Dzsudzsák Balázs nem érti azt az "ellenséges felzúdulást", amelyet az Anzsi Mahacskala nevű dagesztáni, az orosz futballbajnokságban vitézkedő klubba való átszerződése váltott ki a magyar sportközvéleményben. Tulajdonképpen már akár meg is szokhattuk volna, hogy ha a jeles szélsőbaloldali játékos baloldali szélsőjátékos valamit nem ért, vagy esetleg döbbenettel fogad, akkor azzal a dologgal valami nagyon nincs rendjén... legalábbis a játékos fejében. Dzsudzsi annak idején már azt sem értette, és ennek megfelelően döbbenettel fogadta, hogy miért lenne problematikus dolog az, ha esetleg szerepet vállalna (persze felkérésre) a Fidesz kampányában.
És Balázsunk most megint nem érti, hogy mi a gond klubváltása körül. Azért azt jegyezzük meg, hogy a közvélemény sem egységes: születtek pro és kontra érvek-írások is az ügy kapcsán. De azért az mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a történet nem teljesen a szokványos átigazolási szappanoperákra hajaz. Ezt jelzi, hogy maga az érintett is rögtön fontosnak érezte, hogy leszögezze: természetesen nem a pénz motiválta a klubváltást. Annak bizonyítására azonban, hogy szakmailag mennyire komoly csapat az Anzsi, Balázsnak mindössze azt az érvet sikerült felhoznia, hogy játékosai nem a helyszínen, hanem Moszkvában élnek, és onnan különrepülőgéppel utaznak a "hazai" meccsekre (is). Ami persze hathatós érv az ellen egyrészt, hogy nem a pénzről van szó, másrészt, hogy Mahacskala biztonságos volna úgy egyáltalán.
