Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2010. január 25., hétfő

The BKV strikes back (Dö bíkéjví sztrájksz bekk)

Ismét BKV. Közismert szuperbrendünk lankadatlan aprómunkával éri el, hogy megújra újabb és újabb posztokkal szerepeljen e hasábokon. Lassan külön címkét követel ki magának...
____________________

Ha esetleg azon törnénk a fejünket, hogy mi a különbség a következetes-elvi újságírás/politizálás és az akármilyen más jellegű közt, akkor döntően két fő pontot fogunk felfedezni. Nevezetesen, hogy az előbbiek elviek kell(ene) hogy legyenek, azaz egy bizonyos, határozott nézet, eszmerendszer mellett/mentén rendeződjön minden megnyilvánulásuk; valamint, hogy következetesek legyenek, azaz, hogy ne legyen bennük önellentmondás, sem hosszútávon, sem egyazon ügy keretein belül. Az újságírásnak mindezek mellett megvan a politikával szemben az a kétségtelen hendikepje is, hogy — legalábbis a fent részletezett esetben — nem árt, ha a valósághoz való viszonya pozitív, azaz egyszerűbben szólva: nem hazudik.
Mindez a Magyar Hírlap nevű, papírra nyomott, naponta megjelenő valami múlt szombati száma kapcsán jutott eszembe. Nevezett termék ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a BKV sztrájkja mögött tulajdonképpen egy szocialista összeesküvés húzódik meg. A gonosz vörösök (valami ilyen cím alatt futott eleve az egész förmedvény, hogy "Sötét vörös ármány" vagy efféle) ugyanis a buszos szakszervezeteket bábként rángatva hozták létre az egész sztrájkot. Elsősorban pedig tették ezt abból a célból, hogy Kocsis Istvánt, a csillogó vértezetű Igazság Bajnokát (számtalan autólizingelés hősét), aki nekilátott felszámolni a BKV sötét üzelmeit, a sarokba szorítsa. Ez az álláspont kétségtelenül nagyvonalú a maga módján. Ugyanis nemcsak azon az egyszerű tényen lép túl, hogy a buszvezetők nemcsak, hogy nem a Sátán kisinasai, hanem maguk is egyszerű munkavállalók (de facto "a Zemberek" elég tipikus megtestesítői, akik érdekeiért mint napi átlagban 53-szor hallhatjuk, a jobboldal fő ereje lépten-nyomon síkra száll); de elfeledkezni látszik arról is, hogy a liberálkommunisták a Demszky-Gyurcsány-Bajnai tengely bűnlistáján előkelő helyen szerepel az a döbbentes cinizmusú cselekedet, hogy szándékosan csődbe vezetik a BKV-t, hogy az általuk kinevezett kétes múltú vezetők segítségével (pl. az Elektromos Műveknél csúfosan leszerepelt Kocsis István) minél több állami adóforintot szivattyúzzanak át pártkasszákba. Legalábbis néhány héttel ezelőtt még valami ilyesmi volt a jobbos interpretációk lényege.
Amiből meg csak az a tanulság, hogy nem elvi alapon álló és nem következetes újságírónak- politikusnak lenni kétségtelenül kényelmesebb, hiszen az embernek mindig megadatik a választás szabadsága, hogy melyik értelmezés tetszik neki jobban.

_____________________

Ahogy a fentebbi katyvaszból is kitűnik, nem könnyű dolog állást foglalni a múlt heti BKV-sztrájk ügyében — még olyan szilárd és következetes elvi háttérrel sem, mint amely a Magyar Hírlapot (vagy akármely mai magyar jobbos sajtóorgánumot) jellemzi; hát még az egyszerű, hétköznapi állampolgárok számára, akiknek nem adatik meg az a luxus (mint pl. a fentieknek), hogy a tényeket teljességgel figyelmen kívül hagyják.
Először is azt érdemes észrevennünk, hogy nem egy duális, kételemű viszonyrendszerről vagyon itten szó, ahol egyértelműen ki van osztva a JÓ és a GONOSZ szerepe, hanem a kép ennél sokkal árnyaltabb, ráadásul több vonatkozásban is. Kezdjük talán ott, hogy a hagyományos felfogás szerint a kizsákmányoló tőkéssel szemben a megélhetésért, jobb élet- és munkakörülményekért küzdő munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezeteknek szokás drukkolni, akik végső kétségbeesésükben szoktak a sztrájk fegyveréhez nyúlni. (Ezt lett volna hivatva megjeleníteni a nevetségességbe és érdektelenségbe egyszerre fulladó vasutas "szolidaritási" sztrájk.) De sajnos itt nemcsak arról volt szó, hogy a sztrájk egy nagyonis érzékeny pontot talált telibe (a túlzsúfolt főváros amúgyis katasztrófa peremén tántorgó tömegközlekedési szolgáltatását). Hanem arról is, hogy - államilag/fővárosilag finanszírozott cégről lévén szó - a fenntartók/megrendelők is mi magunk, Budapest közlekedő polgárai vagyunk. Azaz végső soron mi magunk vagyunk a gonosz tőkés is, aki féktelen profithajhászattól vezettetve nem fizet eleget szegény buszsofőreinek, nem vesz új buszokat, és nem hajlandó belemenni egy barátságosabb kollektív szerződésbe. Persze, ha bárkit megkérdezünk az utcán, hogy járjanak-e jobb, korszerűbb buszok és javítsuk-e fel szegény, nehéz munkát végző sofőrök fizetését és egyéb juttatásait, alighanem mindenki "igen"-t fog mondani. De ha ugyanezt úgy kérdezzük meg (kérdezni tudni kell!!), hogy kapjon-e a pazarló, vérlázító szerződéseivel kitűnő, a jegyek árát az égbe emelő BKV újabb és újabb támogatást adóforintjainkból, akkor nagyon nagy százalékban nemleges lesz a válasz.
Nézzünk akkor talán egy komplexebb megközelítést, hátha az kielégítőbb eredményre vezet! Képzeljük el, hogy a fentebbi kapcsolat igazából nem is kétpólusú, hanem egy sablonos szerelmi háromszög képét ölti inkább magára (utazóközönség—BKV-alkalmazottak—BKV-vezetőség), miközben a háttérben markát dörzsölve sátáni vigyorral ábrázatán ott vigyorog Bajnai Gordon (aki természetesen szabadon behelyettesíthető bármely szocpárti miniszterelnökkel). Nos ez a háromszög persze csak külső megjelenésében hasonlít a fentebb emlegetett szerelmihez, működésében épp az ellenkezője annak: a háromszög minden csúcsa ellentmondásos és ellenérzésekkel terhelt viszonyban áll(t) a másik kettővel. Kétségtelen, hogy a járműveket összehányó, bliccelő és a vezetőket összeverő utazóközönséggel; vagy az "ellenőr" feliratú karszalagot viselő orkokat rájuk szabadító, magának horribilis pénzeket kiutalgató vezetőséggel szemben mind ezidáig a háromszög sofőrök képviselte csúcsa tűnt a legfehérebbnek, rovásukon maximum a lélekszakadva futó utasok orra előtt becsukott buszajtók sorakoztak. Ezt a viszonylagos erkölcsi fölényt veszítették el most a BKV buszsofőrei a sztrájk során. Nem elsősorban azért, mintha sztrájkolni önmagában elítélendő és megvetendő cselekedet volna. A buszosok épp oda csaptak, ahol nagyon fájt: a (saját magukhoz hasonló) munkavállalóknak tettek (elsősorban és mindenekelőtt) keresztbe, azoknak, akik ilyen-olyan, de leginkább anyagi okokból nem engedhették meg maguknak hogy BKV híján autóra váltsanak, és ezzel amúgyis eléggé pengeélen táncoló havi költségvetésük akár végzetes csapást is szenvedhetett.
Siessünk leszögezni: minden sztrájk sérti valakinek az érdekét, éppen ebben rejlik a titok, ez (a sérelem kiküszöbölésének igénye) mozdíthatja a munkaadót a sztrájk kiváltó körülményeinek megszüntetésére. (Civilizált országban a sztrájkolót nem tekintik kiváltó körülménynek.) A gond azonban az, amit sokan leírtak már a magyar viszonyokkal kapcsolatban: ma idehaza "sztrájkképes" szakszervezeti mozgalom a "nemzeti kincsnek" nyilvánított területeken, azaz a közszolgáltatásokban működik. A sok más faramuci következményen túl ez azzal is jár, hogy a fentebb leírt nyomásgyakorlási folyamatban megjelenik egy köztes elem: a közszolgáltatások "vásárlója" (és persze megrendelője is, ahogy már fentebb írtam), az egyszerű állampolgár. Minden nyomásgyakorlás rajta keresztül történik, oly módon, hogy a sztrájkoló azt kívánja elérni, hogy ez a fogyasztói réteg elég nyomorultul érezze magát ahhoz, hogy morgolódni kezdjen, és ez zavarja a nagybetűs Államot. Ráadásul a Gaskó-féle "minden vasutasnak negyedmillliót, de azonnal" sztrájkok már eléggé próbára tették az átlag közlekedő állampolgár idegrendszerét. Így aztán a szolidaritás a sztrájkolókkal szemben csak elszórtan jelentkezett, akkoris inkább csak a kisebbik rossz választásának kényszerével: "inkább nekik szurkolok, mint a szemét hazug komcsi kormánynak". Nagyjából valami ilyesmi az előállt helyzet. Hogy ezt hogy látjuk, hogy ítéljük meg az esetleges megoldás módozatait, az nagyon sokféle lehet. Teszem azt az is egy (pontosabban kettő) megoldás lehet, ahogy Tóta W. Árpád látja a dolgokat. Egyet viszont biztosan nem lehet (hogy stílusosan visszakössünk a poszt elejéhez): a szakszervezeteket ördögtől valónak, a kommunista manipuláció eszközének feltüntetni.
Persze ha távlatosan gondolkodunk, nem árt már most megkezdeni az eláztatásukat: nehogy olyan sok gondja legyen majd velük a következő kormánynak, mint a mostaninak volt.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)