (bár az első bekezdésben taglalt események bekövetkezése kétségtelenül jó próbája volna a dolognak), hanem sokkal inkább ott van a gond, hogy ami ránk marad, azzal vajon mit tudhatunk kezdeni...
A fő probléma az, hogy mindaz, ami felé megyünk, — hívjuk akár Nemzeti Együttműködés Rendszerének, akár úri középosztály vezette keresztény-nemzeti kurzusnak — egyetlen egy személy, a nagy Kormányos, Orbán Viktor képére van szabva, még csak egy dinasztikus utódlás körvonalai sem látszanak (Horthy a kormányzó-helyettesi poszttal ennyiben kétségtelenül perspektivikusabban gondolkozó politikus volt).
Mivel is maradnánk hát itt, ha figyelmetlenebb volna szokásosnál a 2-es viszonylat sofőrje? Egy minden ízében egy bizonyos személynek (és csak annak a bizonyos személynek) a zsenialitását hirdető-demonstráló berendezkedéssel, amely ebből adódóan sokkal inkább tekintélyuralmi-diktatórikus, mint demokratikus; és amely rendszer a hatalom megragadása és megtartása érdekében nem habozik felhasználni semmit sem. Olyan szlogeneket és féligazságokat próbál meg átültetni a gyakorlatba, amelyeket vagy maga ötlött ki, vagy régebbiek ugyan, de már megszületésükkor sem volt sok értelmük (ebben mondjuk nem különböznek az elsőnek említett csoporttól), és azóta csak avulnak - egyre rohamosabb tempóban.
Ez az a rendszer, amelyik - Illyés klasszikusával élve - a szívek legmélyére is beleeszi magát, és borzasztó hatásai legborzasztóbbikaként elhiteti, hogy nem is lehet más keretekben élni-gondolkozni, egyszerűen erre van szükség. És ha már szóba került a Kormányzó Úr Őfőméltósága, akkor jegyezzük meg, hogy bár rendszere (többek véleményével szemben) nem volt földi paradicsom, azt azért mégsem lehetett róla elmondani, hogy elsődlegesen (vagyis inkább: kizárólagosan) egyéni ambíciók szolgálatára lett létrehozva. És ha egyszer - villamossal vagy anélkül - de a mostani miniszterelnök kikerül ebből a rendszerből, utána csak egy ilyen rommező marad, az Isten háta mögött, de legalábbis a demokratikus Európától jó messzire. (Persze kérdés, hogy vele jobb lesz-e.)
Így hát reméljük, hogy a Kossuth tér közelgő átalakítása kapcsán nemcsak a mélygarázs kiépítése, hanem a kettes villamos a tér alatti alagútban való átvezetése is napirendre kerül. Jobb az óvatosság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése