Nem, kedves olvasó, most nem arról lesz szó, amit a cím első olvasásra sugallana, azaz nem a két csokigolyóról, akik színes cukormázban vígan csillognak.A két "M" ezúttal nem két csokigolyót takar, hanem két "politikust" (a "magyarfoci" mintájára asszem, bevezetem a "magyarpolitikus" kifejezést, így nem kell annyit koptatni az idézőjelet), Molnár Oszkárt és Mádi Lászlót. Bár kétségtelen, hogy az elsőt sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta igazán pártja, így volt rá komoly esély, hogy megolvad a szájában (már ha egy pártnak van egyáltalán szája, de pl. egy pártszóvivőt akár annak is nevezhetünk). Amiért a két emlegetett személyt egy kalap alá lehet venni, az a pályájukban bekövetkezett érdekes fordulat, amellyel atombiztos képviselő-jelöltből hirtelen kegyvesztetteké váltak, és elvesztették ezt a státuszt. Nem is igazán ez az érdekes, hiszen az bárhol előfordulhat, hogy egy párt lecserél egy (két) képviselőjelöltet ilyen-olyan okokból. Sokkal érdekesebb a két párhuzamos történet mikéntje.
Az első M, Edelény polgármestere valamiért jónak látja meglovagolni a Magyarországon eluralkodott szegény(és ami ma, közös szégyenünkre ezzel szinte ugyanazt jelenti: cigány-)ellenes hangulatot, épp akkoriban, amikor a legsötétebb időket és helyeket idéző etnikai alapú sorozatgyilkosságok zajlanak az országban. Előkapja hát nagyhirtelen a gumikalapácsot, és az azzal domborodó pocakjukat magasabb segély reményében szakszerűen ütlegelő cigány kismamákat. Majd az ily módon magának generált médiafigyelem fénykörébe jutva hamarjában jónak látja nyilatkozni még a zsidó nagytőkéről és biztos, ami biztos alapon az egyneműek börtönökben élt "házaséletéről" is.
A második M, a Fidesz egyik széles körben elismert szakpolitikusa, 1990 óta képviselő. Mint ilyen, megengedi magának azt a nyilatkozatot, hogy az ingatlanadó nem az ördögtől való, és végülis hosszabb távon és alaposabb előkészítés után bevezethető, sőt tán tanácsos is volna bevezetni. (Hiszen az Alkotmánybíróság is a bevezetés módját kifogásolta csupán.)
A következményről már esett szó fentebb, de ami nem tanulság nélkül való, az az, hogy meddig húzódott az egyik, és meddig a másik ügy. Az edelényi polgármester esetében hosszas huzavona vette kezdetét, amit először a jelöltállítás elhúzódásával, majd a konzultációk személyes vonatkozásaival magyarázott a Fidesz, már ha egyáltalán késztetést érzett rá, hogy magyarázza. Aztán Molnár Oszkár nem volt jelölt aztán mégis, aztán mégsem.
Mennyivel határozottabban, erőt sugárzóbban és villámgyorsan reagált viszont Mádi László esetében a Párt! A meggondolatlan nyilatkozat másnapján máris érkezett a verdikt: az 1990 óta képviselősködő szakember ezúttal még csak lehetőséget sem kap arra, hogy ismét megméresse magát. Nos, nézzük csak, mit is sugallhat a két eljárás hossza közötti markáns különbség!
Ma, 2010-ben ezek szerint a Fidesz köreiben a rasszista beszéd, a homofóbia, az antiszemitizmus sokkal kisebb bűn, mint a Párt központi akaratával (vagy legalábbis azzal a valamivel, amit pillanatnyilag akként kommunikálnak) való szembehelyezkedés. Tegyük hozzá: történik az első a teljes antihumánum és irracionalitás, míg a második a gazdasági realitások jegyében. Vagy közelítsük meg másként: az a bűvös 2/3 olyan nagyon vágyott célként jelenik meg a Fidesz vágyképeiben, hogy érte semmit nem szégyellnek ami véleményük szerint népszerűséget és vele szavazatokat hozhat, de mindent kínosan igyekeznek kerülni, ami népszerűtlen, és egy kicsit is azzal a veszéllyel jár szerintük, hogy esetleges szavazókat tántoríthat el. Azaz a látlelet azokról, akiket a Fidesz meg szeretne nyerni magának, és akikre számít: vezérelvű tömeg, amely rasszista és homofób szólamokra mindig vevő, de messziről kerüli a kínos realitásokat, inkább arra vár, hogy a jóságos államtól minden jár neki.
Tudjuk, a csokigolyók csak a szánkban olvadnak. Már ha elég ideig szopjuk (őket).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése