Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2016. szeptember 22., csütörtök

De mit köszönhetünk a "bevándorlóknak"?

(Október 2-a elé)


Kedves, drága jó "bevándorlók" – akiknek, lévén sütnivalójuk, eszük ágában sincs ide jönni tartósan – köszönjük!
Hogy mit is?
Nem keveset. Azt a nagy munkát, amelyiket annak érdekében végeztetek, hogy rádöbbenjünk: a saját életünket behálózó, gondolkozásunkat fogva tartó eszmék, tézisek mennyire ósdiak, és ebben a mai, dinamikus világban milyen tarthatatlanok. És hogy mik is ezek? Nézzük csak sorjában!

1. Vallási fanatizmus 
Nem, itt most nem robbanó övekről, tömegbe csapódó teherautókról vagy épp Kalasnyikovokról lesz szó. Vagyis dehogyisnem. Csak pontosabban arról a dologról, amelyik ezeket felveteti, kézbe ragadtatja, vagy épp a volán mögé ültet. Arról a téveszméről, hogy a MI spirituális meggyőződésünk olyannyira magasrendű, hogy kizárólagosnak kellene lennie. És e kizárólagosság érdekében olyan emberi segítséget vesz igénybe, amelyik öldökléssel, gyilkossággal jár -- a spiritualitás nevében. Mert ne tagadjuk: embereket ellátatlanul hagyni szélben-esőben-fagyban, étlen-szomjan, kitéve őket minden elképzelhető és elképzelhetetlen nehézségnek, az gyilkosság, még ha közvetett is. (Épp amikor ezeket a sorokat gépelem, a kormánypárt részéről, hivatalos helyen, egy lakossági kampányfórumon már megjelent a közvetlen öldöklés gondolata is, mint "egyedül lehetséges megoldás".) Az, hogy a 21. század elején eljuthattunk eddig a szégyenteljes pillanatig, jórészt annak köszönhető, hogy a mai Magyarország  lakóinak egy jelentős része még mindig a vallásos hitből vezeti le identitását, sőt, ami inkább probléma, hogy ezt tekinti nemcsak saját maga, hanem minden honfitársa egyetlen jól körülírható attribútumának is. Mindeközben pedig az ebből fakadó belső ellentmondások - pl. a keresztény alaptanításokkal, vagy épp magával a katolikus egyházfővel való egyre durvább szembefordulás egyáltalán nem zavarja őket. Azaz valódi fanatikusként csak egy tételezett célban tudnak gondolkodni, amelyik persze kellően homályos ahhoz, hogy akármi beleférjen, amit kiötlői jónak látnak belezsúfolni, viszont kellően "magasztos" ahhoz, hogy semmilyen olyan földi áldozat ne legyen érte drága, amit mi az igazság birtokosaként másoktól kikényszerítünk. (Ez nagyon fontos, hogy mi mindig a jó oldalon, a fegyver mögött álljunk, ne pedig előtte!)
Egyszer majd persze el kell hogy jöjjön az idő, amikor mindenki elgondolkodik azon, hogy a mi fanatizmusunk mennyivel jobb, az ő fanatizmusuknál. A válasz pedig nagyon egyszerű lesz: nincs jó fanatizmus.

2. Laikus, világi állam nemléte
Ha imént arról gondolkodtunk, hogy van egy réteg, amelyik a önmagát és az őt körülvevő világot csak a vallás szemüvegén keresztül képes látni (függetlenül attól, hogy mások épp vallásosak-e vagy sem), akkor rá kell jöjjünk, hogy itt és most sajnos az állam és egyház szétválasztása egyelőre csak mítosz. Nemcsak arról van szó, hogy jócskán akadnak, akik a 19. század vége- 20. század eleje óta egyértelműen a világi állam feladatának tartott ügyeket (pl. anyakönyvezés, oktatás) habozás nélkül visszaadnának egyházi kezelésbe. Még csak arról sem, hogy ezen személyek egy része a kormányzatban vagy annak holdudvarában lelhető fel. Hanem leginkább és legfájdalmasabban arról, hogy magyarságukat sokan (a korábban részletezettekkel és a később részletezendőkkel szoros összefüggésben) vallásosságukkal definiálják. Ahol "vallásosságon" magától értetődően a keresztény felekezetekhez való tartozást kell érteni. A dologban az a tragikus, hogy ez az azonosítás ebben a gondolati rendszerben automatikusan kizárja azt, hogy a magyar ember a mindenkori kormányzatoktól függetlenül (és azokon túlmutatóan) létező modern, világi magyar köztársasággal azonosítsa magát. Holott egy ilyenfajta azonosítás lenne az alapja annak, hogy miből eredeztetjük az ún. mi kultúránkat és nemzetként való létünket. A vallási alapokon álló önazonosság szinte természetesen érzi ellenségesnek a más vallás hordozóját, míg a laikus szemlélet "csak" állampolgárt, jogalanyt lát benne, akit nem spirituális kötődése, hanem az állam mindenkire egyformán érvényes törvényeihez való viszonya alapján ítél meg. És természetesen eszébe sem jut arról delirálni, hogy valakik majd vallási alapú törvénykezést vagy szokásrendszert fognak bevezetni, hiszen ilyeneket ő  nem ismer el, és amennyiben azok szembemennek a mindenkire érvényes törvényekkel, akkor fel is lép ellenük. Szomorú lábjegyzetként meg kell jegyezzük, hogy ehhez szükség lenne egy olyan államra, amelyik így definiálja magát, ez az önképe, és olyan öntudatos állampolgárok tömegére, amelyek nemcsak hogy elfogadják, hanem magukénak is érzik ezt az önképet, és ily módon biztos hátországot, támaszt jelentenek egy ilyen alapokon berendezkedő államnak. Azt a tanulságot, hogy ezekből egyik sem adott, szintén megköszönhetjük.

3. Rasszizmus (mint önmaga definíciója)
Azok a hullámok, amelyeket a "bevándorlók" ügye felkorbácsolt, különböző nagyságúak és mocskosságúak. A "sima" hardcore rasszistákról nincs nagyon mit mondani: ezúttal is megtalálják az alkalmat, hogy a bennük torlódó frusztrációkat a Gazda által kijelölt csatornákon vezessék le. Sokkal érdekesebb a soft-rasszisták esete. Ők azok, akikben talán még él valamiféle homályos emlék arról, hogy egyszer valaki valami olyasmit mondott, hogy rasszistának lenni mégis csak csúnya dolog.
Így hát ez a típus deklarálja, hogy ő senkinek sem ellensége, senkit nem akar megölni. Csak hát őt nagyon zavarja, hogy nem lehet kimenni nyugodtan az utcára, mert az ember mindenütt sötét bőrű arcokat lát. De ha esetleg rákérdeznénk, hogy ez miért olyan zavaró, akkor nagyjából oda lukadna ki a beszélgetés, hogy a sótétbőrűség az, ami zavaró. A "miért?" kérdésre azonban nagyon nehezen adható már polkorrekt válasz, hiszen a dolog mélyén olyasmi bujkál, hogy "azért, mert akinek sötét a bőre, az eleve veszélyes, hiszen a sötétbőrűek rosszak, gonoszak". Azaz a matematikából ismert egyszerűsítések után kb. oda jutunk el, hogy "én nem vagyok rasszista, csak rasszista vagyok". És azért vagyok rasszista, mert a rasszizmus ezt tanítja. (Azért gyűlölöm [minden különösebb, specifikus ok nélkül] a négert/arabot stb-t, mert az gyűlölni való.) Nemcsak az a szép, hogy egy ilyen "gondolatmenet"-nek alig nevezhető valami létezhet, hanem hogy emberek ijesztően nagy tömegének a gondolkodását határozhatja meg olyan rendkívül súlyos kérdésekben, mint hogy mi az alapvetően helyes viszonyulás más embertársainkkal szemben, illetve hogy létezhet-e bármi ok arra, hogy emberek tömeges halálát kívánjuk.

4. Szexizmus
Talán az itt felsoroltak közül ez az, ami a legkevésbé látványos, hiszen számtalan ponton összefonódik az előbb említett borzasztó elvekkel, mégis búvópatakként elő-előbukkan, és talán a leglátványosabban mutatja meg a menekültkérdésben idehaza uralkodó álláspont álságos és képmutató voltát. Hiszen egyrészről folyamatosan szerepelnek a rémhíradókban a vérnősző barom muzulmánok, akik nemcsak, hogy abnormálisan sok feleséget tartanak, de némelyiket szinte még kislányként teszik asszonnyá, arról nem is beszélve, hogy hogyan bánnak velük: szinte állatként, jogok nélkül, bezárva saját kényükre-kedvükre. Arról pedig aztán végképp nem is beszélve, hogy idejönnek csak azért, hogy megerőszakolják az asszonyainkat-lányainkat, ahelyett, hogy meghagynák őket békés otthonaikban, ahol a jó magyar férjek majd nemcsak hogy megvédenék őket, hanem annyiszor részesítenék asszonyaikat a családi élet örömeiben, ahányszor épp csak kedvük szottyan rá uruknak és parancsolójuknak. És ha a nő meg emiatt - vagy bármi más miatt - tiltakozni merészelne, hát jól megnevelik, hiszen tehetik, elvégre az ő tulajdonuk.
Komolyra fordítva a szót.: mindaz, amit a "betolakodók" estében az emberi mivoltból való kivetkőzés jelének láttatnak, az idehaza a lehető legtermészetesebb, bevett gyakorlat egyrészről (családon belüli erőszak; és hogy itt is friss példát hozzunk, elég csak az utolsó napok eseteire gondolni), vagy másrészről, ha büntetendőnek is tekintjük, soha nem kötjük azt egy adott vallási csoporthoz ("mert ezek a keresztények megerőszakolják a nőket").

A felsorolás valószínűleg még nagyon hosszan folytatható lenne — ahogy az eddigiekből is kitűnik, rengeteg átfedéssel, összefüggéssel tarkítva. De ennyiből is látszik, hogy a rendkívüli helyzet, amit a be-nem-vándorlók megjelenése jelent, milyen élesen világított rá arra, hogy mennyire tűrhetetlenül elavult struktúrák határozzák meg azt a valamit, amit jobb híján "közgondolkodás"-ként szoktunk emlegetni, és ami totális átgondolásra és átalakításra szorul — ha ugyan még nem végzetesen késő.
Az az egy azonban egészen biztos, ezek a problémák nem kezelhetők egy (látszat-)népszavazással, még akkor sem, ha a "NEM"-szavazatok aránya 101% lesz.

2016. június 12., vasárnap

Kiskáté: Kinek miért NE drukkoljunk az EB-n?

Az az elvetemült hekker, aki feltörte szegény Tiffán Zsolt facebook-profilját, maga sem tudta tán, mekkora tömegigényeket elégít ki, sőt, mennyire a magyar néplélek legrejtettebb húrjait zengeti meg a két neolatin csapat meccsének közvetítése kapcsán kifejtett sommás véleményével. Ez az alkalmi partizánakció azonban csak a nagy mű 1/12 részét volt képes felölelni, ezért most arra szántuk magunkat, hogy eme szittya érzelmű anonymus példáján felbuzdulva gyűlölködési kiskátéval fegyverezzük fel az igaz magyar szurkolót, nehogy véletlenül egyesek még abba a hibába essenek, hogy a Labdarúgó EB-t sporteseményként próbálják meg szemlélni, nem pedig a világ összes többi, (nem-magyar!!) nemzetével szembeni gyűlöletünk megélésének terepeként.
A csoport: Franciaország — az ál-Tiffán ugyan már jelezte a fő csapásirányt, de az ilyesmit nem lehet elégszer ismételni: mindkét világháborúban velünk szemben álltak, egy normális pörköltet nem tudnak összeütni, helyette mindenféle tengeri herkentyűt, békacombot meg csigát zabálnak, Clemenceau és az ő magyar menye, Trianon.
Románia — szőröstalp, édes Erdély, régi mániám, Wass Albert, Nyírő József, Szőcs Géza, Trianon.
Albánia — muzulmánok. Plusz még balkániak is (akiket alapból gyűlölünk), mint a románok, akiket meg utálunk Trianon miatt.
Svájc — eleve nincs is ilyen ország, úgy lett összerángatva franciákból (!!), németekből meg olaszokból. Plusz pofátlanul gazdagok, és nem röstellnek jól élni. Ráadásul semlegesek lévén kimaradtak Trianonból.
B csoport: Anglia — ezek is ellenünk harcoltak mindkét világháborúban. Anglia az antant tagja volt. Azaz: Trianon.
Oroszország — málenykij robot, dáváj császi, oroszórák, kommunizmus, Csernobil. Kell-e mondani, az antant tagja volt. Trianon.
Wales — nem elég, hogy 500 húsvágó eszközükről Arany egy bazi hosszú verset írt, amit általánosban meg kellett tanulni, de az Egyesült Királyság részeként bizony antant-tag volt. Trianon.
Szlovákia — tótok, Felvidék, Kassa bombázása, Meciar. Trianon.
C csoport: Németország — Gábriel és a sas, megszállás, berni döntő, nem nyerték meg nekünk az első világháborút, ezért lett Trianon.
Ukrajna — Csernobil még egyszer, Dinamo Kijev a Fradi ellen, Kárpátalja, Trianon.
Észak-Írország — nem hódoltak be a tolódásnak, menesztették Pintyőt, megnyerték előttünk a csoportot, plusz ők is az antant-kutya Egyesült Királyság részei voltak, és mint ilyenek bűnösek Trianonban.
Lengyelország — könnyelműség lenne azt hinni, hogy ők szimpatikusak: régen elvitték tőlünk az egyik tengerünket, most meg Nikolicsot. Ráadásul az elemi szolidaritást (szóvicc!!) felrúgva nem szívtak Trianonban.
D csoport: Spanyolország — gyanús muzulmán-közeli múlt, ellopták tőlünk Puskás Öcsit, Kocsist, Kubalát, Dzsudzsi bezzeg nem kell nekik, beképzelt tiki-taka művészek, egyedül a sziesztához értenek, a nagypolitikából abszolút kimaradnak, még Trianonban sem voltak ott.
Horvátország — a Magyar Királyság délnyugati tartományai, Jellasics, ellopott tengerpart, Trianon.
Törökország — muzulmánok, török gyerek megvágta, Zrínyi, Mohács, 150 év. Gera Zoli kiállíttatása Isztambulban, egyfolytában fikázzák szegény Dzsudzsit. Az első világháborút ők is megszívták, de aztán mégis jobban jártak, mint mi Trianonban.
Csehország — Csehszlovákia jogutódja(!), Benes-dekrétum, Trianon.
E csoport: Olaszország — nagyképű digók, megvertek minket a 38-as döntőben, az első világháborúban áruló módon átálltak az antanthoz, sok jó magyar honvéd hullatta a vérét ellenük, bezzeg ha nem állnak át, nincs Trianon.
Belgium — Brüsszel az EU székvárosa, azé az EU-é, amely majdnem akkora csapás nekünk, mint Trianon.
Svédország — muzulmán menekülteket ajnároznak (Ibrahimovics!!!), de jellemző módon Trianonról még csak nem is hallottak
Írország — Köcsög nyugatiak, gyanús, hogy úgy csinálnak, mintha nem lenne semmi közük Trianonhoz.
F csoport: Portugália — csoportellenfél, Céronaldo, aki a nevét egy braziltól lopta, de megpróbál úgy kinézni, mintha ő lenne Puskás Öcsi. Még köcsögebb még nyugatibbak, mint az írek. Leszarják Trianont.
Izland — csoportellenfél, még nyugatibbak, mint az előző két nyugati köcsögök, ölik a fókát meg a tőkehalat, gejzírt bámulnak, de Trianonról fogalmuk sincs.
Ausztria — Haynau, ferencjóska, németesítés, 400 éves elnyomás, nyögtemátyás, 45-ben nyugatra sodródtak, Trianonban bezzeg ránk verték a balhét.
Magyarország — TRIANON.




2015. július 14., kedd

A rettenetes igazság a bevándorlókról


"-De tudod, nem is ez az igazán félelmetes...
-Hanem mi?
-Hát például egy medve."
(Nagyon régi vicc)

Vannak itt ezek a tömegek. Vagy mégsem akkora tömegek, ez még egyelőre bizonytalan. Mindenesetre valamiért most az lett az idei nyári divat, hogy éppen velük háborúzunk.
Na de miért is kell — egyébként felettébb különös hirtelenséggel — haragudni a migránsokra? Sok mindent sikerült hamarjában előkotorni, de ezekkel nagyjából két probléma van: egyrészt nem igazak (vagy jó esetben féligazságok), másrészt egyáltalán nem új keletűek, nagyjából egyidősek a migráció jelenségével.
Vannak aztán azok a problémák (pl. a tragikus közegészségügyi helyzet), amelyek nagyjából onnan erednek, hogy a Nyugat/Európa eddig szemérmes vállvonogatás kíséretében félrenézett, maximum "nem az én problémám, oldják meg ők" megjegyzés kíséretében. Most éljük meg azt, hogy ezek a gondok túljutottak a kritikus ponton. Miután helyben nem kezelték őket, a bevándorlók újfent bebizonyítják, hogy a világ kicsi: a probléma egyszerre csak a mi problémánk is lett.
De hát persze lehetne felállítani olyan táborokat, amelyek kicsit jobb körülményeket tudnak garantálni, mint a tököli börtön,  és amelyekre mint miniszterelnökünktől megtudtuk, egyik korábbi ellenségünknek, az EU-nak kötelessége fizetni, mert ez nekünk jár. És neadjisten, ahol lehetne kezelni az egészségügyi (és vele párhuzamosan a más jellegű) problémákat is.
De persze léteznek más válaszok is arra a kérdésre, hogy "vajon miért tiltakoznak (legalábbis újabban) politikusaink kézzel-lábbal a bevándorlók jelenléte ellen?".
Egy pillanatra tessék elképzelni, hogy valakinek annyira fontos a saját és családja létezése, normális körülmények közt való élete, hogy ezért nem csak szavakban hajlandó megnyilvánulni, hanem megelégelve a kilátástalan, vagy éppenséggel életveszélyes szituációt, hajlandó mindent odahagyni, útnak eredni az ismeretlenbe, azaz cselekedni. És most gondoljuk szépen el, hogy egy adott országban (hívjuk mondjuk "Magyarország"-nak) egyszerre csak megjelenik egy csoport, amelynek tagjai saját és hozzátartozóik boldogulását, életkörülményeit olyan prioritásnak tekinti, hogy azért hajlandó szembemenni vallással, politikai ideológiával, mindenféle beléplántált tradícióval. tessék megpróbálni ezeknek turulbanszületésről, szíriuszi duplacsavarú DNS-ről, vörös popsipöttyről, többezer éves magyar világkultúráról, vagy éppen félázsiai származásról (pláne hogy egy jó részük egészázsiai) hablatyolni. Nem, nem fognak tőle párás szemekkel, boldogan tovább éhezni, nyomorogni. Úgy fognak viselkedni, ahogy eddig is tették: cselekednek.
Ebből a szempontból kétségtelenül igaz a kormányoldalnak az a  félelme, hogy a bevándorlók nem ebben a kultúrában nőttek fel, nem ismerik ezt, és bizony nagyon könnyen lehet, hogy nem is lesznek hajlandók tisztelni.
És ez valóban egy nagyon sötét jövőkép.
Már akinek.


2015. június 5., péntek

Bevándorlásról még egyszer

A jövő elkezdődött 
A tételmondat a következő: "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját."
Lépjünk túl most a mondat minden egyéb gonoszságán és ostobaságán, valamint hazugságán (pl. csendőrpertu, magyar nyelv az idegeneknek, illetve azok a makrogazdasági tények, hogy a bevándorlók munkahelyeket generálnak stb.), koncentráljunk csak arra, amiről eddig szinte egyáltalán nem esett szó.
Ez pedig a "magyarok munkája" szintagma. Az alapvető probléma ezzel a szószerkezettel, hogy olyasmit jelöl, ami nincs. Ráadásul kétféle módon sincs.
Egyrészt azért nincs, mert önmagában valami olyasmit sugall, hogy létezik olyan munka, amit csak és kizárólagosan specifikusan "A" magyarok tudnak elvégezni. Miután a valóságról próbálunk meg gondolkozni, itt most tekintsünk el olyasmiktől, mint "nemzeti lelkület" vagy éppen "faji felsőbbrendűség" (mint ahogy persze a "magyar" mint tiszta rassz sem létezik). Szóval munkák vannak, amelyek műveléséhez vagy kell szaktudás, vagy nem. Vagy kell hozzájuk nyelvtudás, vagy nem. Ha ez nem így lenne, akkor nem dolgozhatna olyan sok magyar külföldön, mint amennyi dolgozik. Azaz NINCS olyan munka, amit csak egy magyar ("mi a magyar most?"), vagy épp egy nagybrit tudna megcsinálni. 
De nézhetjük ugyanezt másfelől is. A helyzet egész egyszerűen ugyanis az, hogy azért sincs "magyarok munkája", mert NINCS olyan munka, amit bárki (bármelyik magyar) meg tudna csinálni. Ha elkezdünk álláshirdetéseket böngészni (egyelőre legalábbis) nem fogunk olyant találni köztük, amelyik a leendő alkalmazottal szemben (csakis és kizárólag) azt a követelményt támasztja, hogy "magyar" legyen, mert ez bőven elég ahhoz, hogy akár a targoncási, akár a belgyógyászi, akár az építőmérnöki munkakört el tudja látni. Utoljára talán az 50-es években létezett ez a fajta univerzális képesítés, amikor Pelikán elvtársnak elég volt jól válaszolnia a "Szereti a Mi Nagy és Bölcs Vezérünket?" kérdésre, és máris uszodaigazgató, vidámparkvezető vagy a Narancskutató Intézet főnöke lehetett. Ha elfogadjuk, (márpedig egy normális világban el KELL fogadjuk), hogy egy munkakör betöltésének elsődleges feltétele a nemzeti hovatartozástól független hozzáértés, a jártasság, akkor máris beláttuk, hogy a "magyarok munkája" ilyen módon sem létezik.
Mindazonáltal ez nem fogja megakadályozni azt, hogy 300 millióért minden forgalmasabb helyen ne közöljék velünk, hogy valakik nem vehetik el tőlünk, ami nem létezik.

2015. május 3., vasárnap

Megélhetési bevándorlás a hosszú úton

Jó. Akkor tegyünk úgy pár pillanatig, mintha ez az egész hajcihő a bevándorlás körül tényleg komoly volna. Nézzük, mire jutunk, ha megpróbáljuk végiggondolni a kérdést.
Adva van a kifejezés teljes szépségében: "megélhetési bevándorlás". Ez valami olyasmit jelentene, hogy valaki azért vándorol be egy adott területre, hogy ott megéljen. Valójában a helyzet ennél drámaibb: azért, hogy éljen. (Nem mennék el most abba az irányba, hogy az útra kelők mekkora százaléka vállalja a megpróbáltatásokat-kockázatokat a puszta létezése érdekében és hányan "szimpla" életnívó-javítás céljából, mert ez a kettő nagyon gyakran összemosódik, így ezt meghagynám a statisztikusoknak.) Mindez abból is szépen látszik, hogy a Földön az effajta népmozgásoknak határozottan iránya(i) van(nak). Pedig az ember azt gondolná, hogy kb. ugyanannyian szeretik a hideg időjárást, mint a meleget, esetleg az utóbbit kicsit többen. Mégis elenyészőnek nevezhető a Norvégiából Etiópiába való bevándorlók száma. Jahogy több munkalehetőség? Jobb szociális körülmények? Magasabb életnívó? Csak hát ezek nem természeti kincsek, vagy adottságok. Elvileg aki tesz értük, annak részesednie is kellene belőlük. Abba a demagógia-zsákutcába sem akarok beleszaladni, hogy egy bevándorló élősködne ezeken a lehetőségeken, neadjisten egy "bennszülött" elől orozná el azokat. 
Felvetnék inkább egy utópia-szerű forgatókönyvet: vizsgáljuk meg három pontban, hogy mi volna szükséges a bevándorlás mint jelenség normális kezeléséhez! 
1/ A "fogadók" oldaláról. Annak a (f)elismerése, hogy nemhogy a multikulturalizmus megbukott volna (ahogy ez elég gyakran szóba kerül a kérdés kapcsán), hanem szégyenletes módon mi magunk buktunk meg azzal, hogy nem tudtunk eléggé multikultik lenni. Vajon az itt élő fekete/ázsiai embernek, a muzulmánnak/buddhistának miért ne járnának azok az életlehetőségbeli vívmányok, amelyekkel mi élünk? Miért ne lenne nekik elég a nyelv- és környezetváltás sokkja, miért kell ezen túl még lenézettnek és megbélyegzettnek lenniük? Eléggé világos, hogy a hátrányos megkülönböztetés elmélyíti a különállás, a be-nem-fogadottság érzetét, ezáltal pedig utat jelent a radikális megnyilvánulások felé.
2/ Maga a "dolog". Akárhonnan is fussunk neki, el fogunk jutni oda, hogy mindazok az előnyök (magasabb életnívó, jobb szociális körülmények, nagyobb létbiztonság, jobb életesélyek), amelyek ma a bevándorlókat ma arra késztetik, hogy rengeteg komoly kockázatot vállalva útnak induljanak az ismeretlenbe egyértelműen onnan származnak, hogy Európa (vagy ha úgy tetszik:a világ fejlettebb fele) először megszállta és gazdaságilag kizsákmányolta, majd az így szerzett fölényével visszaélve tartós gazdasági kizsákmányoltságba taszította földünk kevésbé szerencsés részét. Egy ideális világban ha nem is valamiféle jóvátétel, de legalább egy arányos(abb) részesedés volna a minimális elvárás. Ebből a szempontból nézve a megélhetési bevándorlók nem tesznek mást, csupán megpróbálják "visszafoglalni" azokat az adottságokat, amelyekkel a történelem kegyetlen tréfája folytán sosem rendelkeztek ugyan, de rendelkezniük kéne.
3/ Ahonnan jönnek. A bevándorlás-elvándorlás problematikára evidensen adódó megoldás (ha eltekintünk az áthatolhatatlan falak felhúzásától komfortos világunk határain), hogy fokozatosan megpróbáljuk eltüntetni az útra kelés okait, azaz a fentebb már részletezett különbségeket. Persze már abban is megoszlanak a vélemények, hogy ez elsősorban mondjuk a fejlett jóléti állam alapját jelentő demokratikus berendezkedés exportját jelenti-e, vagy teljesen más területek fejlesztése vezethet a kívánatos eredményre. Az mindenesetre biztos, hogy anyagi mércével mérve semmiképpen sem egy kis léptékű projektről van szó. És az is elég jól látszik, hogy amit eddig erre fordítottak, az feneketlen kútba öntött pohár víznek tűnik. Persze annak, hogy ez szélmalomharcnak látszik, sok oka lehet. Nem biztos, hogy jól, jó területeken fogunk hozzá. De legalább ekkora baj az is, hogy az erre fordított összegek ellenőrizetlenül eltűnnek, ismeretlen zsebekbe vándorolnak. Azaz: a felelős korrupt politikusok a fejlesztésre szánt (helyi mércével mérve) jelentős összegeket saját céljaikra fordítják, eltüntetik. Hoppá! Milyen ismerős képlet! Lehet, hogy ilyesmiért nem is kéne Afrikába/Ázsiába menni? Vajon igazán szívből szeretné-e mindenki, hogy az ilyen visszaélések felderítésére hatékony módszerek, mindenhol működőképes eljárások létezzenek?
Röviden összefoglalva: a "megélhetési bevándorlás" problémájából kiindulva eljutottunk odáig, hogy a kérdés megfelelő kezelése azt kívánná meg mitőlünk, hogy közösségként és egyénenként is szembenézzünk saját kevésbé nyitott mivoltunkkal; jól fűtött, kényelmes "fejlett világunk"-tól, hogy szembenézzen kárhoztatható gyarmati örökségével, és az ebből fakadó gyarmati attitűdöt megpróbálja levetkőzni; míg politikai "elitünk" előtt az a kihívás áll, hogy átértékelje saját mentalitását, komolya(bba)n vegye a köz szolgálatát, azt ne csak másokkal szemben megfogalmazott követelményként ismerje.
Egy világméretű probléma, amelyik komoly végiggondolása komoly, világméretű változásokat igényelne.
Csoda-e ha van, aki inkább a demagógiát választja ehelyett?

2014. július 28., hétfő

Ötven

"– Ez a nap bevonul a történelembe! – mondta Jones. 

– Minden nap bevonul a történelembe – mondta a főnök."

(Kurt Vonnegut: Éj anyánk)



Szüleim — nem kis optimizmusról tanúbizonyságot téve — alig egy évvel a kubai rakétaválság lezárulta után elkészítették első gyermeküket.
Alig egy éves voltam, amikor szülővárosomat példátlan árvíz árasztotta el: a Perint patak kilépett medréből, az utcákon csak pallókon lehetett közlekedni.
Még meg sem volt a második születésnapom, amikor a VB-n szereplő (!) magyar válogatott 3-1-es győzelmet aratott a brazilok fölött.
Életem negyedik évében, 1968-ban bevezettük az új gazdasági mechanizmust és tankjainkat Csehszlovákiába.
Ötödik születésnapom alkalmából az amerikaiak megszervezték, hogy embert küldjenek a Holdra.
1970-ben feloszlott a Beatles és elkezdtem az általánost.
Bár az igazi Fekete Szeptember csak két év múlva következett el.
1973 a válságok éve volt: nemcsak az olajjal voltak gondok, de szüleim is elváltak.
'75-ben az amcsik és a ruszkik az űrben és Helsinkiben is találkoztak
14 évesen befejeztem az általánost, megsirattam a csoportkörben elvérző magyar és a döntőben elvérző holland válogatottat.
16 voltam, amikor Misa mackó bevonult Afganisztánba.
18, amikor bevonultam a Garasin laktanyába.
1986-ban atomjaira hullott a Challenger Florida fölött és a magyar labdarúgó-válogatott Mexikóban.
1989-ben atomjaira hullott a létező szocializmus, amit egy év múlva egész abszurd módon úgy ünnepeltem, hogy egy atlanti-óceáni szigeten lévő víkendházban zuhogó esőben egy ötödik generációs magyar emigráns háziasszony társaságában az általam ajándékba vitt téliszalámit ettünk, és tokajit ittunk hozzá, miközben a rádióban a Pink Floyd berlini The Wall koncertjét hallgattuk.
1993-ban a tévében megszakították Dagobert bácsi Kacsameséjét, és közölték, hogy nemzeti gyász van, szóval majdnem elmaradt az esküvőm, de aztán mégsem.
Így aztán lányom egy teljesen törvényesített, hivatalos családba születhetett meg 1997-ben.
2000-ben mégsem jött el a világvége, sem a digitális, sem az analóg, eljött ellenben 2001-ben a XXI. század, meg a harmadik évezred, bár sokan észre sem vették, mert egy évvel korábbra várták.
2002-ben felnőtt férfi lettem: meghalt az apám.
2003-ban véget ért 8 év jóban-rosszban, leérettségizett az osztályom, és én is búcsút intettem a középiskolának.
40. életévemben beléptünk az EU-ba.
Két évre rá sokan nem voltak hajlandók végigolvasni és/vagy megérteni egy szöveget, és ez a kollektív funkcionális analfabetizmus olyan frusztrálttá tette őket, hogy középületeket ostromoltak és barikádokat állítottak városszerte.
2008-ban sokan bulinak tartották, hogy nemcsak 300 forintot nem kell fizetniük vizitdíjként, de Horn Gábor még el is küldi a miniszterelnököt melegebb éghajlatra.
2010-ben eljött az Ítéletidő, a fülkék forradalmat robbantottak ki.
2011-ben találkoztam Életem Nőjével.
És most itt vagyok.
Remélem, a következő 50 kicsit könnyebb lesz.
Vagy legalább unalmasabb.

2014. április 5., szombat

Miért nincs programja a fidesznek?

Átfogó program
Bár természetesen minket elsősorban a címben foglalt kérdés érdekel, azt azért elöljáróban nyomatékosan szögezzük le: nem, az, hogy "folytatjuk", az nem pártprogram, még akkor sem, ha Valaki Nagyon Magas Helyről, Nagyon Fontos alkalomkor mondja. Nemcsak azért nem az, mert ahhoz általánosságban mind tartalmilag, mind terjedelmileg roppant kevés, hanem konkrétan azért is, mert az ilyen megnyilatkozás elvileg azt sugallaná, hogy létezik egy átgondolt, logikusan felépített koherens valami, amit lehetne folytatni. Ezzel szemben a valóság ennek épp az ellenkezője: rögtönzések zajlanak, amiket a koherensen visszatérő magyarázatok (nemzeti érdek, rezsicsökkentés) próbálnak meg indokolni. Egyébként se felejtsük azt a csekélységet, hogy már csak azért sincs mit folytatni, mert a fidesznek már 2006-ban sem volt programja.
De ha nincs, akkor miért is nincs? A rövid válasz erre az, hogy: "mert eleve nem lehet".
Hosszabbra fogva, a nyilvánvalóbb válaszok a kimenti oldalt vizsgálva kerülnek elő. Valami olyasmik juthatnak először eszünkbe, hogy "eleve nincs is rá választói igény", a "szavazók el sem olvassák, ezért nem ennek alapján döntenek". És bár ezeknek (sajnos) nem csekély valóságalapjuk (is) van, valószínűleg sokkal érdekesebb eredményre jutunk, ha a bemeneti oldalt vizsgáljuk. Nos innen nézve az "eleve nem lehetséges" úgy fest, hogy a (választási) program a szó legszigorúbb értelmében vett csapatmunka. Csapatmunka oly módon is, hogy a különböző területek szakértői adják össze, fésülik egybe a leendő programot, igyekezvén a saját részükön egy működőképes, pozitív és az adott politikának megfelelő "útitervet" összeállítani. De egy program megírása azért is csapatmunka, mert egyeztetést, tárgyalást, kompromisszumkészséget, a másik meghallgatásának képességét igényli. Ha most ennek fényében átgondoljuk, hogy a "fidesz"-nek nevezett politikai pártnak nevezett képződmény mennyire a minden (t jobban) tudó Vezér képzetére épül, akinek akarata kizárólagos és megfellebbezhetetlen, akkor be kell lássuk, hogy egy ilyen szervezet eleve nemcsak hogy kizárja a programalkotás fent leírt lehetőségét, hanem működése homlokegyenes ellenkező azzal. Ráadásul egy adott, létező program egyrészt kordába szorítaná a Kizárólagos Parancsolót, ha nem is oly módon, hogy muszáj volna aszerint cselekednie, de úgy mindenképpen, hogy valamiféleképp számon kérhető volna, örökké ott lebegne a feje felett a programmal való szembesítés lehetősége. Másrészt azt se feledjük, hogy egy végiggondolt és felépített program a maga szigorú szerkesztettségével éppen az improvizációk lehetőségét zárná ki. Ami nemcsak megint az adott valóság totális ellentéte volna, hanem ráadásul (és ez valószínűleg sokkal súlyosabban esik a latba) abszolút keresztül húzná az "az van, amit én pillanatnyilag akarok" (azaz a korlátlan hatalom birtoklásának) mámoros érzését.
Szóval, aki programot szeretne, az menjen moziba a barátnőjével. 

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)