Amerikai színésznő

(sör, Lee meg lény)

Lost in space avagy január 21-e tanulságai

Követeljük, hogy történjen csoda, MOST!!!

Előre bocsájtom: nem fogok újat mondani. Inkább csak összeszedem mindazt, amit tudni érdemes(?). Először is többen leírták: kormánypárti tüntetések a diktatúrákat jellemzik (akár Észak-Koreára, akár a fénykorát élő Szovjetunióra gondolunk csak).
Ugyancsak sokan, sokfélét írtak már a veszélyben lévő szuverenitás fogalmáról, illetve annak mai értelmezési lehetőségeiről. Az hogy manapság  a bankokkal (vulgo: "a zsidókkal") szembeni szuverenitásért mennek ki emberek tízezrei tüntetni, zsebükben a banki hitelből vett mobillal, és az abból vett laposképernyős tévén nézik majd, milyen szép látványt nyújtottak együtt, az kínosan vicces. Mint ahogy az is annak nevezhető, ahogy a szuverenitást sikerült elválasztani az anyagi támogatástól. Pedig ahhoz, hogy ezek összetartozó mivolta tudatosuljon, elég volna csak arra a nagyon egyszerű analógiára gondolni, hogy ha a  t. békemenetelő településének fideszes polgármestere a központi fejlesztési pénzekből teszem azt háromszoros életnagyságú Gyurcsány-szobrot emeltet a főtéren, akkor arra hogy reagál a pártközpont. Na ugye.

A Nagy (halál)Ugrás

"És ha szakad a védőháló

"...és akkor most rugaszkodjunk el felfelé!"

A halálugrás végén a túlvilági TV-n majd

Rólad szólnak a hírek

Veled van tele a sajtó"

(Tankcsapda: Mennyország Tourist)

Azok, akik kicsit alaposabban ismerik a történelmet, tudják, hogy annak folyamán időről időre előkerül "a Nagy Ugrás" (továbbiakban: NU) ötlete. Ez nagyjából valami olyasmit szokott jelenteni, hogy egy országot társadalmi, technikai vagy gazdasági (stb.) téren úgy teszünk hatékonyabbá, korszerűbbé, hogy eközben az ehhez a folyamathoz szükséges szerves fejlődést  felemésztő idő egy jelentős részét meg sikerül takarítani.

Érdemes észrevenni, hogy az ilyen NU-kat sohasem alulról, hanem mindig felülről kezdeményezik: ambiciózus uralkodók-államférfiak igyekeznek országukat felzárkóztatni, modernizálni, az általuk vélt fejlődési trend élvonalába állítani. A NU konkrét megvalósítása azonban már rendkívül sokféle lehet. A két meghatározó alaptípusnak nagyjából az mondható, amikor (1) a NU-t végrehajtó állam a meghaladandó, túlszárnyalandó rendszer keretein belül kíván jobb lenni versenytársainál; (2) amikor a NU során egyúttal túllép az adott kereteken, gyökeresen új berendezkedést, szabályrendszert akar meghonosítani, mert ezt hatékonyabbnak, de legalábbis fejlődésre alkalmasabbnak ítéli meg a meglévőknél. Természetesen nincs birtokunkban a Bölcsek Köve, hogy a mindenkori történelmi folyamatokat teljes biztonsággal megítéljük, de azért erősen úgy tűnik, hogy a fentebb vázolt két NU-modell közül az (1)-es sorszámú a sikeresebb. Bár ezek között is jócskán akad sikertelen vagy félsikerű (Mátyás vagy Nagy Péter felzárkózási kísérlete a Nyugathoz), de itt azért jócskán találunk pozitív kimenetelű példákat (a skandináv országok felzárkózása a Nyugathoz, vagy Japán és Dél-Korea robbanásszerű fejlődése a második világháború után). A (2)-es  esetben természetesen annak felmérése is problémásabb, hogy mennyire sikerült a NU: hiszen ha mi a versenyt egy másik pályán futjuk, akkor nehéz megmondani, hogy gyorsabbak voltunk-e, vagy hogy egyáltalán hol van a cél. (Lásd még: "almát hasonlítani a körtével.") Azok, akik ezt a NU-verziót választják, általában bölcs előrelátással erre rá is szoktak játszani. Pl. akár összességében, akár egyes kirívó eseteit (Kína, Kuba, Észak-Korea, Kambodzsa) különválasztva szemléljük az ún. "szocialista tábor" teljesítményét, biztosak lehetünk abban, hogy nem a kapitalista vesenykultúra és termelékenység vagy éppenséggel a szolgáltatások és termékek bősége vagy korszerűsége terén akartak versenyre kelni a kapitalizmussal. Meg kell jegyezni továbbá, hogy ennek a változatnak az esetében nagyon kevés (szám szerint nulla) sikeres NU-kísérletről számolhatunk be. És akkor az olyan "járulékos tényezőket" mint a népirtások vagy éhínségek még nem is említettük.

Napi népszokás

(Luc-ázás)

Árnyak

http://ligetmuhely.blog.hu/2011/12/06/levendel_julia_ne

Amikor tombolnak a hormonok

(Tesztoszteron [teszt, oszt theron])

Mi a baj Matolcsyval?

Matolcsyval — és így a dolgok rendje szerint a főnökével is (nem, ezen itt most nem a magyar népet, hanem a közvetlen főnökét értem) — az a baj, hogy nem őrült. Ez világosan látszik abból, hogy az őrültek körömszakadtáig ragaszkodnak fixa ideájukhoz, attól semmilyen körülmények között nem akarnak, sőt nem is tudnak eltérni, még akkor sem, ha a saját anyagi érdekeik vagy érzelmi kötődéseik, esetleg végső soron létbiztonságuk így kívánná. 

a kormany.hu képe

Ezzel szemben a nem őrült képes valamilyen módon felmérni a saját érdekeit, és aszerint cselekedni, megválasztani, hogy mit lép. Ha másképp nem, legalábbis ösztönszinten működik ez a dolog: azaz az épeszű megtorpan a lába előtt tátongó szakadék láttán, míg az őrült habozás nélkül belerohan. Mint látjuk, Matolcsy nem őrült: múlt csütörtökön képes volt reálisan felmérni az ország és benne a saját maga vitális érdekeit, és kezdeményezni (?) a tárgyalások felvételét az IMF-fel. Az igazán nyugtalanító kérdés azonban az, hogy ha a nem ortodox gazdaságpolitika apostola, Orbán Viktor jobb keze nem őrült, akkor az ország általa irányított gazdaságpolitikája hogyan-miképp volt képes bemutatni az elmúlt másfél év esztelen rohanását a szakadék pereméig? Akárhogyan is forgatjuk a dolgot, csak két számba jöhető válasz adódik: az, aki hagyta, sőt kezdeményezte-tüzelte ezt az őrült rohanást, vagy nagyon nehéz felfogású, vagy gazember. De bármelyik is a valós, nem megnyugtató, hogy ilyen kulcspozícióban ilyen szellemi-jellemi kihívásokkal küzdő emberek ülnek.

Néha valóban jobb volna egy őrült miniszter. Kár, hogy az idiótaság viszont kizáró tényező.