Nicsak, ki beszél?!

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt egyszer már írtam az akkori kormány ;-) március 15-i ünnepségét hirdető plakátról ezeken a hasábokon itt. Most, amikor előkerestem azt a bejegyzést, akkor szembesültem vele, hogy amiről most készülök írni, az már azon a plakáton is jelen volt, csak a furcsa idézetválasztás teljesen elterelte róla a figyelmemet.

Nos, akkor nézzük az idei plakátot! Bár egészében nem látszik a plakát a képen de az ennyiből is látszik, tipográfiájában ugyan akad egy kevés, de tartalmilag nincs sok változás: a helyszín a régi, és a tavalyi, "jól sikerült" idézetválasztás túlélt idénre is. És persze a nagygyűlés szónoka is ugyanaz. Vagyis kicsoda?
Ugyanis a plakáton csak egy név áll. Világos, hogy a Múzeumkert mindig a hivatalos állami megemlékezések helyszíne, tehát aki ott beszél,  az nagy valószínűséggel valami fontos állami vezető. Volt azonban arra is példa, hogy nem a miniszterelnök beszélt március idusán, tehát ez nem is egyértelmű kapcsolat. De egyáltalán: ilyenkor szokás kiírni, hogy a szónok milyen titulust visel, ezzel is mutatva, hogy a hazának, amelyik minden előtt áll, ki is adja meg a tiszteletet. Ugyanakkor a tavalyi és az idei plakát szakított ezzel a szokással. Ahhoz képest, hogy pár éve még "Magyarország miniszterelnöke" poszterekkel volt tele minden közterület, mára a dolog erősen leegyszerűsödött: beszédet mond Orbán Viktor, pont.
Talán nincs is túl nagy jelentősége, de mintha kényelmetlen dolgok egész sorát sugározná ez a megoldás. Mert ugye jelentheti egyrészt azt, hogy OV a saját jogán beszél a Múzeum előtt, mert ő OV. Azt, hogy épp ezt milyen státusza alapján teszi, az senkit nem érdekel. Vagy legalábbis ne érdekeljen.
Vagy akár azt is jelentheti, hogy a miniszterelnök csak és kizárólag Orbán Viktor lehet. Vagy ahogy a matematikusok mondanák: ez egy-egy elemű megfeleltetés. Azaz, ha valaki miniszterelnök, azt szükségszerűen (és csakis) Orbán Viktornak hív(hat)ják, vagy másik oldalról nézve OV csak és kizárólag miniszterelnök lehet.
A következő értelmezési lehetőség az, hogy az elvileg a nemzet egészének szóló (hisz ugyebár nemzeti ünnepről vagy mi a bánatról van szó mégis csak) hirdetményekben is megjelent a megosztó tendencia: vannak a jó hazafiak, akik tudják, hogy miért OV mond (és csak ő mondhat) beszédet, és nekik további információra nincs szükségük. Akik viszont maguktól nem tudnák, hogy ki is a plakáton szereplő személy, azoknak csakazértse nem áruljuk el. Már csak azért sem, mert akkor nem is magyarok, és ebből adódóan nyilván meg sem érdemlik ezt a tudást.
Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak a végtelen egocentrikusság újabb dokumentuma jelent meg az utcákon nemzeti színekbe öltözve. 

Az IéEB visszatér

Vonulj kolostorba!

Rettenthetetlen hülyék kora jő.

Pojácák vagy gazemberek? Is-is.

Egyszerre félem és röhögöm általlátni:

a szikla óhatatlan visszafelé görög.

(Petri György: Sziszifosz visszalép)

Ritka eset, amikor egy konkrét írás kapcsán érzem úgy, hogy okvetlenül reflektálni kell rá. De van azért olyan, hogy a hülyeség tengeréből is fároszként emelkedik és ragyog ki valami, ami nemcsak szintetizálja környezetét, hanem messze meg is haladja azt. Erre az ünnepélyes  és (egyre kevésbé) ritka pillanatra mutatott gyönyörű példát ez az írás.

Orbán Viktor Vár-beli rezidenciája kapcsán sok mindent lehetett hallani-olvasni, ahogy a költözés  egyre közelebb került hozzánk időben. Lehet, hogy csak nem használok megfelelő fórumokat, de olyan "remekművel", amelyik ekkora könnyedséggel teszi túl magát a valóságon, sőt szinte szándékoltan keresi annak a lehetőségét, hogy még csak véletlenül se kelljen igazat mondania, még nem találkoztam. Olyannyira, hogy újra és újra felmerült bennem a gyanú, hogy ez valamiféle paródia lehet, mert egyszerűen nem létezhet akkora mértékű szervilizmus, ami ilyen pompásan eltakarja a valóságot. Pedig mintha mégis...

Megpróbálok émelygés nélkül végighaladni az írás egyes pontjain, bár gyakorlatilag bárhol bele lehetne akadni, ha a való világ tényei felől próbálunk közelíteni.

"E jelentőségteljes, önmagán messze túlmutató cselekedet révén nemcsak a hatalom forradalmi, jakobinus-bolsevik ihletésű egységének tanával szakít a magyar állam – legalábbis a reprezentatív épületek szimbolikájának szintjén –, amikor a végrehajtó hatalom és feje elhagyja a törvényhozásnak otthont adó pesti Országházat, hanem visszahelyezi históriai jogaiba Buda történelmi várnegyedét is." — A jakobinusokról valóban sok rosszat (is) el lehet mondani, de azt semmiképpen sem kéne az ő nyakukba varrni, hogy a hatalom olyasfajta koncentrációját, amikor minden egy kézbe fut össze, ők találták volna ki. Léteztek istenkirályok és abszolút uralkodók bőven a nagy francia forradalom előtt is, sőt, ha egészen őszinték akarunk lenni, 1789 pont az alkalmatlanná vált abszolutizmusra adott válasz volt. De nemcsak az a probléma, hogy egy bizonyos történelmi szituációt hamisan és egyoldalúan sikerült valamihez kötni, hanem az is ijesztő, ahogy egy példátlanul centralizáló, mindent egy hatalmi központból intéző berendezkedés apoteózisát sikerült megvalósítani annak kapcsán, hogy saját főhadiszállást teremt/kreál magának. Azaz a mindent saját kezébe összefogó Orbán attól válik demokratává, mert felköltözik a Várba.

"Akik a napokon belül megvalósulni látszó kormányzati szándékban a „Horthy-fasizmus restaurációját” vélik fölfedezni, rosszhiszeműen tévednek, ugyanis a példamutatóan felújított-átépített karmelita kolostor sem Horthy Miklós kormányzóságának negyedszázadában, sem a dualizmus idején, sem a korábbi évszázadokban nem adott otthont egyetlen kormányzati intézménynek sem." — Az írás szerzőjét szemmel láthatólag csöppet sem zavarja, hogy egy bekezdéssel előbb épp ő maga emlegeti lokalizációként "Buda történelmi várnegyedét", mert most hirtelen ráébred, hogy a karmelita kolostornak nem volt soha kormányzati funkciója. (Amit persze senki nem is állított.) Sajnos nem nagyon sikerül egy fenékkel megülni két lovat: egyszerre bebizonyítani, hogy de jó, milyen nemes hagyományokat folytat ez a költözés, másrészt, hogy á, dehogy, hát SOHA nem volt ott hatalmi központ, ahova most MINISZTERELNÖK ÚR kegyeskedik áthelyezni a székhelyét. Tulajdonképpen akár vicces is lehetne ez a görcsös erőlködés, ami mintha arra irányulna, hogy bebizonyítsa: a karmelita kolostor egyszerre része a Várnegyednek (ha a hagyományokról van szó), és egyszerre létezik azon kívül is (ha a rossz ízű párhuzamok kerülnek szóba).

Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy egész pontosan mik is lennének azok a hagyományok, amelyekhez most végre valahára visszatérünk? Ugyanis republikánus berendezkedésű, vagy magát annak feltüntető magyar végrehajtó hatalom SOHA nem székelt a budai várban: azt csak monarchikus kormányzati rendszerek tekintették hatalmi centrumuknak (Horthy is mint kormányzó a Magyar Királyságot reprezentálta). És ha valamilyen kontinuitásról lehet egyáltalán beszélni, akkor épp ebből a szempontból jogos a köztársasági elnök rezidenciájának várba helyezése. Viszont ez a pozíció nem kapcsolódik a végrehajtó hatalomhoz, tehát abszolút nem jogos a "ha neki jár, akkor a miniszterelnöknek is" típusú "érvelés".
És persze valamilyen közelebbről meg nem nevezett spirituális síkon a világi hívságoktól elforduló kolostori életet sikerül a világi ügyeket irányító végrehajtó hatalom előképeként feltüntetni. 

A logikai konzisztencia amúgy sem túl erős pontja az apologetikus irománynak: vidáman összehasonlítja a meg nem valósult Antall-féle terveket és a Gyurcsány által jegyzett kormányzati negyed tervét a ténylegesen megvalósult Orbán-féle miniszterelnöki hivatallal, miközben az valahogy homályban marad, hogy a kormányzati negyed az összes minisztériumról szólt, nem pedig a miniszterelnök dolgozószobájáról. Ami persze érthető is, mert akkor azzal is foglalkozni kéne, hogy az az egy munkahely aránytalanul drágább fajlagosan, mint az összes minisztérium tervezett székhelye a Nyugati mellett. Ahol egyébként mind a mai napig préri van. Azt pedig már ne is említsük, hogy a saját ízlést abszolút mérceként próbálja meg eladni a t. Szerző, akinek persze szíve joga, hogy ne tetsszen neki a Pompidou-központ, csak azt ne várja el, hogy mindenki így érezzen. (Ismét mellékszálként hadd jegyezzem meg: egy modern kormányzati negyed abszolút alkalmas lett volna egy jövőbe tekintő és a jelenben élő Magyarország megjelenítésére, szemben a még izzadságosan is nehezen magyarázható szent Mihállyal díszített épülettel. Mert hát ad abszurdum mégis csak egy világi és világnézetileg semleges állam egyik vezetőjének munkahelyéről van szó.)

Mindeközben persze a szóban forgó épület egyszerre "példamutatóan felújított-átépített", ami némi ellentmondást eleve hordoz magában, de az különösen gyönyörű, hogy a hagyományok követése, a múlt tisztelete ebben a kontextusban simán megenged egy utólag, minden előzmény nélkül a védett panorámába belegányolt erkélyt is.

Az már tényleg csak hab a  tortán, ahogy sikerült a hatalomgyakorlást a kultúra ellentéteként feltüntetni, és természetesen az előbbit prioritásként felfogni. A kultúra csak fülét-farkát behúzva oldalogjon el a Várból, ahol semmi keresnivalója, és elégedjen meg annyival, hogy a miniszterelnök hivatalában van könyvtárszoba, illetve hogy évente egyszer lesz egy koncert a most megszentelődő falak között. (Legalábbis így tervezik...) 

Szóval, ahogy bevezetőben már említettem, mindvégig éltem a gyanúperrel, hogy itt valamiféle tökéletességig vitt médiaheckről van szó, esetleg a Kétfarkú Kutyapárt legújabb akciójáról. De aztán rá kellett jönnöm, hogy az kizárt: az MKKP legalább vicces dolgokat csinál.

Égessük meg, égessük meg!, avagy töprengés a politikai katarzis lélektanáról

A figyelemre méltó érzékkel a nyilas hatalomátvétel napjára, október 15-ére időzített újabb hajléktalanellenes törvény szomorú határnapot jelöl a "Magyarország"-ként közismert entitás történetében. ("Állam"-ként mégsem hivatkozhatunk rá, hiszen szemmel láthatóan a legcsekélyebb olyan törekvés sem figyelhető meg a létezésében, hogy polgárainak jólétét, vagy legalább kicsivel nagyobb komfortérzetét megpróbálja biztosítani.) Egyszerre sikerült ugyanis megszüntetni a törvény előtti egyenlőség és a magántulajdon sérthetetlenségének alapelveit.
Mert vajon lehet-e ott "törvény előtti egyenlőség"-ről beszélni, ahol a közterületen való tartózkodás aszerint megengedett, hogy annak "elkövetője" milyen vagyoni helyzetben van, bír-e ingatlan-tulajdonnal, vagy bejelentett lakhellyel? Ha igen, nem bűnös, csak a tisztességes hétköznapi átlagpolgár életét éli, míg ha a válasz nem, akkor egyből bűnelkövetővé "lép elő". És ebből a szempontból totál mindegy, hogy benne van-e definícióban az "életvitelszerű" jelzőként világra jött szószörny vagy sem: én a magam részéről még nem láttam rendőrt, aki odaállt egy hajléktalan mellé, hogy 96/48/24 órán át figyelje (tényleg, mennyi idő múltán válik egy cselekmény életvitellé?), hogy épp csak pihen, piknikezik, vagy neadjisten épp életet visz a közterületen. Ja, hogy nála van az összes ingósága? Komolyan attól válik valami bűncselekménnyé, hogy valaki a szokottnál nagyobb csomaggal a kezében, hóna alatt, lába mellé letéve "követi el" azt???
És ha már itt tartunk, jöhet is a másik szomorú pont: ha már sikerült egyértelműen megállapítani, hogy egy csomagnyi ingóság az adott személyhez tartozik, akkor egész pontosan hogyan, mivel is lehet indokolni azt, hogy valakinek a magántulajdonát nemcsak hogy elkobozzák jegyzőkönyv felvétele és elismervény kiállítása nélkül, hanem azt egyenesen meg is semmisítik?? Leírom még egyszer: a magántulajdonát. Azt, amihez való jogot a történelem minden kicsit is demokratikus berendezkedésű rendszere alapjogként, fundamentumként kezelte. Hamarjában ahogy megpróbálok belegondolni, összességében két eset jut eszembe, amikor hasonló a végkimenetel. Az egyik, amikor egy bírósági per - a más büntetési tételek mellett - vagyonelkobzással is végződik. De itt alapvetően egy pártatlan bírói eljárás végén megszülető ítéletről van szó, nem pedig arról, hogy ezt teljességgel kihagyva az erőszakszervezet egy képviselője egyéni döntés alapján teszi meg ugyanezt. (Azaz  a rendőr jogalkalmazói szerepben lép fel!) A másik ilyen kimenetelű eset, amikor leginkább a NAV hamis vagy "kalóz" árukat semmisít meg. Ilyenkor azonban az áruk léte már önmagában törvényellenes a jogosulatlan védjegyhasználat miatt, arról nem is beszélve, hogy a látványosan kommunikált árumegsemmisítések itt is egy szabályozott eljárás végeredményei.
És akkor vissza is értünk a jogegyenlőség kérdéséhez: miért lehetséges az, hogy egy adott csoportra, amelyik ráadásul nem is társadalmi állásával, jogi helyzetével definiálható, hanem egy adminisztratív adat hiányával, egyszerűen nem vonatkoznak bizonyos alapjogok? Lehetne itt most Niemöllert idézni, de mindazoknak, akik most örömmel, vagy akár csak megkönnyebbült félelemmel szemlélik a rendessé vált közterületeket, inkább azt szeretném emlékezetükbe idézni, hogy az antik művészetelmélet szerint a katarzis egyik döntő eleme a megkönnyebbülés: hogy nem mi vagyunk az elbukó tragikus hős, akinek helyre kellett állítania a világ rendjét - amiből nekünk már csak a harmónia jut, a bukás nem. De a való életben nem mérik ilyen könnyen a katarzist: aki most helyben ül, és körülnézve a tragikus hős felbukkanását fürkészi, az maga válik előbb-utóbb elbukó szereplővé.
Csak nem hőssé.

Új idők új er-Kölcsey

Kinek mi jut az eszébe ha a bal oldalt látható fotón megjelenő plakátot szemügyre veszi? Szép plakát, nemzeti színekben pompázik, ahogy az nemzeti ünnepek esetében dukál. Mégis, mi a baj ezzel a plakáttal? A posztmodern korszak egyik nagy előnye, hogy a különféle netes keresők révén teljességgel szükségtelenné válik a klasszikus irodalmi műveltség. Erre, a plakáton szereplő idézetre rákeresve pl. az derül ki, hogy Kölcsey Ferenc Emléklapra című 1833-as epigrammájából való. Kölcsey a '48-at előkészítő reformkor egyik legnagyobb irodalmi alakja volt, nemzeti himnuszunk szövege is tőle származik. Van azonban vele kapcsolatban egy apró érdekesség: az 1848-as eseményekben objektív okokból nem  tudott részt venni. Ugyanis 10 évvel korábban, 1838-ban elhunyt. 

Az 1848. március 15-én elinduló forradalom és az azt követő szabadságharc időszaka sok más területhez hasonlóan a magyar költészetben is soha nem látott pezsgést, felbuzdulást eredményezett. Vajon tényleg az a helyzet, hogy ez az időszak annyira nem termelt ki egyetlen egy saját magára jellemző verssort sem, hogy egy akkor már 10 éve halott költő másfél évtizeddel korábbi verse a legalkalmasabb arra, hogy jellemezze ezt a kb. másfél évet egy ünnepi megemlékezésen? Vagy esetleg valami más van a dolog mögött?
A fidesz - mint a művészet és tudomány olyannyi területét - a költészetet is meglehetősen öncélú szabad(os)sággal kezeli. Talán van, aki még emlékszik a Terror Házának megnyitójára, és az oda citált Szabó Lőrinc-szerelmesvers soraira. A recept egyszerű: találjunk egy tetszőleges versben néhány szót, amelyek a mi gondolatainkat visszhangozzák. Nem baj, ha vers totálisan másról szól, de a szavak alkalmasak arra, hogy a mi céljainkat fejezzék ki és ezzel erősítsék azok elfogadottságát, ezért habozás és aggályok nélkül felhasználjuk őket.
Valami ilyesmi történhetett itt is: '48 ugyan valóban nemzeti ünnep, de kockázatos. Annyi furcsa és túl liberális gondolat hangzott el akkor szabadságról, jogegyenlőségről, zsarnoksággal való szembenállásról. Nem volna okos dolog ilyesmikkel előhozakodni, különösen most, 3 héttel egy választás előtt. Keressünk inkább valamit, ami kifejezi választási céljainkat, szlogenjeinket! Mi is passzolhatna jobban a "Nekünk Magyarország az első!" mellé, mint "A haza minden előtt"? Ugye, hogy már Kölcsey is megmondta? Ki merne ezek után kételkedni a mi igazságunkban, az egyetlen és kizárólagos igazságban?
Hogy KF, aki 180 éve alussza örök álmát a szatmárcsekei temetőben, kicsit elkezd forgolódni a sírjában? Kit zavar?

De mit köszönhetünk a "bevándorlóknak"?

(Október 2-a elé)

Kedves, drága jó "bevándorlók" – akiknek, lévén sütnivalójuk, eszük ágában sincs ide jönni tartósan – köszönjük!

Hogy mit is?

Nem keveset. Azt a nagy munkát, amelyiket annak érdekében végeztetek, hogy rádöbbenjünk: a saját életünket behálózó, gondolkozásunkat fogva tartó eszmék, tézisek mennyire ósdiak, és ebben a mai, dinamikus világban milyen tarthatatlanok. És hogy mik is ezek? Nézzük csak sorjában!

1. Vallási fanatizmus 

Nem, itt most nem robbanó övekről, tömegbe csapódó teherautókról vagy épp Kalasnyikovokról lesz szó. Vagyis dehogyisnem. Csak pontosabban arról a dologról, amelyik ezeket felveteti, kézbe ragadtatja, vagy épp a volán mögé ültet. Arról a téveszméről, hogy a MI spirituális meggyőződésünk olyannyira magasrendű, hogy kizárólagosnak kellene lennie. És e kizárólagosság érdekében olyan emberi segítséget vesz igénybe, amelyik öldökléssel, gyilkossággal jár -- a spiritualitás nevében. Mert ne tagadjuk: embereket ellátatlanul hagyni szélben-esőben-fagyban, étlen-szomjan, kitéve őket minden elképzelhető és elképzelhetetlen nehézségnek, az gyilkosság, még ha közvetett is. (Épp amikor ezeket a sorokat gépelem, a kormánypárt részéről, hivatalos helyen, egy lakossági kampányfórumon már megjelent a közvetlen öldöklés gondolata is, mint "egyedül lehetséges megoldás".) Az, hogy a 21. század elején eljuthattunk eddig a szégyenteljes pillanatig, jórészt annak köszönhető, hogy a mai Magyarország  lakóinak egy jelentős része még mindig a vallásos hitből vezeti le identitását, sőt, ami inkább probléma, hogy ezt tekinti nemcsak saját maga, hanem minden honfitársa egyetlen jól körülírható attribútumának is. Mindeközben pedig az ebből fakadó belső ellentmondások - pl. a keresztény alaptanításokkal, vagy épp magával a katolikus egyházfővel való egyre durvább szembefordulás egyáltalán nem zavarja őket. Azaz valódi fanatikusként csak egy tételezett célban tudnak gondolkodni, amelyik persze kellően homályos ahhoz, hogy akármi beleférjen, amit kiötlői jónak látnak belezsúfolni, viszont kellően "magasztos" ahhoz, hogy semmilyen olyan földi áldozat ne legyen érte drága, amit mi az igazság birtokosaként másoktól kikényszerítünk. (Ez nagyon fontos, hogy mi mindig a jó oldalon, a fegyver mögött álljunk, ne pedig előtte!)
Egyszer majd persze el kell hogy jöjjön az idő, amikor mindenki elgondolkodik azon, hogy a mi fanatizmusunk mennyivel jobb, az ő fanatizmusuknál. A válasz pedig nagyon egyszerű lesz: nincs jó fanatizmus.

2. Laikus, világi állam nemléte
Ha imént arról gondolkodtunk, hogy van egy réteg, amelyik a önmagát és az őt körülvevő világot csak a vallás szemüvegén keresztül képes látni (függetlenül attól, hogy mások épp vallásosak-e vagy sem), akkor rá kell jöjjünk, hogy itt és most sajnos az állam és egyház szétválasztása egyelőre csak mítosz. Nemcsak arról van szó, hogy jócskán akadnak, akik a 19. század vége- 20. század eleje óta egyértelműen a világi állam feladatának tartott ügyeket (pl. anyakönyvezés, oktatás) habozás nélkül visszaadnának egyházi kezelésbe. Még csak arról sem, hogy ezen személyek egy része a kormányzatban vagy annak holdudvarában lelhető fel. Hanem leginkább és legfájdalmasabban arról, hogy magyarságukat sokan (a korábban részletezettekkel és a később részletezendőkkel szoros összefüggésben) vallásosságukkal definiálják. Ahol "vallásosságon" magától értetődően a keresztény felekezetekhez való tartozást kell érteni. A dologban az a tragikus, hogy ez az azonosítás ebben a gondolati rendszerben automatikusan kizárja azt, hogy a magyar ember a mindenkori kormányzatoktól függetlenül (és azokon túlmutatóan) létező modern, világi magyar köztársasággal azonosítsa magát. Holott egy ilyenfajta azonosítás lenne az alapja annak, hogy miből eredeztetjük az ún. mi kultúránkat és nemzetként való létünket. A vallási alapokon álló önazonosság szinte természetesen érzi ellenségesnek a más vallás hordozóját, míg a laikus szemlélet "csak" állampolgárt, jogalanyt lát benne, akit nem spirituális kötődése, hanem az állam mindenkire egyformán érvényes törvényeihez való viszonya alapján ítél meg. És természetesen eszébe sem jut arról delirálni, hogy valakik majd vallási alapú törvénykezést vagy szokásrendszert fognak bevezetni, hiszen ilyeneket ő  nem ismer el, és amennyiben azok szembemennek a mindenkire érvényes törvényekkel, akkor fel is lép ellenük. Szomorú lábjegyzetként meg kell jegyezzük, hogy ehhez szükség lenne egy olyan államra, amelyik így definiálja magát, ez az önképe, és olyan öntudatos állampolgárok tömegére, amelyek nemcsak hogy elfogadják, hanem magukénak is érzik ezt az önképet, és ily módon biztos hátországot, támaszt jelentenek egy ilyen alapokon berendezkedő államnak. Azt a tanulságot, hogy ezekből egyik sem adott, szintén megköszönhetjük.

3. Rasszizmus (mint önmaga definíciója)
Azok a hullámok, amelyeket a "bevándorlók" ügye felkorbácsolt, különböző nagyságúak és mocskosságúak. A "sima" hardcore rasszistákról nincs nagyon mit mondani: ezúttal is megtalálják az alkalmat, hogy a bennük torlódó frusztrációkat a Gazda által kijelölt csatornákon vezessék le. Sokkal érdekesebb a soft-rasszisták esete. Ők azok, akikben talán még él valamiféle homályos emlék arról, hogy egyszer valaki valami olyasmit mondott, hogy rasszistának lenni mégis csak csúnya dolog.
Így hát ez a típus deklarálja, hogy ő senkinek sem ellensége, senkit nem akar megölni. Csak hát őt nagyon zavarja, hogy nem lehet kimenni nyugodtan az utcára, mert az ember mindenütt sötét bőrű arcokat lát. De ha esetleg rákérdeznénk, hogy ez miért olyan zavaró, akkor nagyjából oda lukadna ki a beszélgetés, hogy a sötétbőrűség az, ami zavaró. A "miért?" kérdésre azonban nagyon nehezen adható már polkorrekt válasz, hiszen a dolog mélyén olyasmi bujkál, hogy "azért, mert akinek sötét a bőre, az eleve veszélyes, hiszen a sötétbőrűek rosszak, gonoszak". Azaz a matematikából ismert egyszerűsítések után kb. oda jutunk el, hogy "én nem vagyok rasszista, csak rasszista vagyok". És azért vagyok rasszista, mert a rasszizmus ezt tanítja. (Azért gyűlölöm [minden különösebb, specifikus ok nélkül] a négert/arabot stb-t, mert az gyűlölni való.) Nemcsak az a szép, hogy egy ilyen "gondolatmenet"-nek alig nevezhető valami létezhet, hanem hogy emberek ijesztően nagy tömegének a gondolkodását határozhatja meg olyan rendkívül súlyos kérdésekben, mint hogy mi az alapvetően helyes viszonyulás más embertársainkkal szemben, illetve hogy létezhet-e bármi ok arra, hogy emberek tömeges halálát kívánjuk.

4. Szexizmus
Talán az itt felsoroltak közül ez az, ami a legkevésbé látványos, hiszen számtalan ponton összefonódik az előbb említett borzasztó elvekkel, mégis búvópatakként elő-előbukkan, és talán a leglátványosabban mutatja meg a menekültkérdésben idehaza uralkodó álláspont álságos és képmutató voltát. Hiszen egyrészről folyamatosan szerepelnek a rémhíradókban a vérnősző barom muzulmánok, akik nemcsak, hogy abnormálisan sok feleséget tartanak, de némelyiket szinte még kislányként teszik asszonnyá, arról nem is beszélve, hogy hogyan bánnak velük: szinte állatként, jogok nélkül, bezárva saját kényükre-kedvükre. Arról pedig aztán végképp nem is beszélve, hogy idejönnek csak azért, hogy megerőszakolják az asszonyainkat-lányainkat, ahelyett, hogy meghagynák őket békés otthonaikban, ahol a jó magyar férjek majd nemcsak hogy megvédenék őket, hanem annyiszor részesítenék asszonyaikat a családi élet örömeiben, ahányszor épp csak kedvük szottyan rá uruknak és parancsolójuknak. És ha a nő meg emiatt - vagy bármi más miatt - tiltakozni merészelne, hát jól megnevelik, hiszen tehetik, elvégre az ő tulajdonuk.
Komolyra fordítva a szót.: mindaz, amit a "betolakodók" esetében az emberi mivoltból való kivetkőzés jelének láttatnak, az idehaza a lehető legtermészetesebb, bevett gyakorlat egyrészről (családon belüli erőszak; és hogy itt is friss példát hozzunk, elég csak az utolsó napok eseteire gondolni), vagy másrészről, ha büntetendőnek is tekintjük, soha nem kötjük azt egy adott vallási csoporthoz ("mert ezek a keresztények megerőszakolják a nőket").

A felsorolás valószínűleg még nagyon hosszan folytatható lenne — ahogy az eddigiekből is kitűnik, rengeteg átfedéssel, összefüggéssel tarkítva. De ennyiből is látszik, hogy a rendkívüli helyzet, amit a be-nem-vándorlók megjelenése jelent, milyen élesen világított rá arra, hogy mennyire tűrhetetlenül elavult struktúrák határozzák meg azt a valamit, amit jobb híján "közgondolkodás"-ként szoktunk emlegetni, és ami totális átgondolásra és átalakításra szorul — ha ugyan még nem végzetesen késő.
Az az egy azonban egészen biztos, ezek a problémák nem kezelhetők egy (látszat-)népszavazással, még akkor sem, ha a "NEM"-szavazatok aránya 101% lesz.

Kiskáté: Kinek miért NE drukkoljunk az EB-n?

Az az elvetemült hekker, aki feltörte szegény Tiffán Zsolt facebook-profilját, maga sem tudta tán, mekkora tömegigényeket elégít ki, sőt, mennyire a magyar néplélek legrejtettebb húrjait zengeti meg a két neolatin csapat meccsének közvetítése kapcsán kifejtett sommás véleményével. Ez az alkalmi partizánakció azonban csak a nagy mű 1/12 részét volt képes felölelni, ezért most arra szántuk magunkat, hogy eme szittya érzelmű anonymus példáján felbuzdulva gyűlölködési kiskátéval fegyverezzük fel az igaz magyar szurkolót, nehogy véletlenül egyesek még abba a hibába essenek, hogy a Labdarúgó EB-t sporteseményként próbálják meg szemlélni, nem pedig a világ összes többi, (nem-magyar!!) nemzetével szembeni gyűlöletünk megélésének terepeként.

A csoport: Franciaország — az ál-Tiffán ugyan már jelezte a fő csapásirányt, de az ilyesmit nem lehet elégszer ismételni: mindkét világháborúban velünk szemben álltak, egy normális pörköltet nem tudnak összeütni, helyette mindenféle tengeri herkentyűt, békacombot meg csigát zabálnak, Clemenceau és az ő magyar menye, Trianon.

Románia — szőröstalp, édes Erdély, régi mániám, Wass Albert, Nyírő József, Szőcs Géza, Trianon.

Albánia — muzulmánok. Plusz még balkániak is (akiket alapból gyűlölünk), mint a románok, akiket meg utálunk Trianon miatt.

Svájc — eleve nincs is ilyen ország, úgy lett összerángatva franciákból (!!), németekből meg olaszokból. Plusz pofátlanul gazdagok, és nem röstellnek jól élni. Ráadásul semlegesek lévén kimaradtak Trianonból.

B csoport: Anglia — ezek is ellenünk harcoltak mindkét világháborúban. Anglia az antant tagja volt. Azaz: Trianon.

Oroszország — málenykij robot, dáváj császi, oroszórák, kommunizmus, Csernobil. Kell-e mondani, az antant tagja volt. Trianon.

Wales — nem elég, hogy 500 húsvágó eszközükről Arany egy bazi hosszú verset írt, amit általánosban meg kellett tanulni, de az Egyesült Királyság részeként bizony antant-tag volt. Trianon.

Szlovákia — tótok, Felvidék, Kassa bombázása, Meciar. Trianon.

C csoport: Németország — Gábriel és a sas, megszállás, berni döntő, nem nyerték meg nekünk az első világháborút, ezért lett Trianon.
Ukrajna — Csernobil még egyszer, Dinamo Kijev a Fradi ellen, Kárpátalja, Trianon.
Észak-Írország — nem hódoltak be a tolódásnak, menesztették Pintyőt, megnyerték előttünk a csoportot, plusz ők is az antant-kutya Egyesült Királyság részei voltak, és mint ilyenek bűnösek Trianonban.
Lengyelország — könnyelműség lenne azt hinni, hogy ők szimpatikusak: régen elvitték tőlünk az egyik tengerünket, most meg Nikolicsot. Ráadásul az elemi szolidaritást (szóvicc!!) felrúgva nem szívtak Trianonban.
D csoport: Spanyolország — gyanús muzulmán-közeli múlt, ellopták tőlünk Puskás Öcsit, Kocsist, Kubalát, Dzsudzsi bezzeg nem kell nekik, beképzelt tiki-taka művészek, egyedül a sziesztához értenek, a nagypolitikából abszolút kimaradnak, még Trianonban sem voltak ott.
Horvátország — a Magyar Királyság délnyugati tartományai, Jellasics, ellopott tengerpart, Trianon.
Törökország — muzulmánok, török gyerek megvágta, Zrínyi, Mohács, 150 év. Gera Zoli kiállíttatása Isztambulban, egyfolytában fikázzák szegény Dzsudzsit. Az első világháborút ők is megszívták, de aztán mégis jobban jártak, mint mi Trianonban.
Csehország — Csehszlovákia jogutódja(!), Benes-dekrétum, Trianon.
E csoport: Olaszország — nagyképű digók, megvertek minket a 38-as döntőben, az első világháborúban áruló módon átálltak az antanthoz, sok jó magyar honvéd hullatta a vérét ellenük, bezzeg ha nem állnak át, nincs Trianon.
Belgium — Brüsszel az EU székvárosa, azé az EU-é, amely majdnem akkora csapás nekünk, mint Trianon.
Svédország — muzulmán menekülteket ajnároznak (Ibrahimovics!!!), de jellemző módon Trianonról még csak nem is hallottak
Írország — Köcsög nyugatiak, gyanús, hogy úgy csinálnak, mintha nem lenne semmi közük Trianonhoz.
F csoport: Portugália — csoportellenfél, Céronaldo, aki a nevét egy braziltól lopta, de megpróbál úgy kinézni, mintha ő lenne Puskás Öcsi. Még köcsögebb még nyugatibbak, mint az írek. Leszarják Trianont.
Izland — csoportellenfél, még nyugatibbak, mint az előző két nyugati köcsögök, ölik a fókát meg a tőkehalat, gejzírt bámulnak, de Trianonról fogalmuk sincs.
Ausztria — Haynau, ferencjóska, németesítés, 400 éves elnyomás, nyögtemátyás, 45-ben nyugatra sodródtak, Trianonban bezzeg ránk verték a balhét.
Magyarország — TRIANON.