(sör, Lee meg lény)
2012. március 19., hétfő
2012. január 28., szombat
Lost in space avagy január 21-e tanulságai
| Követeljük, hogy történjen csoda, MOST!!! |
Előre bocsájtom: nem fogok újat mondani. Inkább csak összeszedem mindazt, amit tudni érdemes(?). Először is többen leírták: kormánypárti tüntetések a diktatúrákat jellemzik (akár Észak-Koreára, akár a fénykorát élő Szovjetunióra gondolunk csak).
Ugyancsak sokan, sokfélét írtak már a veszélyben lévő szuverenitás fogalmáról, illetve annak mai értelmezési lehetőségeiről. Az hogy manapság a bankokkal (vulgo: "a zsidókkal") szembeni szuverenitásért mennek ki emberek tízezrei tüntetni, zsebükben a banki hitelből vett mobillal, és az abból vett laposképernyős tévén nézik majd, milyen szép látványt nyújtottak együtt, az kínosan vicces. Mint ahogy az is annak nevezhető, ahogy a szuverenitást sikerült elválasztani az anyagi támogatástól. Pedig ahhoz, hogy ezek összetartozó mivolta tudatosuljon, elég volna csak arra a nagyon egyszerű analógiára gondolni, hogy ha a t. békemenetelő településének fideszes polgármestere a központi fejlesztési pénzekből teszem azt háromszoros életnagyságú Gyurcsány-szobrot emeltet a főtéren, akkor arra hogy reagál a pártközpont. Na ugye.
Ugyancsak sokan, sokfélét írtak már a veszélyben lévő szuverenitás fogalmáról, illetve annak mai értelmezési lehetőségeiről. Az hogy manapság a bankokkal (vulgo: "a zsidókkal") szembeni szuverenitásért mennek ki emberek tízezrei tüntetni, zsebükben a banki hitelből vett mobillal, és az abból vett laposképernyős tévén nézik majd, milyen szép látványt nyújtottak együtt, az kínosan vicces. Mint ahogy az is annak nevezhető, ahogy a szuverenitást sikerült elválasztani az anyagi támogatástól. Pedig ahhoz, hogy ezek összetartozó mivolta tudatosuljon, elég volna csak arra a nagyon egyszerű analógiára gondolni, hogy ha a t. békemenetelő településének fideszes polgármestere a központi fejlesztési pénzekből teszem azt háromszoros életnagyságú Gyurcsány-szobrot emeltet a főtéren, akkor arra hogy reagál a pártközpont. Na ugye.
2012. január 20., péntek
A Nagy (halál)Ugrás
"És ha szakad a védőháló
Rólad szólnak a hírek
Veled van tele a sajtó"
(Tankcsapda: Mennyország Tourist)
Azok, akik kicsit alaposabban ismerik a történelmet, tudják, hogy annak folyamán időről időre előkerül "a Nagy Ugrás" (továbbiakban: NU) ötlete. Ez nagyjából valami olyasmit szokott jelenteni, hogy egy országot társadalmi, technikai vagy gazdasági (stb.) téren úgy teszünk hatékonyabbá, korszerűbbé, hogy eközben az ehhez a folyamathoz szükséges szerves fejlődést felemésztő idő egy jelentős részét meg sikerül takarítani.
Érdemes észrevenni, hogy az ilyen NU-kat sohasem alulról, hanem mindig felülről kezdeményezik: ambiciózus uralkodók-államférfiak igyekeznek országukat felzárkóztatni, modernizálni, az általuk vélt fejlődési trend élvonalába állítani. A NU konkrét megvalósítása azonban már rendkívül sokféle lehet. A két meghatározó alaptípusnak nagyjából az mondható, amikor (1) a NU-t végrehajtó állam a meghaladandó, túlszárnyalandó rendszer keretein belül kíván jobb lenni versenytársainál; (2) amikor a NU során egyúttal túllép az adott kereteken, gyökeresen új berendezkedést, szabályrendszert akar meghonosítani, mert ezt hatékonyabbnak, de legalábbis fejlődésre alkalmasabbnak ítéli meg a meglévőknél. Természetesen nincs birtokunkban a Bölcsek Köve, hogy a mindenkori történelmi folyamatokat teljes biztonsággal megítéljük, de azért erősen úgy tűnik, hogy a fentebb vázolt két NU-modell közül az (1)-es sorszámú a sikeresebb. Bár ezek között is jócskán akad sikertelen vagy félsikerű (Mátyás vagy Nagy Péter felzárkózási kísérlete a Nyugathoz), de itt azért jócskán találunk pozitív kimenetelű példákat (a skandináv országok felzárkózása a Nyugathoz, vagy Japán és Dél-Korea robbanásszerű fejlődése a második világháború után). A (2)-es esetben természetesen annak felmérése is problémásabb, hogy mennyire sikerült a NU: hiszen ha mi a versenyt egy másik pályán futjuk, akkor nehéz megmondani, hogy gyorsabbak voltunk-e, vagy hogy egyáltalán hol van a cél. (Lásd még: "almát hasonlítani a körtével.") Azok, akik ezt a NU-verziót választják, általában bölcs előrelátással erre rá is szoktak játszani. Pl. akár összességében, akár egyes kirívó eseteit (Kína, Kuba, Észak-Korea, Kambodzsa) különválasztva szemléljük az ún. "szocialista tábor" teljesítményét, biztosak lehetünk abban, hogy nem a kapitalista vesenykultúra és termelékenység vagy éppenséggel a szolgáltatások és termékek bősége vagy korszerűsége terén akartak versenyre kelni a kapitalizmussal. Meg kell jegyezni továbbá, hogy ennek a változatnak az esetében nagyon kevés (szám szerint nulla) sikeres NU-kísérletről számolhatunk be. És akkor az olyan "járulékos tényezőket" mint a népirtások vagy éhínségek még nem is említettük.
2011. december 13., kedd
2011. december 7., szerda
2011. november 24., csütörtök
2011. november 20., vasárnap
Mi a baj Matolcsyval?
Matolcsyval — és így a dolgok rendje szerint a főnökével is (nem, ezen itt most nem a magyar népet, hanem a közvetlen főnökét értem) — az a baj, hogy nem őrült. Ez világosan látszik abból, hogy az őrültek körömszakadtáig ragaszkodnak fixa ideájukhoz, attól semmilyen körülmények között nem akarnak, sőt nem is tudnak eltérni, még akkor sem, ha a saját anyagi érdekeik vagy érzelmi kötődéseik, esetleg végső soron létbiztonságuk így kívánná.
| a kormany.hu képe |
Ezzel szemben a nem őrült képes valamilyen módon felmérni a saját érdekeit, és aszerint cselekedni, megválasztani, hogy mit lép. Ha másképp nem, legalábbis ösztönszinten működik ez a dolog: azaz az épeszű megtorpan a lába előtt tátongó szakadék láttán, míg az őrült habozás nélkül belerohan. Mint látjuk, Matolcsy nem őrült: múlt csütörtökön képes volt reálisan felmérni az ország és benne a saját maga vitális érdekeit, és kezdeményezni (?) a tárgyalások felvételét az IMF-fel. Az igazán nyugtalanító kérdés azonban az, hogy ha a nem ortodox gazdaságpolitika apostola, Orbán Viktor jobb keze nem őrült, akkor az ország általa irányított gazdaságpolitikája hogyan-miképp volt képes bemutatni az elmúlt másfél év esztelen rohanását a szakadék pereméig? Akárhogyan is forgatjuk a dolgot, csak két számba jöhető válasz adódik: az, aki hagyta, sőt kezdeményezte-tüzelte ezt az őrült rohanást, vagy nagyon nehéz felfogású, vagy gazember. De bármelyik is a valós, nem megnyugtató, hogy ilyen kulcspozícióban ilyen szellemi-jellemi kihívásokkal küzdő emberek ülnek.
Néha valóban jobb volna egy őrült miniszter. Kár, hogy az idiótaság viszont kizáró tényező.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
'56
(1)
30 év
(1)
300millió
(1)
4. kiegészítés
(1)
50
(1)
Áder János
(1)
Afrika
(9)
agrárproblémák
(1)
aláírás
(1)
Alekosz
(1)
Alien
(1)
alkotmány
(1)
állástalanság
(1)
angyal
(1)
Antigoné
(1)
anya
(1)
apa
(1)
Apponyi Albert
(1)
aranymúzeum
(1)
átalakítás
(1)
átnevezés
(1)
autó
(1)
Bayer Zsolt
(3)
Békemenet
(1)
Betűrejtvény
(1)
Betyársereg
(1)
bevándorlás
(3)
bevándorlók
(1)
BOM
(1)
bőgatya
(1)
Brékin'
(28)
Bruce Lee
(1)
budai vár
(1)
Budapest
(1)
bulvár
(1)
buzik
(1)
Cegléd
(1)
Charlize Theron
(1)
cigányok
(1)
Clemenceau
(1)
családon belüli erőszak
(1)
csapatmunka
(1)
cselekvés
(1)
csempészet
(1)
Daflics ezredes
(1)
demagógia
(3)
demonstráció
(1)
diktatúra
(2)
diplomások
(1)
Dzsudzsák
(1)
EB
(4)
életvitelszerű közterület-használat
(1)
elhatárolódás
(1)
ellenforradalmár
(1)
ellenségek
(1)
ellentüntetők
(1)
elvi alapok
(1)
emlékek
(1)
emlékmű
(1)
érettségi találkozó
(1)
eső
(1)
Európa-bajnokság
(1)
fanatizmus
(1)
félévszázad
(1)
felvonulás
(2)
feminizmus
(1)
Ferenc József
(1)
festmény
(1)
fidesz
(5)
Foci
(23)
fóka
(1)
forradalom
(1)
főhatalom
(1)
földrajzi név
(1)
Fradi
(4)
Frizbi
(1)
fülke
(1)
fütyülős barack
(1)
Gábriel
(1)
Gárda
(1)
gazdasági csoda
(1)
gyarmat
(1)
Gyurcsány
(1)
gyűlölet
(2)
háború
(1)
hadikiképzés
(1)
hadkötelezettség
(1)
Hajdú Péter
(1)
hajléktalanok
(1)
hamvak
(1)
hatalmi elit
(1)
hatalom
(1)
Heart of Midlothian
(1)
helikopter
(1)
helyesírás
(1)
Hitelesség és...
(3)
idegromboló képrejtvény
(3)
IéEB
(1)
IMF
(1)
izoláció
(1)
Japán
(2)
jelképek
(1)
jelszavak
(1)
jobb kéz
(1)
Jobbik
(1)
jogalkalmazás
(1)
jogegyenlőség
(1)
káderek
(1)
Kampány2010
(9)
karácsony
(1)
Karinthy
(1)
karmelita kolostor
(1)
Károlyi Mihály
(1)
karrier
(1)
katasztrófa
(1)
Keleti szél
(2)
Kerényi Imre
(1)
kereszt
(1)
Keresztek és...
(6)
kereszténység
(1)
kétharmad
(1)
kettőskereszt
(1)
Kína
(1)
kisdoktor
(1)
komcsik
(1)
komcsizás
(1)
kontraszelekció
(1)
kordon
(1)
korrupció
(1)
körmenet
(1)
Kövér László
(1)
Közélet
(183)
köztársasági elnök
(2)
Kultúra
(31)
kulturális integritás
(1)
Kun Béla
(1)
Landeszmann
(1)
Lapszemle
(35)
lemondás
(2)
Levlapok a Szíriuszra
(45)
Liszt Ferenc
(1)
luca széke
(1)
Lucfenyő
(1)
magánélet
(2)
magántulajdon
(1)
magistravitae
(1)
magyar áru
(1)
Magyar Hírlap
(1)
magyar nyelv
(1)
Magyar Vizsla
(1)
magyarok
(2)
Mahacskala
(1)
Matolcsy
(2)
Matrica
(10)
megélhetés
(1)
megszállás
(1)
meleg méltóság
(1)
melegjogok
(1)
menekült
(1)
merengés
(1)
Merkel
(1)
Mesés
(6)
migráns
(1)
Mikola István
(1)
miniszterelnök
(2)
mítosz
(1)
MNB
(1)
mocskos buzik
(1)
MOL
(1)
multikulturalizmus
(1)
munka
(1)
műelemzés
(1)
nagy ugrás
(1)
Nagymagyar
(16)
narancs
(1)
nemek
(1)
Németország
(1)
népfelség
(1)
népszavazás
(1)
Nyírő József
(1)
Oktogon
(1)
Olimpia
(10)
Orbán Viktor
(8)
oroszok
(1)
ostobaság
(1)
őrült
(1)
Pál utcai fiúk
(1)
papírzászló
(1)
parancsrendszer
(1)
Peking
(8)
plágium
(1)
plakát
(1)
plakátkampány
(1)
polihisztor
(1)
politika
(2)
politikusok
(1)
poltikai kultúra
(1)
Pride
(2)
problémakezelés
(1)
program
(1)
rabbi
(1)
rasszizmus
(1)
rendőrség
(1)
repülőtér
(1)
retek
(1)
rettegés foka
(1)
rezidencia
(1)
romkocsmák
(1)
rovásírás
(1)
sas
(1)
Schmitt Pál
(4)
sertéshús
(1)
sérthetetlenség
(1)
Seuso-kincs
(1)
Shirley MacLaine
(1)
siker
(1)
sör
(1)
sötétben bujkáló
(1)
Sport
(37)
Stefka István
(1)
szabadkőművesek
(1)
szabadság tér
(1)
szabadságharc
(1)
szakadék
(1)
szakértelem
(1)
szegfű
(1)
Széles Gábor
(1)
szemléletmód
(1)
szerviz
(1)
szimbolikus politizálás
(1)
szlogen
(1)
szómágia
(1)
szóvicc
(1)
Szőcs Géza
(1)
szuverenitás
(1)
szüksége van
(1)
születésnap
(2)
táblák
(1)
Tarlós István
(1)
te
(1)
teszt
(1)
Tisza István
(1)
tolerancia
(1)
történelem
(1)
Trianon
(3)
tudomány
(1)
unortodox
(2)
unortodoxia
(1)
utolsóemberig
(1)
ünnep
(1)
választás
(1)
Való Világ
(1)
válogatott
(2)
válságkezelés
(1)
VB'10
(5)
Védegylet
(1)
vezér
(1)
Visszalövés
(20)
Wulff
(1)
Zelnik
(1)

