A mi petárdánk kölyke

Úgy tűnik, annak ellenére, hogy a mostanság ismét reflektorfénybe került Fazekas (és Annus Adrián) aranyérmének csak nagyon rövid ideig örülhettünk, a magyar azért nemcsak lovas-, hanem dobónemzet is.
Eme állítást szépen bizonyítja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát megtestesítő tojás után újabb repülő objektum került a közfigyelem fókuszába: a petárda. Jómagam is elkövettem egy posztot erről anank idején. Persze nem arról, hogy szilveszterkor ne petárdázzunk, mert úgy tűnik a lakosság nagyobb részét arról meggyőzni, hogy azért, mert a naptár egy bizonyos napot mutat nem jó buli embertársainknak szívszélhűdést vagy maradandó halláskárosodást okozni — tekintetbe véve a magyarság pillanatnyi mentális érettségét — lehetetlen vállalkozás, az ember meg ne fogjon ilyenbe. Egyszerűen csak az tűnt fel, hogy egy újpesti hokifőmufti nyilatkozata szerint petárdázni — akár zárt csarnokon belül — nem bűn, így fel sem lehet lépni ellene. Ezt a képet árnyalta a nagy előd szellemének ("Búcsú a petárdáktól") megfelelő választékossággal George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. Ő úgy módosította a tételt, hogy csak a magyar kézből szálló petárda nem bűn, ha azt már osztrák hajítja el – , ami már önmagában vircsaft, emlékezhetünk –, akkor az ember tudalattijában megbúvó Poldibácsi hirtelen életre kel, és felsikolt: "csak az a szép zöld gyöp..."!!
Már pedig, ha a szép zöld magyar gyepet sérelem éri, különösen osztrák petárda formájában, akkor minden megendgedhet, az ilyesmit csak a vér moshatja le, de legalábbis vipera és billiárdgolyó. A jogegyenlőség, személyiségi jogok, meg persze a józan megfontolás, hogy stílszerűek legyünk: maradjanak a gyerekmesék világában.

Túl fedáksárin

Máskor linkelni kéne, hiszen a kérdéses poszt óta már négy nap is eltelt, de most, hogy munkadandárja meg nyári punnyadás, így elég azt írnom: a legutolsó posztban...
Szóval a legutolsó posztban a KöKi-lépcső kapcsán már méltattam a BKV azon igyekezetét, hogy mihamarabb csörgősipkát illesszen enfejére. Akkor ironikusan megjegyeztem azt is, hogy a fennálló életveszélyes állapot a papírlapokkal ékesített rács félrefordításával egy pillanat alatt megszüntethető volt; sőt a rács még akkor is ott állt a palánk mellett, mikor ezt dokumentálandó lefotóztam.
De lám, valaki nemhiába lesz superbrand: nem elég ahhoz a magas szintű szolgáltatási színvonal , amelyről a BKV közismert, úgy tűnik, szükségeltetik ehhez a jövőbelátás képessége is. A csütörtöki bejegyzésben még némi bújtatott elégedetlenség is bujkált, bevallom. Valami olyasmit is szerettem volna érzékeltetni, hogy más, boldogabb tájakon ilyenkor a feleslegessé vált rácsot, rajta a grafológiai csemegét jelentő hendméd táblákkal valahova jó messze elviszik egy lomtár legsötétebb sarkába. De a BKV bebizonyította, hogy utolérte a kort, és meghaladta a mindenbe Hűbelebalázs módjára belekapó magyar mentalitást: a rács maradt, és lám, nem hiába!

Ma, 28-án reggelre a Budapesti Közlekedési Vállalat a kontrán-rekontrán-szupkontrán-mórkontrán átverekedve magát túllépett a "fedáksárin" is: a nemrég életveszélyesből használhatóvá avanzsált hányatott sorsú lépcsőt ismét életveszélyessé nyilvánította. (Lám, egyszerre váratlanul milyen jó haszna lett a véletlenül ott maradt rácsnak, mint a fotó is mutatja!!!) Az már csak hal a tortán, hogy a buszsofőrök – ritka kivételként a BKV állományában alighanem – nem voltak kiképzett statikai szakemberek, így első ránézésre nem tudván megítélni a lépcső (ismét) vészesen életveszélyessé vált állapotát, utasaikat változatlanul a megszokott helyeken tették le, így azok az életveszélyes lépcsőtől az egykor volt felüljáró alatti úttesten bandukoltak a – pillanatnyilag még – nem életveszélyes másik lépcsőhöz.

Korántsem gondolom, hogy versenyezhetek fővárosunk tömegközlekedési vállalatának ötletességével, de azért sikerült megihletniük, úgyhogy volna egy-két ötletem.

1/ Rendszeres, kiszámítható verzió: A lépcső legyen páros napokon életveszélyes, páratlanokon használható, így könnyebben lehet alkalmazkodni az adott helyzethez.

2/ Profitorientált verzió: A lépcső következő napi állapotát mindig előző este hatkor látványos showműsor keretében sorsolják ki, amire az aznap éjféltől megvett szelvényeken lehet fogadni.

De persze ez csak pár halvány ötlet...

Köszönjük, BKV!

Ma, 2008. július 24-én reggel újabb csodára virradtunk.
A csoda mint a magyar csodák általában, komplex természetű volt. Kezdve azon, hogy ez a csütörtök keddre esett, hiszen a BKV korábbi ígéretei szerint keddre kellett volna lebontani a Kőbánya-Kispesti felüljáró "életveszélyessé vált" részét.
De ezt, a határidők kreatív értelmezését már megszoktuk. Ám van itt még nagyobb csoda is ! A felüljáró-rész elbontásával ma reggelre újra megnyílott az a lépcső, amelyik korábban életveszély miatt le volt zárva. Látszatra nem nagyon érthető a dolog, hiszen az eddig életveszélyes részt nemcsak, hogy láthatólag egyáltalán nem erősítették meg, hanem a bontás során sokszor még nagyon súlyos törmelékdarabok is hullottak rá (f/normállogika szerint még rosszabb állapotúvá téve azt). Cserébe viszont a lépcső fölül eltűnt a tető, és mivel a felüljáró is, így most tulajdonképpen félig oldala sincs. Az életveszélyes állapotot a BKV egyetlen frappáns húzással oldotta meg/fel: az eddig a lépcső felső végét keresztben elálló sűrű szövésű drótrácsot, amelyre három helyen A4-es lapokra kézzel felírták, hogy "AZ ÁTJÁRÁS TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!" egyszerűen elfordították a híres-hírhedt palánk mellé. És íme: ezzel a 90 fokos fordulattal az eddig életveszélyes lépcső ismét teljesen biztonságossá vált! De ez mind semmi: a BKV-féle csodának hála, tovább erősödhetett hitünk a műszaki szakértői vélemények objektivitásában és megalapozottságában, és a hírneves magyar superbrand is tovább öregbítette saját jó hírnevét.
Köszönjük, BKV!

Képrejtvénynek álcázott terrorcselekmény

(megfejtés: kiadós eső)

Két zseniális animációs kisfilm

No comment.

____________________

Tapaszta(lat)lanság

És megkezdődött.
Alig telt el pár nap, azóta, hogy arról írtam: Kolonics megérdemelné azt, hogy az ő esetében ne legyen maszatolás, szemforgató képmutatás, szenteskedve elsuttogott "kegyelet"; hanem igenis alapos vizsgálat, amely kiindulási pontként (de nem előre elvárt végeredményként!!) kezeli a sportoló tisztaságát, de épp ezért megvizsgál minden körülményt, hogy az igazi okokat kiderítse és ha van(nak), a felelős(öke)t megnevezze. Mert minden más eljárás hosszabb távon a suttogó jólértesültség féligazságainak kedvezne, azaz siralmasan-szánalmasan magyar lenne, és végső soron épp a Bajnok emlékét mocskolná be.
Úgy tűnik azonban, hogy az illetékes körökben meglehetősen kicsi az aKÖZÉRT látogatottsága, bár ez a szomorú tény önmagában még nem kéne kizárja az etikus és tisztességes viselkedésre való igényt. Megindult a helyezkedés, a körbemutogatás, az értetlenkedés színlelése, és amikor már végképp nincs más menedék, akkor az elhunytra való hivatkozás.
Mert mi mással lehetne magyarázni azt, hogy az edző a mentősökre mutogat, akik persze nem óhajtják elvinni a balhét, levelet írnak hát, és ebben visszakérdeznek bizonyos tapaszokról? (Sugallva persze azt is így, hogy a tapaszok valamilyen módon belejátszottak a tragédiába.)
Edző, aki megpróbálta majd' félórán keresztül - nyilván nem pólón át - újraéleszteni tanítványát reggeli nyilatkozatában még mit sem tud a tapaszokról, pedig saját korábbi nyilatkozata alapján többet volt együtt Kolóval, mint a saját lányával (ami egyébként maximálisan hihető is), ami egy - mint később kiderül - rendszeresen alkalmazott tapasz nemismerete esetén érdekes.
Délutánra a MOB - ugye tetszenek emlékezni, ez az a szervezet, amelyik Annus és Fazekas esetében először minden lehetséges fórumon tiltakozott, majd szép "csendesen" orrfacsaró bűzt hagyva maga után kihátrált a sportolók mögül, hagyva őket a .... pácban - szóval ez a MOB megvilágosodott, és magától értetődő természetességgel állította ki Kolonics edzőjéről a hülyeségi bizonyítványt, nyilatkozatba foglalván, hogy hát hiszen ez egy teljesen legális termék, ők még anyagilag támogatják is a beszerzését, és nincs is benne semmi illegális hatóanyag. Ha a tapasz leírását is átböngésszük, akkor két dolog is eszünkbe jut majd.

Egyrészt nem lehet nem észrevenni, hogy a MOB nemcsak egy érdemdús, kiváló edzőt áztatott el sikerrel, lehetetlen helyzetbe hozva a trénert, hanem sikerrel oldotta meg saját maga diszkreditálását is. Ha ugyanis én olyan szert/tapaszt adok valakinek, amelyik késlelteti a szervezet fáradságérzetét, akkor tulajdonképpen hozzájárulok ahhoz, hogy a szervezet becsapja magát, azaz egy végsőkig kihajtott test esetében a további terheléshez, közvetve a halálhoz. Másrészt dicsérjük meg a MOB-ot, hogy sportolóink minél eredményesebb felkészítése érdekében csúcstechnikás fejlesztésekbe sem rest beruházni. Míg mások olyan piszlicsáré dolgokkal vacakolnak, mint a nanotechnikai úton előállítható kerekek és azok pár fordulatnyi megmozdítása, addig a Magyar Oimpiai Bizottság által a sportolóknak biztosított tapasz egyenesen nanotechnikás antennákat és azok által keltett rezgéseket használ.

De ha azt gondoljuk, hogy ennél nincs lejjebb, akkor emlékezzünk meg Baráth Etelének, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökének nyilatkozatáról, aki a tapaszokról, és egyáltalán minden felelősségről szóló további kérdést azzal hárított el, hogy lebegjen szemünk előtt a "kegyelet", és tartsuk tiszteletben Kolonics személyiségi jogait.

És mindezt kivédendő a felelősséget firtató kiváncsikodásokat. Sajnálom, de nem tudom a személyiségi jogokat jobban tiszteletben tartva mondani: ez bizony kegyeletsértés, és azzal, hogy minden "felelősséget" az elhunytra, a halál tényére hárít, halottgyalázás is.

Pedig az ember azt gondolhatná, hogy Athén után a magyar sportvezetésnek már vannak a saját maguk mosdatásában tapasz(talat)ai.

Viktor apuka elutazik

Viktor apuka elutazott külföldre. Az idősebbek, akik jobban ismerik apukát, szurkoltak, hogy nehogy erőt vegyen rajta szokott feledékenysége, és otthon hagyja a szükséges dokumenteket. Azért volt ez a nagy izgalom, mert a nagyobbak azt is tudták, hogy ilyenkor, Viktor apuka nyári kirándulásai alkalmával mindig számíthatnak az otthoniak valami szép ajándékra. Hol egy nagyszabású családegyesítő buli ötletével tér haza apuka, hol egy szép tudományos albummal, amelyből az érdeklődő lurkók áttanulmányozhatják a genetika és a politikai ideológia összefüggéseit; egyszóval mindig van valami kedves meglepetés.
Tudjuk, milyen a jó szülő: mindent elkövet, hogy ne kelljen csalódást okoznia a gyermeknek. Viktor apuka is efféle: szokott leleményességét is túlszárnyalta az idén. Bejelentette, hogy nem is karácsonyra, hanem már valamikor az őszre a csemeték szép ajándékot fognak kapni. Egyelőre persze nemcsak, hogy nem adhatja oda, nehogy a csintalan lurkók szétcincálják, tönkretegyék; hanem sajnos pontosan azt sem mondhatja meg, hogy mi lesz a dobozban, nehogy előre civakodások magvát hintse el. A bölcs atya persze azért arra is vigyázott, hogy valamit sejtessen is az ajándék mibenlétéről: elmesélte, milyen lesz a csomagolás. Arra is figyelt, hogy a kisebbek figyelmét is megragadja — csillogó-villogó mesés dekorációk egységes nemzetről, amelybe törvényileg kötelező tartozni, mert ha nem, akkor irgumburgum, elviszi az embert a farkas-patás, tetőtől-talpig fekete gárdistaördög. És persze apuka gondolt a nagyobbacskákra is, akiknek már nyiladozik a kis eszecskéjük. Tudta, hogy ők már nem hisznek a mesékben, ezért nekik tette a dobozba az Országgyűlést, meg a törvényjavaslatot, lássák a lurkók, hogy nem mese ez gyermek. Persze apuka a rengeteg dolga miatt nem tudhat mindenre figyelni, nem tarthat mindent fejben. Szegény, elfelejtette azt is, hogy tavasszal, még nyuszi előtt épp ő adta nekünk húsvéti ajándékként az Alkotmányos Népítéletet, mint világújdonságot, mintegy az ósdi, elhasználódott parlamentarizmus helyett. Vagy ennek a szép húsvéti ajándéknak csak ennyi volt a garanciális ideje, máris tönkrement? (Pedig nem is a kínai piacon vette Viktor apuka...)
Ahogy az ember jár-kel a városban és nézegeti az éttermek étlapjait, azt látja, hogy egyre több helyen kínálnak a főétel mellé UBORKAsalátát. Megkezdődött a szezon...