Szerény javaslatocska

Hommage à Jonathan Swift

Néha akadnak az embernek ihletett pillanatai. Az, hogy egy igazi hazafi éjjel-nappal nemzetéért-országáért aggódik, természetes kell(ene), hogy legyen. Nos, egy ilyen konstans aggodalomroham közepette pattant ki fejemből az isteni szikra: Magyarország felemelkedésének egyetlen lehetséges útja, ha gyarmattá válunk.

A gyarmati lét hátrányai olyan kicsinyek, hogy szinte nem is léteznek. Bár látszatra a szuverenitás, az önálló állami lét elvesztése súlyos traumának tűnhet, valójában már most is tele van a média-közvélemény olyan megnyilatkozásokkal, hogy Magyarország — az EU-tagság okán — rég nem önálló állam. Ennek a véleménynek, ha kissé még jobbra csavarjuk a nyakunkat, olyan, némileg súlyosabb verziójával is találkozhatunk, hogy hazánk már most eleve gyarmat volna, mind gazdasági, mind politikai értelemben. (A lehetséges gyarmattartókról alább nyújtunk áttekintést.) Mindenesetre már ebből is látszik, hogy ez a hátrány valójában akár előnyként is számba vehető, hiszen a fenti vélemények megfogalmazói utólagosan igazolva érezhetnék magukat — igaz, hogy cserében le kellene mondaniuk kedvenc témájuk unos-untalan való hangoztatásáról. Ráadásul mintha mostanság komoly nosztalgia tárgyát képezné az az időszak — a Monarchia kora (Széll Kálmán, Wekerle Sándor) —, amikor Magyarország szuverenitásának elég nagy részétől megfosztva létezett.


 
A gyarmattá válás előnyei közül mindenekelőtt legfőbb jóként nevezzük meg az ún. politikai elit azonnali és totális eltűnését. A gyarmattartó hatalom a gyarmati adminisztráció felsőbb szintjeit értelemszerűen saját megbízható, jól kipróbált embereivel fogja feltölteni. Akit pedig a bennszülöttek közül alkalmaz az alsóbb szinteken, azokat nyilvánvalóan gondosan és teljesítményelvűen fogja megválogatni. Nos, azt elég könnyű belátni, hogy ez a jelenlegi vezetőgarnitúra szinte teljes lecserélődéséhez vezetne.

Ha országunk pillanatnyi problémáit vesszük sorra, akkor a gyarmattá válás gyors és biztos megoldást jelent a munkanélküliség problémájára is. Egyrészt egy jobbfajta gyarmatosító a bányák-ültetvények, esetleg kisebb feldolgozóüzemek létesítésével munkahelyeket teremt, másrészt pedig a fölösleges munkaerőt felszívja a rabszolgaexport, növelve ezzel a legendásan gyenge magyar munkavállalói mobilitást is. Arról a hatalmas előnyről nem is beszélve, hogy a rabszolgapiacon kialakuló árfolyamok nagyban elősegítik majd a magyar lakosság önértékelésének egészségesebb irányba fordulását. További munkaerő-piaci előnyt fog jelenteni az is, hogy az idegen ajkú gyarmattartóknak köszönhetően a magyarok végre rá lesznek kényszerítve legalább egy idegen nyelv elsajátítására.
A fentieknél nem kevésbé lehet fontos a társadalmi szolidaritás elmélyítése (vagyis inkább kialakítása) mint a gyarmati sorba kerülés áldásos velejárója. Kizsákmányolt gyarmati országként ugyanis a lakosság szinte teljes egésze léleknyomorító elnyomásnak lesz kitéve, ami teljességgel értelmetlenné fogja tenni akár a mostani kicsinyes, az apró „előjogokat" körömszakadtáig védő, akár a másokat, etnikai/vallási csoportokat lenézéssel kezelő mentalitást.

De nemcsak a jelen társadalom felfogásában, hanem a nemzeti történelem interpretációjának területén is hatalmas pozitív lehetőségek ígéretét hordozza magában a gyarmattá válás. Aligha vitatható, hogy a nemzeti szuverenitás elvesztése olyan tragédia, amelyik mellett minden más esemény eltörpül, negatív hatását tekintve. Ily módon átértelmeződhetnek-megkérdőjeleződhetnek a heroiko-tragikus nemzeti önszemlélet sarokpontjai, és velük együtt maga a felfogás is. Például az eddig a nemzet legnagyobb traumájának tartott Trianon nemcsak hogy veszít jelentőségéből, hanem épp egyfajta pozitív töltetet nyer, hiszen az „elszakított területek" éppenséggel hogy elkerülték a gyarmattá válás keserű sorsát. Arról nem is beszélve, hogy a „határon túli magyarság" értékelése is gyökeres változásokon fog átmenni: az eddigi „lesajnált szegény rokon" státuszból egyből „irigyelt gazdag nagybácsivá", a szabadság képviselőivé válnak.

A gyarmati lét előnyei oly számosak, hogy itt most lehetetlen is mindet felsorolni. Azt, hogy életünk szinte minden vonatkozását pozitívan érinti majd gyarmattá süllyedésünk, hadd bizonyítsuk még két, egymástól távol eső példával, szinte találomra kiragadva azokat. Először is, az egész, hajdan „Magyarország"-nak nevezett terület infrastruktúrája viharos javulás elé néz majd, gondoljunk csak arra, milyen grandiózus vasútfejlesztéseket eszközöltek például a britek Indiában! De ugyanilyen kecsegtető lehetőségek várnak ránk a sport területén is: szuverenitásunk elvesztésével ugyanis megszabadulunk attól a kínos kötelességtől, amelyik ráadásul időről időre meddő reményt keltett a lakosság amúgy is alaposan megtépázott lelkében — nem kell többet labdarúgó-válogatottat indítanunk a különböző világversenyek selejtezőin!

Ahhoz, hogy eme rengeteg előny elérhetővé váljon, csak néhány gyakorlati kérdést kell tisztázni. Ezek közül is talán a legfontosabb a leendő gyarmattartó ország gondos kiválasztása. Történelmi tradícióink elsősorban vagy Törökországot vagy Németországot predesztinálnák erre a pozícióra. Az előbbi esetében nehéz megmondani, hogy az iszlám vallással szembeni ellenállás még további egységbe kovácsolná-e az egykor Magyarország néven ismert gyarmat lakosságát, vagy a muzulmán hit megjelenése további megosztottságot és egyéb problémákat hozna magával. Németország több szempontból is ideális jelöltnek tűnik: mind gazdasági potenciálja, mind EU-s tagsága (nem kerülnénk ki az unióból!) ígéretes a leendő gyarmati prosperitás szempontjából, egyedül csak József Attila ellenvéleménye („mi ne legyünk német gyarmat") rondít bele a képbe. Bár gazdaságilag nem állnak annyira jól, mint a germánok, de a gyarmattartói tapasztalat és a magyar habitussal korreláló monarchikus berendezkedés sokat javít az angolok ázsióján is. A magyar származású elnök okán szóba jöhetnének még a franciák is, már csak azért is, mivel ha egy esetleges gyarmati felkelést az idegenlégió ver le, annak mindig komoly hírértéke van.

A közelmúlt történelme potenciálisan egy orosz gyarmattartó lehetőségét is felvillantja, de abba az irányba most éppen szabadságharcot vívunk. (Ugyanezen okból nem túl ígéretes a tengerentúli orientáció sem, valahogy mostanság mintha nem volna potenciál az USA-gyarmati létben számunkra.) Viszont ha már vigyázó szemünket keletre vetjük, két „imperialista" gyarmattartó is látókörünkbe kerülhet, amint ádáz fogcsattogtatás közepette dörzsöli tenyerét, és arra vár, hogy gyarmati sorba taszítson minket. Japán mellett a technológiai-infrastrukturális fejlettségen túl még az is nyomós ok lehet, hogy így legalább rokoni elnyomás alá kerülünk. Kína mellett más érvek sorakoznak, ezeket Országos Vezérünk a "Keleti szél" fogalom alatt gyűjtötte csokorba. Ráadásul a távol-keleti gyarmattartók írása kis jóindulattal nézve még a rovásírásra is hasonlít.

Tehát végül is az önálló Magyarország előtt már csak egy, de annál fontosabb feladat áll: leendő gyarmattartónk megfontolt kiválasztása. És ha ez megvan, akkor máris csatlakozhatunk az elnyomottak és kizsákmányoltak, a megalázottak és megszomorítottak büszke seregébe, ahol a vakok közt a félszemű a király.