Csúnya rasszizmus

Ma a fenti címmel az alábbi olvasói levelet küldtem a Magyar Narancs szerkesztőségébe:

"Kedves Narancs!
Előző számotokban jelent meg Mérő László Csúnya matek című írása. Úgy tűnik, a különben kiváló intellektusú Mérő László sorozatosan melléfog, amikor a rasszizmus kérdésében próbál megnyilvánulni. Ezúttal is ez történt, a nevezett cikkben ugyanis egyedül a matematikára vonatkozó állítások helytállók. Miután a matematikus nem tartja fontosnak tisztázni, kivel vitázik, magamat tekintem a "civil jogvédő" álláspont képviselőjének. És mint ilyen kihangsúlyoznám, hogy két nagyon csúnya rasszista alapvetés is elbújt a cikkben, ami enyhén szólva is felháborító.
Egyrészt Mérő László, hogy igazát bizonyítsa, nem szűnik meg hangsúlyozni, hogy bizonyos bűncselekmények gyakoribbak a cigányság körében. Csakhogy, egy antirasszistának illene tudnia, hogy Magyarországon (egyelőre) nem vezetnek statisztikát az elkövető nemzetiségi, etnikai hovatartozásáról. Ily módon, arra sem létezhet statisztika, hogy melyik nemzetiség/etnikum milyen bűncselekményeket követ el frekventáltan. Azzal, hogy Mérő mégis ilyet sugall, egész pontosan azt teszi, amit egykori vitapartnere, Tomcat szokott.
Van egy nagyobb gond is. Nevezetesen, hogy a nemlétező statisztika alapján a cikkíró helyesli a magyar rendőrség azon gyakorlatát, hogy "A" cigányokat százalékosan gyakrabban igazoltatják. Azaz, kiváló rendfenntartóink ránézésre 100%-os biztonsággal meg tudják különböztetni, ki a cigány, és ki nem. És ha így is van, és ezt a képességüket gyakorolják, az teljesen helyénvaló. Mert matematikailag indokolt.
Őszinte gratulációm Mérő Lászlónak, hiszen a matematikai eljárások védelmében olyan látens rasszista propagandát valósított meg, hogy bármilyen "civil jogvédő" falra mászhat tőle. "
(A hivatkozott Mérő-cikk itt olvasható.)

Update (dec. 2.): a Mérő-cikk kapcsán gyakorlatilag a fentivel teljesen egyező gondolatmenetű olvasói levél jelent meg a mai/holnapi Narancsban, itt. Jó dolog prófétának lenni:)

Update II. (dec. 9.): az előző fényében némileg meglepő módon a Magyar Narancs szerkesztősége jónak látta megjelentetni az én fentebb olvasható hozzászólásomat is. Itt tekinthető meg teljes pompájában.

Birtokon belül

Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, mi a baj ma és itt, akkor alighanem az elsők közt jutna eszembe az, hogy: "A legtöbbször nem arról beszélünk, ami az adott kérdés igazi lényege, így eleve elzárjuk magunktól a megértés és ezzel a megoldás lehetőségét is."

Ennek ékes bizonyítéka a bulvármédia legújabb gumicsontja, a halott férje ivarsejtjeiért jogi canossára kényszerülő özvegy esete. Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha valami, akkor ez igazán nem a bulvár tollára való téma, igazából két kérdést elég föltenni.
Az első az okra - vagy ha úgy tetszik, a célra - vonatkozó kérdés lenne. Azaz: miért kerültek eltárolásra azok a bizonyos hímivarsejtek? Akárhogy is kerülgetjük a témát, nem nagyon találunk más választ erre a kérdésre, mint azt, hogy nyilvánvalóan későbbi felhasználás céljából, hiszen aligha akad ember, aki ilyemsit pl. múzeumba szánna. (Az már csak mellékkérdés, de ugyanilyen könnyen megválaszolható, hogy ki volna jogosult a felhasználásukra: nyilvánvalóan a feleség, mint legközelebbi – és egyetlen jogosult, legális – felhasználó!)
Hallom a kontrafelvetést: az ilyen cégek, amelyek profiljában a megőrzés, tárolás az elsődleges, hasznuk egy jelentékeny részét épp a fel NEM használásból szerzik, pl. a svájci bankok az ott "alvó" betétekből. Csakhogy itt jön a második kérdés: mi másra használható még fel ez a bizonyos letét/betét? És ismét lehet itt köntörfalazás, ötölés-hatolás, nagyjából megint ugyanahhoz a válaszhoz fogunk kilyukadni, mint az első kérdés esetében: a hímivarsejt praktikusan gyermek előállítására használható, és másra nem. És egyben ez a döntő különbség is egy "hétköznapi" bankkal szemben: amíg az ottani, pénz alapú betétek a tulajdonos halála esetén a bankár részéről könnyedén elverhetők, jelen esetben az elverés itt már régesrég bekövetkezett, hiszen nyilván így keletkezett, amit a klinika őriz. És talán nem is tévedünk túl nagyot, ha azt gondoljuk, hogy az egész szánalmas és megbotránkoztató huzavona célja a fentiek alapján nem más, mint hogy az elvertet elverhetővé konvertálják.