"És ha szakad a védőháló
 |
| "...és akkor most rugaszkodjunk el felfelé!" |
Rólad szólnak a hírek
Veled van tele a sajtó"
(Tankcsapda: Mennyország Tourist)
Azok, akik kicsit alaposabban ismerik a történelmet, tudják, hogy annak folyamán időről időre előkerül "a Nagy Ugrás" (továbbiakban: NU) ötlete. Ez nagyjából valami olyasmit szokott jelenteni, hogy egy országot társadalmi, technikai vagy gazdasági (stb.) téren úgy teszünk hatékonyabbá, korszerűbbé, hogy eközben az ehhez a folyamathoz szükséges szerves fejlődést felemésztő idő egy jelentős részét meg sikerül takarítani.
Érdemes észrevenni, hogy az ilyen NU-kat sohasem alulról, hanem mindig felülről kezdeményezik: ambiciózus uralkodók-államférfiak igyekeznek országukat felzárkóztatni, modernizálni, az általuk vélt fejlődési trend élvonalába állítani. A NU konkrét megvalósítása azonban már rendkívül sokféle lehet. A két meghatározó alaptípusnak nagyjából az mondható, amikor (1) a NU-t végrehajtó állam a meghaladandó, túlszárnyalandó rendszer keretein belül kíván jobb lenni versenytársainál; (2) amikor a NU során egyúttal túllép az adott kereteken, gyökeresen új berendezkedést, szabályrendszert akar meghonosítani, mert ezt hatékonyabbnak, de legalábbis fejlődésre alkalmasabbnak ítéli meg a meglévőknél. Természetesen nincs birtokunkban a Bölcsek Köve, hogy a mindenkori történelmi folyamatokat teljes biztonsággal megítéljük, de azért erősen úgy tűnik, hogy a fentebb vázolt két NU-modell közül az (1)-es sorszámú a sikeresebb. Bár ezek között is jócskán akad sikertelen vagy félsikerű (Mátyás vagy Nagy Péter felzárkózási kísérlete a Nyugathoz), de itt azért jócskán találunk pozitív kimenetelű példákat (a skandináv országok felzárkózása a Nyugathoz, vagy Japán és Dél-Korea robbanásszerű fejlődése a második világháború után). A (2)-es esetben természetesen annak felmérése is problémásabb, hogy mennyire sikerült a NU: hiszen ha mi a versenyt egy másik pályán futjuk, akkor nehéz megmondani, hogy gyorsabbak voltunk-e, vagy hogy egyáltalán hol van a cél. (Lásd még: "almát hasonlítani a körtével.") Azok, akik ezt a NU-verziót választják, általában bölcs előrelátással erre rá is szoktak játszani. Pl. akár összességében, akár egyes kirívó eseteit (Kína, Kuba, Észak-Korea, Kambodzsa) különválasztva szemléljük az ún. "szocialista tábor" teljesítményét, biztosak lehetünk abban, hogy nem a kapitalista vesenykultúra és termelékenység vagy éppenséggel a szolgáltatások és termékek bősége vagy korszerűsége terén akartak versenyre kelni a kapitalizmussal. Meg kell jegyezni továbbá, hogy ennek a változatnak az esetében nagyon kevés (szám szerint nulla) sikeres NU-kísérletről számolhatunk be. És akkor az olyan "járulékos tényezőket" mint a népirtások vagy éhínségek még nem is említettük.
Eme hosszú bevezető után érdemes leszögeznünk, hogy mindaz, amiről eddig szó volt, a NU-ok ortodox kategorizálása. Az azonban eddig példa nélkül álló (mondhatni: unortodox), hogy egy egy államapparátus olyan NU-t hajtson végre, amelyik a fenti két típus érdekes szerelemgyerekének mondható: a Gazdasági Szabadságharc kezdetén kijelentettük, hogy innentől nálunk nem érvényes mindaz, amit a "nyugati piacgazdaság" gyűjtőnév alatt ismerünk. (Ezt az elvi kijelentést aztán rengeteg gyakorlati cselekedettel is sikerült alátámasztani.) Majd rögtön utána sietve leszögeztük, hogy ezen szabályok ignorálásával az a célunk, hogy a nyugati piacgazdaság mércéje szerint az élmezőnybe kerüljünk. Versenyképesség, foglalkoztatottság, gazdasági növekedés - csupa olyan terület, amelyekben az élre törünk - állították a NU kitervelői. Arról, hogy miképp lehetséges az, hogy először valamit totálisan megtagadunk mint érvényes vonatkoztatási rendszert, majd az úton végigérve (ugorva) ennek a rendszernek a szempontjai szerint mér(et)jük meg magunkat, ráadásul kiváló eredménnyel, már nem esett szó. Mint ahogy arról sem, hogy ha a folyamat végén érvényesnek tekintjük ezeket a vonatkoztatási pontokat, akkor közben miért nem tekintettük őket annak. És végezetül: ha valóban létezik ez a metódus, akkor vajon mások miért nem használják: sőt mi több: ha ilyen csodás eredmények érhetők el egy ilyen kiugrom-visszaugrom típusú NU-sal, akkor miért nem ez az ortodoxia, ez maga az út?
De ezekre a kérdésekre nincs válasz, fülünkbe csak a szél fütyül... abból sejthetően, amilyen gyorsan a talaj közeledne, ha végre kinyitnánk a szemünket, ez aligha a menetszél hangja.
Eme hosszú bevezető után érdemes leszögeznünk, hogy mindaz, amiről eddig szó volt, a NU-ok ortodox kategorizálása. Az azonban eddig példa nélkül álló (mondhatni: unortodox), hogy egy egy államapparátus olyan NU-t hajtson végre, amelyik a fenti két típus érdekes szerelemgyerekének mondható: a Gazdasági Szabadságharc kezdetén kijelentettük, hogy innentől nálunk nem érvényes mindaz, amit a "nyugati piacgazdaság" gyűjtőnév alatt ismerünk. (Ezt az elvi kijelentést aztán rengeteg gyakorlati cselekedettel is sikerült alátámasztani.) Majd rögtön utána sietve leszögeztük, hogy ezen szabályok ignorálásával az a célunk, hogy a nyugati piacgazdaság mércéje szerint az élmezőnybe kerüljünk. Versenyképesség, foglalkoztatottság, gazdasági növekedés - csupa olyan terület, amelyekben az élre törünk - állították a NU kitervelői. Arról, hogy miképp lehetséges az, hogy először valamit totálisan megtagadunk mint érvényes vonatkoztatási rendszert, majd az úton végigérve (ugorva) ennek a rendszernek a szempontjai szerint mér(et)jük meg magunkat, ráadásul kiváló eredménnyel, már nem esett szó. Mint ahogy arról sem, hogy ha a folyamat végén érvényesnek tekintjük ezeket a vonatkoztatási pontokat, akkor közben miért nem tekintettük őket annak. És végezetül: ha valóban létezik ez a metódus, akkor vajon mások miért nem használják: sőt mi több: ha ilyen csodás eredmények érhetők el egy ilyen kiugrom-visszaugrom típusú NU-sal, akkor miért nem ez az ortodoxia, ez maga az út?
De ezekre a kérdésekre nincs válasz, fülünkbe csak a szél fütyül... abból sejthetően, amilyen gyorsan a talaj közeledne, ha végre kinyitnánk a szemünket, ez aligha a menetszél hangja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése