Vajon eltöltötte-e elégedettséggel és büszkeséggel Kasszandrát, amikor azt kellett látnia, hogy félelmetes és sötét jóslatai az őt körülvevők kétkedése és csúfondáros megnyilvánulásai ellenére sorra valóra válnak?? Bár kétségtelen, hogy az egyéni büszkeség ilyesfajta reakciót diktált volna a trójai herceglánynak, de őt valószínűleg nem elsősorban a személyes becsvágy vezette, hanem a hazájáért, közösségéért érzett aggódás, így jóslatainak teljesülésekor valószínűleg inkább szomorkás letargia vagy akár kétségbeesés vett rajta erőt.
Valami ilyesféle - belátom, nagyképűségtől sem teljesen mentes - érzések fogtak el, amikor emlékezvén egy korábbi írásomra (erre ni!), amely a hazánkban dívó egyesületi névadás divatját tárgyalta, szembesültem a Facebook-on a Magyarok Közössége nevű csoporttal. Persze be kellett ismerjem azt is, hogy a fent említett írás nem volt teljes, hiszen nem tértem ki benne azokra az esetekre, amikor olyan nagy közösségek kerülnek megnevezésre, amelyekbe nyilvánvalóan "mindenki" beletartozik (épp ezért mint specifikus csoportok teljességgel értelmetlenek), de azért máshonnan nézvést mégis érződik rajtuk a kirekesztő szándék.
A konkrét esetet vizsgálva először is szögezzük le, hogy a magyarok közössége már létezik; úgy hívják, hogy magyar nemzet. (És ezen most nem a méltán széles körben [és széles spektrumon] elismert sajtóterméket értem.) Ezt duplikálni nem lehet, alapszerepéből kitúrni pedig... hm hát, mit is mondana erre, hogy nemzetibb érzelmű blogger... igen, megvan: "hazaárulás". Kissé problémásnak tűnik az is, hogy mi célt szolgálna ez, vagy bármilyen hasonló jellegű csoport. A Facebook ugyan egy nemzetközi portál, de egyrészt épp ez a nemzetköziség az egyik alapvonása, és célja. Másrészt pedig a magyar olyan nyelv, amelyet az anyanyelvi beszélőkön kívül nagyon alacsony létszámú populáció ismer, így az, hogy valaki magyarul használja az Arckönyvet, egyben nagy biztonsággal meghatározza azt is, hogy eleve a magyarok közösségéhez tartozik. Magyarul: a Magyarok Közössége csoport teljességgel felesleges, hiszen egy eleve adott alaptulajdonságból próbál specifikumot csinálni, önkéntelenül is felidézve az elhűlt szemlélőben azokat a tömörüléseket ahol a "magyar" jelző kirekesztő szereppel van/volt jelen.
Ennek a feleslegességnek a legékesebb bizonyítéka a Magyarok Közösségének "működése" is: magyar és székely himnusz, hazafias dalok és "költemények" ijesztő számban és még ijesztőbb színvonalon, valamint elmélkedések mindenféle formában és stílusban arról, hogy a világon miért a legkúlabb dolog magyarnak lenni. Aztán van panaszos beszámoló arról, hogy a - ha jól értem mindkét oldali - sajtó hogy hallgatta agyon a 2009 nyarán lezajlott magyar nagygyűlést (mintha bizony a sajtónak az volna fő feladata, hogy mindarról beszámoljon, amit valahol valaki érdekesnek és fontosnak talál). És "természetesen" nem hiányozhat az obligát Nagy-Magyarország térkép sem. Pedig nem is kell hozzá részletesen ismerni Tóta W. Árpád munkásságát, elég gondolkodni is, hogy tudjuk: Nagy-Magyarország korántsem egyenlő a magyar többség lakta területekkel. Hogy az hova vezethet, ha abból próbálunk meg kiindulni, hogy "minden olyan hely Magyarország, ahol csak 1 db magyar is él", arra nagyon jó példát nyújt, hogy az 1990-es évek elején valami nagyon hasonló alaphelyzetből indult neki Szerbia a délszláv háború(k)nak.
Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy mit nem szeretünk a nagy nemzetekben, pl. a németekben vagy az amcsikban, akkor valahogy úgy fogalmaznék, hogy az velük a baj, hogy rettenetesen odavannak maguktól, azt képzelik, ők nagydolgozták az Univerzumot, és úgy viselkednek, hogy minden moccanásuk azt sugározza: a világon a legkúlabb dolog németnek/amcsinak lenni.
A Magyarok Közösségébe nem léptem be. Őszinte kíváncsisággal várom, mi fog ezek után velem történni.
Valami ilyesféle - belátom, nagyképűségtől sem teljesen mentes - érzések fogtak el, amikor emlékezvén egy korábbi írásomra (erre ni!), amely a hazánkban dívó egyesületi névadás divatját tárgyalta, szembesültem a Facebook-on a Magyarok Közössége nevű csoporttal. Persze be kellett ismerjem azt is, hogy a fent említett írás nem volt teljes, hiszen nem tértem ki benne azokra az esetekre, amikor olyan nagy közösségek kerülnek megnevezésre, amelyekbe nyilvánvalóan "mindenki" beletartozik (épp ezért mint specifikus csoportok teljességgel értelmetlenek), de azért máshonnan nézvést mégis érződik rajtuk a kirekesztő szándék.
A konkrét esetet vizsgálva először is szögezzük le, hogy a magyarok közössége már létezik; úgy hívják, hogy magyar nemzet. (És ezen most nem a méltán széles körben [és széles spektrumon] elismert sajtóterméket értem.) Ezt duplikálni nem lehet, alapszerepéből kitúrni pedig... hm hát, mit is mondana erre, hogy nemzetibb érzelmű blogger... igen, megvan: "hazaárulás". Kissé problémásnak tűnik az is, hogy mi célt szolgálna ez, vagy bármilyen hasonló jellegű csoport. A Facebook ugyan egy nemzetközi portál, de egyrészt épp ez a nemzetköziség az egyik alapvonása, és célja. Másrészt pedig a magyar olyan nyelv, amelyet az anyanyelvi beszélőkön kívül nagyon alacsony létszámú populáció ismer, így az, hogy valaki magyarul használja az Arckönyvet, egyben nagy biztonsággal meghatározza azt is, hogy eleve a magyarok közösségéhez tartozik. Magyarul: a Magyarok Közössége csoport teljességgel felesleges, hiszen egy eleve adott alaptulajdonságból próbál specifikumot csinálni, önkéntelenül is felidézve az elhűlt szemlélőben azokat a tömörüléseket ahol a "magyar" jelző kirekesztő szereppel van/volt jelen.
Ennek a feleslegességnek a legékesebb bizonyítéka a Magyarok Közösségének "működése" is: magyar és székely himnusz, hazafias dalok és "költemények" ijesztő számban és még ijesztőbb színvonalon, valamint elmélkedések mindenféle formában és stílusban arról, hogy a világon miért a legkúlabb dolog magyarnak lenni. Aztán van panaszos beszámoló arról, hogy a - ha jól értem mindkét oldali - sajtó hogy hallgatta agyon a 2009 nyarán lezajlott magyar nagygyűlést (mintha bizony a sajtónak az volna fő feladata, hogy mindarról beszámoljon, amit valahol valaki érdekesnek és fontosnak talál). És "természetesen" nem hiányozhat az obligát Nagy-Magyarország térkép sem. Pedig nem is kell hozzá részletesen ismerni Tóta W. Árpád munkásságát, elég gondolkodni is, hogy tudjuk: Nagy-Magyarország korántsem egyenlő a magyar többség lakta területekkel. Hogy az hova vezethet, ha abból próbálunk meg kiindulni, hogy "minden olyan hely Magyarország, ahol csak 1 db magyar is él", arra nagyon jó példát nyújt, hogy az 1990-es évek elején valami nagyon hasonló alaphelyzetből indult neki Szerbia a délszláv háború(k)nak.
Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy mit nem szeretünk a nagy nemzetekben, pl. a németekben vagy az amcsikban, akkor valahogy úgy fogalmaznék, hogy az velük a baj, hogy rettenetesen odavannak maguktól, azt képzelik, ők nagydolgozták az Univerzumot, és úgy viselkednek, hogy minden moccanásuk azt sugározza: a világon a legkúlabb dolog németnek/amcsinak lenni.
A Magyarok Közösségébe nem léptem be. Őszinte kíváncsisággal várom, mi fog ezek után velem történni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése