Az értékelések értékelése. Valamikor réges-régen, több mint 2 évvel ezelőtt egy abszolút nem távoli galaxisban egy nagy futballszakíró az akkori Afrika Kupa kapcsán írott blogbejegyzésében az alábbi szavakkal fejezte ki véleményét a nagy tornák körmérkőzéses rendszerben lebonyolítandó szakaszának elejéről: "Örök igazság, hogy a nagy futballtornákon a csoportmeccsek közül eleve csak a második fordulót szabadna megrendezni (plusz esetleg a harmadik fordulóból azokat a meccseket, ahol nem jó mindkét csapatnak a döntetlen)."
Nos, az élet most utólag, a VB kapcsán is igazolja eme zseniális, látnoki tehetségű férfiú szavait. Alighogy kezdetét vette a második kör, az első meccsen nem túl acélos franciák ellen 0-ra végző uruk nyomtak egy hármast a házigazdáknak, a mexikóiak is toltak kettőt a változatlanul Domenechet sínylő galloknak; az argentinok egy négyessel intézték el a különben az első fordulóban nem rossznak látszó Dél-Koreát, és még a 2006-os VB-jükön mindvégig impotensnek bizonyuló görögök is rúgtak egy duplát a nigéreknek (igaz, nem teljesen ezek lelkes segítsége nélkül). Természetesen a dolognak van racionális magyarázata: az első kör a helyezkedésé, amikor az erős csapat-gyenge csapat rangadó félgőzzel kerül abszolválásra, az erős-erős párosítás unalmas döntetlenre (vagy ahhoz közeli eredményre) végződik, kettőnél semmiképp sem több góllal; míg a gyenge-gyenge "összecsapás" valamelyik gárda kikínlódott győzelme esetén is a botrányos merénylet kategóriába sorolódik (lásd pl. a Szlovénia-Algéria csúcsderbit). A fentiek miatt lógott ki annyira a sorból a németek Ausztrália elleni gázolása, de erről majd később...
A második körre már muszáj (rá)kapcsolni, és beleadni apait-anyait, jó esetben azért is, hogy a bevezetőül idézett mondat szellemében a harmadik kanyar ismét lelazsálható legyen. Szóval, azért még illene várni egy kicsit a "minden idők legrosszabb vébéje" minősítés kiosztásával...
Néhány ok, amiért nem a németek nyerik meg a VB-t. A fentebb említett, Ausztrália elleni diadalmenet után a germán közvélemény ismét kollektíve a világhódító tervek uszályába került, de természetesen tette mindezt a racionális német lelkialkatnak leginkább megfelelő módon, "észérvek" felsorakoztatásával. A "10 ok, amiért a németek nyerik a VB-t" elsősorban azért katasztrofális, mert komolyan gondolják, holott gyakorlatilag semmi racionális dolog nem szerepel benne, azaz más szóval: ha a németek nyernek is, semmi esetre sem emiatt a 10 ok miatt fognak nyerni, de még ezek közül egy miatt sem. A színvonalat illusztrálandó megjegyezném, hogy a legfaktuálisabb megállapítás az, hogy a német válogatottnak ismét van 13-as számmal játszó Müller nevű játékosa, a nagy Gerd után. Az hogy ez miként vezet világbajnoki címhez nem teljesen világos, (mellesleg: ennek a követelménynek csak a németek tudnak megfelelni, lássuk be...) de az viszont tény, hogy a 13-as mez alapvetően Ballacké, ha ő nem sérül meg Boateng jóvoltából (aki ezzel a fentiek szellemében nagy jót tett a német labdarúgással), akkor ez az "érv" fel sem vetődik. A magam részéről sokkal inkább hajlanék egy sokkal általánosabb érvényű megállapítás megfogalmazására. Ez pedig valahogy így hangzana: "amely ország egy darab sikerrel megvívott meccsre alapozva nekiáll ideológiákat gyártani arról, hogy miért csak ők nyerhetik az adott tornát, az a válogatott szinte biztosan nem lesz győztes". Hadd jegyezzem meg továbbá, hogy hasonló lista a 2008-as EB alatt is készült - nem fogják elhinni a kedves olvasók! - a németek kreálmányaként. Az azonban bővebb volt, lusta vagyok utánakeresni, 25 vagy tán 50 pontból is állt, és olyan véresen komoly indokok is szerepeltek benne, hogy azért Németországé lesz az EB-trófea, mert nekik van a legszebb himnuszuk és zászlójuk. Ne feledjük, az EB-t végülis Spanyolország nyerte.
Miért nem jó brazil szurkolónak lenni? A lovin is vannak tutisták, akik mindig az esélyest játsszák meg. Ők általában kisebb-nagyobb nyereménnyel mennek haza (feltéve, hogy aztán az egészet nem pakolják fel sutyiban egy szimpatikus outsiderre...), de soha nem lesz belőlük legenda, és örömük is megmarad a "jól végzett munka öröme" kategória keretei között.
Valami ilyen, vagy legalábbis nagyon hasonló sors a brazilszurkolóé is. Igazából a brazilszurkolóra nem várnak nagy revelációk, ha Brazília nyer, az nem meglepetés; sőt, még az is megeshet, hogy egy győzelmet is kénytelen az ember lehajtott fejjel tudomásul venni: pl. ha a világranglista 105. helyezettjét csak 2-1-re sikerül "legyalázni".
Mennyivel jobb kiscsapatnak szurkolni! (Nem felejtettük ugye, hogy Mexikó-Paraguay lesz a döntőben!?!) A kiscsapat szurkolója nem tévedhet: vagy bravúr, vagy tisztes helytállás az, ami a horizonton ott lebeg, néha ködlik csak fel a csúfos bukás-leszereplés rémképe (1986, Irapuato...).
De alapvetően komfortos dolog ez, és még új hősöket is találhatunk magunknak, miközben újabb látványos bizonyítékát nyerjük annak, hogy mi aztán nem vagyunk tucatemberek.
Nos, az élet most utólag, a VB kapcsán is igazolja eme zseniális, látnoki tehetségű férfiú szavait. Alighogy kezdetét vette a második kör, az első meccsen nem túl acélos franciák ellen 0-ra végző uruk nyomtak egy hármast a házigazdáknak, a mexikóiak is toltak kettőt a változatlanul Domenechet sínylő galloknak; az argentinok egy négyessel intézték el a különben az első fordulóban nem rossznak látszó Dél-Koreát, és még a 2006-os VB-jükön mindvégig impotensnek bizonyuló görögök is rúgtak egy duplát a nigéreknek (igaz, nem teljesen ezek lelkes segítsége nélkül). Természetesen a dolognak van racionális magyarázata: az első kör a helyezkedésé, amikor az erős csapat-gyenge csapat rangadó félgőzzel kerül abszolválásra, az erős-erős párosítás unalmas döntetlenre (vagy ahhoz közeli eredményre) végződik, kettőnél semmiképp sem több góllal; míg a gyenge-gyenge "összecsapás" valamelyik gárda kikínlódott győzelme esetén is a botrányos merénylet kategóriába sorolódik (lásd pl. a Szlovénia-Algéria csúcsderbit). A fentiek miatt lógott ki annyira a sorból a németek Ausztrália elleni gázolása, de erről majd később...
A második körre már muszáj (rá)kapcsolni, és beleadni apait-anyait, jó esetben azért is, hogy a bevezetőül idézett mondat szellemében a harmadik kanyar ismét lelazsálható legyen. Szóval, azért még illene várni egy kicsit a "minden idők legrosszabb vébéje" minősítés kiosztásával...
Néhány ok, amiért nem a németek nyerik meg a VB-t. A fentebb említett, Ausztrália elleni diadalmenet után a germán közvélemény ismét kollektíve a világhódító tervek uszályába került, de természetesen tette mindezt a racionális német lelkialkatnak leginkább megfelelő módon, "észérvek" felsorakoztatásával. A "10 ok, amiért a németek nyerik a VB-t" elsősorban azért katasztrofális, mert komolyan gondolják, holott gyakorlatilag semmi racionális dolog nem szerepel benne, azaz más szóval: ha a németek nyernek is, semmi esetre sem emiatt a 10 ok miatt fognak nyerni, de még ezek közül egy miatt sem. A színvonalat illusztrálandó megjegyezném, hogy a legfaktuálisabb megállapítás az, hogy a német válogatottnak ismét van 13-as számmal játszó Müller nevű játékosa, a nagy Gerd után. Az hogy ez miként vezet világbajnoki címhez nem teljesen világos, (mellesleg: ennek a követelménynek csak a németek tudnak megfelelni, lássuk be...) de az viszont tény, hogy a 13-as mez alapvetően Ballacké, ha ő nem sérül meg Boateng jóvoltából (aki ezzel a fentiek szellemében nagy jót tett a német labdarúgással), akkor ez az "érv" fel sem vetődik. A magam részéről sokkal inkább hajlanék egy sokkal általánosabb érvényű megállapítás megfogalmazására. Ez pedig valahogy így hangzana: "amely ország egy darab sikerrel megvívott meccsre alapozva nekiáll ideológiákat gyártani arról, hogy miért csak ők nyerhetik az adott tornát, az a válogatott szinte biztosan nem lesz győztes". Hadd jegyezzem meg továbbá, hogy hasonló lista a 2008-as EB alatt is készült - nem fogják elhinni a kedves olvasók! - a németek kreálmányaként. Az azonban bővebb volt, lusta vagyok utánakeresni, 25 vagy tán 50 pontból is állt, és olyan véresen komoly indokok is szerepeltek benne, hogy azért Németországé lesz az EB-trófea, mert nekik van a legszebb himnuszuk és zászlójuk. Ne feledjük, az EB-t végülis Spanyolország nyerte.
Miért nem jó brazil szurkolónak lenni? A lovin is vannak tutisták, akik mindig az esélyest játsszák meg. Ők általában kisebb-nagyobb nyereménnyel mennek haza (feltéve, hogy aztán az egészet nem pakolják fel sutyiban egy szimpatikus outsiderre...), de soha nem lesz belőlük legenda, és örömük is megmarad a "jól végzett munka öröme" kategória keretei között.
Valami ilyen, vagy legalábbis nagyon hasonló sors a brazilszurkolóé is. Igazából a brazilszurkolóra nem várnak nagy revelációk, ha Brazília nyer, az nem meglepetés; sőt, még az is megeshet, hogy egy győzelmet is kénytelen az ember lehajtott fejjel tudomásul venni: pl. ha a világranglista 105. helyezettjét csak 2-1-re sikerül "legyalázni".
Mennyivel jobb kiscsapatnak szurkolni! (Nem felejtettük ugye, hogy Mexikó-Paraguay lesz a döntőben!?!) A kiscsapat szurkolója nem tévedhet: vagy bravúr, vagy tisztes helytállás az, ami a horizonton ott lebeg, néha ködlik csak fel a csúfos bukás-leszereplés rémképe (1986, Irapuato...).
De alapvetően komfortos dolog ez, és még új hősöket is találhatunk magunknak, miközben újabb látványos bizonyítékát nyerjük annak, hogy mi aztán nem vagyunk tucatemberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése