Hova köpjek?

Edinburgh történelmi óvárosának közepén húzódik az ún. Royal Mile. Ennek a mérföld hosszan egybekapcsolódó utcasornak a közepe táján, a katedrális előtti téren található a Heart of Midlothian. Hírnevéhez képest egy végül is puritán egyszerűségű dologról van szó: a macskaköves burkolatba néhány más méretű és elforgatott állású elem került beépítésre, amelyek így egy szívet és annak közepén egy kört (vagy koszorút) formáznak. A téren elhelyezkedő alakzathoz számos legenda, szokás és hiedelem kapcsolódik. Ezek közül valószínűleg a legérdekesebb az, hogy a téren áthaladó helybeliek egy jelentős százaléka szép hegyeset köp a kör közepébe. Eme hagyománynak is több magyarázata létezik, többek között az a helyiektől megismerhető verzió is, amelyik szerint a szív egy valamikori várbörtön egyik tornyának a helyét (is) jelzi. Ez volt az a hely, ahol a megszálló angolok fogva tartották az ellenük lázadó legkiválóbb skót hazafiakat, akiknek nem egyszer a kivégzés előtti utolsó lakhelyükké is vált ez a börtön. Igaz skót hazafi tehát az egykori börtönnek, a szenvedés helyszínének meg(gy)alázásával fejezi ki megvetését az angol uralom ellen, és azokkal szemben, akik országa szabadsághőseit bebörtönözték, kivégezték.
Budapest történelmi belvárosának közepén van egy tér, amelyiken valaha egy börtönépület állt.  Ez volt az a hely, ahol a megszálló osztrákok fogva tartották az ellenük lázadó legkiválóbb hazafiakat, akiknek nem egyszer a kivégzés előtti utolsó lakhelyükké is vált ez a börtön. A lebontott börtön helyén lévő Szabadság térre a jelenlegi magyar kormány olyan emlékművet állíttat, amelyik szándéka szerint a megszállás és az  az által elveszett függetlenség szomorú mementója volna, egyben emlék az áldozatoknak. Nem elemezném most a tervezett (mű)alkotás szimbolikáját, (megtették ezt alaposan mások) pusztán arról töprengenék, a skót példa nyomán hogyan is volna illendő viszonyulni egy ilyen emlékműhöz. Először is: mit gondoljunk arról az országvezetésről, amelyik az olyannyira fetisizált szuverenitást egyetlen puskalövés, mindenféle ellenállás nélkül képes volt feladni? És persze hogy fejezzük ki megvetésünket a szuverenitásunkat sárba tipró, megalázó és elrabló idegen hódítók iránt?? Aligha van ennek méltóbb, és kifejezőbb módja annál, mint amit a skótok honosítottak meg.
Van azonban egy apró probléma: míg a közismerten takarékos skótok a maguk mementóját az utcakövekbe komponálták bele, ezáltal ergonómiailag messzemenően kedvezvén az emésztőnedv célba juttatásának, addig a magasan szárnyaló magyar szellem ismét túl kiemelkedőt alkotott (méltán téve ki magát a többi náció irigységének), de ezzel egyben méltánytalan előnyhöz juttatván a távolba/magasba köpés avatott művészeit. De ne búslakodjunk, mert az semmire sem vezet! legyünk képesek mindenben meglátni a jót (és illő honoráriumért meg is írni)! Mert képzeljük csak el azt a kedves jelenetet, ahogy vezető politikusaink az új köztéri szobrot avatandó személyes példával járnak elöl a skót szokás meghonosításában, és megcélozzák a hazánk angyali ártatlanságát szimbolizáló Gábriel felett vészjóslóan keringő sasmadarat!
Nagy nap lesz 2014. március 19-e: végre egyszer láthatunk olyan magyar politikust, aki a tömegek kívánságának engedve felköp és ennek alá is áll!
Ugye, hogy mindenkinek jobb kedve lett kicsit!?!